Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-24 / 299. szám

KARÁCSONY 2 0 0 2

IX. OLDAL

Csak ültünk és néztünk: három gyerek egyszerre?

Amikor Molnár doktor megmondta Mónikának, hogy mi vár rá, szép csendesen hazautazott, leült a fotelbe és egy órán át csak nézett maga elé. Aztán felhívta a férjét, aki ennyit tudott kinyögni a telefonba: hű, jé és na.

Oláh Dénes és párja, Mónika Dunaszentgyörgyön él és négy gyereket nevelnek. Márk hat éves, Kristóf Dénes, Alexandra Petra és Dorisz Edit hármasikrek és szeptember 4- én születtek. A huszonöt éves fiatalasszony ikrei nem lombikbébik, spontán fogantatásnak, ami igen ritka: 6400 születésre jut egy eset.- Mikor derült ki, hogy hármasikreket hord a szíve alatt?- Öthetes terhes voltam, amikor a hüvelyi utrahangfotó: bakó Jenő vizsgálaton két gyereket láttak. Repültünk a boldogságtól, tervezgettük a jövőnket, gondolatban berendeztük a babaszobát. A következő héten újra Paksra kellett utaznom a nőorvoshoz, ekkor derült ki, hogy nem két, hanem három gyerekünk lesz. Hideg zuhanyként ért a hír, meg is ijedtünk, féltünk a komplikációktól. Tudtuk, ilyenkor előfordulhat, hogy nem marad meg mind a három baba. A terhesség 16. hetétől Pécsre kellett mennem, május 17-től a gyerekek születéséig a klinikán feküdtem, állandó orvosi felügyelet mellett. Császárral születtek és egyik gyerek sem érte el a két kilót, de szépek és egészségesek voltak.- Három petéjű ikrek és nem nagyon hasonlítanak egymásra.- Dehogynem! Kristóf és Dorisz külsőleg / nagyon hasonlít egymásra. Érdekes viszont, gj* hogy alig múltak három hónaposak, de már

most látszik: a természete mindegyik babának más és más. Alexandra igen akaratos és imád nézelődni. Dorisz gyengéd, a fejét állandóan nyomja az arcunkhoz, igényli a testi közelséget. Kústóf kiegyensúlyozott, nyugodt, csöndes baba.- Nagyon sok munka lehet velük.- Huszonnégy óra naponta. Szerencsére az ön- kormány- zattól kaptunk segítséget, egy gondozónőt, aki nélkül különösen az első hetekben felfordult volna a ház. Mire felöltözködünk, bő egy óra. A picik a szü- 1 e t é s ü k után besár- g u 11 a k ,

nem szop- Az apa, Oláh Dénes

hattak, tehát tápszerrel, cumisüvegtől kell etetni őket.- Milyen segítség érkezett még a hármasikrekhez?- Az önkormányzattól kaptunk háromszázezer forintot, amiből meg tudtuk venni a babakocsikat, a legszükségesebb dolgokat. Az egyik tápszergyártó cég a babák féléves koráig küldi a tápszereket.-Napi 15pelenka, kenőcsök, fürdetőszerek, vitaminok, ruhaneműk - sok pénzbe is kerülnek a babák.- Ez az, amiből nekünk nincs sok, hisz a férjem őstermelő, emellett a gépekkel bérmunkát vállal. Rengeteget dolgozik, hogy mindenünk meglegyen. Nagyon meg kell gondolnunk, hogy mire költünk. Csak egy jobb rugdalózó 3-4000 forint, igyekszem megkeresni a helyet, ahol olcsóbban lehet vásárolni. Nem élünk nagylábon, hanem szerényen és kicsit szűkösen, de a gyerekek mindent megkapnak.- Hogyan töltik a karácsonyt? '- Egyszerűen, nagy-nagy szeretetben és mérhetetlen boldogságban.

□ . VARGA MÁRTA-st* /

X

Imádsággá nemesülő művészet

Jászai Sándor életre szóló találkozása az ikonokkal

Egy Tolna megyei művész barát csodálkozott rá elsőként Jászai Sándor ikonjaim. A hódmezővásárhelyi alkotó a bátorító biztatás hatására lépett műveivel a közönség elé, elsőként, talán némi óvatosságból is, Németországban. Az átütő siker után Jászai Sándor kisvártatva a hazai ikonográfia vezető személyisége lett, köztéri munkái immár Ausztriában, Hollandiában és Németországban kápráztatják el a közönséget.

Illetve Magyarországon is, megannyi kiállításon- Legutóbb éppen Tolna megyében, Decsen, ahol az ökumené jegyében nyílott meg a jellegzetes festményeket bemutató tárlat.- Az ikonfestészet több mint kétezer éves múltra visszatekintő, szakrális művészet - adott rövid jellemzést Jószai Sándor. - A liturgiái kánonok szigorúan szabályozzák, hogy mit, miként kell megjeleníteni. Akár a heraldikában, azaz a címertanban: itt mindennek szerepe, szimbolikája van.- Tehát a műfaj meglehetősen kötött. Mi vonzza mégis erre a területre a korlátokat nem igazán kedvelő művészt.?

Éppen ez a fegyelemre késztető kötöttség. Ugyanakkor a hihetetlen színgazdagság, ami megmutatkozik a Biblia megjelenítésében, rendkívüli sokrétűséget eredményez. S így már nem is korlátként, hanem mankóként jelentkezik a kötöttség. S ha még mindehhez hit is párosul, akkor ez a

fajta szakrális művészet imádsággá nemesül. Ez pedig lényegesen mélyebb esztétikai és emberi beteljesülést eredményez, mintha szobrászként faragnék egy plasztikát.- Laikusként azt gondolhatnánk, hogy az ikonfestészetnek- a klasszikus ortodox területekhez, Bizánchoz, Oroszországhoz, a Balkánhoz képest - nálunk, azaz a nyugati kultúrkörben nincsenek hagyományai...- Az egyházszakadás 1054- ben következett be, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az ezt megelőző ezer esztendőben az ikonfestészet egészen Észak-Franciaországig terjedt. Jelentős ikonfestő műhelyek működtek Rómában, valamint Velencében is. Az igaz, hogy a különválás után ezek a műhelyek lassanként elsorvadtak.- Ön mikor került kapcsolatba az ikonográfiával?- Aktív, de még kezdő szobrászként 1968-ban részese lehettem egy bulgáriai tanulmányútnak. A fővárosban betértem a Hagia Sophia székesegyházba, s ez jelentette az életre szóló, nagy találkozást. De elárulom, az ikonfestést hosszú ideig intim és belső ügynek tekintettem: 1990-ig a családomon kívül erről nem is tudott senki. Ekkor látogatott meg egy régi jó barátom, Decsi Kis János, aki a lakásomban kellemes meglepetéssel nyugtázta, hogy mivel foglalkozom. A rákövetkező év tavaszán Schöck Gyulával és vele együtt Németországban állíthattam ki műveimet. Az ottani sikeren felbátorodva mutatkoztam be itthon a közönségnek, illetve a szakmának. Azóta több száz tanítványt mondhatok magaménak.- Most ünnepeljük a karácsonyt: milyen lélekkel, lelkiséggel felvértezve tekint ilyenkor a műveire?- Egyrészt azzal a lelkiséggel, mely kifej ezetten erre az alkalomra készíttette el velem a Jézus születése című ikont. Másrészt a korábbról megfogalmazott hitvallásommal: ha valaki tud valamit, s ha azt nem adja tovább, akkor az a valami semmivé válik.

SZERI ÁRPÁD

A művész és egyik alkotása, a Mutató Madonna

Bibliáék ajándéka

Idén különleges karácsonyi ajándékot kapott a három éve Fácánkerten élő Biblia Péter és felesége, Biblia Ilona. Az erdélyi származású házaspár a napokban lett hivatalosan is magyar állampolgár.

Marosvásárhely, Fácánkert- El voltunk zárva a Magyarországon élő lányainktól, nagy volt a távolság, ezért döntöttünk úgy, hogy mi is átköltözünk. Nagyon nehezen, fájdalommal hagytuk ott az otthonunkat, azt a gyönyörű helyet, ahol éltünk, de a gyerekek azt mondták: azt nézzétek, hogy mi itt dolgozunk, ti meg napról napra öregedtek, mi lesz veletek, ha egyi- ketekkehtörténik valami? így aztán eladtuk a marosvásárhelyi lakásunkat, és 1999-ben Fácánkertbe költöztünk. Se nem Szekszárdra,

Enikőékhez, se nem Budapestre,

Hajniékhoz, hogy ne mondhassa egyik se, hogy a másikat jobban szeretjük.

A ritka szép nevű Biblia házaspár így mesélte Magyarországra költözésük rövid történetét, amikor Biblia Péter meglátogattuk őket abból az alkalomból, hogy immár papírjuk is van róla: magyar állampolgárok.- Nagyon szép, megható ünnepséget rendeztek a tiszteletünkre a községházán, könnyek nélkül nem is tudtam megállni - mondja Ilona.- Bár őszintén szólva inkább arra voltam kíváncsi, hogy miképpen történik majd az állampolgári eskü. Nem éreztük igazán át, hogy román állampolgárból magyar állampolgárrá válunk, hisz eddig is tudtuk magunkról, hogy magyarok vagyunk.

Bibliáék úgy érzik, most már lassan kezdenek egyenesbe jönni. „Isten segedelmével csak jobb lesz” - mondják. Mindketten nyugdíjasok, az itt járó nyugellátást kapják, ami nem sok, de több, mint ami Romániában lenne. Mindketten sokat dolgoznak, bár

Biblia Ilona

ez a vidéki életforma új számukra, hiszen a marosvásárhelyi központi fűtéses lakásban élve többek között sem a tüzelőre nem volt gondjuk, sem a kapát, sem a kaszát nem próbálta még a kezük. Most azonban csinálják. Péter elsősorban az immár takarossá varázsolt ház és környékének további csinosításán munkálkodik, és, mint mondja, szívesen felajánlana közmunkát is a számukra egyre inkább kedvessé váló falu szebbé tételéért. Ilona a nagy kerttel foglalja el magát. - Addig sincs időm gondolkodni - vallja be -, nem érzem annyira a lelki fájdalmat. Két testvérem maradt ott, az eljövetelünk óta nem láttam őket. Múltkor felhívtam őket telefonon, hát mindannyian sírtunk.

Persze azért öröm is akad a Biblia családban. A gyerekek most már gyakran tudják látogatni őket, olykor pedig ők is elutaznak hozzájuk. A szekszárdi unoka is sokszor van náluk. A teljes család azonban még nem karácsonyozott együtt, a fiatalok változó munkarendje miatt ezt egyelőre nem sikerült összehangolni. Ott jártunkkor sem tudták még, hogy miképpen és hol ka- rácsonyoznak az idén, de hogy többen-kevesebben együtt ünnepelnek majd, az biztos. Péter és Ilona pedig már meg is kapta az idei, különleges ajándékot.-ES- FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY

Mumuska

„Pisiltem/kakiltam a bilibe, ügyesen” - visszhangozzák a falak minálunk mostanában eléggé gyakran, ennél többször talán csak a „Pisiltem/kakiltam a bugyimba, levesszük!’’-életérzést szavakba öntő felszólítás hangzik el Mumuska részéről, de ami a lényeg, hogy ez a Mumus-leány mind a kettő mondatot képes egyformán büszke mosoly kíséretében tudatni a nagyvilággal, amiből felszínes megfigyelők akár arra a következtetésre is juthatnának, hogy ennek a Mumuskának bizony gőze sincs arról, hogy mi lehet a szülők, gondviselők által sulykolt és példának statuált eljárás a vizeletürítés négypárti tárgyalások során kialakított, és a szakszervezetek által is elfogadott konszenzusos módozatainak vonatkozásában, minek kapcsán netalántán akár még az is az eszébe ötölhetne a felületes megfigyelőnek, hogy hát a szegény Mumus, (csupán négy- szemközt, de lássuk be), mégis csak egy csekélyértelmű egyén.

Persze jó nagy marha lenne, aki ilyeneket gondolna a Mumuskáról, erről a furcsa becenevű, de törpeségében is óriási, két és fél éves női személyről, aki - nem lehet véletlen - esténként leginkább az „Egy boszorka van” kezdetű örökzöld slágerre hajlandó álomra hajtani a fejét, ámbátor, boszorka minimum kettő van, merthogy ő az egyik, de legalábbis a másik, az biztos. Ennek az egyénnek a fogantatásától kezdve benne van mára kisujjában az összes női bűbáj, trükk és varázslat, a sokat sejtetően sanda és provokatív oldalpillantásoktól kezdve, a homlokba omló hajzu- hatag jellegzetes d(r)ámai kézmozdulattal, és a nyakat egy pillanatra - kvázi - felkínáló fejhátravetéssel történő megigazításán át, a már-már kéjelgésszerüen kihívó fenékriszálá- sig. Ez a Mumus, képes nagy tudású, ám erősen szenilis egyetemi tanárokat megszégyenítő módon, élénken gesztikulálva, halálko- molyan előadást tartani teljesen értelmetlen dolgokról, a végén pedig „Büszke vagyok rád!” szavakkal dicséretben részesíteni az ajkán csüngő hallgatóságot. Ördögien érti továbbá a nyakátkulcsolásos, „szeretlek! ”- varázsigével megbolondított csábítás-gyakorlatot; és állítólag már Grétsy László is érdeklődött azon magyar-mumuska keverék nyelv iránt, amelynek használatával ez a Mumusleány felolvasó matinékat szokott tartani, a mesekönyveket kizárólag hátulról előrefelé lapozva, és mindig gondosan ügyelve arra, hogy a könyv síkban elfoglalt helye a betűk - hétköznapi ember általi - olvashatóságához képest éppen 180 fokos szögben térjen el. (Szóval fordítva tartja.)

Tény, hogy a Mumuska zabálni- valóságához legfeljebb a zabolázhatatlansá- ga fogható. A gyakorlatban például még nem bizonyítódott be, de elméleti síkon levezethető, hogy ez a Mumus-gyerek még a Máltai Szeretetszolgálat legjámborabb aktivistáit is képes lenne megvádolni azzal, hogy elrabolták tőle aző pöttyös labdáját, az Ó Túró Rudiját, az Ő mobiltelefonját, vagy az Ő általa vezetett luxuslimuzint. A vádolással még csak nem is lenne baj, hanem ennek a Mumusnak nem elég, hogy azonnal a rögtönítélő vérbíróság elé viszi a panaszát, hanem a jogsértés megtörténte után legkésőbb másfél másodperccel bömbölni kezd, de oly szívszo- rongáló keserűséggel, oly áradó hangerővel oly bőségesen kellékelve a könnyeit, hogy a felületes megfigyelő csak néz, mint a vett malac: hál ezt azért nem hittem volna a máltaiakról...

De, mint fentebb már említettük, nagy marha lenne az ilyen felületes megfigyelő, hiszen tudható, hogy ez a Mumus-gyerek a bőgős elkezdésénél csak a bőgés abbahagyását tudja hamarabb produkálni. Persze sosem ingyen, mindig megkéri az árát: ölbe vételt, csiklandozást, Túró Rudit, vagy egy általa vezetett luxuslimuzint.

Ez a minősíthetetlen viselkedés persze összességében, hosszabb távon egyáltalán nem idegeli ki a Mumuskával kapcsolatba kerülő embereket, ez a Mumus-leány ugyanis - és a többi sok százmillió, hozzá kicsit, vagy nagyon hasonlító gyerek a világon - nemcsak, hogy megéri a pénzét, de minden pénzt megér.

Mert tudni kell, hogy baljós, koromsötét estéken az anya-Szomorúság és az apa-Bánat az ilyen Mumuskákkal szokta riogatni a kisfiú-Szorongást és a kislány- Reménytelenséget. És bár mibennünk fokozottan él a hajlam beletörődni abba, hogy ránk telepedjen a kiábrándultság, a kétség- beesés, a megalázottság, a félelem, a fásultság, a betegség, a gyűlölet, a rosszkedv, a depresszió, de amint ez a gyászos-gyalázatos társaság megpillantja a Mumuskánkat, bizony, hanyatt-homlok, reszketve menekül el, mi meg folyton csak azon vesszük észre magunkat, hogy itt állunk mosolyogva a fényben, békességben, szeretetben, és egyéb ilyen közmondásosan kellemes közegekben.

Mumuska velünk van. steinbach zsolt