Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-30 / 302. szám

UM 2002. December 30., hétfő 5. OLDAL MEGY El TÜKÖR Mondom a magamét MAUTHNER ILONA A három kívánság Istenem, de gyorsan elszaladt ez az esztendő is! Bizonyára ez a kor­ral jár, mert így negyven felett jobban észreveszi az ember az évek múlását. Érzelgősebbek, sérülékenyebbek leszünk, elég ha csak ar­ra gondolok, vajon van-e mögöttem még annyi, mint előttem?! Az év utolsó napjaiban számba veszi az ember, mit valósított meg mindabból amit kitűzött maga elé és sajnos a veszteségekkel is szem­be kell nézni. Szerencsére soha nem tettem fogadalmat úgy éjfél előtt pár perccel, hogy ezen vagy azon változtatok majd, ehelyett mindig megfogalmazok magamban három kívánságot. Mielőtt az óévből át­fordulnánk az újba és elkezdődik a visszaszámlálás, gyorsan végig­mondom a már előre átgondolt három kérést, és rendületlenül hi­szek benne, hogy ez szerencsét hoz. Nem nagy dolgokról van szó, nem kell hozzá csodatévő aranyhal sem. Az első, hogy minden csa­ládtagom, ideértve a testvéreket, nagyszülőket is, maradjanak meg a következő esztendőben is egészségben. Ezen a területen ne változ­zon semmi, maradjon minden úgy ahogy van. A második az anya­gi biztonság. Nem vágyom én arra, hogy enyém legyen a lottó főnye­reménye, csak a munkánknak, erőfeszítéseinknek legyen értelme. A harmadik, legyünk képesek a problémákat, gondokat megoldani, közben ne vesszen ki belőlünk a humor és az együttérzés. Ha majd megkezdődik a visszaszámlálás, és lélekben már készü­lődünk a következő esztendőre, erre gondolok, és azt kívánom, hogy mindenkinek váljon valóra legalább három kívánsága. Megkérdeztük olvasóinkat Tűzijáték, megrendelésre A legolcsóbb húszezerbe, az igényesebb több millióba kerül Szilveszter éjszakáján ma már nagyon sok településen tűzi­játékkal búcsúztatják az óévet, illetve köszöntik az új esz­tendőt. De nem kell különleges alkalmakra várnia annak, aki szeretne egy kis látványosságot magának. ________ SZEKSZÁRD Hog yan lehet megrendelni egy tűzijátékot, milyen feltételeket kell biztosítani, engedélyeket beszerez­ni, illetve mennyibe kerül egy kis „hangulat” mond­juk egy kerti partihoz, kérdeztük Hermann Zsolttól, akinek a foglalkozása vezető pirotechnikus.- Jelenleg egy belügyminisztériumi rendelet sza­bályozza, hogy ki és hol rendezhet tűzijátékot. Alap- feltétel, hogy csak pirotechnikus foglalkozhat ilyen rendezvényekkel, vannak ma már erre alapuló vál­lalkozások. Ezen túl, három engedélyt is kell kérni, egyet a polgármesteri hivataltól (amennyiben közte­rületet érint a tűzijáték), egyet a katasztrófa-védelmi hatóságtól és egyet a megyei rendőrkapitányságtól.- Mennyibe kerül egy ilyen látványosság?- Az attól függ milyet kér a megrendelő. A kerti partikra egy perces a jellemző, ez húszezer forint kö­rül van, de innen akár a csillagos ég is lehet, mind ár­ban, mind látványosságban. Ma már beltéri, vízi, sőt nappali (speciális efektekkel) tűzijátékot is tudunk produkálni.- Mennyire jellemző, hogy ma­gán és családi rendezvényekre is kémek az emberek tűzijátékot?- Egyre inkább, míg 1990-ben (azóta engedélyezett) Tolna me­gyében egy megrendelésünk volt, addig '94-ben 15, 2000-ben 90, idén közel száz. A megrendelések többsége falunaphoz, cégek évfordulóihoz, autósza­lonokhoz kapcsolódik, de akad néhány magáncélú tűzijáték is, például esküvők, aranylakodalom, kerti partik alkalmából. Ez utóbbi Tolna megyében még nem annyira elterjedt, mind mondjuk a Balatonon, vagy a fővárosban.- Mennyire veszélyes egy tűzijáték lebonyolítása?- Nagyon veszélyes annak, aki nem szakember, éppen ezért elméletben kizárt, hogy a közelébe jus­son. Több kiló robbanóanyaggal dolgozunk, nem le­het hibázni. így is előfordul meleg helyzet, ami ab­ból adódik, hogy nem úgy működik a robbanóanyag •ahogy kellene. Ez sajnos a nagyon jó minőségű alap­anyagnál is előfordulhat. A biztonsági előírásokat (megfelelő védőtávolság) maximálisan be kell tarta­ni, a problémák általában a működtetés közben je­lentkeznek, például, ha idő előtt robban az anyag. Mi csak repeszmentes csöveket használunk, hogy a hiba lehetőséget a minimálisra szűkítsük. MAUTHNER Hogyan szilveszterezik? Az év utolsó napján van aki bulizni megy, van aki étterem­ben, előre lefoglalt asztal mellett, baráti társaságban, van aki a tévé előtt tölti el azt a pár órát, ami az idei évből még hátra van. Olvasóinktól is azt kérdeztük: hogyan szilvesztereznek? Dömötör Viola, Őcsény:- Házibuliba megyünk a barátaimmal, diáktársakkal. Évek óta ez van, bevált, miért változtatnánk?! Jaksa Annamária, Őcsény:- Szekszárdon bulizunk, úgy húszán leszünk együtt, fiúk-lányok, természetesen szülők nélkül. Garantáltan jó lesz a hangulat. Potz Józsefné, Szekszárd:- Egyedül leszek, a tévét* nézem és éjfélkor pezsgőt bontok. Bérházban lakom, a szomszédokkal’szoktuk egymást felköszönteni. Kováts Béláné, Szekszárd:- Ötven éve, hogy özvegy vagyok, megszoktam már, hogy szil­veszterkor egyedül vagyok. A gyermekeim, unokáim a saját, tár­saságukat keresik és ez így van jól. Megvárom az éjfélt, aztán egy jót alszom. Milyen lesz a hivatalos zár? Palackra nem, de hordóm, kannára kell január 1-től a 41/2002 (XII. 6) PM rendelet szabályai vonatkoznak, mondta Takács Róbert. Ez azt jelenti, hogy a borászok a hordós borra jelenleg használt hivatalos zárakat a gyártótól 2003. január 15-ig mindenféle korlátozás nélkül beszerezhetik, melyeket legké­sőbb 2003. június 30-ig lehet fel­használniuk. 2003. január 15-e után 2003 március 31-ig a borás­zok a hordós borra jelenleg használt hivatalos zárakat csak olyan gyártótól szerezhetik be, akinek erre engedélye van. A kan­nás borra az említett PM rendelet szerint 2003. január 1. és 2003. június 30-a között hivatalos zárként alkalmazhatják a még kés­zleten lévő, illetve 2002. december 31-ig a vámhivataltól megrendelt kannás borzárjegyeket. Ha a kan­nás zárjegyen feltüntetett űrtar­talom eltér a kanna űrtartalmától, a zárjegyen a megjelölést áthúzás­sal, felülbélyegzéssel kell érvényteleníteni. ___________- mi . vi llámvoks Előző kérdésünk: Hízott-e az ünnepek alatt? Szavazóink döntő többsége, pontosan 86 százaléka úgy érzi, hízott az ünnepek alatt. MAI KÉRDÉSÜNK: Tesz-e újévi fogadalmat? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepujsag.hu , és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Karácsonyfák a szemét között Vízkereszt után teherautóval gyűjtik össze Vannak családok, ahol csak a karácsonyi ünnepekre állítják fel a fenyőfát és már az óévbú­csúztató előtt azt le is bontják. Január első hetétől pedig egy­re több elszáradt karácsonyfa kerül a kukák mellé. Szekszárd Az Alisca Onyx Hulladékgazdálko­dási Kft. telepvezetője, Szegedi Ró­bert elmondta, az ideális az lenne, ha az emberek a fenyőfákat össze­darabolva helyeznék a kukákba. Erre azonban nem nagyon akadt eddig példa. A jellemző inkább az, hogy a már fölöslegessé váló fenyő­fákat egyszerűen kihajítják a sze­métbe. Arra is volt már példa, hogy díszestől, szaloncukrostól szaba­dult meg a tulajdonosa a fától. Minden évben az önkormány­zati hivatal, vízkereszt után, meg­rendeli a hulladékgazdálkodási cégnél, hogy gyűjtse össze és szállítsa el a városból a fölösle­gessé váló karácsonyfákat. Ezt követően 2-3 napon keresztül szállítják a fenyőfákat a szemétte­lepre, ahol először felaprítják, majd a szemét közé teszik a fada­rabokat. A telepvezető azt kéri a lakóktól, hogy a már lebontott ka­rácsonyfát a kukák mellé helyez­ve tegyék ki, lehetőleg úgy, hogy a szemétszállító autó munkáját ne akadályozza.-M Római, máltai Több, mint száz különleges, ér­tékes, vagy érdekes galambot hoztak el a környék galambte­nyésztői a 186. számú Siófoki Galamb- és Kisállattenyészető Egyesület a hétvégén rendezett bemutatójára Pincehelyen. A kétnapos kiállítás félezer látoga­tója röp- és húsgalambok közel húsz fajtájával - modenai, ró­mai, máltai, mondén king, fo­nákszárnyú, parókás galambbal - ismerkedhetett meg. Képün­kön Túrós György pincehelyi te­nyésztő fonákszárnyú galamb­ja. T. F. Családról, nevelésről A Dunakömlődi Faluház adott otthont a most véget érő, szülőknek szóló elő­adássorozatnak, mely főként a gyermeknevelés problémá­ira igyekezett választ adni. A rendezvénysorozat szerve­zője a házigazda intézmény mellett a paksi nevelési ta­nácsadó és a Boldog Iskolás Évékért Munkaközösség volt. Dunakömlöd A majd egy évet felölelő Szülők Szabadegyeteme szervezői pszi­chológiai, fejlesztő pedagógiai és szociológiai témákból válo­gattak az érdeklődő szülők és pedagógusok számára. A heti rendszerességgel tartott találko­zókon szó volt a tanulási és a vi­selkedészavarokról, a játék sze­mélyiség- és képességfejlesztő szerepéről, a család működésé­nek zavarairól, az ünnepek sze­repéről, az iskola és a szülők kapcsolatáról, konfliktusaikról, az emberi szeretetről, a média szerepéről. Alkalmanként a ne­velési tanácsadó szakemberei mellett ismert szaktekintélyek is megfordultak az összejövetele­ken. Vekerdi Tamás a szülő­gyerek-pedagógus kapcsolatról tartott előadást, Ranschburg Je­nő pedig az emberi szeretetről beszélt ebben a körben. Ezeken az estéken azonban nemcsak is­meretekhez juthattak a hallga­tók, hanem alkalmuk volt be­szélgetni egymással, tanulni egymástól. __________ ■ A diákszilveszter résztvevői Szekszárdon Közös német programok Történeti kiállítás a póri németekről is Az Egyesület a Magyarországi Gyermekekért az idei évben már a tizedik gyermekszil­veszterét tartotta. Évente más és más helyszínt választanak a szervezők, az idén Szek- szárdra jöttek a gyerekek. Szekszárd Az ország minden részéből, első­sorban a német nemzetiségi isko­lákból százötven 10 és 15 év kö­zötti diák érkezett a gyermekszil­veszterre, Szekszárdra. A három napos program bővel­kedett meglepetésekben, mondta Szegner István, az egyesület elnö­ke. A gyerekek csoportfoglalkozá­sokon elemezték Antoine de Sainte Exupery remekét, a Kis herceget, majd a szekszárdi Deutsche Bühne művészeinek előadásában megnézték a Kis herceg színházi változatát. A há­rom nap alatt táncokat tanultak, karácsonyi népszokásokkal is­Vendégségben a Tolnai Népújság szerkesztőségében fotó: bakó jenő Tamási, Pari Több közös programot szeret­ne a Pári Nemzetiségi és Ifjú­sági Egyesülettel az újjá ala­kult tamási német kisebbségi önkormányzat. Páriban hely- történeti kiállítást is tervez­nek. A német önkormányzat szeretne több rendezvényt - gyermekna­pot, anyák napját, karácsonyi ün­nepséget - az egyesülettel közö­sen lebonyolítani. Az alkalmak­kor a nemzetiségi oktatást végző 2. Számú Általános Iskola kultu­rális csoportjaira számítanak - mondta Henkei Sándorné elnök. Az utóbbi két évben sokan ér­deklődtek színházi, előadói estek iránt főleg Tamásiból, ezért a Deutsche Bühne előadásaira idén is ellátogatnak. 2003 első német nemzetiségi rendezvénye márci­us 1-én a szokásos svábbál lesz Tamásiban. Henkei Sándorné el­mondta: terveik szerint még 2003-ban kiállításon mutatják be a pári németség történetét, kultú­ráját a betelepüléstől kezdve; a kiállítás anyaga feldolgozásra vár. Folytatni kívánja a kisebbsé­gi önkormányzat a németországi Wurzennal kialakult jó kapcsola­tot. Új, hogy az önkormányzat középiskolásoknak, egyetemis­táknak ösztöndíjat tervez alapíta­ni. A 2003-as támogatásokról még nem döntöttek, de a tamási és a pári óvodát mindenképpen támogatja a német önkormány­zat - mondta a testület elnöke. T. F. 1 Még pár nap és búcsút vehetnek a borászok a palackos borokra való zárjegytől, de ez nem vonatkozik á kannás borokra. Mi lesz ezután, kérdeztük a megyei vámhivatal jövedéki alosztályának vezetőjétől, Takács Róberttól.- A borászok számára most a leg­fontosabb kérdés, a hordós kisz­erelésre alkalmazott hivatalos zárat január elsejét követően meddig lehet még beszerezni és felhasználni, valamint a kannás kiszerelésre milyen hivatalos zárat kell ezután fel­helyezni?- Erre 2003. Milyen lesz a hivatalos zár? A rendelet nem korlátozza a hivatalos zárként alkalmazható eszközök körét. Hivatalos zár­ként tehát minden olyan eszköz alkalmazható, melynek gyártóját, típusát és felhelyezésének módját a vámhatóság engedélyezte. Ez a gyakorlatban azt je­lenti, hogy a gyártók különböző zár eszközökkel fognak meg­jelenni a piacon. A hordós kiszerelésnél továbbra is megma­rad a szalagzár. A hivatalos zárakat felhasználó borászatok a megrendelés, beszerzés során közvetlenül a gyártóval állnak majd kapcsolatban. De a vámhatóság felé be kell jelenteni (5 munkanapon belül) a hivatalos zárak típusát, sorszámát, vala­mint a gyártó nevét, adószámát. A hivatalos zárak beszerzé­séről, felhasználásáról továbbra is nyilvántartást kell vezetni. merkedtek. A Tolnai Népújság szerkesztőségébe is ellátogattak a diákok. Itt az újságírás, illetve a lapké­szítés rejtelmeivel ismerkedtek. M. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom