Tolnai Népújság, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-17 / 40. szám
11. OLDAL S Z O L G Á L T A T Á S 2003. Február 17., hétfő Hajdan Február 17-én 110 éve, 1893- ban a szekszárdi törvényszéken megüresedett bírói állásra 40 pályázó akadt. 105 éve, 1898- ban Bonyhádon Csik József vezetésével, 150.000 forint alaptőkével gőzmalom- és gőztégla- gyár-részvénytársaság alakítását tervezték. 100 éve, 1903-ban a Dunaföldvárott létesített föld- mívesiskola számára Darányi Ignác miniszter mintaméhészeti fölszerelést és nemesbaromfi-te- nyésztő anyagot engedélyezett. 90 éve, 1913-ban Bécsben elhunyt gróf Széchenyi Sándor, aki 1884-től 22 évig volt megyénk főispánja, s ezalatt Tolnában számos jelentős középület, intézmény létesült; a korabeli sajtó szerint: „nagy volt, magyar volt, szóval Széchenyi volt.” ■ Traffipax Ma reggel 8 órától 12 óráig az 55-56. sz. főutak, Várdomb, Pörböly területén, 63-as főút Szedres, Jánosmajor, Nagydo- rog területén és Szekszárd belte- rületén mérik a sebességet. ■ VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 6 cm, Paks 167 cm, Dombori 189 cm, Árvízkapu 572 cm. A Sió Palánknál 216 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksé- gétől kapott adatok.) ________■ Ügy eleteseink Napi szerkesztő: Gyuricza Mihály Ügyeletes újságíró: Venter Marianna. Tel: 511-513. Fax.: 511- 514. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550- 369 06/30/400-5450; Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; 06/20/ 9860-530; Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/460-5008; Vida Tünde 06/20/398-4504. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660; 06/30/465-4615._____________■ ClflL TOLNA MEGYEI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI KÖZALAPÍTVÁNY Regionális Civil Konzultáció Dr. Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter részvételével regionális konzultációra hívjuk a Tolna, Baranya és Somogy megyében működő civil szervezetek vezetőit, képviselőit és a környezetvédelem ügye mellett elkötelezett állampolgárokat. Téma: A környezetvédelem aktuális kérdései, különös tekintettel az EU csatlakozásra. Időpont: 203. február 22. (szombat) 9.30 - 11.00. Helyszín: Szekszárdi Polgármesteri Hivatal, Béla tér 8. TOLNA MEGYEI NONPROFIT SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT Internet-elérés és IP alapú szolgáltatás civil szervezeteknek A Miniszterelnöki Hivatal, a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium együttműködésével a CivilPort Kht. pályázatot hirdet kommunikációs, ill. technológiai kapacitásának igénybevételére. Pályázhatnak társadalmi szervezetek, alapítványok, közhasznú társaságok, intézmények és azok önálló egységei, melyek nonprofit, közhasznú tevékenységet végeznek. Igényelhető szolgáltatások: kapcsolt vonali Internet- elérés, elektronikus postafiókok, webhely-elhelyezés 20 MB tárkapacitással és ezekhez kiegészítő szolgáltatások. Pályázati űrlap letölthető a www.ngo.hu Internet címről, vagy irodánkban beszerezhető. TM GYÍK - CIVIL HÁZ 7100 SZEKSZÁRD BÉLA TÉR 6. TEL/FAX: 74/416-160. e-mail: civilhaz@enternet.hu web: www.webmagazin.hu/civilhaz Mit üzen az olvasó? ____ Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * Győrébe Juli dédinek boldog névnapot kívánunk: Dóra, Máté, Miki, Erika. * Käufer Viktóriának és Varga Andrásnak Zombára, eljegyzésük alkalmából sok boldogságot kíván: Marsai család. * Nagy Máténak boldog szünnapot kíván Nagymányokra: Xéna. * Drága jó Mamám vasárnap ünnepelte névnapját. Ez alkalomból köszöntőm Öt Zombán! Jó egészséget, hosszú életet kívánok: szerető unokád: Heni! * Szentes Ferencnek és Feleségének Tevelre! Mindent megköszönve, szívből köszöntünk 40. házassági évfordulótokon és kívánunk még sok szép együtt töltött napot és ünnepet. Lányaitok, Vejeítek és az Unokák. * Ozv. Jókai Mihálynénak Lengyelre boldog névnapot kíván Medina-Szőlőhegyről: testvére Zsófi és családja. * Molnár Christelnek, Tamásiba boldog születésnapot kíván két lánya: Susy és Sandi! Légy mindig boldog! * Balogh Józsefnének Nagydorogra boldog névnapot és jó egészséget kíván: Bianka, Ádi, Erika és Fercsi! * Juli mamának Szedresbe boldog névnapot kívánunk: Mészáros család. * Boldog névnapot kívánunk Perkátai Juliannának és édesanyjának, Juliska néninek. Mészáros család. * Kajdacsra, Vámosi papának születésnapjára nagyon sok boldogságot és hosszú életet kívánnak unokáid: Andrea, Renáta, Norbika, fiad Robi és menyed Andi. * Domokos Petrának. Boldog Valentin napot! I Csanád. * Nagyné Koczka Juliannának névnapja alkalmából sok boldogságot kíván családja: Apa, Pisti és Mónika. * Épp egy évből tart az év, benne több száz tarka név. Akárhonnan nézem is, itt kuksol a Tied is. Boldog névnapot kíván anyunak: Timi, Norbi. * Kedves Judit! Csak egy lehetőséget akartam kérni tőled, de nem hallgattál meg és ez fáj! A ló és a szamár esete ahogy te gondolod nem igazi! „S". * Szia, "S"! Oké! Adj elérhetőséget, gyorsabb! Vagy nem jó az ötlet? "MX". * Lengyelre L. Árpinak üzenem, hogy nagyon szeretem! B. Cicád. * Blue Sky: Ha meguntad a kérők hadát s a válogatást, talizhatnánk? Valami azt súgja - elkerülhetetlen. Szió! Skywalker. * Bakó Jánosnak születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván: feleséged Hajni és lányod Timi. * Szia „Kis Bea"! Szeretnélek megismerni! Nálam is a belső számít! Sms-ed várom a DO/behOxhe számra. * Kis Beának üzenem, hogy számomra a belső fontosabb. Kérlek, adj elérhetőséget. T. * Rövid ez a pár sor, de benne van a lényeg, senki sem szeret úgy, ahogy én Téged! * D. Tibinek! Nagyon örülök, hogy szombaton találkoztunk és ennyi év után még barátok maradtunk. Mindig szívesen gondolok Rád! Puszi. Tündi. * Józsi! Bocsáss meg és értsél meg engem is! Szeretlek, Kató. * Üzenem a levélírónak, hogy én válaszoltam, ahogy megkért a rovaton keresztül. Eddig tartott a bátorság? Számom: 06305059107. * Kedves 41 éves! Nő vette fel. Esprit. * Gyöngyvirág! 06304589726. . * Gyöngyvirág jeligére! Keresem az 50 éves úr telefonszámát. * Szia Csibike! Szeretnék megismerkedni Veled. 30/174 vagyok. Barna hajú, barna szemű. Ha gondolod, írj! Tel: +m.d+.dtm1 +gw. * Szia, Garancia! Írnál valamit magadról? Gyengédségre vágyom. * A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. A nő akkor szép igazán, ha boldog és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik. < Bond> * Keresem a társam. Azt az úri embert, aki 170 cm és 50 év felett van. Szeretet s boldogság, ez kell mindkettőnknek. Választ Jön a hóvirág. Koszi. Talán van, aki erre vár. * A szerelem egy olyan kincs, ami nekem soha nincs! Ha valaki meg ajándékozna vele, boldog lehetne két ember élete. Tone. * Keresem Tímeát, aki a palánki gyermekotthon élelmezésén dolgozott, egy skorpió van a vállán! Felejthetetlen érzéki jelenség! -0MD0 AM1 7303. * Egy szedresi gyönyörű, szép lánynak üzenem, aki most költözött ide Szedresbe, hogy az első pillanattól kezdve, mióta megláttam, nagyon szeretem! Az ozoraival gyere!!! * Annak a harminc éven felüli fiatalembernek! Én üzenem. Kívánok neki nagyon boldog életet Ő előtte van még sok boldog jövő. Én már feladtam a reményt. 06202063300. * Neked írom, aki a sorok közt jobban olvasol! Tettes, én, az ollózás miatt? Ne légy ilyen komoly! Inkább írj valamit, ami mindannyiunknak szól, természetesen. _____________________■ Ko ssuth Hadig____________________ 12 .02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Vallási műsor. 14.15 Zene-szóval - „Az magyarokról sok jót mondjatok...’’. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök...”. 17.05 Pénz, piac, profit. 1745 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.48 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Verebély Iván színművész. '20.35 Rádiószínház: A tulajdonságok nélküli ember. 21.05 A Szabó család. 21.35 Értsünk szót! 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Pályám emlékezete. 23.00 Kenő. 23.04 Lemezmúzeum - Schubert: VII. szimfónia. Petőfi Rádió 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.16 Stúdióbeszélgetés. 9.52 Aprócseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Szimbólumok hétről hétre. 11.05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz plusz. 11.15 Kossuth és PetőfiRádió - Helyi műsorok Élj jól! 11,38 Zöldjelzés. 11.45 Korkérdés. 12.00 Pácol Rádió _______________________ rok, információk, érdekességek. 15.00 A nap híjó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.50 Víz- A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és re. Kamarai percek: információk vállalkozóknak állásjelentés. 14.00 Kívánságműsor. 1700 71,03 MHz-en az AM 873 kHz-en. 5.30-9.00 Haj- és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. Csúcsforgalom. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 naltól reggelig. 13.00-09.00 Hírsáv. 19.00-22.00 21.00-06,00 Non-stop zenerulett. Gordiusz-játék-tér. 19.04 Sportpercek. 19.15 Estidőben. 22.00-22.30 Késő esti krónika. Fortuna Rádió, Paks_________________ Ha ng-szóró - Könnyűzenei híradó. 21.04 Kon- Rádió Antritt________________________ 00.00-6.00 Csak zene. 6.00-9.00 Élesztő. 6.30, certek az Európai Rádiók Szövetségének (EBU) FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs 7.30, 8.30 Fortuna hírek. 10.20 Tőzsde. 10.30 hangtárából. 22.00 Önazonos. 23.00 Sporthír- magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés maga- Fortuna hírek. 11.20 Pletykóra. 12.30, 14.30, adó. 23.15 Dzsesszmagazin. 24.00 Éjfél után.., zin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00-24.00 16.30 Fortuna hírek. 15.25 Pletykóra plussz. Szekszárd 1. TV _ _ Esti szórakoztató műsor. 0.00-06.00 Könnyűze- 17.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00 Rajtszám. 17.05 Atomerőmű-KSC Szekszárd-Diósgyőri nei összeállítások. 20.00 Gazdasági magazin. 20.35 Sportmagazin. KSK női Magyar-kupa kosárlabda mérkőzés. Alisca Rádió 21.00 Lemezpárbaj. 22.00-00.00 Csak zene. 19.00 Híradó. 19.25 Európai Információs Pont- 91,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, Joker Rádió, Dombóvár _ _______ Dr . Braun Márton. 20.00 Híradó. 20.25 Sport- 8.00,10.00,12,00,14.00,16.00,17.00,18,00, 6.00-10.00 Ébredjen velünk! - aktuális hírek, magazin. 21.00 Híradó. 21.20 Néma sikolyok 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útinform, szüle- időjárás-jelentés, és sport egy adag mókával, (amerikai film). 23.00 Híradó. tésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, he- 10.00-15.00 Napközben - közérdekű införmáciRTV Szekszárd _ _ _ lyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyv- ók és játékok sok zenével. 15.00-20.00 Délutá17.00 Hálózat. 18.30 Pályaválasztás 2003. ajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 ni koktél - színes hírek, játékok, kívánságműsor, 20.00 Hálózat. Élő kívánságműsor. 13.00-21.00 Zenei műso- slágerlisták._______________________■ * Pr ogramok ma ___________Ajánló: Szekszárd Big Band Gle nn Miller 1944. december 14-én, valahol a doveri szoros felett repülőgép szerencsétlenség áldozata lett. Halálával szinte azonnal életre kelt egy mítosz, mert ugyan ki ne hallotta volna valahol a mára klasszikussá vált Moonlight serenade-ot, vagy a Chattanooga Choo Choo-t... Ezeket a kompozíciókat a Szekszárd Big Band is folyamatosan repertoáron tartja, a Pecze István vezette csapat joggal sorolja a nagy elődök közé a zeneszerzőt: mai koncertjüket Glenn Miller emlékének szentelik. Az Uraitól a Pireneusokig szinte egész Európát végig- tumézó együttes egyébként jövőre ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját, s ebből az alkalomból 2004-ben egy minden eddiginél fre- netikusabb buli várja majd a közönséget. Sz. Á. Szekszárd, Babits Mihály Művelődési Ház 19. Mozi Szekszárd Panoráma Nagyterem: Én, a kém (amerikai filmvígjáték fsz: Eddie Murphy, 0. Wilson) 15.30, 17.30, 20. Kamaraterem: A királynő nyakéke (felír, amerikai történelmi film fsz: H. Swank, J. Pyrce) 17,19. Bonyhád :A királyné nyakéke 19. Színház Szekszárd Deutsche Bühne: Thomas-lllés-Bédier: Trisztán és Izolda fsz: Frank Ildikó, Merán Bálint 19. Kiállítás Szekszárd Babits Mihály Művelődési Ház folyosógaléria:Takács Béla grafikái 10-18. MC Galéria: Beda László és Biszák László kiállítása. Ady Endre Szakközépiskola folyosógaléria:Triebenszky Alajosné Erdei Mária gobelinkiállítása. Decs Faluház: Árvíz Gemencen fotókiállítás. Bonyhád: Művelődési Központ: Lukács Tibor festőművész kiállítása 10-17. Dombóvár Művelődési Ház: Beles Lajos fotókiállítása március 7-ig 9.-19. Tamási Művelődési Központ: Kocsis Lászlóné festményei 8-16. Iregszemcse Bartók Béla Művelődési Ház: Hosszú György grafikái. 9-16 Ismeretterjesztés Szekszárd Wosinsky Mór Múzeum: múzeumi mozi nyugdíjasoknak, benne: a Kultúra régen és most, Kína, Jelképtár című kisfilmek 14.30. Babits Mihály Művelődési Ház: Az EU-csatlakozás, borászat, új borok kezelése - a szekszárdi hegyközség „Téli esték” sorozatának előadása 17. Paks Művelődési Központ: Nevel-e, nevelhet-e az iskola boldog családi életre? Iker Istvánné előadása az Életfa család- segítő szabadegyetemen 17. Dunaföldvár Művelődési Központ: Téli esték sorozat - vetőmagok, legújabb fajtaismertetés, növényvédőszerek 18. Gyerekprogram Szekszárd Babits Mihály Művelődési Ház: Magam készítem - csuhé- és szalmatárgyak készítése 13-16. Ismerkedés kismesterségekkel - a gyöngyfűzés 16-18. Romi klub 14.30-16.30. Múzeum Bonyhád: Völgységi Múzeum: néprajzi és várostörténeti kiállítás 916. Tűzoltó Múzeum: „Tűzre, vízre vigyázzatok” - tűzoltás-történeti kiállítás a középkortól az állami tűzoltóság megalakulásáig 9-13. Paks Városi Múzeum: Ete, az elpusztult mezőváros, időszaki kiállítás február 28-ig. A Sárköz legjelentősebb mezővárosa, Ete az eddigi leletek és az írásos emlékek alapján a 10-11. században létesült és a 17, században pusztult el.__________________________________■ Ke ttőt fizet hármat kap! Hirdetésre szánt pénzének egyharmadát megtakaríthatja, HA APRÓHIRDETÉST AD FEL a Tolnai Népújságban Ha Ön kétszer megjelenteti apróhirdetését, a harmadikat *ingyen adjuk. * A számlánkon mindhárom megrendelt hirdetésre eg\’aránt 33% kedvezményt szerepeltetünk. Jöjjön be hozzánk, vagy telefonáljon! Tolnai Népújság 7100 Szekszárd, Uszt F. tér 3. Telefon: 74/511-534, fax: 74/511-501 Ne feledje! Minden hirdetését 72 ezren olvassák! Tolna megye (£3 Tamási-1C aföldvár Simontornya 0° ZQZ Paks Dnnffiovár db 0° d^‘ Bonyhád-1° Szekszárd-1° *d3 db derült napos felhős Ül <£b párás ködös borult zápor 0 zivatar # esős <£> havas eső hózápor <£> havazás A reggeli, kora délelőtti ködfoltok megszúnte után alapvetően napos idő lesz. Időnként ugyan erősen megnövekszik a felhőzet, de említést érdemlő hószállingó- zás már sehol sem valószínű. Hideg marad az idő, az élénk szélben a ténylegesnél is hidegebbet érzünk. Készítette: Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával A reggeli pára,- ködfoltok feloszlása után többhyire jók lesznek a közlekedés időjárási feltételei, fronthatás nem várható. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Irodavezető-főszerkesztő: Kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadóvezető: Molnár György Telefon: 30/9971-002 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/243700. Telefax: 72/243-704. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404601-46017376 pénz- forgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1295 Ft, negyed évre 3885 Ft, fél évre 7770 Ft, egy évre 15 540 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyéken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.