Tolnai Népújság, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-15 / 39. szám
4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Február 15., Szombat Hírek SIÓAGÁRD. Egészségügyi okokra hivatkozva lemondott képviselői mandátumáról Kovács Jánosné, a sióagárdi testület tagja. Helyét a választásokon őt követően legtöbb szavazatot szerzett Csáki Bertalan foglalta el. A képviselőnő a pénzügyi bizottság tagja is volt, ezt a tisztét ezentúl Tomóczky Ákos tölti be. KOCSOLA. A községháza dísztermében hétfő délután négy órától tartja következő ülését a képviselőtestület, melynek tagjai Horváth Zoltán polgármester vezetésével az önkormányzat és intézményeinek idei költségvetéséről határoznak. BUDAPEST. A Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlése február 19-én lesz Budapesten, a Ráday Kollégiumban. Ezen az alkalmon tesznek esküt a kerület újonnan megválasztott képviselői. Dr. Szabó István püspök ünnepélyes beiktatására február 22-én, Kecskeméten kerül sor. SZEKSZÁRD. A nagy magyar prédikátorokat bemutató sorozat újabb állomásaként február 16- án, vasárnap 17 órai kezdettel Szekszárdon, a Bezerédj utcai Református Gyülekezeti Házban Cseri Kálmánnak, Pasarét református lelkipásztorának a pálfor- dulással kapcsolatos, hangkazettáról bejátszott igehirdetése hallgatható meg. PÉCS. A Szeretetláng imacsoportja a Miasszonyunkról elnevezett női kanonokrend épületében, a Szent István tér 6. szám alatt február 15-én, szombaton 14 és 17 óra között nyitott, szentmisével egybekötött engesztelési tart. KECSKEMÉT lesz a 2004-es négyesfogathajtó-világbajnokság házigazdája. Tegnap a Magyar Lovasszövetség rendkívüli elnökségi ülést tartott, amelyen - Kaposvár visszalépése miatt - dönteni kellett a 2004-es vb új helyszínéről. Ezek szóbeli kiegészítését követően az elnökség tagjai titkos szavazással Kecskemétnek ítélték a 2004-es négyesfogathajtó vb rendezési jogát. így tehát 1978. és 1999. után ismét az alföldi városban adnak egymásban randevút a vi- lág legjobb fogathajtói. _______■ Hu szonöt település összefog Kistérségi szennyvíz-kezelési és elhelyezési program Megyehatárokon is átnyúló szennyvíz-kezelési és elhelyezési programot kíván megvalósítani az a huszonöt tolnai és somogyi település, melynek polgármesterei a városháza dísztermében találkoztak a jelenlegi árakon számolva mintegy 8,3 milliárd forintért megépíthető kistérségi rendszer tervezőivel. Dombóvár A szennyvíz-kezelési és -elhelyezési problémájukat közösen megoldani szándékozó önkormányzatok tavaly 45 miihó forint vissza nem térítendő állami támogatást nyertek a tervezésre, melyhez ugyanennyi önrészt vállalva a budapesti székhelyű K és K Kft-t bízták meg a munka elvégzésével. A cég ügyvezető igazgatója, dr. Kristóf János a nagy érdeklődéssel kísért fórumon elmondta, hogy az egyre szigorúbb vízügyi és környezetvédelmi előírásokat figyelembe véve dolgozták ki a tanulmányt, melyben egy olyan kistérségi rendszer megépítésére tesznek javaslatot, ami az azt igénybevevők számára hosszú távon is megfizethető szolgáltatást nyújt. A magyar és az Európai Unió szabványainak egyaránt megfelelő technológiák alkalmazásával a huszonöt település közül tizenhétben - Dombóváron, Kapospulán, Attalában, CsomáDr. Kristóf János ban, Szabadiban, Nagyberkiben, Mosdóson, Batéban, Döbrökö- zön, Kurdon, Fonóban, Göllében, Nakon, Kocsolán, Dalmandon, Csibrákon és Csikóstőttősön - gazdaságos szennyvíz-csatornahálózatot létesíteni, nyolc településen - Alsóhetényben, Mász- lonyban, Kaposhomokon, Kapos- keresztúron, Lápafőn, Várongon, Jágónakon, valamint Szakcson - viszont egyedi szennyvíz-kezelésre és elhelyezésre szolgáló berendezéseket, illetve zárt tározókat célszerű telepíteni. A jelenlegi árakon számolva mintegy 8,3 milliárd forintba kerülő beruházáshoz maximum 80% vissza nem térítendő hazai és nemzetközi támogatás nyerhető el, a fennmaradó összeget pedig az önkormányzatoknak, a lakosságnak és a gazdaság szereplőinek kell magukra vállalniuk. A polgármesterek megegyeztek abban, hogy minden pályázati lehetőséget megpróbálnak kihasználni az önrész csökkentése érdekében. A települések vezetői azt remélik, hogy a megyehatárokon is átnyúló kistérségi szennyvíz-kezelési és elhelyezési rendszer kivitelezése 2004-ben, vagy egy évvel később elindulhat.-GRVirágcsokor, többféle virágból Előadások a cigánygyerekek szocializációjáról Három, az oktatás különböző területét érintő programra nyert az Oktatási Minisztériumtól támogatást a paksi önkormányzat a múlt évben. Ennek első állomásaként a cigánygyerekek felzárkóztatásáról, szocializációjáról tartottak előbb előadást, majd konzultációt a városházán. Paks Az Oktatási Minisztérium támogatásának köszönhetően a paksi iskolák vezetőinek, pedagógusainak a cigánygyerekek iskolai szocializációjáról és az ahhoz rendelhető pedagógiai módszerekről tartottak előadást elméleti és gyakorlati szakemberek. Egyikük, Farkas Sándor jelentős lépésnek tartja, hogy egy önkormányzat tenni is kész a megoldás érdekében. A Kurdon pedagógusként dolgozó cigány közoktatási szakértő szerint az oktatás terén legfontosabb az, hogy az iskola és a szülői ház kapcsolata jó legyen, vagy legalább jóindulatúan közömbös. Ehhez két dolog, kell. Az egyik, hogy fogadja el a pedagógus, hogy az a gyerek egy értékeket hordozó emberke, ha más értékekkel bír is, mint a többség. A szülői ház pedig fogadja el, hogy a pedagógus a gyerekének jót akar. A szakértő szerint a cigányság integrációjára való törekvések soha nem vezettek eredményre, tehát nem az a megoldás, hogy beolvasztani őket a többségi társadalomba. „A megoldás egy anyák napi virágcsokorhoz hasonlítható, amit a gyerek szed. Abban soha sem egyfajta virág van, hanem mindenféie, amit útközben talál. Én azt hiszem, hogy a társadalom, egy város, egy iskola, egy közösség akkor szép, ha annak nagyon sok különböző virága van. El kell fogadni, hogy a cigányFarkas Sándor gyerekeknek vannak sajátos tulajdonságai, amit értékként keü felfognunk, de a cigányságnak is el kell fogadni, hogy a többségi társadalomnak is vannak elvárásai. ” A Tolnai Népújság hirdetésfelvevő helyeinek bővítéséhez jutalékelszámolásos rendszerben keres üzlethelyiséggel rendelkező vállalkozásokat a megye egész területén Jelentkezés és további infrmáció: 74/511-523 Tolnai Népújság , TEMETKEZÉS PANTEON KFT. - TEMETKEZÉS SZOLGÁLTATÁS Szekszárd. Alkony u. 1. Telefon/fax: 74/511-755. Ügyelet 0-24 óráig: 06-20/9413-376. TESTAMENTUM TEMETKEZÉSI IRODA Szekszárd, Szabó D. u. 5. Telefonszám 8-16: 413-756. Állandó ügyelet: 06-30/9278-869. Irodavezető: Futó Józsefné. PANTAR KEGYELETI SZOLGÁLTATÓ BT. Paks. Kálvária u. 2. Telefon: 75/311-065. Ügyelet: 06-30/9363-255. MÜLL-PATRIK TEMETKEZÉSI IRODA Paks, Retek u. 1. sz. (Széchenyi tér) telefon: 06-75/314-597 (munkanapokon 8-16-ig) Állandó ügyelet: 06-30/9476-346. PAN-HOL Bt. Tamási, Aradi út 19. Telefon: 74/471-624 PINTÉR TEMETKEZÉS ÉS RENDEZŐ IRODA Szekszárd, Pázmány tér 8. Tel./fax: 74/311-757. BÍBORFÉNY MAGÁNTEMETKEZÉS Gyönk, Rákóczi u. 212. Telefon: 74/448-329. 30/936-2604 Közlekedési Biztosító Egyesület 1108 Budapest Venyige u. 3. A KÖZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET kedvező díjú gépjármű-felelősségbiztosítás közvetítésére keres olyan munkatársakat, akik • szeretnek, akarnak embertársaikon segíteni, • munkájuk során igénylik az önállóságot, • szorgalmasak, kitartóak, • szeretnének a magyar átlagjövedelem felett keresni, • egyéb tevékenységük mellett, szívesen végzik, • befektetett energiájuk, munkájuk után kapják jövedelmüket. Ha úgy érzi, hogy a leírtak felkeltették érdeklődését, akkor a részletekről érdeklődjön munkanapokon 8.00-16.00 között GÁRDONYI BEÁTÁNÁL a (06-1) 433-0835-ös telefon számon. KÖZLEKEDÉSI BIZTOSÍTÓ EGYESÜLET a „NON-PROFIT" BIZTOSÍTÓ Kedves embertársaink! Tisztelettel kérjük, személyi jövedelemadójuk 1%-ával szíveskedjenek a megyében élő, mintegy 8540 fő mozgássérült ember érdekképviseletét ellátó Mozgássérültek Szekszárdi | Egyesületét támogatni. Adószám: 19955403-1-17 Támogatásukat előre is köszönjük. Megköszönjük mindazoknak, akik a személyi jövedelemadójuk 1%-át a Tolna Megyei Tűzoltószövetségnek adták. A befolyt összeget a Szent Flórián Alapítvány céljaira átutaltuk. Az Alapítvány megalakulása óta három főt támogatott. Kérjük, hogy ez évben * is segítsenek bennünket! Tolna Megyei Tűzoltószövetség Adószám: 19231220-1-17 Továbbtanulók A • figyelem! . Ha problémátok adódik a jelentkezési lapok kitöltésével, akkor keressétek fel irodánkat! Tolna Megyei Munkaügyi Központ Foglalkozási Információs Tanácsadó Szekszárd, Találka tér 4. II. emelet, telefon: 74/419-711. Tájékoztatjuk Tisztelt APEH ügyfeleinket, hogy az APEH Tolna Megyei Igazgatóságán 2003. február 17-én, hétfőn a központi ügyfél szolgálat este 18 óráig tart nyitva. Szálkára a legdrágább feleségnek sok boldogságot és még nagyon sok boldog VALENTIN-NAPOT kívánok. Köszönöm az eltelt tíz évet. Szeretlek! ____________Papa Telefonos hirdetésfelvétel Hétköznap: 8-16-ig 74/511-534 *65639* Az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája KÉZBESÍTŐ MUNKATÁRSAT f keres B0CYI5ZIÓRA a Tolnai Népújság kézbesítésére. Jelentkezni: Vas Zoltán ügynökségvezetőnél. 5 Tel.: 30/937-9362, 74/491-599, 74/511-539. óbdlia 2003. február hónapban is a megjelenő PR cikkekre HIRDETÉSI KEDVEZMÉNY! Érdemes kiPRóbálni! 74/511-534 Bátaszék város jegyzője állást hirdet a polgármesteri hivatal építési és városüzemeltetési iroda ügyintézői munkakör betöltésére. Bérezés a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint. Az állás 2003. március 17-től tölthető be. Képesítési feltétel: • magyar állampolgárság, • büntetlen előélet, • építészmérnöki vagy • építőmérnöki vagy • településmémöki vagy főiskolai szintű műszaki végzettség Jelentkezéshez csatolni kell: • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, • szakmai önéletrajzot, • képesítésének másolatát. A jelentkezéseket Bátaszék város jegyzőiéhez (Bátaszék, Szabadság u. 4.) 2003. március 5-én 16.00 óráig kizárólag személyesen lehet benyújtani. Érdeklődni polgármesteri hivatal építési és városüzemeltetési iroda vezetőjénél, Adorjáni Mártánál lehet a 74/591-912-es telefonszámon.