Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-20 / 16. szám

2002. Január 20., hétfő BEMUTATKOZIK A PTE ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARA 9. OLDAL Kari történelem Pécsett a felső- oktatás gyöke­rei az 1367-ben alapított egyete­mig nyúlnak vissza. A török hó­doltság miatt három évszázadnyi szünet következett. A XIX. század elején, a reformkorszaktól kezdve jurátusok százai kaptak szakkép­zést a Szepesy Ignác püspök által 1829-ben alapított joglíceumban. A modem jogászképzés alapja attól számítható, hogy 1921-ben az Er­zsébet Tudományegyetemet Po­zsonyból Pécsre helyezték. Az egyetemi szintű jogászkép­zés 1923. október közepén indult Pécsett, vagyis idén lesz 80 éves. A karon nemzetközi hírű professzo­rok és kiválóan felkészült oktatók jogászok ezreit képezték ki, akik a jogélet minden területén öregbítet­ték a fakultás jó hírét. Az 1923-24- es tanév első félévére 333, a máso­dikra 291-en iratkoztak be. Az or­vosi kar önállósulásával Pécsi Tu­dományegyetem jogfolytonosságát 1951-től 1975-ig csak az állam- és jogtudományi kar léte tartotta fenn. A későbbiekben 1960-ban a karnak 856 hallgatója volt (ebből 260 nap­pali), 1970-ben 720 (ebből 326 nap­pali), 1980-ban 932, ebből 370 nap­pali tagozatos. 1990-ben már 1019- en folytattak a karon jogi tanulmá­nyokat (ebből 620 nappalin). A má­soddiplomás szakirányú képzések, a főiskolai szintű képzés és a felső­fokú szakképzés az utóbbi évek­ben újra hangsúlyt kaptak. Min­dent egybevéve a jelenlegi tanév el­ső szemeszterében a karnak 5002 hallgatója volt. Hallgatók száma képzés szerint PhD-. DLA-képzés__________ Szakifinvü továbbképzés Akkreditált iskolai rendszerű felső fokú szakképzés Főiskolai szintű képzés Eoveteroi szintű képzés 795 m A HALLGATÓK MEGOSZLÁSA A PÉCSI ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARON Bt Nappali tagozat — 3936 Levelező tagozat Hallgatók száma tagozat szerint Forrás: PTE Ajk Egyetemi Európa Központ Az egyetem szenátusa az Európa Központot 1996-ban alapította. A központ feladata, hogy az Európa tanulmányok körében fejlessze, koordinálja és szervezze az egyete­men folyó oktató és kutató mun­kát, a pályázati, szaktanácsadási és szakvéleményezési tevékenységet, valamint az országon belüli és a külföldi kapcsolatokat és együtt­működést. A központ, 2000. március 1-én - összegyetemy feladatainak megőr­zésével - az Állam- és Jogtudomá­nyi Kar szervezeti egységévé vált. A központ jelentős Tempus és Phare támogatásban részesült, tevékeny­sége ennek köszönhetően ma már igen kiterjedt. A központ 92 tan­tárgy oktatását támogatja az egye­tem hat fakultásán, működteti az Európa politika szakirányú tovább­képzési, valamint az önkormány­zati gazdaságszervező szakot, kiad­ja a Studia Europaea sorozatot, önálló kutatási programmal és szé­leskörű nemzetközi kapcsolatok­kal rendelkezik. ■ EU Dokumentációs Központ Az ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszéke 1992-től kapja angol nyel­ven az Európai Unió hivatalos Ki­adójától (EurOp) Luxembourgból az Európai Közösségek intézmé­nyei által készített dokumentumo­kat. A specializált EDK státusznak megfelelően a gyűjtemény alapve­tően jogi és közgazdasági jellegű, de jelentős az EU intézményi kérdé­seivel, statisztikával, pénzügyekkel, környezetvédelemmel, regionális politikával, szociálpolitikává, szak­képzéssel és az EU bővítésével fog­lalkozó kiadványok száma is. A gyűjtemény alapvető részét az Európai Közösségek Közlönyének „L” és „C” sorozatai és az Európai Bi­zottság dokumentumai, valamint az Európai Bíróság ítéletei alkotják. A Bizottság periodikus kiadványa a „Bulletin of the European Union” rendszeres és részletes ismereteket nyújt a közösségi intézmények mű­ködéséről és az uniós eseményekről. A könyvtárszolgálat nyüvános, olva­sójegy nélkül külső érdeklődők is igénybe vehetik. A dokumentumok nem kölcsönözhetők, de lehetőség van fénymásolat készítésére. ■ Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 7622 Pécs, 48-as tér 1. T.: (72)211433/3230, /3282 (AN: alapképzés, nappali tagozat), (72)211-433/3325, /3158 (DL: diplomás levelező tagozat,) (72)211- 433/3266 (F: felsőfokú szakképzés) Egy új, igazán XXI. századi könyvtár formálódik A PTE Jogi Kari Könyvtárának gyűjtőköre a jog- és államtudo­mányokra, politológiai, európai tu­dományokra és az ezekhez kapcso­lódó társadalomtudományi ágak szakirodaimára terjed ki. Magyar és idegen nyelvű jogi dokumentu­mok, monográfiák, szakkönyvek, folyóiratok, az oktatott tárgyakhoz előírt kötelező és ajánlott irodalom, egyetemi jegyzetek és tankönyvek, kézikönyvek, jogszabálygyűjtemé­nyek, hivatalos közlönyök, és nem hagyományos információhordo­zók szolgálnak a kutatás és oktatás könyvtári hátteréül. Az összesen mintegy 87 ezer kötet könyvből 77 ezer a tanszéki könyvtárakban ta­lálható. A karra 158 féle folyóirat jár, köztük 68 féle külföldi. A jogi kari legfőbb aktuálisa az, hogy a 48-as téri tömb - 2,2 milliárd forint összköltségű - rekonstrukci­ója keretében a Rákóczi úti épület- szárny keleti felében most alakíta­nak ki egy négy szintet elfoglaló, valóban XXI. századi felszereltségű vadonatúj könyvtárat. Mintegy 2400/1300 négyzetméter helyet foglalhat el a könyvtár, amelyben a tervek szerint 50-100 hallgatói (ol­vasótermi) számítógépes munka­hely lesz a jogi kar számára, és nagyjából ugyanennyi a közgaz­dász hallgatóúiak. Jobb versenyfeltételek a hallgatókéit Az utóbbi évtizedben a PTE Állam- és Jogtu­dományi karán rendre többszörös a túlje­lentkezés. A hallgatók száma ma sokszoro­sa az első tanévben regisztráltakénak, ám ehhez döntően hozzájárult nappali tagoza­tú képzésen túli szakok és képzések kínála­ta is. Mostanra azonban erős versengés ala­kult ki a hallgatókért az egyetemek között. Az országban már kilenc képzőhely bocsát ki jo­gászokat. A jogászi pálya nyilván előbb-utóbb te­lített lesz, a joghallgatónak jelentkezők számá­nak dinamikus növekedése megállt, sőt lassan ellenkező irányú folyamat indulhat meg.- Ez azt jelenti, hogy verseny van a jogi kép­zőhelyek között, és mindinkább számítani fog majd, ki melyik egyetemen szerezte a diplomá­ját - mondja dr. Petrétd József, a kar dékánja.- Az alapképzés mellett szükség lesz a jogá­szok számára további képzési lehetőségeket kí­nálni. A pécsi kar - a jogi karok közül elsőként - a jelenlegi felsőoktatási rendszer valamennyi képzési szintjén folytat tevékenységet. A jogász alapképzés mellett már évekkel ezelőtt elindítot­tuk a kaposvári főiskolai képzést, amely igazság­ügyi ügyintézőket bocsát ki. Ide a túljelentkezés a most folyó tanévre is többszörös volt. Van to­vábbá az országban több helyen folyó kétéves jogi asszisztens képzésünk is.- A versenyben hogyan áll most a pécsi kar?- Nem állunk rosszul. Van némi csökkenés a jelentkezők számát tekintve, de a jogászi képzé­si helyek átlagánál kisebb. Nálunk a nappali ta­gozatra első helyen jelentkezők esetében is két­szeres volt a túljelentkezés 2002-ben. Számol­nunk kell azonban azzal, hogy egész jogászi a pálya telítettsége' miatt a most folyó levelezési képzési formáknál is csökkenni fog majd a je­lentkezők száma. Új képzési formákat kell tud­nunk ezek helyére állítania. A szakjogász-képzés vonzó prog­ram lehet. A tömeges oktatás mel­lett nagyon odafigyelünk a minő­ségre és a hallgatói igényekre. Pél­dául az utóbbi években meg­növekedett a nyelvtanulás iránti hallgatói igény, és szakma köré­ben is egyre erőteljesebb az a kí­vánalom, hogy jogi szaknyelvi ál­lam által elismert nyelvvizsga leté­telére mód nyíljék, karunkon álla­milag akkreditált nyelvvizsga-he­lyet hozzunk létre.- Mire számíthatnak a most fel­vételizők?- A jogász alapképzés nappali tagozatára az írásbeli központi felvételi nagyjából 60^10 száza­lékos arányban teszt, illetve esszéírás. A vizsga­tárgyak: magyar nyelv és irodalom, valamint tör­ténelem. Az államilag finanszírozott képzésre Or. Petrétei József dékán 245, a költségtérítésesre 30 fő az irányszám. Ta­valy 102 pont volt felvételi ponthatár, a költségté­rítéses keret esetében pedig 96 pont. Jelenleg a nappali tagozatos hallgatók valamivel több, mint 20 százalékának jut kollégiumi elhelyezés, de ebeen javulás várható. Összesen 1000 fő a levele­ző tagozatra felvehetők irányszáma, a főiskolai szintű igazságügyi ügyintézőképzésre felvehetők pedig 220 fő. Az akkreditált iskolai rendszerű fel­sőfokú jogi asszisztens szak­képzés nappali tagozatára 100 államilag finanszírozott és 50 költségtérítéses a felvehetők irányszáma, költségtérítéses le­velező szaknál pedig 100 fő.- Milyen pluszt hozhat az épületrekonstrukció?- Az egész Rákóczi úti épü­lettömb átalakítása befejező­dik a tavasz végére. Biztosra vehető, hogy az új hallgatók már csak e nagy munka elő­nyös következményeivel talál­koznak. Az oktatási feltétele­ket tekintve is a pécsi lesz az ország egyik legjobb jogi kara. Ide értendő a könyvtári férőhely, a számítógépes kapacitás le­hetősége. Úgy gondolom, a továbbtanulni szán­dékozók körében ezek a feltételek a versenyszi- tuációban a pécsi kar mellett szólnak. ______■ Kí nálat a jognak asztaláról A jogász alapképzés célja az, hogy egyetemről tíz féléves képzés után kikerülő fiatalok az egyes jogterületek és jogintézmények, a jogalkalmazás alapvető módszereinek ismeretében alkalma­sak legyenek a jogászi tevékenységre, valamint a kellő gyakorla­ti jártasság megszerzése után a jogi szakvizsga letételére. A jogász alapképzésben vannak kö­telező tantárgyaknak, ezeket minden joghallgatónak fel kell vennie és kü­lönböző szintű vizsgákat kell teljesí­tenie a 10 szemeszter alatt. Emellett egyéni érdeklődésüknek megfelelő­en különböző tantárgyi blokkokból választhatnak tantárgyakat. A képzé­si idő magában foglalja a kötelező szaknyelvi képzés és szakmai gya­korlat idejét is. A záróvizsgára bocsá­tás feltétele a szakdolgozat elkészíté­se és sikeres megvédése, valamint egy nyelvből középfokú C típusú, vagy azzal egyenértékű állami nyelv­vizsga. A diplomát elnyerők jogosul­tak az egyetemi végzettségi szintet jelző doktori cím használatára. A levelező tagozatra azok adhat­ják be jelentkezésüket, aki már ren­delkeznek valamely felsőoktatási intézményben alapképzésben szerzett diplomával. Az előadások és konzultációk a szorgalmi idő­szakban havonta egy alkalommal, három egymást követő napon van­nak. A jelentkezési határidő a leve­lező tagozatnál is március 1. Felvé­teli vizsga nincs. A kérelmek elbírá­lásakor a felvételi bizottság figye­lembe veszi: az oklevél minősíté­sét; megszerzésének évét; az ide­gen nyelvtudást igazoló nyelvvizs­ga-bizonyítványt. A képzési idő 10 félév. A tagozat tantárgya és vizs­gakövetelményei megegyeznek a nappali képzésével, a diploma is azonos. Az államigazgatási főiskolát végzettek levelező tagozatára az alapképzésben szerzett oklevéllel le­het jelentkezni. A képzés időtartama 8 félév, speciálisi tanterve tekintettel van az államigazgatási főiskola tan­tervére is. A szigorlati, valamint zá­róvizsga tárgyak és követelmények megegyeznek a nappali képzésben résztvevők tantárgyaival és vizsga- követelményeivel. A szakjogász képzések öt féléve­sek és levelező rendszerűek. Jelent­kezési feltétel: állam- és jogtudomá­nyi karon szerzett egyetemi diplo­ma. Ingatlanforgalmi, családjogi és Európajogi szakjogász képzés in­dul. Az európai jogi terminológiát elsajátítani kívánó hallgatók angol és német szaknyelvi kurzusokat vehetnek fel. A jogi és igazgatási informatikus szakirányú továbbképzésrea jelent­kezés feltétele: egyetemi jogi alap­diploma, igazgatásszervező főisko­lai oklevél. Az előbbi esetében a megszerezhető végzettség jogi in­formatikus szakjogász, az utóbbi esetében igazgatási informatikus. A jogi szakokleveles képzés öt­szemeszteres levelező rendszerű. Jelenleg jogi szakokleveles képzés folyik közgazdász, orvos, mérnök alapdiplomával rendelkezők szá­mára, továbbá jogi szakoklevelet kapnak a családvédelemben, gyám­ügyigazgatásban, szociális igazga­tásban tevékenykedő egyetemi, fő­iskolai végzettségű szakemberek, családvédelmi tanácsadó elneve­zéssel. A szakokleveles politológus képzés célja, hogy a politikatudo­mány fő területeit átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtson. A képzésben való részvétel feltétele, egyetemi, illetve négy éves tanító- és tanárképző főiskolai, valamint ál­lamigazgatási főiskolai végzettség. A jelenkezési határidő május 31. ■ Diplomás ügyintézők Az igazságügyi ügyintéző szakon olyan főiskola szintű végzettségű és szakképzettségű önálló hatás­körrel rendelkező ügyintézőket képzése folyik, akik jogi alapisme­reteik, különösen az eljárásjogok­ban szerzett jártasságuk, továbbá az igazságügy szervezetének és ügyvitelének, a jogi informatika gyakorlati ismereteinek birtokában alkalmasak arra, hogy közremű­ködjenek igazságügyi döntések előkészítésében és végrehajtásá­ban, továbbá jogszabályban meg­határozottak szerint szakképzett­ségüknek megfelelő önálló igaz­ságügyi feladatokat oldjanak meg. A képzés hat féléves. A nyelvi kö­vetelmények ugyanazok, mint a jogászképzésben. A szakmai alkal­masság és az igazságügyi szerve­zettel kapcsolatos ismeretek felmé­rését szolgáló felvételi elbeszélge­tés van. Ez a képzés kihelyezett: a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolai Ka­rával való együttműködés kereté­ben folyik Kaposváron a Bajcsy- Zsilinszky E. u. 10. szám alatti fő­épületben. Az oktatás jelenleg le­velező formában működik, a kon­zultációk félévente kétszer öt na­pon keresztül folynak. Jelentkezé­si határidő: március 1. Jogi asszisztensek A jogi asszisztens képzés akkredi­tált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés nappali és levelező képzési forma. Jogi alapismere­tekkel rendelkező és azokat mun­kájuk során alkalmazó jogi kö­zépkáderek képzése a cél. Például a jogi asszisztens tehermentesíti a bírákat az ítélkező munkán kívüli tevékenység alól, az ügyészségnél ellátja az ügyintézői és ügykezelői feladatokat, ügyvédi irodákban tit­kársági alkalmazottként jogi elő­készítő munkát végez, közigazga­tás egyes szakterületein a ügyvite­li, a földhivatalokban ingatlan­nyilvántartási, közjegyzői alkal­mazásban pedig olyan feladatokat lát el, amelyekhez közjegyző je­lenlétét jogszabály nem írja elő. A jelentkezési határidő március 1. A felvételi elbeszélgetés a jelölt kö­zépiskolai állampolgári ismereteit méri fel, a felvételről a benyújtott okiratok alapján döntenek. Á kép­zési idő: 4 félév. Ha a jogi asszisz­tens sikeres egyetemi felvételi vizs­gát tesz, a nappali jogászképzésbe beszámítható a felsőfokú szakkép­zés során már lehallgatott és ered­ményes vizsgával lezárt tantár- gyak egyharmada. __________■ Az oldal a PTE támogatásával készült. Oldalszerkesztő: Dunai Imre Az épülettömb 48-as térre néző szárnya már megújult. A rekonstrukció végére a Rákóczi úti szárny keleti felébe kerül a kari könyvtár A jogi kar 300 fős nagyelőadója ! Telefax: (72)211-433/3263 (AN), (72)501-560 (DL), (72)501-554 (F) E-mail-cím: nepel@ajk.pte.hu (AN), vetek@ajk.pte.hu (DL), ambmsa@ ajk.pte.hu (F) http: www.pte.hu/fel- vetelizoknek , http: www.law.pte.hu . _____.________■__________■ Cí m, elérhetőség

Next

/
Oldalképek
Tartalom