Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-03 / 281. szám

2002. December 3., Kedd SP O R T 11. OLDAL Második helyen telelnek Mindhárom meccsét megnyerte a Varga Trans-Fer Női futsal Mindhárom mérkőzését meg­nyerte a Varga Trans-Fer Szekszárd együttese az NB I- es futsal bajnokság közép­döntőjének hétvégi debreceni fordulójában, s remek telje­sítményének köszönhetően a második helyre lépett előre csoportja tabelláján. Mucska Gyula tanítványai úgy vágtak neki a hajdúsági túrának, hogy feledtetik az Ercsiben ren­dezett első forduló kisiklásait, amikor is három ellenfelük közül csak a Szegedet tudták két vállra fektetni Marosiék. Nos, ezúttal nem ismert kegyelmet a Varga Trans-Fer, s mindhárom csoport­társát legyőzve továbbjutó helyre repítette magát kvartettjében. A szekszárdiak nyolc találatából a két támadó, Hodován Edit és Si­mon Bogi öt góllal vette ki a ré­szét. A 2. forduló eredményei: Var­ga Trans-Fer Szekszárd-Hungá- ria Rosco 2-1 (2-0). G: Simon 2. Szekszárd-Szeged 3-1 (2-1). G: Simon, Hodován, Nagy A. Szek- szárd-Debrecen 2-1 (2-0). G: Marosi I., Hodován. Debrecen- Szeged 3-1 (2-1), Hungária-Deb- recen 4-2 (2-0),. Hungária-Sze- ged 6-4 (3-1). A csoport állása: 1. Hungária Rosco 13, 2. Varga Trans-Fer Szekszárd 12, 3. Debrecen 10, 4. Szeged 0 ponttal. A következő forduló mérkőzé­seit 2003. március 1-én rendezik Szegeden. _________________■ Az orosz férfi válogatott első ízben hódította el a Davis Kupát_____________■ Ju zsnyij földöntúli bravúrja Az egykori államfő, Borisz Jelcin volt a kabala júhoz, még maga Borisz Jelcin is lesietett, s sebtiben gratulált játé­kához. A 71 éves politikus idén valamennyi moszkvai Davis Ku­pa-találkozót a lelátóról szurkolta végig, ami nem is meglepő, mert régóta imádja a teniszt. „Köszö­net a Sorsnak! Köszönet Marat­nak! Köszönet Jevgenyijnek! És természetesen Mihailnak! A le­hetetlen vittétek végbe” - írta a Szport Ekszpressz, amely - csak­úgy, mint a többi orosz lap és elektronikus médium - kiemelt terjedelemben foglalkozott a vá­logatott bravúros diadalával. A remek teljesítmény mellett a je­lenleg Pekingbeh tartózkodó Vla­gyimir Putyin elnök sem ment el szó nélkül, táviratban üdvözölte a játékosokat. „Oroszország kö­szöni nektek” - írta az elnök. TENISZ Az orosz férfi válogatott drá­mai csatában, 3-2-re legyőzte Párizsban a címvédő franciá­kat, és első ízben elhódította a Davis Kupát. Pedig az utolsó nap előtt a sta­tisztikák hazai diadalt ígértek, hi­szen 1964 óta nem fordult elő, hogy valamelyik csapat 2-1-es előnyről elveszítse a finálét. Ma­rat Szafint ez nem érdekelte, si­mán legyőzte Sébastien Gros- jeant, majd következett a drámai végjáték, ahol a kupaújonc, 20 éves Mihail Juzsnyij 2-0-ról for­dítva győzte le Paul-Henri Mathi- eutt, s ezzel a sírból hozta vissza a győzelmet az oroszoknak. A földöntúli bravúrt végrehajtó if­Moszkvában az Atomerőmű SE Sitkuék feledtetni szeretnék 28 pontos hazai vereségüket Kedden este Moszkvában, a BC Himki ellen játssza idei nyol­cadik Európai Bajnokok Kupája összecsapását az Atomerő­mű SE együttese. Kosárlabda Az Északi Konferencia D-csoportjának ha­todik helyén szerénykedő paksi gárda utolsó hazai mérkőzésén az ukrán BC Ki- jev ellen ünnepelhette első EBK- győzelmét (87-77), Fodor Péter tanítvá­nyainak így legalább nem sikerélmény nélkül kellett útra kelniük az orosz fővá­rosba. A magyar idő szerint 17 órakor kez­dődő találkozó egyébiránt nem sok jók jó­val kecsegtet az ASE számára, a Himki ugyanis az odavágón is könnyedén lépett túl a paksiakon (71-99). Az Atom esélyeit az sem javítja, hogy ellenfele legutóbb 6 ponttal kikapott a Polonia otthonában (81-87), Szergej Jelevics fiainak továbbju­tási esélyeik életben tartásához így min­denképpen győzniük kell a sereghajtó ASE ellen. Az előzmények ismeretében Cziglerék bizonyára már azzal is kiegyez­nének, ha nagy csatára késztetnék az orosz egyletet, egy esetleges paksi siker ugyanis felérne számukra egy megelőlegezett ka­rácsonyi ajándékkal. Dogogón várja a tavaszt az STC Kilenc gólos sikerrel búcsúztatták az őszi idényt Vargáék Az NB II Délnyugati csoportjának utolsó őszi fordulójában a Simontornyai TC férfi gárdája magabiztosan nyert a PEAC ellen, s harmadik helyről várhatja a tavaszi folytatást. Kézilabda Simontornyai TC-PEAC 38-29 (22-17). Simontornya, 150 né­ző. V: Marczinka, Varga. STC: Pech- Baranyi 6, Orosz 3, Varga A. 8, Halasi 6, Varga L. 8, Papp 4. Csere: Farkas (kapus), Teimel J. 2, Cserháti 1, Teimel L., Pász­tor. Játékos-edző: Teimel Lajos. Az első vendéggólra az STC gyors egymásutánban néggyel válaszolt (4. perc: 4-1). A folytatásban a feltűnő elszántsággal játszó ven­dégek két perc alatt háromszor is hajszálpontos bejátszással lepték meg beállósukat, aki élt is a lehe­tőségekkel (4-4). A pécsiek egyenlítése után újfent megráz­ták magukat Vargáék, így a 13. percben már 6 gólos hazai veze­tés (11-5) állt az eredményjelzőn. A fordulás után Pech kapus ke­rült a középpontba. A remek na­pot kifogó portás szinte az őrület­be kergette a vendégek büntetőlö­vőit, akik hiába cserélgették egy­mást, nem tudták bevenni a hazai kaput. A meccs legjobbjává koro­názott hálóőr a második játék­részben mind a hat vendég hét­méterest hatástalanította. A ki­lenc gólos különbség már a 47. percben kialakult. Az STC maga­biztos győzelemmel örvendeztet­te meg szurkolóit, akik vastapssal hálálták meg kedvenceik őszi tel­jesítményét. Jók: Pech (a mezőny legjobbja), Baranyi, Varga A., Varga L. varga LÁSZLÓ A bajnokság őszi végeredmé­nye: 1. Csurgó 17, 2. Kalocsa 16, 3. Simontornyai TC 15, 4. Har­kány 14,5. Segesd 13,6. Barcs 10, 7. Balatonboglár 8, 8. Mecsek- nádasd 6, 9. PEAC 6,10. Dombó­vári KSK 4, 11. Hosszúhetény 0 ponttal. Lecsúsztak az első helytől Az STC tíz mérkőzésén mindössze egyetlen vereséget (Harkányban kaptak ki Oroszék) szenvedett, a bajnoki tabellán mégis csak nyolc győzelem áll a csapat neve mellett. A Dombóvár ugyanis Teimel Lajos jogosulatlan játékára hivatkozva megóvta az STC elleni bajnokiját (26-30), s a versenybizottság az óvásnak hely adva a két pontot 10-0-val a DKSK javára iga­zolta, s egy további egy büntetőpont levonásával is sújtotta az STC-t. Teimel Lajos még a Simontomya-Tolnatej megyebajnoki mérkőzésen sértette meg Dravecz Tibor játékvezetőt, aki felje­lentette a játékos-edzőt, így Teimel nem léphetett volna pályára a megyei rangadón. Az STC-nek a pályán mutatott produktumok alapján a tabella élén kellene állnia, a pontlevonás azonban kön­nyen a gárda bajnoki címébe kerülhet, ivli Mocsai kerete Kézilabda Mocsai Lajos, a címvédő magyar női válogatott szövetségi kapitá­nya kijelölte a pénteken kezdődő dániai Európa-bajnokságra uta­zó 16 fős csapatát. A keret, kapusok: Pálinger Ka­talin (Dunaferr), Sugár Tímea (FTC). Mezőnyjátékosok: Pig- niczki Krisztina, Szrnka Horten­zia (Dunaferr), Mehlmann Ibo­lya, Görbicz Anita, Lovász Zsu­zsanna, Vérten Orsolya (Győr), Németh Helga, Kulcsár Anita (Cornexi), Kirsner Erika, Tóth Tí­mea, Pádár Ildikó, Farkas Ágnes, Siti Eszter (FTC), Balogh Beatrix (Hypo NÖ). A magyarok az aarhusi D-cso- portban pénteken Fehérorosz­ország, szombaton Szlovénia, vasárnap Csehország, ellen lép­nek pályára. Valamennyi talál­kozó 16.30 órakor kezdődik, a mérkőzéseket Sport 1 televízió élőben közvetít. Az aranyérmes egyenes ágon biztosítja helyét a 2004-es athéni olimpia résztvevői között. A jövő évi horvátországi vb-n az oro­szok címvédőként már biztosan ott vannak, rajtuk kívül a dániai Eb legjobb három csapata lesz automatikus induló. Farkas és Sterbik a legjobbak A hétfői elnökségi ülésen meg­nevezték a 2002-es év legjobbja­it: a hölgyeknél Farkas Agnes, a férfiaknál pedig a bajnok Veszp­rém magyar állampolgárságú, de jugoszláv válogatott kapusa, Sterbik Árpád végzett az élen. ■ Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 48. hét totónyereményei a követke­zők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 4.069.639 forint. 12 találatos szelvény 90 darab, nyereményük 33.914 fo­rint. 11 találatos szelvény 1386 darab, nyereményük 2202 fo­rint. 10 találatos szelvény 10.421 darab, nyereményük 488 forint. Góltotó: 4 találatos szelvény 27 darab, nyereményük egyen­ként 5796 forint. A helyes tipposzlop: 2, 1, 1, 2, 2, 1, 2, 2, 2, x, x, 2, 2, x. ■ Real-Olimpia a Világkupáért A spanyolok a harmadik, a paraguayiak a második sikerükre hajtanak Kedden, magyar idő szerint 11 órától rendezik Jokohamában a Világ Kupa döntőjét, melyen a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid a Libertadores Kupában első paraguayi Olimpia Asuncionnal találkozik. Csak röviden teke. NB I: Nagyberki-Attala Tengeriszem-Herendi Porcelán 6:2 (3132:3091). A remekül gurí­tó Lelovics és Páll több mint 40 fás előnyt szereztek a.hazaiak­nak, amely elégnek is bizonyult a győzelemhez. Sikerével az újonc Nagyberki a harmadik helyről várhatja a tavaszi folyta­tást. Pontszerzők: Páll 557, Né­meth 536, Lelovics 527, Szabó 517, Herr 499. Ifjúságiak: Nagy- berki-Herend 3:1 (1067:1033). Pontszerzők: ifj. Magyar 565 (ifjúsági pályacsúcs). NB II: Kaposvár-Nagyberki- Attala Tengeriszem II 7:1 (2403:2275). A hazaiak maga­biztos játékkal győztek, a me­zőny legjobb pontszerzőjét mé­gis az attalaiak adták. Pontszer­ző: Lukács 423. ASZTALITENISZ. Férfi NB I/B: Hévíz-Dombóvári VMSE 13:5. A jobb erőkből álló hazai­ak biztos győzelmet arattak. Győztesek: Tóth 2, Kudlik 2, Szuhanyik. NB III: DVMSE II-Harkány 7:11. A rutinos vendégek szeren­csével nyertek. Győztesek: Ka­tona 3, Kiss 3, Papp. DVMSE ll-Pécsi TÖKE 10:8. Az egysége­sebb dombóvári csapat fontos győzelmet aratott egyik riválisa ellen. Győztesek: Kiss 3, Katona 2, Keresztes 2, Papp 2, és a Kiss- Keresztes pár. _____________ ■ Lab darúgás Az európai és a dél-amerikai bajnok az 1960 óta tartó sorozatban 4L al­kalommal méri össze erejét a trófe­áért. Az eddigi mérleg minimális dél-amerikai fölényt mutat: az ar­gentin (8), brazil (6), uruguayi (6) és paraguayi (1) együttesek össze­sen 21 győzelmet arattak. A 20 eu­rópai sikeren olasz (7), holland, né­met, spanyol (3-3), angol, jugoszláv és portugál (1-1) klubok osztoznak. A legeredményesebbnek két uru­guayi csapat, a Penarol és a Náci­ónál, valamint az AC Milan számít, mindhárom gárda 3-3 alkalommal hódította el a kupát. A nyitánytól kezdve egészen 1979-ig két mérkő-- zés döntött a Világ Kupa sorsáról (kivétel 1973). A gólkülönbség (egy-egy győzelem esetén) nem számított, így 1961-ben, 1963-ban, 1964-ben és 1967-ben harmadik ta­lálkozóra is szükség volt. Eddig két­szer (1975, 1978) maradt el a VK- meccs, öt alkalommaL(1971,1973, 1974, 1977, 1979) az aktuális BEK- győztest a finalista helyettesítette. A keddi összecsapás résztvevői közül a Real Madrid eddig kétszer (1960, 1998), míg az Olimpia Ásunción egyszer (1979) volt VK- győztes. A japán főváros, Tokió 1980 óta adott otthont a finálénak, Jokohama, az idei vb-döntő szín­helye most mutatkozik be házi­gazdaként. Tavaly a német Bayern München és az argentin Boca Juniors csapott össze, és akkor Kuffour góljának köszönhetően a bajorok hódították el a trófeát. A mostani siker mindkét csapat számára fontos lenne, hisz mind a Real, mind az Olimpia idén ün­nepli alapításának 100. évforduló­ját. A spanyol elitklub 1902. már­cius 6-án, míg a paraguayi együt­tes 1902. július 25-én „született”. A várható kezdőcsapatok: Re­al Madrid: Casillas- Salgado, Pa- vón, Helguera, Roberto Carlos- Cambiasso, Celades, Figo, Zidane- Raúl, Ronaldo. Olimpia Asunci- ón: Tavarelli- Isasi, Caceres, Zela- ya, Jara- Orteman, Enciso, Este­dre, G. Cordoba- Benitez, Baez. ■ Teremfoci Olip-UFC-kupa néven jóté­konysági teremtornát rende­zett 13-14 éves gyermekek részvételével szombaton a Szekszárdi ÜFC. A villámtor­na bevételét az egyesület utánpótlás-csapatai támoga­tására fordítja. A négy résztvevő együttes, a vendéglátó UFC, a Paksi SE, a Paksi ASE és a Bony- hád VLC ifjú tehetségei re­mek mérkőzéseket vará­zsoltak a szekszárdi váro­si sportcsarnok parkettjé­re. A körmérkőzéses rend­szerben lebonyolított ku­pán az elsőséget két győ­zelemmel a szekszárdi fi­atalok szerezték meg, megelőzve az egyaránt négy pontot gyűjtő PSE és ASE csapatát. Eredmények: Bony- hád-ASE 5-5, Szekszárd- Paksi SE 6-5, Szekszárd- Bonyhád 6-2, Paksi SE- ASE 4-1, Paksi SE-Bony- hád 4-4, ASE-Szekszárd 6-5. Az Olip-UFC-kupa vég­eredménye: 1. Szekszárdi UFC 6 (17-13), 2. Paksi SE 4 (13-11), 3. Paksi ASE 4 (12-14), 4. Bonyhád VLC 2 (11-15) pont­tal. A torna gólkirályi címét a 6 gó­los Boris Balázs (ASE) szerezte meg, a legjobb mezőnyjátékos Haraszti Zsolt (Paksi SE), míg a legjobb kapus Csapó László (Szekszárdi UFC) lett. A résztvevő csapatok és a kü­löndíjasok egy-egy serleggel és oklevéllel gazdagodtak. A Real Madrid világsztárjai - Ronaldo (balról), Roberto Carlos és Zidane - az utób­bi hetek kudarcai ellenére jó hangulatban várják a paraguayiak elleni döntőt A világos mezes szekszárdiak a bonyhádiak el- leni győzelmükkel alapozták meg sikerüket ■ A csoport állása a 7. forduló után: 1. Lietuvos Rytas (litván) 16, 2. Polonia Warbud (lengyel) 11, 3. Himki Moszkva 11, 4. BC Az utánpótlás jövőjéért A vendéglátó UFC nyerte a jótékonysági tornát Mészáros Zalan (a labdával) sokat tehet egy esetleges paksi sikerért Kijev 11, 5. BC Kalev (észt) 9,6. Atomerőmű SE 8 ponttal. _____________ ___________ _ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom