Tolnai Népújság, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-08 / 57. szám

2003. Március 8., Szombat SPORT 15. OLDAL Lemondott az ügyvezető Fajszi Lajos ügyvivőként egyelőre marad, a KSC-nél Kosárlabda Fajszi Lajos benyújtotta le­mondását az Atomerőmű-KSC Szekszárd elnökségének. Az ügyvezető elnök azért döntött a távozás mellett, mert a bajnok­ság befejezéséhez szükséges mintegy 10 millió forintot az egye­sület jelenlegi helyzetében csak úgy tudná kigazdálkodni, ha a já­tékosok bérét tovább csökkente­né, s az utolsó légióst is elküldené - ezt viszont nem kívánja megten­ni. A leköszönő elnök úgy gondol­ja, egy új elnökség új szponzori csoportot hozhat a klub támoga­tói közé, s ezzel zavartalanul befe­jezhető lenne a szezon. A KSC el­nöksége kedden tart közgyűlést, Fajszi Lajos az új ügyvezető meg­választásáig ügyvivőként marad ez egyesületnél. _____________■ Lá tványos focit ígérnek Még nem mondtak le a csoportelsőségről Futsal Szombaton 10 órától a szek­szárdi városi sportcsarnok­ban rendezik a női NB I kö­zépdöntőjének negyedik for­dulóját. A házigazda Varga Trans-Fer NLK csoportja má­sodik helyéről várja a záró­kört, amelyben egy mérkő­zést kell megnyernie a leg­jobb négy közé jutáshoz. Mucska Gyula edző bízik benne, hogy „lányai” már a Hungária Rosco elleni nyitó találkozón be­biztosítják döntőbe jutásukat, s a Szeged és a Debrecen ellen felsza­badult, közönségszórakoztató já­tékkal lepik meg szurkolóikat. Van is miért törleszteniük a fővárosi egylettel szemben a szekszárdiak­nak, hisz a Rosco eddig kétszer nyert - legutóbb épp a szegedi for­dulóban (3-1) - míg a Szekszárd csak egyszer tudta két vállra fek­tetni (2-1) a csoport éllovasát. A hazai pálya előnye ezúttal a Varga Trans-Fer mellett szól, s Simonék igyekeznek is érvényesíteni a pa­pírformát. A folytatásban aztán jö­het a tréner által megálmodott „focisuli”, sőt ha az eredmények kedvezően alakulnak, harmadik mérkőzésükön akár a csoportelső­séget is megszerezhetik a szek­szárdiak. A szurkolók egyébként ingyen tekinthetik meg a találko­zókat, ráadásul a hölgy vendégeket a nőnapra való tekintettel apró ajándékkal is meglepi a szekszárdi klub vezetése. A csoport állása a záróforduló előtt: 1. Hungária Rosco 22,2. Var­ga Trans-Fer NLK 18, 3. Debrecen 11,4. Szeged 1 ponttal.________■ Kinek sikerül a főpróba? A PSE Galambostól, a DFC Pesttől várja a gólokat Labdarúgás Megyénk két legjobb formá­ban lévő NB IU-as csapata csap össze szombaton Pak­son. A Duna-csoportban har­madikként telelő PSE és a Drávában ötödikként záró - a Decs visszalépésével időköz­ben a hatodik helyre vissza­eső - Dombóvári FC-Rutin amolyan bajnoki rajt előtti fő­próbának tekinti a mai össze­csapást. A paksiak remekül sikerült felké­szülést tudhatnak maguk mö­gött. Klement István gárdája egyetlen vereséget jegyez az edzőmeccseken (az élvonalbeli Dunaferr vendégeként kaptak ki 2-1-re Vargáék), miközben pél­dául otthonában fektette két váll­ra a Szekszárdi UFC-t (1-0), s sú­lyos, 7-2-es vereséget mért a Drá- va-csoportban harmadik helyen álló Bóly csapatára. A gárda kere­te a télen mindössze két játékos­sal bővült, s az eddigi tapasztala­tok alapján elmondható: a Göd­ről szerződtetett Lakatos János, és a Dunakömlődről hazarendelt kapus, Bérdi Zoltán tavasszal erőssége lesz a csapatnak. A fel­készülési időszak legjobbja titu­lus Galambos Jánost illeti, a tar fejű támadó szinte valamennyi ellenfél kapujába betalált, s 14 góljával toronymagasan vezeti a házi eredményességi listát. A paksiakhoz hasonlóan a dombóváriak sem panaszkodhat­nak. Horváth Árpád csapata szin­túgy jó passzban van, amit jelez, hogy legutóbbi felkészülési mér­kőzéseit egyaránt megnyerte, utolsóként épp az „osztálytárs” Zamárdit okították a fociból Sal- laiék (3-0). Az együttes játékos­keretében a Rutinnál sem voltak nagy változások: mindössze Ba­kó Csaba érkezett Marcaliból, ré­gi-új játékosként pedig az őszt ta­nulmányai miatt kihagyó Kása Viktor csatlakozott a kerethez. Persze a DFC szakmai stábja nem is akarta megbontani az ősszel jól szereplő együttest, tavasszal ugyanis tovább szeretnének felfe­lé lépkedni a tabellán. Ehhez nyújthat nagy segítséget az őszt sérülés miatt kihagyó, immáron azonban teljesen egészséges Pest Roland, aki legutóbbi két mécs­esén háromszor zörgette meg az ellen kapuját. ___________(rónád Az éllovast fogadja az Atom Az esélytelen nyugalmával utazó Dombóvár bravúrra készül A rájátszás következik NB I/B-s tagságért harcolnak a Bonyhádi KSE férfi kosarasai Véget ért a férfi NB D Észak-Dunántúli bajnokságának alap­szakasza, melyet a Bonyhádi KSE a második helyen zárt, s ezzel bejutott a felsőházi rájátszásba. Kosárlabda A völgységiek 18 mérkőzésükből mindössze hármat veszítettek el, s hogy végül nem alapszakasz-győz­tesként vághatnak neki a négy csa­patos - a bonyhádiak mellett az Oroszlány, a Tatabánya és a PEAC jutott a legjobb négy közé - „torná­nak”, az többek között (elsősor­ban?) a megyei rivális, az alapsza­kaszt a 6. helyen záró Marley- FKSE Szekszárd csapatának „kö­szönhetik”. Dr. Ábrahám János ta­nítványai ugyanis egyik vereségü­ket éppen a megyeszékhelyen szenvedték el, ráadásul a Murvai Árpád edzette szekszárdi alakulat utolsó hazai meccsén hosszabbítá­sos ütközetben maradt alul a baj­nokság első szakaszát élen záró oroszlányiakkal szemben. A rutinos kosarasok (Vörös, Vadkerti) mellett tehetséges paksi fiatalokkal (Lőrincz, Somodi, Luk­ács) felálló bonyhádiak első mér­kőzésükön vasárnap délután a Ta­tabányai Bárdos DSK csapatát lát­ják vendégül, március 23-tól pedig heti egy találkozóval jutnak el-az utolsó, április 24-i PEAC elleni ide­genbeli összecsapásig. A csapatok nemcsak az egymás elleni, hanem az alapszakasz összes eredményét magukkal viszik a rájátszásba, ahonnan a legjobb két csapat sze­rez jogot NB I/B-s osztályozón va­ló fellépésre. Az alapszakasz végeredménye 1. Oroszlány 18 16 2 2. Bonyhád 18 15 3 3. Tatabánya 18 13 5 4. PEAC 18 12 6 5. Hunyadi 18 10 8 6. Szekszárd 17 9 8 7. Kosársuli SC 18 4 14 8. Kodolányi 18 4 14 9. Várpalota 18 3 15 10. Mór 17 3 14 1368-1113 34 1879-1307 33 1466-1261 31 1608-1299 30 1478-1389 28 1280-1285 26 1254-1564 22 1179-1576 22 1271-1519 21 1151-1621 20 Újra félmaratoni Bonyhád-Bátaszék Volt egyszer egy Novák István emlékverseny. Szekszárd és Bátaszék között egykor meg­annyi felnőtt és diák - a fiatalab­bak váltóban - teljesítette a fél­maratoni távot. Az utóbbi évek­ben a megyehatáron túlra kellett utazniuk mindazoknak, akik ko­moly, hosszú távú viadalokon akarták lemérni felkészültségü­ket. Az országos népszerűség­nek örvendő Pécs-Harkány via­dal mintájára a Bonyhád Röplab­da és Szabadidő Klub március 16-án, vasárnap 10 órától Bony­hád és Bátaszék között szervez futóversenyt. A 22 kilométeres félmaratonon jelentős szintkü­lönbségű útvonalat egyéni indu­lóként vagy három fős váltóban is teljesíthetik a vállalkozó ked­vűek. A Fiat Stoll Autóház elöl rajtoló pénzdíjas versennyel kapcsolatos infokért hívják a 20/387-3218-as számot. ■ Sportműsor * 11 * 11 szombat Asztalitenisz: Női NB I: Szek­szárd AC I-Fastron AC Tolna I 11. NB II, nők: Fastron AC Tolna II-Beremend 11. Kézilabda: Női NB I/B: Tolna KC-Tatabánya, Sárszentmihály- Fino Tamási KC 18. Férfi NB II: Kalocsa-Simontornyai TC 18. Kosárlabda: Férfi NB 1: Atomerőmű SE-Albacomp, Fal­co KC-Dombóvári VMSE 18. Labdarúgás: IV. Bogaras-em- léktorna: Bonyhád VLC-Báta- szék 10. Felkészülési mérkőzés: Paksi SE-Dombóvári FC-Rutin 11. Utánpótlás bajnokság: NB I, U-15, U-13: Szekszárdi UFC- PMFC 11,13. Magyar Kupa, U-19: Dombóvár-Bonyhád 14. Súlyemelés: Területi minősí-! tő verseny a tamási Diákcent­rumban, 15. Teremfoci: Női futsal NB I középdöntő a szekszárdi sport- csarnokban, 10. Kapéter József emléktorna a tolnai Széchenyi tornacsarnokban, 9. VASÁRNAP Asztalitenisz: Női NB II: Moh-j ács-Szekszárd AC II15. Kézilabda: Férfi NB II: Barcs- Dombóvári KSK 16.30. Nők: Solt- vadkert-Cece-Simontornya 14. Kosárlabda: Férfi NB II: Bonyhádi KSE-Tatabánya 17. Labdarúgás: NB II, Hummel- csoport: Komló-Szekszárdi UFC 15. IV. Bogaras Frideric emlék­torna: Nagymányok-Tevel (Kis- dorogon) 10. VI. Frey-Baucenter Kupa, A-csoport: Szászvár- Mucs- fa, Izmény-Aparhant, Majos- Bonyhád VLC ifi. B-csoport: Bonyhádbörzsöny-Mórágy> Sióagárd-Kisdorog 15. Felkészü­lési mérkőzés: Tolna-Bogyiszló, Szedres- Kölesd 15. Természetjárás: Perczel Mór emléktúra (rajt a bonyhádi autó- busz állomástól), 10. ________■ Na gyobb hit, több önbizalom kell NB II, Déli csoport: 10. Cece-Simontomya KC 11 3 1 7 254 296 7 A Ce-si fiatal csapata ősszel nem kényeztette el szurkolóit, mindössze három győzelmet és egy döntetlent jegyzett, s ez­zel a jobbik kieső helyről várja a tavaszt. A 3. forduló utáni edzőváltásnak mégsem a gyengébb szereplés volt az oka, az addigi edzőt, Varga Gábort Cece polgármesterének választot­ták, s helyét a korábbi sikeredző, Zámbó Tibor foglalta el. Fiatalok a küzdőtéren - diáksport Kézilabda Az, hogy a fiatal csapatnak nehéz dolga lesz, az előre borítékolható volt. De előre lépni csak úgy le­het, ha komoly célokat tűz ld ma­ga elé a gárda. Ez vezérelte az el­nökséget - élén Takács László el­nököt - amikor benevezte a gár­dát az NB Il-es bajnokságba.- A felnőtt csapat elé a tisztes helytállást és a biztos bent- maradást tűztük ki célul, az ifik­nek pedig a dobogóra kerülés a penzum - mondja Zámbó Tibor edző. - Sajnos az edzéseken eddig csupán egyszer sikerült teljes csa­pattal gyakorolni, ezért olyanról, hogy összeszokottság, taktikai érettség, nem lehet beszélni. Ez nagy hiányosság, félő, hogy a baj­nokságban ennek nyoma lesz. Á másik probléma a csapat létszá­ma. Minőségi cserével nem ren­delkezünk, csupán egy jó kezdő­sorunk van, így dobogóért küzde­ni merészség. Az ifjúsági csapat több játékosa a felnőtteknél is szerepel, így egymás után két mérkőzésen kell helytállniuk ami nem könnyíti a helyzetet. Az NB II-ben maradás és az ifjúsági csa­pat dobogós helyezése a fő cél.- Melyik mérkőzésre emlékszel vissza szívesen, s melyik az, ame­lyet gyorsan elfelejtenél?- Ázt vallom, hogy az ificsapat fontosabb most, ennek van jövő­képe. Majdnem minden mérkő­zésen élmény volt játékuk, kivéve a Bácsbokod elleni teljesítményt, ami után ultimátumot nyújtottam át nekik, mert én a munka meg­szállottja vagyok, nem varázsló. A lányok a munkát választották. A felnőtteknél csalódás az Ercsi elleni hit nélküli mérkőzés. Jó tel­jesítményt nyújtottunk viszont a listavezető, tavaly még NB I/B-s Jászberény ellen, akiktől csak a hajrában kaptunk ki.- Az elmúlt szezonban kit emel­hetünk ki a játékosok közül, ho­gyan értékelhetők az egyéni telje­sítmények?- Van két tehetséges ifi-korú já­tékosunk, Baski Viktória és Kapinya Diána, de egyelőre még csak ígéretek. Meglepően jól sze­repelt a kapus Végh Brigitta. Rá­juk kell építeni, de még nagyon sok munkát kell végezniük. Hingyi Zita rutinjával sokat segí­tett, Killer Zsanett, aki a 4. fordu­lóban tért vissza hozzánk, védő­munkájával, s higanymoz-gásával a támadásoknál is sikeres volt. Az edzések látogatottsága kicsit javult, ez bizakodásra adhat okot a tavaszt tekintve. varga László KOSÁRLABDA A szekszárdi Dienes Valéria Álta­lános Iskola adott otthont a IV. korcsoportos leány diákolimpia megyei döntőjének, melyen a bronzérmet óriási küzdelemben a dombóvári Gárdonyi iskola sze­rezte meg a paksiak előtt, míg a döntőben a szekszárdi Babits di­ákjai csupaszív csapatjátékkal megérdemelten nyertek a házi­gazda Dienes ellen, így ők képvi­selhetik Tolna megyét május utol­só hétvégéjén az országos elő­döntőn. A harmadik helyért: Gárdo- nyi-Hermann 35-22. Döntő: Babits-Dienes 101-56 (58-24). Ld.: Tamis (25/3), Ker- tai (21), Dobai (12/3), illetve Bors (15/9), Bálint (12). Végeredmény: 1. Babits Mi­hály Általános Iskola Szekszárd, 2. Dienes Valéria Általános Iskola Szekszárd, 3. Gárdonyi Géza Ál­talános Iskola Dombóvár, 4. Herman Ottó Általános Iskola Paks. RÖPLABDA A héten Dunaföldváron rendez­ték VI. korcsoportos lány és fiú diákolimpia megyei döntőjét. A Magyar Lajos Gimnázium csapa­tai mindkét tornán „visszaéltek” á vendéglátó jogával, s veretlenül nyerték a finálét.' A lányoknál az utóbbi évek legszínvonalasabb döntőjét vívták a csapatok. Végeredmények, fiúk: 1. Ma­gyar László Gimnázium Duna- földvár, 2. Csapó Dániel Mező- gazdasági Szakképző Szekszárd, 3. Vak Bottyán Gimnázium Paks, 4. Garay János Gimnázium Szek­szárd. Lányok: 1. Magyar László Gimnázium Dunaföldvár, 2. Vak Bottyán Gimnázium Paks, 3. Perczel Mór Közgazdasági Szak- középiskola Bonyhád, 4. Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziuijn Bonyhád. __________________■ Ma este minden bizonnyal zsúfolásig megtelik majd az ASE- csarnok, hiszen az utóbbi fordulókban remek sorozatot pro­dukáló bajnokcsapat vendége az ugyancsak jó formában lévő listavezető Albacomp lesz. Az elmúlt hétvégén a Sopron ellen győztes Dombóvár ahhoz a Falcohoz utazik, melyet Halimi- csék hazai pályán legyőztek az őszi szezonban. Atomerőmű SE-Albacomp: szombat, 18 óra. Fodor Péter: - A hétközi Magyar Kupa mérkőzé­sen az eltervezettnek megfelelően ment a játék minden pályára lépő kosarasom átla gon felüli produkciót nyújtott. A má­sodik negyedben összeállt a védeke­zésünk, s ez döntő volt, hogy a vissza­vágóra megnyugtató előnyt szerez­hessünk. Egy alapvető dologban ha­sonlít a Falco, az Albacomp és a m „harcmodorunk”: valamennyien ked­veljük és jól is alkalmazzuk a gyors já­tékot. A szombathelyiekkel ellentét­ben azonban a fehérváriaknak kél masszív centerük van, remekül lepat tanóznak, ráadásul Lapov a mezőny­ben is feltalálja magát. Szerencsért nekünk is vannak remek kosarasain! a palánk alatt, a Czigler-Sitku center duó minden tekintetben felveszi a ver senyt Benczéékkel. Miután a mezőny embereink is legalább olyan jók, mim az Álba játékosai, ezért kiélezett, szín­vonalas rangadó várható. Smith mé£ csak négy hete erősíti a csapatunkat de egyre inkább megtalálja a helyét,: önmagát. A kanadai kosaras teljesít ménye mérkőzésről mérkőzésre javul s hogy a pontszerzés mellett egyre in kább érzi a társakat is, azt a kiosztot gólpasszok jelzik. A csapat egyre in kább összerázódik, kezdi megtaláln tavalyi önmagát, ezért bizakodom hogy jó sorozatunk az Albacomp eller sem szakad meg. Falco KC Szombathely-Dombó vári VMSE: szombat, 18 óra. Dinnyéi Attila: - A Sopron ellen nem játszót tunk igazán jól, de a Halimics-Spivey-Balogh hármas mindig a legjobbkor adott lendületet a csapatnak, így igen fontos győzelmet arattunk. A siker sokat számíthat majd a végelszámolásnál, mint ahogy a Falco elleni mérkőzés végkimenete­le is döntő lehet. A szombathelyi gárda hazai pá­tékosok éhesek az újabb sikerre. A soproniak el­leni biztos győzelem sokat jelentett, a sok bosz- szantó, egypontos vereség után nagy tehertől sza­badultak meg a játékosok. Lendületben vagyunk, s természetesen a Falco ellen is ott szeretnénk folytatni, ahol hétvégén abbahagytuk. ■ lyán az egyik legveszélyesebb együttes a honi mezőnyben, elég csak arra gondolni, hogy a „kat­lanban” az Albacomp, és a Deb­recen is megadta magát. Nem mi vagyunk az esélyesek, de ahogy hazai pályán sikerült nyernünk, úgy akár idegenben is véghez vihetjük a bravúrt. Magas embereik nemcsak a palánkok alatt, de a mezőnyben is jók, a Kálmán-Alexe duó haté­konyságát pedig gondolom nem kell külön ecse­telnem. Csapatunk most n’rmor’ omn''H a

Next

/
Oldalképek
Tartalom