Tolnai Népújság, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-10 / 34. szám
10. OLDAL SPORT 2003. Február 10., hétfő A góllövéssel nincs gond Mindkét mérkőzésén 30 gól fölé jutott a Tolna Kézilabda A góllövéssel nincs gond, ám a védekezésen akad még csiszolni való. Ezek voltak a legfőbb tanulságai annak a női felkészülési tornának, melyet az NB I/B-s Tolna KC rendezett szombaton a tolnai városi sportcsarnokban, s melyen az egyaránt NB Il-es Bácsbokod és Hercegszántó voltak Árva Csaba csapatának ellenfelei. Immár ötödik hete zajlik a tolnaiak felkészülése, s hogy Taksonyi- ék nem töltötték tétlenül az eddig eltelt időt, azt a közel 40 foglalkozás, és a több lejátszott edzőmérkőzés is bizonyítja. A Tolna KC ezidáig megmérkőzött az NB lies Varga Trans-Fer UKSE Szek- szárd és a Mohács csapataival, s többször is összemérte erejét a Tolnatej SE férfi (!) ifjúsági csapatával. Az őszi idényben halo- vány produkciót nyújtó - a gárda csak az utolsó előtti helyen áll a 14 csapatos mezőnyben - tolnaiak szakvezetője szerint szükség is van a sok mérkőzésre, hisz „lányainak” tavasszal alaposan fel kell kötniük azt a bizonyost, ha meg akarnak kapaszkodni a második vonalban. A szombati felkészülési torna a rutinos tréner elmondása szerint egyébiránt remekül szolgálta a felkészülést, s bár „csak” NB Il-es együttesek voltak csapata ellenfelei, szerinte az „éles” bevetés mindennél fontosabb a formába hozás időszakában. A tolnaiak a papírformának megfelelően mindkét mérkőzésüket megnyerték, ám míg a góllövés remekül ment Szüágyi- éknak, addig az is látszott, hogy a védekezésen bőven akad még javítani való a március 2-i újvárosi bajnoki nyitányig.- Szorgalmas kis csapattal dolgozhatom - mondta a torna végén Árva Csaba a tolnaiak mestere -, s ez alapja lehet a jó tavaszi szereplésnek. - Az eddigi tapasztalataim alapján azt mondom, bent kell maradnunk az NB l/B-ben, ám azt is tudom, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A sorsolás nem nekünk kedvez (a tolnaiak hatszor játszanak hazai pályán, s riválisaik közül csak a Tamásit és a Tatabányát látják vendégül - A szerk.), de mindent megteszünk érte, hogy megőrizzük NB I/B-s tagságunkat. Az első négy találkozónkon minél több pontot kell gyűjtenünk, egy jó rajt ugyanis sokat számít egy ilyen fiatal csapatnál. A többi meg majd jön magától... Eredmények: Tolna KC-Bács- bokod 36-32 (17-12). A Tolna legjobb dobói: Horváth Sz. 11, Fauszt 9, Szilágyi 7. Tolna KC- Hercegszántó 31-25 (13-13). Ld: Fauszt 6, Horváth Sz. 5, Takács 4. Bácsbokod-Hercegszántó 30-29 (13-16). A torna végeredménye: 1. Tolna KC 6, 2. Bácsbokod 3, 3. Hercegszántó 0 ponttal. A két meccsén 15 gólt szerző Fauszt Éva (középen) egyre inkább helyet követel magának a Tolna KC kezdőcsapatában _____________fotó, gottvald károly Ro ma-ünnep a városiban A Kovács-csapat felért a csúcsra az ITV-Reprint bajnokságon Az alapszakasz első két helyezettje, a címvédő Mindszentek és a Roma Önkormányzat együttese játszotta a döntőt tegnap a X. ITV-Reprint pénzdíjas bajnokságon. A jubileumi torna fináléját - törlesztve a tavalyi vereségért - a romák nyerték, s ezzel két második hely után Kovács Ferenc együttese felért a csúcsra. Teremfoci A szombati játéknapon a legnagyobb érdeklődés a két elődöntőt kísérte, melyből az előzőleg esélyesebbnek tartott, több teremspecialistát soraiban tudó Roma Önkormányzat és a decsi NB IITas alakulattal megegyező Mindszentek jutott a vasárnapi fináléba. Előbbi a Szekszárdi UFC ifjúsági csapatára épülő Betta Bt. gárdája, utóbbi a Kovács és Tsa. Baumit csapata legyőzésével lépett tovább. A X. ITV-Reprint bajnokságon tegnap a helyosztókat rendezték. Az idén nevezett 14 csapat 10 órától váltotta egymást a szekszárdi városi sportcsarnok parkettjén, ahogy nőtt a tét, úgy szaporodtak a nézők a lelátókon. Az 5. helyért lejátszott összecsapáson már félház láthatta, amint a szinte végig vezető Hermes Alapítvány gárdája nem tudta „kihúzni” a Tetőfok-Tolnabau elleni 50 percet. A 8-8-as döntetlennel zárult találkozót végül büntetőpárbaj döntötte el, s ebben a Hermes volt a jobb (4-3). A kisdöntőben a Betta Bt. nagy iramot diktálva a szünetig eldöntötte a mérkőzést: Benics és Csontos triplájával már 6-0-ra mentek az UFC ifistái. Aztán Tóth Attila is berámolt zsinórban hármat, de csapata csak megközelíteni tudta a Kniesz-fiúkat. A jubileumi ITV-Reprint bajnokság fináléjában a 11. percig kellett várni az első gólra, ekkor a gólkirályjelölt Tóth Attila passzából Martinov szerzett vezetést a 2000-ben és tavaly is másodikként záró Roma Önkormányzatnak. Alig két perccel később jött a válasz: egy szabadrúgás-variáció végén Bíró egalizált. Aztán meg percekig állt a játék, mert a futball legfőbb kelléke, a labda a lámpák tetején maradt, s miután a versenybíróság nem készült fel hasonló helyzetre, így végül a nézőtérről segítették ki a csapatokat. Az új játékszer a Mindszenteknek állt jobban lábra, mert az első félidő hajrájában Boros egy szerencsés találattal a decsieket juttatta előnyhöz. (A szünetben Grill kapus a „cserebőrrel" igyekezett lecsalogatni az első számú labdát, ám pár kísérlet után az is a traverz foglya lett. Félő volt, hogy játékszer hiányában a felek kénytelenek lesznek a hagyományos, ázsiai „Kő, papír, olló” játékkal eldönteni az első hely sorsát.) A sportcsarnok személyzete azonban segített, így folytatódhatott a finálé. Mindössze öt perc telt el a második huszonötből, amikor Rupa révén egyenlített Kovács Ferenc együttese. A jó iramú, élvezetes derbin a Mind- szentek nem tudott élni két perces emberelőnyével, sőt két szabadrúgást is kapuralövés nélkül zártak Kalmárék. Aztán ahogy az üyenkor lenni szokott, „büntetett” az ellenfél. Másfél perccel a vége előtt az addig kevesebb lehetőséghez jutó Márton Krisztián Tálas átadását váltotta gólra, közvetlenül a lefújás előtt Rupa állította be a végeredmény egy a felezővonalról megeresztett, a lábak között elsuhanó bomAhogyan a jól játszó Tálas Zoltán (balról) Bíró Norbertnek, úgy a Roma Önkormányzat a címvédő Mindszentek gárdájának parancsolt megálljt a döntőben fotó, gottvald bával (4-2). A romák két második hely után tehát feljutottak a dobogó csúcsára, szurkolóik pedig boldogan táncolhatott, ünnepelhetett a városi parkettjén. A helyosztók eredményei, a 13. helyért: Gemenc Agro-Újoncok 7-4. Á 11. helyért: Argentí- na-Európa Média 7-6. A 9. helyért: Adri- Épker-Limousin INC 13-10. A 7. helyért: Perfect Phone-Szakács Kft. Kakasd 12-10. Az 5. helyért: Hermes Alapítvány-Tetőfok-Tolnabau 8-8, büntetőkkel 12-11. A 3. helyért: Betta Bt.-Kovács és Tsa. Baumit 9-5 (6-1). A döntőben: Roma Önkormányzat-Mindszen- tek 4-2 (1-2). A torna gólkirályi címét 57 találatával Tóth Attila (Roma Önkormányzat) érdemelte ki, a legjobb kapusnak pedig Csonka Róbertét (Kovács és Tsa. Baumit) választották. Különdíjat vehetett át a X. ITV-Reprint bajnokság legbalszerencsésebb- (Hermes Alapítvány) és legsportszerűbb csapata (Argentína), valamint a legjobb sípmester, Anczló László is. Keresztes János, a sportcsarnok igazgatója emlékplakettet nyújtott át az elmúlt tíz év szervezőmunkájáért Rózsa Eleknek, Fehér Józsefnek és Sallai Józsefnek, valamint Odor János és Lubastyik István „sporiknak”, akik valamennyi tornán fújták a sípot. __________________ifekete) Mai s portműsor Kosárlabda: Női Magyar Kupa negyeddöntő, visszavágó: BSE- Atomerőmű-KSC Szekszárd 18. Labdarúgás: Dunántúli Napló-kupa; A-csoport, elmaradt mérkőzés a 3. fordulóból: Dombóvári FC-Rutin-Mohács 15. Teremfoci: XVII. Alta Ripa teremlabdarúgó torna a tolnai városi sportcsarnokban (II. osz- tály) 17.____________________■ Né gy DFC-találat Labdarúgás A dombóváriak megszerezték első győzelmüket a Dunántúli Napló-kupában. Horváth Árpád játékos-edző együttese biztosan nyert baranyai alacsonyabb osztályú riválisa ellen. A-csoport, 4. forduló: Dombóvári FC-Rutin-Nagyárpád 4-0 (1-0). Dombóvár, 50 néző. V: Bányai. Dombóvár: Szabados- Banai (Hopp), Horváth Á., Várai- Kovács (Farkas), Szabadi, Nagy (Steiger), Kőhalmi, Bán (Szabotin)- Pest R. (Varga T.), Kása. Játékos-edző: Horváth Árpád. Végre nem maradt adós a gólokkal a helyenként tetszetősen focizó, első DNK-sikerét arató Dombóvár. G: Kovács 2, Kása, Szabotin. További eredmény: Har- kány-Baja 3-2. A csoport állása: L Kozár- misleny 8, 2. Baja 7, 3. Harkány 6, 4. Komló 5, 5. Mohács 4, 6. Dombóvár 3, 7. Nagyárpád 0 ponttal. ____________________■ Tot óeredmények A totó 6. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Bochum-Leverkusen 2-1 1 2. Bremen-1860 M. 1-2 2 3. Hannover-Nürnberg 4-2 1 4. Hertha-Schalke 4-2 1 5. K.lautern-M.gladbach 2-0 1 6. Stuttgart-Dortmund 1-0 1 7. Bayern M.-Hamburg 1-1 x 8. Udinese-Piacenza 2-11 9. Brescia-Chievo 0-0 x 10. Como-Parma 2-2 x 11. Lazio-Torino 1-1 x 12. Modena-Roma 1-1 x 13. Perugia-Milan 1-01 Pluszmérkőzés: 14. Newcastle-Arsenal 1-1 x Egy pont kell a Bitóménak Megszerezte második győzelmét a Bor Bányász együttese Nemcsak a szabadtéri felkészülési mérkőzések megrendezését akadályozta, de a teremfoci tornák kiírásait is felborította az újabb hirtelen jött havazás. Nem kis gondot okozott a heti program lebonyolítása az Alta Ripa teremtorna szervezőinek sem, ám végül - ha nem is az eredeti menetrendnek megfelelően - a szeniorokon kívül valamennyi összecsapást sikerült lejátszaniuk a csapatoknak. Teremfoci Váratlan kanadai diadal Michael Walchoffer lepipálta a mezőnyt Cipruson a keret Labdarúgás Vasárnap délután megérkezett a bolgárok elleni szerdai barátságos mérkőzés helyszínére, a ciprusi Lamacába a magyar válogatott. Budapestről mindössze egy játékos, az újpesti Juhár Tamás repült a vezetőkkel, a küldöttséghez a bécsi átszálláskor csatlakozott a Németországból érkező Király Gábor, Dárdai Pál (mindkettő Hertha BSC), Miri- uta Vasile (Duisburg) és Lőw Zsolt (Energie Cottbus), valamint a Cipruson kedden (Bosznia-Hercegovina) és szerdán (Cip-rus) két felkészülési találkozót játszó olimpiai együttes. A válogatottak kora délután landoltak Larnacában, majd a 16 órára meghirdetett találkozóra Lisztes Krisztián (Werder Bremen) mellett az éppen a helyszínen edzőtáborozó MTK Hungária és Ferencváros futballistái is befutottak a magyar főhadiszállásként szolgáló hotelbe. Rossz hír, hogy az FTC csatára, Gera Zoltán bokasérülést szenvedett csapata szombati előkészületi mérkőzésén, így valószínűleg nem állhat Gellei Imre szövetségi kapitány rendelkezésére a szerdai összecsapáson. A tervek szerint este még a hiányzó játékosok is megérkeznek Larna- cába, Bodnár László (Dinamo Kijev) azonban csak hétfőn csatlakozik társaihoz. ■ Az első osztályban - a csütörtökre kiírt mérkőzéseket vasárnap játszották - már két körrel a vége előtt bajnokot avathattak volna, ám az Áfész Tolna megtette azt a szívességet a Két Kovácsnak, hogy pontot rabolt a Bitomától (6-6), így továbbra is él a K.O-t legyőző (4-2) szentgyörgyiek reménye. Igaz, a remény igencsak halovány- nak tetszik, hisz a Bitóménak a K.O. elleni csütörtöki derbin már egy pont is elég a kupagyőzelemhez, míg a Két Kovács csak abban az esetben hódíthatja el a serleget, ha mindkét mérkőzését megnyeri - köztük az utolsó Bitoma ellenit - miközben a címvédő kétszer is vesztesen hagyja el a pályát. Valljuk be, erre igencsak kicsi a remény, így aki jelen szeretne lenni a bajnokavatáson, annak csütörtökön ajánlatos kilátogatni a tolnai sportcsarnokba. A második vonalban már közel sincsenek ekkora izgalmak, jelen állás szerint nagyon úgy tűnik, hogy a Ber-Tar és a Fritt Kft. csapatai kerülnek az élvonalba. Az éllovas, és az őt üldöző szedresi gárda mellett sokáig a Dynamic is esélyes volt a feljutásra, ám az idén haloványan szereplő Gemenc Bautól elszenvedett veresége után az újonc kiszállni látszik a küzdelemből. A harmadik vonalban már hetekkel ezelőtt eldőlt a két feljutó kiléte, az éllovasoktól öt ponttal lemaradó Cerbo- nán már az sem segít (hét), hogy a versenybíróság egy játékos jogosulatlan szereplése miatt három pont levonással sújtotta (?) az Aranynád csapatát. Eredmények: I. osztály, felsőház: Bitoma-Áfész Tolna 6-6, Két Kovács-K.O. 4-2. Alsóház: Brilli- ance-Dinamo Allah 6-5, Tolnabau- Ép-Fém 3-2. Az állás, felsőház: 1. Bitoma 37,2. Két Kovács 34, 3. Áfész Tolna 26,4. K.0.25 ponttal. Alsóház: 5. Tolnabau 28, 6. Dinamo Allah 12, 7. Ép-Fém 4, 8. Brilliance 4 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 17 gólos: Bencze Balázs (Két Kovács), Papp Attila (K.O.), 16 gólos: Nagy Sándor (Bitoma), II. psztály: Gemenc Bau-Dyna- mic 6-4, Golden Boys-Atomix 10-7, Ber-Tar-Tolnatej 4-0, Fritt Kft-A2 8-2, Solio-Fadd SE 10-3. Az állás: 1. Ber-Tar 36, 2. Fritt Kft. 33,3. Dynamic 29,4. Solio 23, 5. Tolnatej 23, 6. A2 20, 7. Golden Boys 17, 8. Gemenc Bau 15, 9. Fadd SE 10,10. Atomix 7 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 28 gólos: Vida Tamás (A2), 26 gólos: Karip István (Fritt Kft.), 24 gólos: Nagy István (Ber-Tar), Smolek Sándor (Fadd SE). III. osztály, felsőház: Arany- nád-Cerbona 9-4, Csabagyöngye- Tolna VFC ifi 4-1, Misó FC-Vülár Pi 5-4. Alsóház: Rózsaszín Párduc Söröző-1. FC TWT 4-3, Favo- rit-Romcar Travel 7-2, Bor Bá- nyász-Sördögök 5-3. Az állás, felsőház: 1. Csabagyöngye 38, 2. Aranynád 33, 3. Cebona 28, 4. Misó FC 24, 5. Tolna VFC ifi 20, 6. Viliár Pi 14 ponttal. Alsóház: 7. Favorit 21, 8.1. FC TWT 19, 9. Rózsaszín Párduc Söröző 16, 10. Sördögök 12, 11. Romcar Travel 12, 12. Bor Bányász 6 ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 35 gólos: Aradi Gábor (Csabagyöngye), 22 gólos: Pál Krisztián (Cerbona), 20 gólos: Zsolnai Péter (Tolna VFC ifi). _______________■ Alp esi sí A nőknél nagy meglepetésre a kanadai Mélanie Turgeon diadalmaskodott a svájci St. Moritzban zajló alpesi sí-világbajnokságon. A férfiaknál - ugyancsak nem kis meglepetést okozva - az osztrák Michael Walchofferé lett az arany. A gyengébbik nem vetélkedésében az ezüstérmet holtversenyben a hazai szurkolók egyik kedvence, Corinne Rey-Bellett, illetve az osztrák Alexandra Meiss- nitzer szerezte meg. A győztes Turgeon korábban mindössze egy Világ Kupa-viadalt nyert, 2000. február 26-án szuper-óriásműlesiklásban volt első Innsbruckban. Mostani sikere azt jelend, hogy tíz év után - Morio- kában 1993. február 11-én Kate Pace lett a legjobb - született ismét kanadai vb-diadal női lesiklásban. A 27 éves Walchoffer eddig egyetlen Világ Kupa-viadalon sem végzett első helyen, de ezúttal 11 századmásodperccel maga mögé utasította Kjetil-Andre Aamodtot. A norvég klasszis 12. vb-érmét gyűjtötte be, ezzel az első helyre ugrott az örökranglistán honfitársa, Lasse Kjus és a luxemburgi Marc Girardelli előtt. A szuperóriás-műlesiklásban győztes Stephan Eberharter 5., míg a szintén osztrák, kétszeres olimpiai bajnok Hermann Maier holt- versenyben 8. lett.____________■