Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-06 / 4. szám
JU 2003. Január 6., hétfő MAGAZIN 9. OLDAL Tolna megyei anekdotatár 145. Vizahalászat Tolnán Unger Károly német utazó 1800 október 17-én vendéglátója, Festetics János jóvoltából vehetett részt azon a páratlan eseményen, amelynek érzékletes leírása - Kovách Aladár fordításában - ma is izgalmas. Már öreg esete volt, amikor „a halászok sürgettek, hogy szálljunk bárkába, milyen a rengeteg háló már halomra rakva feküdt. Ez több száz öl hosszú, 25 öl széles, a bárkán egy oszlop mellé úgy volt hajtogatva, hogy a halász kényelmesen kidobálhassa; hosszoldalán, amelyik a fenékre száll, végig ólomgolyókkal, másikon, amelyik a víz színén úszik, fagolyókkal volt ellátva, hogy jól kifeszüljön. Hét halász szállt be a bárkába, hat evezett, egy pedig a hálót vetette, melynek egyik vége a keleti parton karóhoz volt erősítve. Valamennyi halász jókedvű volt, mert vizát láttak; bennünket csöndre intettek, s aztán egyenes irányban eveztek keresztül át; alig értünk a Duna háromnegyed szélességére, midőn egyszerre oly erővel eveztek víz ellen fölfelé, hogy a hatalmas lökések aggodalomba ejtettek; ilyen módon azután ellipszis alakban fogták körül a folyam nagy területét s háromnegyed órai munka után ugyanazon pontra tértek vissza, honnét kiindultak. A bárka a partnál megállód; most lassanként ösz- szébb-összébb vonták a hálót s szabályszerűen halmozták a bárkába a következő vetéshez. Ezáltal észrevétlenül csökkent a tér, s a viza kénytelen volt a sekély partszélig közeledni, hol már égő vággyal vártak rá. Egy halász beugrott a nyakig érő vízbe, hogy kipuhatolja, merre van a viza. Végre fölfödözte, és hangos megvan kiáltással fellelkesített mindnyájunkat; hat másik halász nekivetkőzött s egy vastag kötéllel a kezükben a vízbe ugráltak. A háló a vízben már csak 12 öles volt s a vele bekerített tér olyan szűk, hogy a vizát a sekély vízben megérinthették; a csínján bánó halász csiklan- dozására egészen elcsendesült, s e kedvező pillanatban hurkolták rá a kötelet és nagy örömrivalgással vonszolták a partra. Egy ideig hatalmasan csapkodott, míg aztán vízhiányában kimerült. Csodáltuk ezt a rengeteg állatot, mely a halászok becslése szerint v250 .fontot nyomhatott; a kötélét aztán alsó állkapcsán átvoptáli s így bocsátották újra 4 vízije, hol eleven maradt, nílg a halkereskedő el nem vitte.’’ S nekünk már fisak fez az egyetlen hiteles leírási maradt a szinte mesebeli' nagy halról. DR. TÖTTŐS GÁBOR 7 Olvasásból elégséges Minden negyedik 15 éves magyar tanaid gyakorlatilag analfabéta A magyar tanulók olvasási képességének alacsony színvonaláról 1970 óta rendelkezünk adatokkal. Azok az első jelzések sokkszerű reagálást váltottak ki: egymást követték a különböző olvasástanítási módszerek. Most, 32 év múltán kiderül egy nemzetközi felmérés eredményeként, hogy a 15 éves magyar diákok 20 százaléka nem érti, mit is olvas. Az okokra és a megoldásra kerestünk választ két kiváló szakember segítségével. Dél-Dunántúl _______ Az oktatás helyzetéről az UNICEF által közzétett jelentés a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) huszonnégy fejlett országa közül csak a 16. helyre sorolta a magyar oktatás színvonalát. A 15 éves magyar diákok 20 százaléka nem érti meg, amit olvas. A koreai és a finn gyermekek között ugyanez az arány csak 7 százalék. A húsz százalék is riasztó, de ennél jóval differenciáltabb a kép, állítja Arató László, az Irodalomtanárok Egyesületének elnöke. Ugyanis, mint azt egy 2001 novemberében, a kilencedikesek körében elvégzett felmérés igazolta, ennél sokkal siralmasabb eredmény született *bizonyos mélyebb összefügNÉHÁNY ORSZÁG 15 ÉVES TANULÓINAK OL«flSflS-SZÖYEGÉRTÉS PONTSZÁMfl Angolszász országok Kanada 534 Ausztrália 528 Egyesült Királyság 523 USA 504 Észak-európai országok Finnország 546 Svédország 516 Izland 507 Norvégia 505 géseket tartalmazó szövegek esetében, hiszen csak 3 százalék tudott válaszolni arra, mit is olvasott. Magyarországon az iskolarendszer rendkívül szelektív, vagyis a jók a jó, a gyengék a gyengébb iskolákba járnak. Ugyanakkor a differenciálás ritkán alkalmazott módszer, következésképpen a rosszabbaktól szabadulni igyekeznek.- Az is komoly probléma, hogy nálunk már 12 éves kortól irodalomtanítás folyik, nem pedig szövegértés tanítás. Sok életrajzi és egyéb lexikális adathalmazzal tömik tele a fejeket, kevés a szöveggel való elidőzés. Van esély a változtatásra, de csak akkor, ha nem az első négy, hanem az első tizenkét évben tanítjuk az olvasást. Úgy gondolom, hogy nem hoz megoldást a tervezett hatéves alapozó szakasz sem. Mindez természetesen más típusú hozzáállást vár el az irodalomtanároktól is, mondja Arató László. A szemléletváltást részben kényszerítő eszközökkel, részben az irodalomismereti tananyag radikális csökkentésével lehetne elérni. Az pedig egyértelműen bebizonyosodott, hogy az a feltételezés, miszerint a diák a klasszikus értékeket eleve szereti, nem éppen alapadottsága, az ő befogadó szempontjait is figyelembe kellene venni, ellenkező esetben kulturális autizmusra nevelünk. Még bonyolultabb, és sajnos rosszabb is a helyzet, állítja Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem professzora. A „PISA 2000 Projekt” elnevezésű felmérések szerint ugyanis Magyarország a 32 résztvevő ország közül az olvasás tekintetében a 21-26, helyek valamelyikén áll. A különbségek e sávban annyira kicsik, hogy a sorrendet nem lehet megbízhatóan eldönteni. Az igazi probléma azonban az, hogy a gyerekek egy jelentős része valóban nem tanul meg olyan szinten olvasni, hogy e készségét írott szövegek értelmezésére, tanulásra, önmaga fejlesztésére használhassa. Minden negyedik 15 éves magyar tanuló gyakorlatilag analfabéta. Matematikából (a 20-23. helyen) és természettudományból (13-21. helyek valamelyikén) egy Iticsit jobban állunk, azonban ezek az eredmények is elszomorítóak, ha arra gondolunk, hogy a hetvenes és nyolcvanas években e területeken mi vezettük a nemzetközi mezőnyt. Az okok összetettek, és hiba lenne egyetlen tényezőre visszavezetni az összes problémát, magyarázza a professzor. Az olvasás tanítása soha nem volt az erősségünk, és a gyenge eredménynek semmi köze nincs ahhoz, hogy nyelvünk a finnugor nyelvcsaládhoz tartozik: az olvasás listát ugyanis legközelebbi nyelvrokonaink, a finnek vezetik. De jók Korea és Japán eredményei is, tehát a sikert még csak a latin betűkkel sem lehet összefüggésbe hozni. Ma igen nagy gondot jelent az erős szelekció: az iskolák válogatnak a tanulók között, erősíti meg az Arató László által mondottakat. Egy részükről eleve lemondanak, holott válogatás nélkül mindenkit meg kellene tanítani. Egy másik gond a lemaradókkal való foglalkozás, a felzárkóztatás hiánya. Továbbá a tanítók nem rendelkeznek azzal a speciális szaktudással, amely a nehézségekkel küszködő gyerekek azonosításához és kezeléséhez kellene. A legfőbb baj pedig az, hogy az iskolai olvasás-tanítás szinte nem is törekszik arra, hogy megtanítsa a gyerekeket gondolkodni, a szövegeket feldolgozni, értékelni, elemezni.- Eleve hibás szemléletnek tartom az olvasás-tanítás feladatainak iskolafokhoz való kötését. Az olvasás képességeinek fejlesztésére ugyanis az oktatás minden szintjén szükség lenne, beleértve a középiskolát és az egyetemet is. Szövegek lényegének kiemelése, összefoglalása, következetlenségek, belső ellentmondások felismerése, nagy mennyiségű szöveg gyors áttekintése és értékelése - mind-mind olyan készség, amelyre egy biztosítási szerződést aláíró ügyfélnek éppúgy szüksége van, mint egy jogásznak, egy gazdasági vezetőnek, és a különböző pályázati kiírásokat értelmező szakembereknek. Ezeket a készségeket azonban az iskola nem tanítja. Legalább ennyire nagy probléma van a természettudomány és matematika tanításával is, vélekedik Csapó Benő. Mindkettő elavult tudásfelfogáson alapszik, idejétmúlt módszerekkel nagyrészt haszontalan és gyorsan felejthető tudást közvetít - óriási erőfeszítéssel. Ezek persze csak nagyon általános megfigyelések, a konkrét okokról és folyamatokról nagyon keveset tudunk, és így a megoldásra sincsenek receptjeink. Más országok - például Finnország - euro-tízmilliókat költenek pedagógiai kutatásra, fejlesztésre. Mi pedig elvárjuk a tanároktól, hogy maguk oldják meg a problémákat - amikre senki nem készítette fel őket. _____________ CSERI LÁSZLÓ Mu csiból indult el a karrierje Egy öreg garaysta diák gondolatai A tanítás olyan, mint egy jó erős fekete Husznai Gáborné Hambuch Idát, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium német tagozatának vezetőjét a közelmúltban Kisebbségért Díjjal tüntették ki. Bár örült az elismerésnek, a tanárnő azt vallja (mert tapasztalja!), hogy a kollégák és a diákok szereteténél nem lehet szebben elismerni a munkáját. A Leőwey Gimnázium német tagozata 1956-ban alakult. Husznai Gáborné, aki Mucsi faluból származik (amely születésekor szinte teljesen német nyelvű volt még), pontosan 10 évvel később, 1966-ban került az iskolába tanítani.- Még akkoriban is nagyon féltek az emberek. Sorba jöttek, érdekes módon leginkább az édesapák, és félve kérdezték, hogy nem lesz-e ebből baj, ha ide adják a gyereküket. A kitelepítés emléke még erősen élt. Akkoriban a négy évfolyamon mintegy 100 diák tanulta a németet, egy elavult irodalomkönyvből. Husznai Gábornénak abban is nagy szerepe volt, hogy megújult a nemzetiségi német oktatás, anyanyelvi lektorok jelentek meg, új tantervek, tankönyvek készültek a közreműködésével. Ami persze, nem ment mindig könnyen.- Az NSZK-ból sokszor érkezett a számunkra támogatás, sőt, modern tankönyvek is, amiket annak ellenére használtunk, hogy igazából nem lett volna szabad. Az NDK-t tekintve az volt a jó, hogy már 1967-től lehetőség nyílott nyári „kiképzésre” egy drezdai faiskolában, majd 1975-től egy berlini sörgyárban: a tanulók dolgoztak, vagyis pénzt kerestek és persze használták és tanulták a nyelvet. Az a legnagyobb motiváció, ha egy gyerek érzi, hogy a nyelvtudásra szüksége van! A kapcsolatok folyamatosan bővültek, lehetett menni már Nyugatra is, elsősorban Grazba, és bizony a német szak már olyan népszerű volt, hogy jócskán jellemző lett a túljelentkezés. A Tiborc utcai Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpont létrejötte Husznai Gáborné szerint is indokolt volt, és annak külön örül, hogy ott most olyan emberek vezetik az iskolát, akik szinte kivétel nélkül a tanítványai voltak. Mint ahogy arra is büszke, hogy a hazai német nemzetiségi közélet fontos posztjain is az „ő gyerekei” állnak.- A Leőwey ilyen értelemben multiplikátor-képző is volt - mondja. - Nem pusztán nyelvet tanítottunk, hanem honismeretet, táncot, zenét, tehát aki ezen a vonalon akart továbblépni, megvolt hozzá a kellő háttere. Szívem csücske a könyvtár, amit sikerült úgy felfejleszteni, hogy a régi diákok is visszajárnak ide. De rendszeresen szerveztem tolmácsversenyt is, mert mindig az volt az elvem: az az igazán fontos, hogy a fiatalok tudjanak fogalmazni, a gondolataikat kifejezni, mi több, vitázni. Ne csak egy tudáshalmazt kapjanak, mert az benne van a komputerben is. Sokkal fontosabb, hogy problémákat tudjanak megoldani, mert a gon- dok-bajok igenis erősítik az embert. Már ha legyőzik őket, és nem rögtön az italhoz vagy kábítószerhez nyúlnak. A tanárnő 36 évnyi tanítás után ment nyugdíjba most január 1-jével. És hogy miképp tekint vissza a pályájára?- Hálás vagyok a Jóistennek, hogy olyan munkát adott, ami egyben a hobbim is volt. És azért is hálás vagyok, hogy soha nem kellett olyasmit tennem, ami a hitemmel ellenkezett volna. A14-18 éves korosztályt pedig különösen szerettem: ők azok, akik még mindent élesen látnak, fogékonyak, akik örökké elégedetlenek. Mindig azt szoktam mondani nekik: ti majd jobban csináljátok, ami persze nem feltétlenül sikerül nekik se. Az biztos, én annyira szerettem tanítani, hogy amikor kijöttem egy-egy óráról, az olyan volt, mintha egy jó erős kávét ittam volna! (Elhangzott a volt garaysta diákok 2002 évi találkozóján).. Nemrégiben öreg garaysták találkoztunk az Alma Mater falai között. Összegyűltünk vagy hetvenen. Öröm volt látni a kissé megváltozott, néha már félig ismeret- " lén arcokat. Fiatalok és még fiatalabbak. Mart Sanyi, Szilágyi Misi, akikre mindig felnézek - fes egy számomra ismeretlen tanárember beszélt az életéről, küzdelmeikről, hányattatásaikról, az iskolai évekről és a már rég elköszönt tanáraikról. Mennyi emlék, mennyi öröm, sikerek és csalódások. Szinte ittuk szavaikat. Az igazgatónő elmondta, hogy én „a dombóvári szemész főorvos, nagyobb összeggel járultam hozzá egy végzős, jó tanuló-jó sportoló diák évenkénti jutalmazásához”. Végül megkérdezte, miért tettem mindezt? Válaszolnom kellett. Izgultam, homlokom gyöngyözött, mint elsős koromban a Sióagárdról nagyvárosba került klott nadrágos gyerek Wallacher tanár úr órái előtt. Mellettem Szelényi Ági, író Tóni - volt osztálytársam - bíztattak. Indulás! Bizonytalan léptekkel mentem előre. (De én nem is készültem, és valami miatt biztosan ki is kéne mennem, gondoltam, de kimondani nem mertem). Radó Pintyő és Szüle Ági tekintete bíztatott: „Csak úgy, mint sportoló korodban, ugorj a palánkig, vedd simán a gátakat!” Végre úgy ahogy megnyugodtam. Miért tettem?! A válasz egyszerű, csupán egy közhelyet kell mondanom: szeretetből. Közhelyet, ennyi okos ember előtt? Pedig szeretetből; és beszélni kezdtem. Mi is a szeretet? A Biblia szerint a fő törvény, szeresd az embert, akár jó barátod, akár ellenséged! Később meg azt tanultam, társadalmunkban legfőbb érték az ember, tehát szeretni kell! És ma mi a legfőbb érték?! Megálltam egy pillanatra a kérdő tekintetek kereszttüzében. A pénz! És az ember annyit ér csupán, amennyire a Mammont szolgálja. Töröljük ki a könyörgésből, hogy a „hirtelen haláltól ments meg Uram minket”, mert betegnek lenni ma „mi mennyibe kerül” kérdése. A társadalom elembertelenedése egyre inkább magával ragadja az egészségügyet is. Mart Sanyi és Angyal Feri rábólintottak. Mindhárman öreg doktorok vagyunk, s az igazság egyre közelebb kerül. A többiek arcán a kétely és a döbbenet ült. Szilágyi Misi Erzsiké kezébe kapaszkodott. Mi a szeretet tehát? Próbáltam a magam módján megfogalmazni: az önzetlenség és az önzés csodás harmóniája. Engem a Jóisten mindig a tenyerén hordott. Szüleimtől igaz melegséget, megértést, törődést és szerető szigort kaptam. A pofonokért ma is megcsókolnám apám kezét. Édesanyám ebédnél mellém állt, megkérdezte: , Jót főztem, kisfiam?” „Meg lehet enni” - válaszoltam. Könnyek csorogtak végig az arcán. Ma sok év után tudom, hogy a szeretetet meghálálni sosem lehet. És tanítóimnak, tanáraimnak sem tudom már megköszönni, hogy az életre, emberségre, alázatra neveltek. Pataki tanárnő az osztályfőnököm, Antal Ilonka néni, Létai, Pataki, Wallacher, Bodonyi, Imre tanár úr, és még sorolhatnám a többieket. Emlékük bennem él örökké. A szeretet sosem felejt. Meghálálni nem lehet, de továbbadni igen. A családnak, a barátoknak, a betegeknek, és minden évben egy végzős, kiváló tanulónak a Garayban. És az önzés...?! „Amíg emlékeztek, veletek maradok”. Ezt vésik majd a márványra nyughelyemen. Gyermekeim, unokáim tudni fogják. Szeretetük ott lent is átmelegít. A dédunokák csupán egy dőlt keresztet lámák majd, amelyet néha igazolni kell. Itt a gimnáziumban pedig évről-évre egy jó tanuló-jó sportoló diák jutalmat vesz át egy őszülő garaystától, aki azt állítja magáról, hogy - majd ötven éve - ő is kitűnő rendű volt, magasugrásban megyebajnokságot nyert, amiért testnevelője - Zénó bácsi - többször is megverte, szeretetből. Ballagáskor Adyt „ujjongta”, és átvette a „jó tanuló, jó sportoló” emlékplakettet. Amíg emlékeznek, velük maradok. A szeretetet meghálálni sosem lehet, de továbbadni igen. Visszaballagtam a székemhez. Lehajtott fejjel is éreztem a szívekből felém sugárzó szeretet melegét. DR. KŐSZEGI GYÖRGY DOMBÓVÁR Szenzációs szerencsehét Az új év első szerencsehete Önnek is élményekben és nyereményekben gazdag programot kinái! 2003. január 6-10-ig összesen 50 értékes személygépkocsi talál gazdára az óránkénti Részletek a szórólapokon! sorsolásokon azok között, akik részt vesznek a nap játékában. A szerencsehét minden napja 10 autót ér! Az óránkénti sorsolások eredményeit a Sláger Rádió ismerteti! Az autók színe és felszereltsége a bemutatottaktól eltérhet.