Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-21 / 297. szám

2002. December 21., szombat MEGYEI TŰK Ö R 5. OLDAL Kórustalálkozó a templomban széksorait teljesen megtöltő közön­séget. Végül a bemutatkozó kóru­sok mindegyike, közel négyszáz gyerek énekelt együtt. Képünkön: a paksi Herman Ottó Általános Iskola kómsa, karnagy: Kákainé Sebes­tyén Judit. VIDA TÜNDE Előző kérdésünk: Elmegy-e üdülni az ünnepek között? Szavazóink 77,8 százaléka nemmel voksölt, azaz nem megy üdülni. MAI KÉRDÉSÜNK: Mennyit költ az ünnepekre, többet vagy kevesebbet, mint tavaly? Szavazhat az interneten: www.tolnainepuj8ag.hu , és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Mondom a magamét IHÁROSI IBOLYA Egyrészt, másrészt Ritka ronda dolog, amikor egy talpig delnő, netalántán ifjú leány­zó pöfékelve vonal az utcán. Már a nagymamám is megmondta, hogy úrinő egyáltalán, de az utcán meg végképpen nem dohány­zik. Sok mást is mondott, de ezek helyességét vagy időközben el­mosta az idő, vagy pedig örök igazságok, legfeljebb nem a tárgy­hoz tartoznak. Namármost, minekutána már minden intézményből és mun­kahelyről kitiltották a dohányzókat, pontosabban helyüket a sze­les hátsó udvarban, vagy egy olyan lukban jelölték ki, ahol vagy vágni lehet a füstöt, vagy ha ablakot nyitnak, ott is dermesztő a hi­deg télvíz idején. Az ember haja és ruhája oly mértékben átitató­dik az áporodott dohányfüsttől, hogy a nem dohányzó munka- és embertársak joggal fordulnak el az ilyen páriáktól. Nomármost az utcán momentán nem tilos a dohányzás, ellenben nem lesz büdös az ember haja. Vagy legalábbis nem a dohányfüsttől. Ellenben kedves kollégámnak is igaza van, midőn azt mondja, hogy a kis boltok előtt pöfékelő eladólányok látványa nem éppen vásárlásra ingerel. Az meg végképpen megbotránkoztatja, midőn ráadásul egy laza mozdulattal el is pöckölik a csikket. Mi taga­dás, a járdákat beterítő cigarettacsikkek nekem sem tetszenek. Ugyanígy nem vagyok lelkes a főképpen iskolák környéki járdán sokasodó fehér körök miatt. Időbe tellett, míg rájöttem, hogy ezek meg rágógumik voltak hajdanán. Mit fogják emiatt tömi a fejüket majdan a régészek! Mindezek után ne tessenek annyit szidni sem a dohányzókat, sem pedig a köztisztaságért felelős vállalatot. Jutalmat kaptak a kommandósok Dicsőséget szereztek a városnak, az országnak Példaértékű az összefogás a paksi önkormányzat, az atom­erőmű, valamint a városi és megyei rendőri szervek között. Ennek egyik bizonyítéka az az eredmény is, melyet a paksi kommandósok az orlandói világversenyen elértek -, mondta dr. Salgó László országos rendőrfőkapitány tegnap Pakson, amikor jutalmakat adott át a csapat tagjainak és legfőbb tá­mogatójuknak. Dr. Salgó László Major Csabának gratulál Paks November elején rendezték meg az Egyesült Ál­lamokban a nemzetközi SWAT versenyt, mely­nek másodszor voltak résztvevői a paksi Neutron Bevetési Osztály kommandósai. Túlszárnyalva a két évvel korábbi eredményt kiválóan szerepeltek, sőt, az akadály- versenyen elsők lettek és Kéri Zoltánnak köszön­hetően egy egyéni ezüstérmet is hazahoztak. Tegnap délután videó-vetítéssel egybekötött él­ménybeszámolót tartottak, melynek a város, a helyi és a megyei rendőri szervek vezetői mellett dr. Salgó László országos főkapitány is tanúja volt. „Örömmel jöttem ide, abba a közegbe, ahon­nan ez a csapat elindult, hogy dicsőséget sze­rezzen magá­nak, a városnak és az országnak”- mondta, majd felidézte, hogy még Tolna me­gye rendőrfőka­pitányaként hogyan szövetke­zett Bor Imre akkori polgármes­terrel annak érdekében, hogy az ORFK vezetésénél elérjék: a pak­si csapat kiutazhasson az Egye­sült Államokba. Dr. Salgó László külön kiemelte, hogy példaérté­kű az együttműködés Pakson a város, az atomerőmű és a rend­őrség között, valamint méltatta Bor Imre szerepét, aki az első versenyszereplést lehetővé tette és a másodiknál is jelentős tá­mogatást nyújtott. A rendőrfőka­pitány ezt egy díszszablya átadá­sával köszönte meg, amit Bor Imre kivételes örömmel fogadott. A világbajnokságon elért ered­ményéért Kéri Zoltánnak átnyújtotta a Magyar Köztársaság belügyminiszterének jutalmát, majd a csapat tagjainak, parancsnokuknak gratulált. A Paksi Atomerőmű Rt. vezetése nevében Szucsán Sándor biztonsági igazgató részesítette jutalomban a csapat tagjait, akik maguk is aján­dékkal köszönték meg, hogy lehetővé tették szá­mukra a versenyen való részvételt. A nemzetközi SWAT világbajnokság akadály- pálya versenyszámának győztes csapata: Kolep János, Major Csaba, Farsang János, Kéri Zoltán, Felhősi László. __________ _____ _____ VIDA TÜNDE Vi llamos- és hőenergiát: együtt Megkezdte működését a milliárdos beruházás Új, két gázturbinás, hő- és vil­lamosenergiát is előállító kis erőmű kezdte meg működését Szekszárdon. Szekszárd A megyeszékhely vil­lamosenergia ellátásá­nak 30 százalékát bizto­sítja a tegnap felavatott, s már működő új erő­mű. Az ünnepségen Somosi László, a beruházó Pannonpower Rt. elnök-vezér­igazgatója és Kocsis Imre Antal Szekszárd polgármeste­re mondott beszédet. A részletekről Braun Attilát a Pannonenergia Kft. ügyvezető igazgató­ját kérdeztük, aki el­mondta, hogy a milliár­dos beruházásnak 10 év alatt kell megtérülnie, s a kétféle energia terme­Az új épületrész a déli fűtőműnél FOTÓ! COTTVALD KÁROLY lése, illetve hasznosítása lehetővé teszi, hogy a lakosság számára a távfűtés olcsóbb lehessen, illetve az ár kisebb mértékben emelked­jen. A beruházó a hőenergiát az Alfa Nova Kft.-nek adja el, s az úgynevezett hődíj 2 százalékkal lesz csökkenthető. A két gázmotor villamos és hő­energiát egyaránt előállít, s az úgynevezett déli fűtőműhöz csat­lakozik. Az összesen 4682 kW névleges villamos- és 4948 kW névleges hőteljesítményű gázmo­torok által termelt villamos ener­giát a szekszárdi alállomáson ke­resztül az országos hálózatba táplálják, a termelt hőenergia pe­dig város távhőellátásának jelen­tős részét biztosítja. A déli fűtőmű 2500 lakásnak megfelelő intézményrendszert és közel 6000 lakást lát el távfűtés­sel. A beruházás a gázmotorok telepítése mellett tartalmazza a létesítmény üzemeltetéséhez szükséges már meglévő kazán­ház átalakítását, a gépészeti felté­telek megteremtését, a földgáz- és villamoshálózatra csatlakozás kiépítését is. Hírek SZEGED. A szekszárdi Holló együttes ma délután egy órakor az új szegedi sportcsarnokban lép a közönség elé. Az ismert trió az Ajándék című gyermek- műsorát mutatja be az érdeklő­dőknek BONYHÁD. Ráday Mihály és stábja Bonyhádon forgatott az elmúlt héten a bonyhádi Zsina­gógánál. A városban készített felvételeit az MTV-n (TV1) mu­tatják be december 21-én,szom­baton 15.30-kor az Unokáink sem fogják látni című városvé­dő műsorban. ATTALA. A megyeszéli telepü­lés képviselő-testületének idei utolsó ülése december 23-án, hétfőn délután négy órakor kez­dődik a községháza nagytermé­ben, ahol a jövőre fizetendő ivó­vízdíjakról, az önkormányzat 2003. évi költségvetési tervezeté­ről és szociális ügyekről lesz szó. SZEKSZÁRD. A hittanra járó gyermekek tesznek karácsonyi bizonyságtételt december 22-én, vasárnap délután három órától Szekszárdon, a református temp­lomban. Az ötvennégy gyermek karácsonyi verseket, énekszámo­kat, hangszerszólókat ad elő, s jelenítí meg Jézus születésének dramatizált változatát. A szerep­lők és a jelenlévők között száz darab ünnepi csomag talál gaz­dára, ezeket a Református Alapít­vány segítsége révén készítette el az egyházközség. TOLNA. A tolnai cigány ki­sebbségi önkormányzat tegnap rendezte hagyományos kará­csonyváró ünnepségét a helyi művelődési házban. A zenés, táncos programon mintegy hat- vanan vettek részt, elsősorban gyerekek, akiket a kisebbségi önkormányzat szendviccsel, üdítővel vendégelt meg, illetve a valamilyen produkciót előadó gyerekeket meg is ajándékoz­ták. A tegnapi tolnai rendez­vényt megelőző szombaton a roma önkormányzat a mözsi művelődési házban rendezett a mostanihoz hasonló, sikeres ünnepi programot. BONYHÁD. A Hatvani Szabolcs koncertjéről szóló híradásunk sajnálatos módon tévesen jelent meg. A hangversenyt Karácsony 2002. címmel december 27-én 18 órakor rendezik a művelődési központban. Közreműködnek: Bayer Attila (trombita) Berecz Sándor (gitár), Földes Gábor (basszus gitár), Tatai Adél és Ferencz Zsolt (ének), Venyercsán Zsolt (szintetizátor), Illés Zsolt és Sebestyén László (trombita), Lovasi Zoltán (tenor­kürt), Tekauer László (tuba), va­lamint a Nagymányoki Millenni­um Gyermekkórus, melynek fel­készítője Stix Mária, vezényel Nagy Dóra. ________________■ . Ki törődjön a nagymamával? „A család feladata gondoskodni a rokonokról Hazaküldhet-e a kórház egy egyedül élő, ágyhoz kötött 90 éves nénit, ha nincs ki ápolja? Szociális otthon egy hét alatt lehetetlen! Segítsenek! Bonyhád Fenti SMS-t a héten kaptuk egy olvasónktól. Az esetnek utána járva a hozzátartozóktól megtud­tuk: a néni, aki korábban el tudta látni magát, nemrégiben össze­esett, kórházba került. Az idős hölgy lábai odavannak, ágyhoz van kötve. A kórházból haza akarják küldeni, ám az unoka családja - mivel a hölgy és a férje is dolgozik - nem tudja vállalni az ápolást, a néni fia pedig szintén kórházban van. Szociális otthon­ban történő elhelyezéshez pedig heteket, hónapokat kell várni. Dr. Kovács Elemér, a bonyhádi kórház igazgató főorvosa érdeklő­désünkre elmondta: a kórház bel­gyógyászata, ahol a nénit kezel­ték, aktív osztály, nem szociális feladatokat kell ellátnia. A hölgyet ellátták, ott tartózkodása orvosilag immár nem indokolt. A kórház ápolási osztályán viszont nincs üres hely. Az igazgató közölte azt is, hogy az intézmény csak a köz­ponti normában meghatározott időre kapja meg a finanszírozást az adott beteg után, az ilyen ese­tek, - amikor a beteg az indokolt­nál tovább tartózkodik a kórház­ban -, anyagi veszteséget jelente­nek az egyébként is pénzügyi gon­dokkal küzdő intézménynek. Dr. Kovács Elemér ugyanakkor hang­súlyozta: a kórház ennek ellenére soha nem küld haza olyan betege­ket, különösen nem idős embere­ket, és különösen nem télen, akik­nek otthoni ellátásuk bizonytalan. Megjegyezte, hogy ha a nénit nem látogatják a hozzátartozói, ezzel gyakorlatilag el tudják érni azt, hogy a kórház ne is tudja hazakül- deni az idős hölgyet. A főorvos nem titkolta, hogy megvan a véle­ménye erről az esetről, amelyhez hasonló egyébként többször is előfordul. Meggyőződése szerint morálisan és egyéb szempontok­ból is elsődlegesen a család felada­ta' lenne a rokonról való gondos­kodás. Az igazgató úgy fogalma­zott: nem SMS-ezni kellene, ha­nem törődni a hozzátartozóval Karácsonyra is remek ajándék! Rendelje meg már most! (Alulírott .........................................................................................................................................., I.......................................................................................................................................alatti lakos j megrendelem a Tolnai Népújság Alma nach 2002 I kiadványt.......példányban. A kiadvány ára példányonként 4.990 Ft*, de igényt tartok a kedvezményes előjegyzési árra, mely kötetenként | I** A kiadvány árát utánvéttel fizetem [ j * plusz csomagolási és kézbesítési költség “ A kiadványt a kiadóban (Szekszárd, I Liszt. F. tér 3.) veszem át. U I * * kérjük, szándékát a megfelelő kockába írt X-szel jelezze! j Dátum:................................................... A m egrendelőt a következő címre küldje: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3 Harmadszor rendezte meg karácso­nyi kórustalálkozóját a paksi Ba­logh Antal Katolikus Általános Isko­la és Gimnázium. A város szinte műiden diákkórusa, egy karcagi és egy dombóvári énekkar lépett fel, elbűvölve a Jézus Szíve templom

Next

/
Oldalképek
Tartalom