Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-31 / 26. szám

HI 2003. Január 31., Péntek MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL ______________Mondom A Magamét______________ SZ ERI ÁRPÁD Hidak és nevek Érdekes, hogy a fővárosi hidak neveit általában jól ismerik az em­berek. Ez főként abból a szempontból érdekes, hogy a Duna magyar- országi szakaszán található többiét meg nem igazán. Nem mintha olyan sok lenne belőlük, összesen nincs annyi, mint amennyi magá­ban Budapesten van, de éppen ez teszi még különlegesebbé a helyze­tet. Ha végigjárnánk ezeket az építményeket, nagy valószínűséggel nem az Erzsébet-, Mária Valéria, avagy Türr István hidakon, hanem komáromi, az esztergomi, illetve a bajai hidakon kelnénk át, hiába viselik ezek a műtárgyak az említett neveket. S ugyanez a helyzet Tolna megyében is. Itt egyelőre mindössze egy híd segíti a túlsó parttal való összeköttetést: a dunaföldvári. A köz­nyelv így tartja számon, jóllehet hivatalosan a reformkor jeles víz- mérnökének, Beszédes Józsefnek a nagyságát, szőkébb pátriánk ja­vára végzett, máig ható munkálkodását hirdeti. A másik, átadás előtt álló Tolna megyei híd nyilván mégnem rendelkezik névvel, bár biztos lesz ez esetben is keresztelő. A köztudatban ezzel együtt már­is mintha meghonosodott volna a szekszárdi Duna-híd név, ami a megyeszékhely számára természetesen egyáltalán nem hátrányos. Egy új, országos viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű beruházás hirdeti, „reklámozza” a lehető legjobb értelemben Tolna megye szék­helyét, ezzel együtt szűkebb és tágabb környezetét hazánkban, sőt, határainkon túl is. S ez akkor is így lesz, ha hivatalosan valamelyik egykor volt kiválóság nevét viseli majd - a szekszárdi Duna-híd... Ismét stabil a tejpiac Második nekifutásra megegyeztek Összeomolhatott volna a hazai tejpiac, ha nem sikerül egyez- visszafogása. Az ottani és a hazai séget kötniük a termelőknek a felvásárlókkal. Az egyezség árak nagyon hasonlóak. Az uniós hosszas vita után született meg. országokban a felvásárlási árak csökkentésével egyszerre a támo­Sirman Ferenc, a terméktanács ügyvezető igazgató- gatás mértéke növekszik. Arra a kérdésre, hogy ja elmondta: a tagság elfogadta a Földművelésügyi mire számíthatnak azok az állattartók, akiknek és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) piacszabá- csupán 10-20 tehenük van és a tej jelentős részét lyozási elképzeléseit, mely hamarosan rendeletben háztól értékesítik, Sirman Ferenc azt válaszolta, jelenik meg. Az állam felvásárolja a tejkvótát is hogy bizonyos beruházásokat mindenkinek el kell azoktól, akik azt értékesíteni kívánják. Megállapo- végeznie (zárt rendszerű fejőgép, hűtőberendezés, dás született arról is, hogy a terméktanács által lét- ezek tisztítása). Az unión belül is lehet közvetlenül rehozott uniós csatlakozási alapba éves szinten értékesíteni, de csak megfelelő feltételek és doku- mind a termelők, mind a felvásárlók, literenként át- mentáció mellett. A csatlakozást követően a me- lagosan 3 forint 60 fillért fizetnek be. (Az első félév- gyei állategészségügyi állomás munkatársai folya- ben 5 forintot, míg a második félévben 2,15-öt.) Eb- matosan ellenőrzik majd az állattartók körűimé­ből az alapból intenzív kampánnyal ösztönöznék a nyeit. mauthner tejfogyasztásra a vásárlókat, ami nem adható el belföldön, annak a mennyiségnek más piaci értéke­sítést keresnének, illetve az isko­latej bevezetését szorgalmazzák. A megállapodással a tejpiac ismét jól szabályozott ést stabil lett. Az elmúlt években az uniós országo­kon belül is elindult a tejátvételi árak csökkentése, a termelés Az FVM piacszabályozási elképzelése: Az extra minőségű tej irányára az ideihez képest nem válto­zik, vagyis 72 ft/liter, ehhez jön 5,20 ft/liter minőségi támo­gatás. Külön kvóta utáni támogatást is kapnak a termelők, en­nek mértéke literenként 1,32 forint. A rendelet arra is kitér, ha az önkéntes termelők visszafogják termelésüket, akkor li­terenként 10 forint prémiumot kapnak. ___________Megkérdeztük Olvasóinkat___________ Sz okott-e disznót vágni? A tél a disznóvágások ideje. Hozzáértők szerint idén a hízott sertések alacsony ára miatt különösen érdemes „disznólkod- ni”. Szokott-e disznót vágni, kérdeztük olvasóinktól. Vesztergombi Jánosné, Szekszárdi - Régebben vágtunk disznót, de leszoktunk róla, a gyerekeink megnőttek, ketten maradtunk a férjem­mel. Társasházban lakunk, a körülmények sem alkalmasak ilyen munkára, de azért, ha megkívánjuk, néha töltünk egy kis kolbászt. Gál József, Alsónyék: - Minden évben vágunk 3-4 disznót a szülé­inknél Bátaszéken. Nagy a család, hárman vagyunk testvérek, szeret­jük a kolbászt, szalámit, hurkát, sonkát. A mamáék hizlalják az állato­kat, de mi is besegítünk. Horváth Miklós, Bonyhád: - Ma már nem vágunk disznót. Tíz év­vel ezelőtt mondtunk le erről a szokásunkról, addig minden évben ket­tőt is hizlaltunk. Azért töltelék nélkül nem maradunk. Húst vásáro­lunk és abból készítjük el a házi finomságokat. Lengyel Ferencné, Bonyhád: - Nem szoktunk disznót vágni. Nem is bánom, hogy nincs ilyen szokás a családunkban. Visszatart a vele járó felfordulás is. Inkább megvesszük a friss hentesárut a mészár­székben. ■ Előző kérdésünk: Jogos volt-e a romák elleni németkéri akció? Szavazó­ink túlnyomó része, ponto­san 72,8 %-a úgy vélte: jo­gos volt. MAI KÉRDÉSÜNK: Fizessen-e kártérítést a bank a móri vérengzés áldozatai családjának? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu , és SMS üzenetben: 20/454-36-64 A gerincbetegségek megelőzhetők A mozgásszegény életmód okozza a testtartási hibákat A Magyar Gerincgyógyászati Társaság megbízásából a Pécsi Egyetem oktatója, dr. Tihanyi Csabáné a József Attila Általá­nos Iskola sportcsarnokában a térség mintegy ötven óvoda- és iskolapedagógusának adta át a gyerekek biomechanikailag helyes testtartásának kialakításához szükséges ismereteket. Dombóvár- Az utóbbi húsz esztendőben a gyerekeknél a korábbiak ötszörö­sére, a felnőtteknél pedig kétszere­sére nőtt a gerincproblémákkal küszködök száma - mondta a be­mutató résztvevőinek az előadó. A gondot elsősorban a mozgássze­gény életmód okozza, aminek kö­vetkeztében a helyes testtartásért felelős izmaink elgyengülnek. A gyermek- és serdülőkori rendelle­nességekből felnőttkorra pana­szok lesznek, amik közül a leggya­koribb a gerinc porckopásos beteg­sége és mészhiánya. Ezek a prob­lémák nem gyógyíthatók meg tel­jesen, csak javíthatók, viszont megelőzhetők. Az Egészségügyi Minisztérium támogatásával több éve fut az a program, amit óvónők, tanítók és tanárok számára fejlesz­tett ki a Magyar Gerincgyógyászaü Társaság. A lénye­ge az, hogy a pe­dagógusok jól képzett szakem­berektől elsajátít­hatják azokat az egyszerű torna- gyakorlatokat, amiket aztán test­nevelés-, vagy akár más órákon is minden nap al­kalmazhatnak a gyerekeknél a biomechanikailag helyes testtartás kialakítása érde­kében. Éveken át tartó gyakorlás­sal automatizálni lehet a helyes testtartást.- A gerincbántalmak ki­alakulását megelőző prevenció nem eszközigényes, viszont nagy odafigyelést igényel a pedagógu­sok részéről - emelte ki dr. Tihanyi Csabáné. -gr­Dr. Tihanyi Csabáné (balról) az óvoda- és iskolapedagógu­soknak bemutatta a helyes testtartás kialakítása érdekében végzendő tornagyakorlatokat ____________________■ Új cég szállítja a hulladékot Az önkormányzat ismét kiírja a pályázatot A korábbi helyi vállalkozóval történt szerződésbontás után január l étől a Kaposvári Városgazdálkodási (KVG) Rt. látja el a kommunális szemétszállítási feladatot a nagyközségben. Decs A nagyközség képviselő-testülete úgy döntött, hogy a kaposvári vállalkozással további két hónap­ra meghosszabbítja a szerződést és a szemétszállítási munka ellá­tására újra kiírják a pályázatot. Erre azért van szükség, mivel több pályázó nem tudott időben élni a lehetőséggel, azonban az önkormányzat nekik is meg sze­retné adni az esélyt. A KVG Rt. eddigi decsi működését általáno­san jónak ítélte mind a testület, mind a lakosság. Az rt. vezérigaz­gatója is részt vett az ülésen és el­mondta, hogy a továbbiakban is rugalmasan alkalmazkodnak a helyben felmerülő igényekhez. a szemétszállításra Támogatják a község vezetésé­nek azon törekvését, hogy a tele­pülésen keletkezett szilárdhulla­dékot máshová szállítsák, illetve a decsi lerakóhelyet megszüntes­sék és rekultiválják a törvényi előírásoknak megfelelően. A cég már most az uniós szabványokat szem előtt tartva tevékenykedik, mind járműparkja, mind hulla­dékgyűjtési-, kezelési- és ártal­matlanítási technológiája eleget tesz a legmodernebb elvárások­nak. ■ HÍREK GYŐRÉ. A mikro-térség telepü­léseinek - Nagymányok, Kismányok, Váralja, Győré, Izmény - polgármesterei megbe­szélést tartottak Győrében. Meg­állapodtak, hogy pályázatok írá­sára menedzsert foglalkoztatnak, aki feladatát a nagymányoki Teleház munkatársaként fogja el­látni. Megegyeztek abban is, hogy rendszeresen, de más-más településen találkoznak, egyezte­tik elképzeléseiket a gazdaság, a kultúra, az egészségügy és más, mikro-térséget érintő kérdésben. PÉCS. Hálaadó misét tartanak február 1-jén, szombaton 11 órakor a Pécsi Székesegyházban az Egyházmegyei Intézmények Látogatását Szervező Iroda 2001-es évi zarándoklatai részt­vevőinek. Mise után baráti be- ■ szélgetésre és élménybeszámo­lókra kerül sor a püspöki pincé­ben. DOMBÓVÁR. A Molnár György Általános Iskolában szombat délelőtt tíz órától Nagy Sándor, a Magyar Madártani és Termé­szetvédelmi Egyesület helyi cso­portjának titkára tart diavetítés­sel egybekötött előadást az ér­deklődőknek a halastavak, vala­mint a szikes rétek védett mada­rairól. MAGYARHERTELEND. A Teleház pályázatot nyújtott be az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz. Az „Esély a demokráciára” elnevezésű pá­lyázaton hat számítógépet sze­retnének nyerni, mely a helyi könyvtár igényeit is kielégítené. PÉCS. Mayer Mihály megyés püspök meghívására először ta­lálkoznak az egyházmegye szer­zetesei szombaton, a Megszen­telt Élet Napján Pécsett a Bazili­kában. A püspöki szentmise“?“'' órakor kezdődik Corpus Christi kápolnában. DOMBÓVÁR. A művelődési házban szombat este nyolc óra­kor kezdődik a Szivárvány Óvo­da jótékonysági bálja, melynek bevételét a gyermekintézmény fejlesztésére ajánlják fel a rende­zők. SZEKSZÁRD. Sítábort szerve­zett a szekszárdi Garay János Gimnázium diákjai és pedagó­gusai részére. A garaysok január 26-tól 31-ig síelnek az ausztriai hegyekben. A téli sportok szek­szárdi kedvelői Sopronból jár­nak át naponta a Semering hó­födte csúcsaira. MOHÁCS. Nagyszabású ellen­őrzéseket tart az ÁNTSZ a dunai ártérben február elején. A vizs­gálódások célja, hogy felderít­sék: egy lehetséges árvíz idején milyen közegészségügyi-jár­ványügyi problémák léphetnek fel a területen. ■ Legyen a neve: Sárköz-híd!. Várjuk olvasóink ötleteit honlapunkon Működésre megy a pénz Sem „bérhikire”, se „önhikire’’ nem jogosult Tamási A kalocsai Viski Károly Múzeum igazgatója, Romsics Imre úgy véli, legszerencsésebb az lenne, ha a most épülő Duna-hi- dat nem a Bezerédj családról, hanem a Sárközről neveznék el. Tudniillik a hídhoz hasonlóan a Sárköz is összeköti a Du­na két partját - olvasható a közlekedési tárcához eljuttatott levelében. Komoly működési problémákra készülhetnek a város önkor­mányzati intézményei 2003-ban, miután helyiadó-bevételek- ből kell finanszírozni a közalkalmazotti béremelés költsége­it. A költségvetés tervezésének jelen állásánál 58 millió forint a „lefaraghatatlan” hiány. Szekszárd-Kalocsa „A két partot elérő híd az 1843- 1854 közötti mederátvágással kettészakított Sárközt köti újra össze. Ezekről az időkről a régi fajsziak és bogyiszlaiak tudnának mesélni, akik a mederátvágás után csónakkal voltak kénytele­nek átjárni a túlpartra került föld­jeikre. Az épülő Duna-híd újra össze­köti - mint ahogy korábban a nyílt vízfelület sosem választotta el - az ezer esztendőn át Sárköznek ne­vezett egységes földrajzi tájat a Duna jobb és bal partján. A Sár­köz elnevezés tehát mélyen gyö­kerezik mindkét oldal helytörté­netében, s kifejezi a két part ösz- szetártozását” - szögezi le a mú­zeumigazgató, reflektálva dr. Töttős Gábor helytörténész azon írására, amelyben a Bezerédj csa­ládról elnevezendő híd mellett kardoskodott. Mint azt az illetékesektől meg­tudtuk, a híd elnevezésére első­sorban a területileg illetékes ön- kormányzatoknak van javaslatté­teli joga. Az elnevezés (eke) t ez­után felterjesztik a Földrajzi Név Bizottsághoz, ahol tisztázzák a névhasználattal kapcsolatos (esetleges) jogi és örökösödési kérdéseket. Á végső döntést a mi­nisztérium vagy az illetékes köz­útkezelő hozza meg. A hidakat nem kötelező elkeresztelni, vagy ha mégis, akkor általában olyan személyt javasolnak, aki valami­lyen módon kötődik az adott tér­séghez. De előfordulhat az is, hogy szakemberről neveznek el hidat, miként történt ez a dunaföldvári Beszédes József és a bajai Türr István híd esetében is. Honla­punkon www.tolnainepujsag.hu Fórum rovatában várjuk olvasó­ink ötleteit a híd elnevezésére. MIKLÓS IMRE Tamási A 2 milliárd 504 millió forintos be­vétellel szemben 2 milliárd 563 milliós kiadás áll. A város képvise­lőinek tegnapi ülésén Hajdics Jó­zsef polgármester azt mondta: to­vábbi racionális csökkentés nem tűnik lehetségesnek. Tamásiban 2003-ban közel százmillió forint­tal haladják meg a közalkalmazot­ti bérek az erre juttatott állami normatívát. A különbséget a meg­növelt személyi jövedelemadó ré­szesedés, a súlyadó- és az iparűzésiadó-bevételek egyenlít­hetik ki. A béreknek így van fede­zete, a dologi kiadások növekedé­sét azonban semmi nem ellensú­lyozza. A polgármester szerint to­vábbi probléma, hogy míg az álla­mi finanszírozást eddig tizenhá­rom részletben kapta meg az ön- kormányzat, s 5-10 millió forintot működtetésre tudott fordítani, je­lentős helyi bevétel évente három­szor van, a számlákat pedig addig nem tudják fizetni. A város hely­zetén nem segít a „bérhikiként” emlegetett központi kompenzá­ció, ebben ugyanis csak azok az önkormányzatok részesülhetnek, amelyeknek helyiadó-bevétele nem elegendő a bérekre, és szin­tén nem pályázhat az „önhikis” tá­mogatásra sem Tamási. A költség- vetésben szerepelni fog a város észak-nyugati részének csatorná­zása, amelyre tavaly 525 millió fo­rintos céltámogatást nyert el az önkormányzat. További állami tá­mogatásra idén pályáznak, az el­képzelések szerint lakossági elő- takarékossági program is indul. A lakossági részvétellel megalakuló víziközmű társulat a Települések Európai Színvonalú Infrastruktú­rájáért Alapítványhoz pályázhat a hozzájárulás csökkentése érdeké­ben. A tegnapi döntés szerint az ezzel kapcsolatos szerződéseket csak az ügyrendi bizottság jóváha­gyásával kötheti meg majd a pol­gármester _________T.F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom