Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-11 / 9. szám

Tolnai Népújság 2003. Január 11., szombat Hétvégi Magazin 9. OLDAL Tolna megyei anekdotatár 147. Mese a nemességről A XIX. század végén Dunaföldvárott élt Rátkay László népszínműszerző, a Gyere haza, Kossuth Lajos című nóta országos hírű szerzője. A szű- kebb hazánknak jól eső hírnév arra ösztönözte j az akkori megyei levéltárnokot, Székely Feren- | cet, hogy fölkutassa a különben Gönyűből szár­mazó Rátkay hajdan Tolna megyében élt őseit, eredményeit pedig közölje a Tolnavármegyében, amelynek segédszerkesztője volt. A közlemény­re Rátkay levélben válaszolt, amelyben sajnálja ugyan egykori nemesi címe elvesztését, de in­kább édesatyja példázatát tartotta fontosnak a lap 1900. december 30-i számában. „Mikor egyszer - jóval később - szóba jött, hogy meg kellene újra szerezni a nemesi levelet, boldogult apám egy mese elmondásával felelt. Azt a címet adta neki: A csodálatos rózsafa. Arról szólt a mese, hogy volt a magyar földön egy rózsafa. Gyökere ott volt az ország szívében, koronája felért a Kaszás csillagig, illata bejárta az egész világot. Aki ennek a fának rózsájából sza­kíthatott, az előtt kinyílt a világnak minden ajta­ja. Csak az volt a baj, hogy kevés volt a fának a vi­rágja! Ezreknek illatozott, de millióknak nem ju­tott belőle. Fájt ez a virágtalanoknak, de még job­ban a bokrétásoknak. Egyszer aztán - estalkonyat után --egy angyal vetődött hozzájuk. Elpanaszolták neki a nagy bánatjokat. Elnevette magát az égi vándor: - Könnyű ezen segíteni! Kivágjuk a rózsafát, és egy éjjelen át nő helyette egy másik, csak napsu­garunk és harmatunk legyen.- De hol vegyünk napfényt és harmatot?- Sugárnak itt van az én mosolygásom, a har­mat pedig ott van a férfierekben.- Es lesz-e elég rózsája?- Hogyne, mikor forró piros vérével dajkáljuk! Megfogadták az angyal tanácsát. Kivágták a ró­zsafát és pergették rá a vérharmatot. Mire hajna­lodon, megnőtt a fa és millió meg millió virág volt rajta! Mindenkinek jutott belőle, még ne­künk is!” Rátkay László föloldotta a jelképeket is: „Ak­kor, gyermek ésszel nem értettem meg a mesét. Ma már tudom, hogy a csodálatos rózsafa volt a : nemesség, az angyal a szabadság, a millió virágú új hajtás pedig az egyenlőség. Nekem is jutott a virágjából. Miért keresném hát a régi rózsáimat? Hiszen ha megtalálnám, bizonyosan hervadtak lennének!” DR. TÖTTÓS GÁBOR Titkos világ a vásznon Interjú a Pakson élő Makó András festőművésszel Mäm A Tiszának azon a környékén született - Kökényesden - , ahol a fo­lyóba a kis Túr siet: a jelenleg Pakson élő és alkotó Makó András festőművésznek meghatározó élmény a Szatmár megyei környezet. A magyar határhoz közeli, romániai falu nemcsak az Alfölddel ér egybe, de innen már jól látható a Kárpátok vonulata is. Tolna megye- Szatmárnémetiben végeztem el a képzőművészeti középiskolát, majd 1985-ben Kolozsvárra kerültem, a Képzőművészeti Főiskolára - idézte fel a kezdeteket Makó András, akinek tegnap nyílott kiállítása Szekszárdon, a Művészetek Házában. - Olyan taná­raim voltak, akik a klasszikus irányza­tok mellett megismertettek a modern törekvésekkel is. Ez utóbbi hatás érző­dik munkáimon.- Mikor fogalmazódott meg önben, hogy megpróbálkozik a festőművészi pályafutással?- Már egészen kis koromban sokat Alkony rajzolgattam. Nagyon tetszett, hogy megvalósíthatom azt, amit ki­találok. Azaz, hogy a fantáziámat kamatoztathatom. Rengeteg tájké­pet festettem, lakóhelyem környé­két örökítettem meg, mindez jelen­tősen segített színvilágom kialakí­tásában, forma- és jelrendszerem megteremtésében.- Nem ön az egyetlen festőmű­vész, aki Erdélyből települt át Tolna megyébe. Mi késztette erre a lépés­re?- Családi okok miatt döntöttem így. A főiskola után, már házas em­berként a Székelyföldre kerültem, de feleségem, az akkori előírások miatt, tőlem nagyon távol, f román vidéken vállalha­tott munkát. Később, a forra­dalom után előnyösen válto­zott ez a helyzet, de sajnos feleségem szülei mindketten elhunytak, rövid időn belül. Nejem öccse azután Magyar- országra nősült, egy paksi lányt vett feleségül. Ez adta az ösztönzést ahhoz, hogy 1995-ben mi is kövessük őt, s így együtt maradt a család.- Az új környezet komoly váltást jelentett?- Az emberek azért nagy­jából mindenhol egyformák, én meg úgy érzem, könnyen tudok alkalmazkodni. Itt, Magyarországon minden­esetre egy nyitottabb világra találtam, komolyabbak a le­hetőségek, jobban be lehet kapcsolódni a nyugati áram­latokba... A környezet feltét­lenül kedvezőbb emiatt.- Művein a szürrealista ha­mm FOTO: GOTTVALD KAROLY Egy öregember emlékirataiból A papír sokat elbír Megírtam már, hogy Iliig, bajor történész és népes munkacsoport­ja szerint, időszámításunkat ma­nipulálták. A történelmi közép­kor 614 augusztusától 911 szep­temberéig tartó időszakáról, so­semvolt eseményeket tanítunk, illetve, részben ebbe az időbe ma- szatolták a megelőző majd azt követő, valódi történéseket. Ak­kor jeleztem, hamarosan, ma­gyarul is megjelenik Iliig két leg­fontosabb tanulmánya. Novem­berben egy kötetben olvashattuk a Kitalált középkor és a Ki állítot­ta át az időt című könyveket. Örömmel tapasztalom, sok embert érdekel a történelem. Ki szörny ülködve, ki cinikusan mondogatja: ez képtelenség, lehe­tetlen. Aki elolvasta a félezer olda­las kiadványt, alig kételkedik. Megerősítést vár, mert hinnie kell Illignek.Kiderül, hogy bár a nagy csalás összehangoltan, III. Ottó német-római császár, II. Szilveszter pápa és VII. Bíbor- banszületett Konstantin idejében indult, de a hamis igazolások gyártása még sokáig tartott. A né­met birodalomban II. Frigyes ha­láláig (1250). Okleveleket, élet­rajzot, pápai névsort, családi kró­nikát hamisítottak, nemrég épült templomok fölszentelését évszá­zadokra visszadatálták. A fegyel­mezett írástudók úgy érezték, jó ügyet szolgálnak, amikor máso­latot készítenek az elveszett ere­detiről, amikor a kolostor króni­kájában visszamenőleg is korri­gálják az elődök hanyagságából kimaradtakat. A német császá­rok dicsőséges elődöket és hatal­mas birodalmat kreáltak az ősök­nek, amire igényt lehet tartani. Róma, a pápai állam világi hata­lom jellegét legalizálta a többszö­rös adományoztatással. Bíbor­ban született (valójában zabigye- rek) Konstantin, sajátkezüleg ír­ta meg az eredetiek pótlására ké­szült bizánci krónikába, a di­nasztiaalapító nagyapjáról szóló fejezetet, hogy némileg elfogad­hatóvá tegyem paraszt fiúból lett udvari lovász, hitszegések és csá­szárgyilkosságok árán való felemelkedését.A séma rafinált gondolkodásra vall. Az antik vi­lág összeomlása után visszaesett Európában a társadalmi és mű­vészeti élet fejlődése. Aztán jött a Karoling reneszánsz, a minden tekintetben szuper Nagy Károly- lyal, aki felvirágoztatta az építé­szetet, a művészeteket és a tudo­mányokat. Analfabéta létére még a könyvtárakat és az irodalmat is. Őse lett minden valamire való európai főúri családnak. Évente több győztes csatát vívott, hogy hatalmassá növelje birodalmát, az utakkal, városokkal még alig rendelkező világrészben. A kez­detleges gazdálkodás, piacok és élénk kereskedelem nélkül virág­zó életet teremtett. Aztán jöttek a vikingek, szaracénok, magyarok, s elsorvasztották kegyetlenségük­kel a hatalmas birodalmat, visz- szasüllyedt minden a hatszázas évek elejének szintjére, mindent fel kellett újra fedezni, amit Nagy Károly és kora már tudott. Sajnos elfelejtettek régészeti dokumentu­mokat rejteni a földbe, a hamis iratok igazolására. Elfelejtettek pénzeket veretni e korból. Elfelej­tették Károly 30.000 famulusa közül egynek is a létezését okle­véllel hitelesíteni. Visszadátu- moztak viszont XI. századi épüle­teket, festményeket, miniatúrá- kat, iparművészeti alkotásokat, amelyeknek sem előzményük, sem közvetlen folytatásuk a mű­vészettörténetben. Ezek a vikin­gek úgy tudtak lerombolni és fel­égetni egy várost, hogy később a régészeti feltárás során belőle egy foszlány, egy gyufaszálnyi hamu sem maradt. Bizáncban és Rómá­ban pedig a nagy sötétség. Kép­rombolás - mondják jobb híján. De nincs fölmutatható kordoku­mentum, az utólag született pa­pírokon kívül.De hát az iszlám, a kínai évkönyvek, a csillagászat lelepleznék a csalást. Iliig min­denre válaszol. Lateránban még évszázadokig a pápa uralkodásá­nak évét jelölték dátumként, az anno domini helyett. A kínai idő­számítást 1280 körül, a mongol dinasztia idején, s 1600 körül a Jezsuita misszió idején egyaránt igyekeztek az európaihoz ponto­sítani, kevés sikerrel. Izlandtól Kínáig, az araboktól Jáváig egy­aránt rejtélyesek a kronológiai és régészeti ellentmondások, a kriti­kus 300 évben. Csak győzze az ol­vasó figyelemmel. Nézzük, mit sugall e felfedezés a Kárpát medence történelmét illetően. 567 őszén, Baján avarjai megszállják az Alföldet, egy év múlva elfoglalják Pannóniát is. A hatszázas évek elején, a frank­avar határt az Enns folyónál húz­zák meg. Ezt erősíti a már fiktív időben (692), Pippin majordó- mus és az avar követek megálla­podása. Most felejtsük el az eztán következő frank győzelmeket, Avaria meghódítását, és azt ta­nuljuk, hogy Árpád népe 900 kö­rül birtokba veszi a teljes Kárpát medencét. (Vonjunk ki 300 évet.) Hadjárataikat többnyire két vezér vezeti. Egy magyar és egy avar fő­úr. 907-ben, Árpád halálának évében, az Ennsig nyomulnak előre, amely ezt követően Zolta uralkodásától kezdve, ismét ha­tárfolyó. 914-ben az I. Konrád el­len lázadó Amulf bajor herceg családjával a magyaroknál keres menedéket. Ez az Amulf, mint a bajor (bavar) arisztokrácia jelen­tős része, avar származású lehe­tett, hasonlóan Hont és Pázmány vitézekhez, akik szintén famíliás­tul jöttek haza. Bár induláskor, szentföldi zarándoklatnak nevez­ték felkerekédésüket. De nyájas­tul, szolgákkal, katonákkal jöt­tek, s Géza fejedelem első szavára letelepedtek a hasonló címerű csa­ládok között a felvidéken. Egyéb­ként ezeket a nyugaton rekedt avarokat akkori szóhasználattal nálunk németeknek nevezték. Csak később mondtuk felületesen az alemannokat, frankokat, svá­bokat, szászokat is annak. Bizonyság, hogy Anonymus, Kézai Simon, Kálti Márk nagy tu­dású klerikusaink, egyházi em­berként is valós történéseket men­tettek át elveszett vagy elpusztított őskrónikáinkból. Úgy hírlik, Heribert Iliig figyel­me, már a magyar történelem fe­lé fordult. Várjuk kutatásának újabb eredményeit. A derék ba­jort az sem zavarja, hogy sosem fogják díszdoktorrá avatni Buda­pesten. BÜKKÖSDI LÁSZLÓ Tárlat a Friedek múltjából Bőrgyár és családtörténet SlMONTORNYA Több, mint száz archív fotón mutatja be a bőrgyáralapító Fried-családot a simontor- nyai Vak Bottyán Gimnázium nemrég létrehozott kiállítása, amelyen a fényképek mellett a két világháború közötti bőr­gyár termékei, a simon- tornyai zsidó közösség egy ér­tékes tárgyi emléke és szemé­lyes tárgyak is helyet kaptak. A kiállítás a Fried-család történe­tével foglalkozik, de ismereteket szerezhet az érdeklődő a korabeli bőriparról az akkori termékek, technológiai leírások révén, a hú­szas, harmincas években a Frie- dekhez fűződő simontomyai kul­turális, jóléti intézményekről, és a zsidóság sorsáról is. Az archív fotóanyag egy része már napvilágot látott a Friedek történetével foglalkozó, illetve Simontornya múltját két kötetben bemutató könyvben, a tárlók azonban több újdon­ságot is tar­talmaznak. Külön fény­képes rész mutatja be a népes csa­lád genezi­sét Fried Sa­lamontól a napjaink­ban több­nyire az Egyesült Ál­lamokban élő leszár­mazottakig. Bőséges képanyag il­lusztrálja a harmincas években létréhozott kulturális és szociális intézmények, a napközi otthon, a ma is fennálló művelődési ház működését, a munkás- és tisztvi­selői lakásokat. Ipartörténeti ada­lék is egyben a háború előtt közis­mert Fried-bőrönd, a gyár laborjá­ban megőrzött szakirodalom és laboratóriumi eszközök. Kiállítási tárgy a gyár egy régi széfje, amely tárló is egyben, s benne külön rész foglalkozik a zsidó származá­sú bőrgyáros dinasztia azon tagja­ival, akik Auschwitzban pusztul­tak el. Értékes relikvia a simon- tornyai zsidó hitközség első, 1851- ből származó pecsétje, amelyet a gimnázium egy diákja bocsátott rendelkezésre. A bemutató anya­gához hozzájárult Fried Istvánná ma Budapesten élő, 92 éves nővé­re, gazdagítja a 2000-ben elhunyt Fried Vilmos hagyatéka, amelyet Simontornyának adott. A kiállítást Fried Mária Kaliforniában élő leá­nya, Ronnie Paul anyagilag is tá­mogatta. T. F. Fried Katinka, Fried Istvánná és Fried Zsuzsika 1942 karácso nyán. Mindhárman Auswitzban pusztultak el ■ Philemon és Baucisz tások érhetők tetten. Kiváltképp vonzó­dik ezen irányzat felé?- Arra törek­szem, hogy festményeim gondolatokat, titkokat rejtse­nek magukba. Úgy tartom, hogy egy kom­pozíció kell va­lamit mondjon az embereknek. Ez tehet érde­kessé, vonzóvá egy műalkotást. Mint A kis her­ceg című mesé­ben: abban is van egy kút, melynek mé­lyén állítólag kincs van. Ezt ugyan senki nem tudta biz­tosan, de a titokzatosság mindvégig! belengte ezt a helyet. -szá-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom