Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)
2003-01-13 / 10. szám
2003. Január 13., Hétfő HAZAI TÜKÖR 3. OLDAL A világi hatalom egyensúlya Beiktatták Erdő Péter esztergom-bndapesti érseket A hét végén hívek, látogatók, papok és diplomaták tömegeivel népesült be Szent István hegye. Talán csak tizenegy évvel ezelőtt, II. János Pál első magyar- országi vizitációjakor voltak többen a királyvárosban. Az enyhülést mutató, két napja még kemény téli hideg ellenére érthető volt a zsúfoltság. Különleges szertartásra tartott a szombati sokaság: érseket és prímást köszönthettek. Esztergom Az 1987 óta az egyházmegye és a magyar katolikusok érsekei élén álló Paskai László bíboros a tavalyi esztendő májusban töltötte be 75. életévét. Az egyházi törvények értelmében fel kellett ajánlania lemondását. Ő maga sem kívánt már tovább szolgálni, úgy érezte, valóban itt az idő a váltásra. Helyére Erdő Pétert, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorát nevezte ki esztergomi érsekké II. János Pál pápa. A ceremónia kulcsszereplője volt Karl- Josef Räuber nuncius, a pápa magyarországi képviselője. Ő vezette a magyar egyházi vezetők véleményének összesítését. A főpapok bizalmán kívül fontos, hogy az új bíborosnak jó kommunikációs képességei legyenek, beszéljen idegen nyelveket és jó szervező legyen. A végső döntést természetesen a pápa mondta ki. A szombati beiktatási szentmisén előbb az elődök sírjainál, az altemplomban tisztelgett a két egyházvezető, majd a zsúfolásig megtelt bazilikában a szentélybe vonult. Itt foglalt helyet Medgyessy Péter miniszterelnök, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor volt kormányfő. Jelen volt Németh János, az Alkotmány- bíróság és Lomniczi Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke is. Sokakat meglepő módon Mádl Ferenc köztársasági elnök mellett elődje, Göncz Árpád nem volt a főszékesegyházban. Az említetteken kívül a legmagasabb szinten képviseltette magát több szomszédos állam egyháza és budapesti nagykövetsége. A beiktatás kezdetén a pápai nuncius olvasta fel a Szentatya kinevezési bulláját:- János Pál püspök, Isten szolgáinak szolgája tisztelendő testvérünknek, Erdő Péternek, aki áthelyezést nyert az eszter- gom-budapesti Metropolitai Székre, üdvözlet és apostoli áldást küld. A kiváló esztergom-budapesti egyház Magyarországon belül kiemelkedő helyet foglal el. Nem akarjuk ezért, hogy segítségünk és gondoskodásunk híjával maradjon, különösen most, amikor pásztorra van szüksége. ... Feléd fordult hát figyelmünk, Tisztelendő Testvérünk, és rád akarjuk bízni az említett Egyház vezetésének szolgálatát. Az esztergom-budapesti Metropolitai Szék érsekévé és pásztorává nevezünk ki mindazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel, amelyek a szent kánonok előírásai szerint helyzetedhez és jogállásodhoz tartoznak. Megerősítjük irántad való jóindulatunkat és bizalmunkat és pásztori vezetésedre bízzuk az Úrnak ezt a népét. / illa szövegének elhangzása után Máé renc köztársasági elnök szólt. Kiemelte: Erdő Péter elődeinek életműve Úrfelmutatás. Erdő Péter a beiktatási szentmisén FOTÓ: RAFAEL BALÁZS ERDŐ PÉTER 1952. június 25-én született Budapesten. Filozófiai és teológiai tanulmányait az esztergomi és a budapesti szemináriumban végezte. 1975. június 18-án szentelték pappá. 1977-1980 között Rómában tanult, ahol teológiából és egyházjogból szerzett diplomát. Erdő Péter 1986-tól a Gregoriana Pápai Egyetem megbízott professzora. 1997- ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológiai Karának dékánjává, 1998-ban az intézmény rektorává nevezték ki. II. János Pál pápa 1999. november 5-én Puppi-i címzetes püspökké, a székesfehérvári egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. Erdő Pétert a katolikus egyházfő 2000. január 6-án szentelte püspökké Rómában. PASKAI LÁSZLÓ 1927. május 8-án született Szegeden. Tanulmányait a szegedi piaristáknál végezte, majd 1945-ben a ferences rendbe jelentkezett. Paskai Lászlót 1951. március 3-án szentelték pappá. 1978. március 2-án címzetes püspökké és veszprémi apostoli kormányzóvá, majd 1979. március 31-én veszprémi megyés püspökké nevezték ki. 1982-től kalocsai koadjutor érsek, 1987-től esztergomi érsek, 1988. június 28-án a pápa bíborossá emelte. 1986 júliusától 1990 szeptemberéig látta el a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöki tisztét. Paskai László több mint 14 éves bíborosi munkájának időszakában meghatározó az 1991-es év, azaz II. János Pál pápa első lelkipásztori látogatását és Mindszenty József néhai bíboros, hercegprimás, esztergomi érsek földi maradványainak Magyarországra hozatalát. Hasonlóan fontos a Szentatya második magyarországi pasztorálásának időszaka. Paskai László az esztergomi Simor János papi otthonba vonul vissza. NÉMETH LÁSZLÓ, a Pápai Magyar Intézet rektora Erdő Péterről: „Az új esztergom- budapesti érsek kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, világszerte elismert egyházjogi szakember, aki sokat tett a magyar állam és az egyház kapcsolatainak rendezéséért - nyilatkozott li. János Pál pápa döntésekor. Elmondta, hogy Erdő Péter először a hetvenes évek végén volt a római Pápai Magyar Intézet növendéke, abban az időben szerezte doktorátusát a Lateráni Egyetemen. Jogi dolgozatában éppen az esztergomi prímás jogállásának kérdésével foglalkozott. 1986-87-ben együtt voltak ösztöndíjasok ugyanebben az intézményben. Erdő Péter akkor vetette fel, hogy egyházmegyei zsinatot kellene tartani. Ezt az ötletet Paskai László bíboros fel is karolta, és 1994-ben megrendezték ezt a fórumot, amely Magyarországon a II. Vatikáni Zsinat óta az első volt a maga nemében. Erdő Péter az egyházmegyei zsinat előkészítésében és lebonyolításában egyházjogi szakértőként vett részt, Németh László pedig a bíboros titkáraként egyben a zsinat titkára is volt. Németh László - aki hálás a gondviselésnek, hogy Paskai László bíboros mellett dolgozhatott a magyarországi rendszerváltás után - rendkívüli dolognak tartja, hogy az új esztergom-budapesti érsek viszonylag fiatalon, ötvenévesen került ebbe a magas tisztségbe, és meggyőződése, hogy az új érsek elődjének munkájára fogja építeni jövendő tevékenységét. Azt is előnyösnek tartja, hogy Erdő Péter az esztergomi egyházmegyében kezdte tanulmányait, ott nőtt föl, így most nem kell külön megismerkednie az egyházmegye tagságával és múltjával. Az újonnan kinevezett érsek sokat tett a magyar állam és a katolikus egyház kapcsolatának rendezéséért is, a tárgyalásokon a Szentszék részéről felkért szakértő volt a vatikáni vegyes bizottságban, jelentős szerepe volt a Szentszék és a magyar állam között létrejött megállapodás előkészítésében. egyszerre jelent mércét, elvárást és támogatást:- Géza fejedelem itt épített királyi várat, fiát, Istvánt 1000 karácsonyán itt koronázták a magyarok királyává, aki Róma megerősítésével itt hozta létre az első főegyházmegyét. Nem csoda, hogy a prímás-érsektől mindig is nagyon sokat vártak. Várták Vitéz Jánostól, Mátyás egykori tanítójától, hogy legyen lelkiismerete, egyensúlya a világi hatalomnak. Várták az esztergomi érsektől, hogy szálljon szembe a tatárral, törökkel. ... Sokan, sokat vártak a mindenkori esztergomi érsektől. A folytonos építkezésben történelmünk fontos tanulsága jelenik meg. Maga a folytonosság. Prímás Érsek Úr! A XX. századi elődöknek nem volt könnyű dolga. A megelőző 900 év prímás érsekeinek sokszor még kevésbé. Szolgálatuk bizonyítja, hogy nincs helyzet, amelyben ne adatna meg a tanúságtevés, a hűség és az alkotás kegyelme. Kívánom, hogy az európai örökség értékrendje jegyében létrejött demokratikus államrendünkben a vallás- szabadság biztosítása, valamint az állam és az egyház szétválasztása mellett bölcsen és szeretettel szolgálja az állam és az egyház kölcsönösen felelős együttműködését, ahogyan az az alkotmányunkból, valamint az állam és az egyház közötti megállapodásokból következik. Az államfő ezután köszönetét mondott az immár nyugalomba vonult Paskai László bíborosnak. Erdő Péter, az esztergom-budapesti főegyházmegye új érseke az ökumenizmus szellemében kívánja végezni főpásztori szolgálatát. Esztergom 82. érseke, Magyarország prímása a beiktatását követő szentmisén beszélt erről. „Az esztergom-budapesti érseki szék és annak kiemelkedő történelme fogja megadni a lelkipásztori munka alapelveit” - idézte kinevezési okmányából II. János Pál pápa szavait.- Jézus kortársai békével köszöntek és békével búcsúztak egymástól. De ez a béke, amit itt Jézus övéire hagy, nem egyszerű elköszönés csupán. Arról szól, hogy szeretetkapcsolat alakult ki közöttük. ... Jézus békességet hagy tanítványaira. Más ez a béke, mint az egyszerű búcsúzásnak a békéje, mert ezt a békét Jézus az élete árán szerzi meg. Jézus elmegy és visszajön. Halála és feltámadása egyszerre távozás és örökre szóló visszatérés. Ezt a békét adja Jézus a tanítványoknak. Nem úgy, mint a világ. A továbbiakban a püspök feladatáról, lelkipásztori munkájáról szólt a prímás. Kifejtette: ehhez a munkához a II. Vatikáni zsinat is megadja a legfőbb irányelveket. A püspöknek atyaként kell gondoskodnia a rábízottakról. Szándéka, hogy a közönyössé vált, kiüresedett embereihez is elvigye a vigasztalás és a remény szavait. Erdő Péter szólt arról is, hogy az Európai Unió bővítésének és az európai öntudat erősödésének folyamata egyben az egyes népek és régiók önbecsülését és egymás iránti tiszteletét is képes erősíteni. „Egyre jobban átérezzük, hogy nem egymás ellenében, hanem egymást kiegészítve kell közös hazánkat építenünk” - tette hozzá. A keresztény örökség nélkül „Eu- rópa szíve” hiányozna. _____palásti péter El ektort ellentmondások Budapest Kötelező védőszemüveg-térítés A számítógéppel dolgozókat minden munkahelyen szigorú egészségügyi és biztonsági előírások védik. 2003. január 1-jé- től a képernyő előtti éleslátást biztosító szemüveg árát a munkáltató köteles fedezni.. Az újonnan felálló Országos Cigány Önkormányzat 53 mandátumából 52-őt a Demokratikus Roma Koalíció jelöltjei szereztek meg a szombati elektori gyűlésen. A Lun- go Drom képviselői nem vettek részt a voksoláson, mivel az Országos Választási Bizottság (OVB) elutasította a gyűléssel kapcsolatos panaszaikat. Káosz jellemezte az Országos Cigány Önkormányzatot megválasztó szombati elektori gyűlést: a Lungo Drom szimpatizánsai obstrukcióval lassították, olykor meg is bénították a tanácskozás munkáját, amely egyébként is többórás késéssel kezdődött. Az 53 mandátumból végül 52-t a Demokratikus Roma Koalíció (DRK) szerzett meg, miután egy kivétellel csak e szervezet indulói kerültek fel a szavazólapra. A DRK mellett a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének elnöke, Farkas Elemér jutott be az önkormányzati testületbe. A gyűlés alatt a Lungo Drom számos elektora, köztük több vezetője is bekiabálva csalás vádját emlegette és demokráciát követelt. Az esti órákban Farkas Flórián, a Lungo Drom vezetője azzal a kérdéssel fordult az OVB-hez, hogy ismerjék el a választási csalás tényét. Később a Lungo Drom az elektori gyűlés elhagyására szólította fel híveit, ha az OVB két hét múlva nem ismétli meg a rendezvényt. Farkas Flórián közölte: azt szeretnék, hogy tegyék lehetővé elektoraik hazautazását, ha kérésüket nem teljesíti az OVB. Mivel a testület megalapozatlannak találta a választás kapcsán beérkezett összes panaszt, így a jelenlévők jelentősebb csoportja távozott a helyszínről, mti Budapest A rendelet alapszabálya: a képernyő előtt naponta legfeljebb hat órát szabad dolgozni. Óránként tíz-tíz perc kötelező pihenőt kell tartam a szem védelme, a túlzott pszichés és szellemi megterhelés, valamint a mozgásszervi megbetegedések elkerülése érdekében. A képernyő előtti munkavégzéshez, úgynevezett harmadik szemüveg árát a munkáltatónak kell fedeznie. A rendelet kimondja azt is, hogy a munkavállalóknak legalább kétévente munkaköri orvosi alkalmassági vizsgálaton kell részt venniük. A vizsgálatot a foglalkozás-egészségügyi orvosok szükség esetén szemész szakorvos közreműködésével végzik el. A speciális szemüveget kizárólag szemész szakorvos írhatja fel. Az uniós csatlakozás közeledtével nálunk is egyre jobban előtérbe kerültek a munka világára vonatkozó európai normák - mondja Ungváry György országos tisztifőorvos. A cégek egyre kevésbé spórolhatnak a munka- védelemi beruházásokon. A Magyarországon tevékenykedő multinacionális vállalatok jelentős hányada eleve a nyugat-európai követelmények szerint alakítja ki munkahelyeit. Mindezgazdasági megfontolás is. A tapasztalatok azt mutatják: jelentősen csökken a táppénzes napok száma azoknál a vállalatoknál, amelyeknél biztosítják az egészséges, biztonságos munkavégzés feltételeit. A képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeit rögzítő egészségügyi miniszteri rendelet azokra vonatkozik, akik a napi munkaidejükből legalább négy órát valamilyen képernyős eszköz előtt töltenek. A rendelet szerint a munkahelyi alapfeltételek közé tartozik a megfelelő méretű munkaasztal, az állítható magasságú szék, valamint a jól olvasható képernyő, a jól kezelhető billentyűzet. Fontos szempont a munkahely jó megvilágítása, a gépek fejlesztette hőt kompenzáló klíma. Előírás, hogy az alkalmazott szoftvernek minden betűt a magyar helyesírásnak megfelelően kell megjelenítenie. Mindennek betartását az Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi Szolgálat ellenőrzi. Németh zsuzsa _________Hírek_________ TERROR HÁZA. A Fidesz el fogadhatatlannak tartja, hogy a kormány csökkentette a Terror Háza Múzeum költségvetését. Halász János, a párt kulturális kabinetjének vezetője szerint Medgyessy Péter miniszterelnök megígérte, hogy a Terror Háza visszakapja a 150 millió forintot. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közleményében emlékeztetett arra, hogy Medgyessy Péter kormányfő korábban úgy fogalmazott: a Terror Háza Múzeum megkapja a szükséges támogatást. A kormány szerint az intézmény megkapta a működéséhez szükséges 100 millió forintot és lehetőséget adtak arra is, hogy újabb épülettel bővüljön a múzeum, mti GÁZÁREMELÉS. Az októberben kezdődő fűtési szezonban már bevezetik a gázáremelés lakossági kompenzációját, a rendszer részleteit március 31- ig dolgozza ki a gazdasági tárca. A támogatási rendszert úgy akarják kialakítani, hogy csak a valóban rászorulók kapjanak belőle. A Fidesz ugyanakkor soknak tartja a gáz 12 százalékos árnövekedését ahhoz viszonyítva, hogy az elmúlt években csak az infláció arányában emelkedtek a fogyasztói gázárak. Az MDF elhibázott lépésnek tartja a gáz és a villamos energia árának emelését, mivel az kihat minden termék és szolgáltatás költségére, mti KISEBBSÉGEK. A kormány a kisebbségi törvény módosítását tervezi, hogy az egyes közösségeknek az eddiginél jobb lehetőségeik legyenek. Kiss Elemér kancelláriaminiszter a magyar- országi német önkormányzatok napján elmondta, hogy az idei költségvetésben 440 millió forintot különítettek el az idei költségvetésben a legfontosabb kisebbségi intézmények fejlesztésére és felújítására, illetve önkormányzati átvételére, mti KITARTANAK. A MIÉP kiáll a párt eddigi erkölcsi, politikai, kulturális programjának megtartása, függetlensége és elnökének irányító, a párt egész életében meghatározó volta mellett - áll abban az állásfoglalásban, amelyet a Magyar Igazság és Élet Pártja megyei és budapesti elnökeinek értekezlete fogadott el a hétvégén. A pártelnök elmondta, hogy a vezetői értekezlet előtt feltárult a MIÉP meggyengítésére és szétverésére irányuló tevékenység szerkezete, kívülről irányított volta, magyarellenessége és a benne résztvevő MIÉP-es vezetők és külső személyek nyomorúságos indítéka, mti TIVIZIG-VIZIT. Miniszteri szemlét tartott tegnap a környezetvédelmi és vízügyi tárca vezetője Hajdú-Bihar megyében a Nyugati-főcsatornánál, ahol a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság szakemberei az országban eddig nem alkalmazott egyedi műszaki megoldással biztosítják a Keleti-főcsatornába folyó víz mennyiségét. A beavatkozásra azért volt szükség, mert a tiszai jegesedés miatt a tiszalöki duzzasztóművet le kellett állítani, s ezáltal nem kap vízutánpótlást a Keleti-főcsatorna, mti HIDEGREKORD. Az ország északkeleti részén több helyen is megdőlt tegnap hajnalban a napi mínusz 24,8 fokos hidegrekord. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint számos mérési ponton alacsonyabb volt a hőmérséklet, mint amit - eddigi rekordként - 1987- ben, Pilisszentkereszten mértek. Bár az országos összesítés még nem készült el, de a Nógrád megyei Zabar településen például mínusz 30,9 fokot mértek tegnap hajnalban, mti _______________■