Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-02 / 280. szám
2002. December 2., hétfő 9. OLDAL KÉK T Ü K Ö R Rendőrök és örömlányok A prostituáltak zöme kényszerből bocsátja áruba a testét Rejtélyes diszkóhalál Türingiában rendkívül mostohák a börtönviszonyok Budapest A prostituáltak érdekvédelmi szervezete szerint a vidéki városokból egyre több utcalány megy Budapestre dolgozni. Ennek okát elsősorban a gyakori rendőri előállításokban látják, amelyre megoldást csak a türelmi zónák kijelölése jelentene. Erre azonban még várniuk kell. Szinte megkétszereződött a prostituáltak száma a fővárosban. Ennek oka, hogy a lányok vidékről jönnek dolgozni. A Budapesti Rendőr-főkapitányságnak nincsenek pontos adatai arra vonatkozóan, hány prostituált is dolgozik jelenleg Budapesten. Földi Ágnes, a Magyarországi Prostituáltak Egyesületének elnöke szerint a prostituáltak számának növekedését mutatja az is, hogy az egyesületnek egyre több ügye van. A lányok hozzájuk fordulnak bírósági ügyeikkel, perek és rendőri intézkedések ügyében kérik a segítségüket. Az érdek- képviselet elnöke lapunknak elmondta: a lányok a fővárost részesítik előnyben, és ennek legfőképp az az oka, hogy a kisebb városokban kevés olyan hely van, ahol dolgozhatnak, és. így nagyobb az esély arra, hogy a rendőrök előállítják őket. Földi szerint maguk a rendőrök kényszerítik a prostituáltakat arra, hogy minél többet dolgozzanak. Egy előállítás alkalmával ugyanis akár 150 ezer forintos bírságot is kiszabhatnak rájuk. Földi megállapítása szerint ettől kezdve a lányoknak nemcsak a megélhetésre valót kell megkeresniük, hanem a bírság összegét is. Az elnök elmondta: a rendőrök és a prostituáltak viszonya a fővárosban sem jobb, viszont naKÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ gyobb az esély a gyakori helyváltoztatásra. A lányokat gyakran érik atrocitások munka közben, a rendőrök egyszerűen nem veszik őket emberszámba. Földi nem lát esélyt a helyzet megváltozására, szerinte a megoldást a türelmi zónák kijelölése jelentené. Ez azonban a közeljövőben nem látszik FOTÓ: EUROPRESS megvalósulni. Az egyesület jelenleg két fővárosi kerülettel is perben áll, és Földi szerint a fővárosi vezetés sem túl együttműködő. A város vezetése gyakran hangoztatja, hogy esetleg másik megoldást kellene keresni, bordélyházak kijelölésével. EUROPRE^ Mühlhausen Türingia németországi tartományban panaszkodnak a bűnügyi szakértők: romlik a közbiztonság, ráadásul a börtönviszonyok is sok kívánnivalót hagynak maguk után. A német rendőrséget igencsak igénybe veszi mostanában a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem, ezért a köztörvényes bűnözők nem egyszer egérútra számíthatnak. A Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) megfeszített erővel dolgozik, ám elég sok a felderítetlen bűneset. Ezek egyikének áldozata a 17 éves Nadine, akit egy mühlhauseni diszkó közelében tizenegy késszúrással gyilkoltak meg. Hosszú hónapok után a napokban tartóztatta le a lehetséges tettest a rendőrség: a 20 éves lelkibeteg Sebastian S. azzal irányította magára a nyomozók figyelmét, hogy a gyilkosság időszakában több emberre is rátámadt. Nadine egy titkárnőképző szakiskolában tanult, egyike volt a legjobb diákoknak. Társnőit idegileg annyira igénybe vette a tragédia, hogy azóta is pszichológusok foglalkoznak velük. Ilyen körülmények között szó sem lehet a tanítás folytatásáról. A 37 ezres településen a félelem az úr. Türingia büntetés-végrehajtó intézeteiben sincs minden rendben. Az ichtershauseni börtönben három elítélt minden további nélkül végzett negyedik társával, s az őrök csak jóval később vették észre tettüket. Roland B.-nek azért kellett meghalnia, mert ő volt a leggyengébb a cellában. A többiek megkötözték, és addig fojtogatták, amíg meg nem halt. A főkolompost, -Denny K.-t életEnnek a falnak a tövében találtak rá a lány holttestére fotók: europress/archív fogytiglani fegyházra ítélték, a másodrendű vádlott kilenc év kilenc hónapot kapott. A harmadrendű gyanúsított (három év nyolc hónap) nem vett részt a gyilkosságban, csak nézte a történteket, majd segített eltussolni az esetet. Roland holttestét ugyanis fölakasztották a vécében, hogy öngyilkosságot színleljenek. A védőügyvédek hiába kezdeményezték, hogy a bíróság gyilkosság helyett halált okozó testi sértésért hozzon ítéletet, és így enyhébb büntetést kapjon. Arról nem szól a híradás, hogy a börtönőröket elmarasztalták volna. TORONYI ATTILA A 17 éves Nadine Cserélje le most PB-palackját és nyerje meg a család karácsonyi ajándékainak egyikét! Ha 2002. november 4. és december 15. között üres gázpalackját a Prímagáz cseretelepek egyikén cseréli le, egy meglepetés gyufát kap ajándékba. Küldje vissza kitöltve a gyufán található játékszelvényt címünkre, vagy regisztrálja vásárlását a megadott telefonszámon, hogy részt vehessen nyereményjátékunkban, melyben megnyerheti a hetente kisorsolásra kerülő értékes műszaki cikkek egyikét. S ez még nem minden... A gyufában árengedmény igénybevételére jogosító szelvényt is talál, melyet következő palackcseréje során használhat fel. Az akcióval kapcsolatos további részletekért keresse a meglepetés gyufákat a Prímagáz cseretelepeken vagy hívja az Ajándékvonalat az telefonszámon: 06-30/30-30-515 Ajánlatunk a Gázfutár szolgáltatás igénybevétele esetén is él. Az akció a gyufakészlet erejéig tart. A sorsolások ideje: 2Q02. nove^lÉÉl 12., 19., 26., december 3., 10., 17. A sorsolások helye: 1117®' Kaposvár u. 5-7., kezdési időpontja 14 óra. A sorsolásokon nyerőé ónként 1 tartalék nyertest sorsolunk ki. W A képen látható nyeremények illusztrációk. PHILIPS Az ajándékokat a Philips Magyarország Kft. szállítja. Elszundított a misebortól Eger Jócskán meglepődhetett a templomszolga, amikor szombat hajnalban ment tenni a dolgát a Bazilikába. A székesegyházban égtek a villanyok, holott az előző esti záráskor mindent rendben hagytak ott. Rövidesen a szokatlan helyzet okozójára is rábukkant: egy 45 év körüli férfi szundikált bent békésen. A templomszolga természetesen azonnal - reggel hat óra tájban - értesítette a rendőrség ügyeletét.- A bűnüldözők gyorsan a helyszínre értek - tájékoztatta lapunkat Kakuk György rendőr alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtó- és kommunikációs osztályának vezetője. - A vizsgálat során megállapították, hogy az illető rézkilincset és még néhány más, nem igazán értékes tárgyat pakolt be kis mo- tyójába. Időközben valószínűleg felfedezhette, hol tartják a misebort, mert azzal bőségesen meglocsolta a torkát. Ennek következtében pedig el is aludt. Azt feltételezik, hogy zárás előtt rejtőzött el a templomban. Az Egerhez közeli faluba való ember néhány nappal korábban jött ki a megyei kórház pszichiátriai osztályáról. szalay zoltán Képviselő az árokban Bükkábrány Balesetet szenvedett Papcsák Ferenc. A Fidesz országgyűlési képviselője - akit könnyebb sérülésekkel megfigyelésre kórházba- szállítottak - Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei választó- kerületébe utazott, amikor autója a 3. számú főúton Bükk- ábránynál a vizes úttesten megcsúszott. Papcsák félrerántotta a kormányt, emiatt lesodródott az útról és felborult. ■ Tolnában történt ROSSZUL LETT AZ IDŐS NÉNI. Szekszárdon, a Tartsay lakótelepen a helybelieknek feltűnt, hogy egy idős néni már hosszabb ideje nem jön ki lakásából. A szombaton 13 órakor riasztott tűzoltók az első emeleti lakás ablakán betekintve látták, hogy a hölgy rosszul van, s fekszik a padlón. Az azonnal értesített mentők a kórházba szállították. LÁNGOLT A KÁTRÁNY ÉS A KOROM. Tegnap 15. 43 órakor a ta mási tűzoltók egy helybeli házhoz vonultak ki. Az épület kéményében kátrány és korom égett, ezért a tüzelést meg kellett szüntetni. ■ ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG Körözött díler Körözött férfit fogtak el II. kerületi lakásán a rendőrök szombat éjjel. A lakásban nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le. A házkutatás során előkerült mintegy 5 kilogrammnyi marihuána és heroin, továbbá hamis okmányok és a készítésükhöz szükséges eszközök, mti Öngyilkos kisfiú Életét vesztette egy 11 éves kisfiú, akit nyakára tekert kötéllel találtak meg szombat délután Sárszentmihályon. A gyerek olyan helyen végzett magával, ahol fára rögzített kötélen szoktak hintázni a gyerekek. A vizsgálat során a szakértők kizárták az idegenkezűséget, mti Megölte társát Halálra verte 43 éves élettársát egy 36 éves férfi szombaton Tiszamogyoróson. A tettes állítása szerint ittas állapotban azért végzett élettársával, mert az nem készített neki ételt, mti Tömeges baleset Több autó ütközött össze az Ml-es autópályán, a hegyeshalmi határátkelőtől mintegy két kilométerre szombaton. A 10 személygépkocsi tömeges karambolja során heten sérültek meg, közülük hatan köny- nyebben, egy ember pedig súlyosan. Őt gerincsérülésekkel kórházba szállították, mti Rendőrt gázolt Önként jelentkezett a rendőröknél az a körözött személy, aki pénteken Budapesten menekülés közben elgázolt egy rendőrt. A férfi, miután észrevette a civil ruhás nyomozókat, szürkészöld színű Opel Kadett autójával menekülni próbált. Közben nekihajtott egy Suzukinak, majd hátramenetbe kapcsolt, és az egyik rendőrt elgázolta, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. A nyomozó társa célzott lövést adott le a jármű jobb hátsó kerekére, ám lövedék az autó hátsó ablakát találta el. mti Oszlopnak ütközött Életét vesztette az a férfi, aki autójával egy betonoszlopnak rohant szombat hajnalban Budapesten, a Ferenciek terénél. A 37 éves székes- fehérvári sofőr Buda felé tartott, amikor eddig tisztázatlan okokból az Erzsébet híd előtt egy út menti betonoszlopnak rohant, europress ■