Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-03 / 281. szám
9. OLDAL KU 2002. December 3., Kedd Ingyenes szűrések SlMONTORNYA A hétvégén rendezendő Egészég Nap keretében több ingyenes egészségügyi szűrő- vizsgálaton vehetnek részt a simontornyaiak. Belgyógyászati és nőgyógyászati szűrővizsgálatokon vehetnek részt a simontornyaiak december 7-én, szombaton az önkormányzat és a helyi Vöröskereszt által szervezett Egy nap az egészségünkért program keretében. A vizsgálatokat a város orvosai és a városhoz kötődő bajai, dunaújvárosi, szekszárdi szakorvosok végzik - díjazás nélkül és ingyenesen - délelőtt kilenc órától az egészségházban és a Fried Művelődési Házban. ■ Fiatalokat oktató fiatalok Összefogással az AIDS és drogok ellen Bonyhád Dr. Polgár Patrícia Mit tud tenni egy alapítvány, korunk egyik legfélelmetesebb betegsége, az AIDS terjedése ellen? Mint a Bonyhádon megtartott kortársképző napon kiderült nagyon sokat, de ehhez mindenütt a helyi társadalom segítsége szükséges. A Budapesti Orvos- tanhallgatók Kor- társoktató Alapítványa nem kevesebbet vállalt, mint a fiatalok felkészítését arra, hogy társaikat megfelelő információkkal lássák el az AIDS és a drog terjedése elleni küzdelemben. Mint az az elszomorító statisztikákból kiderül: jelenleg 42 millió HÍV vírussal fertőzött ember él a világban, akiknek száma 18 esztendő múlva elérheti a 68 milliót. Térségünk - Közép-Európa - egyik legnagyobb veszélyforrása az ismert adatok szerint Oroszország és Ukrajna, ahol a legfrissebb adatok szerint egymillió AIDS-es él. A tranzit forgalom miatt hazánk a veszélyeztetett területek közé tartozik. Mit tud tenni egy alapítvány, hogy a fiatalokat megfelelőképpen tájékoztassa e halálos kor terjedésének megelőzése érdekében, s milyen hatékonysággal érvényesülhet, hogy kortársak adják át egymásnak az ismereteket - kérdeztük dr. Polgár Patríciát az alapítvány egyik vezetőjét.- Amerikai minta alapján dolgozunk. Az alapítványunkban tevékenykedő fiatalok orvostanhallgatók, akik helyi csoportoknak adják át ismereteiket, általában középiskolásoknak. Előfordult, hogy általános iskola 5. osztályában is oktattunk, de tapasztalataink szerint legjobb a 7. osztályosok körében elkezdeni a felkészítést. Aztán az általunk felkészített diákok tovább adják a tudnivalókat kortársaiknak, általában tanáraik segítségével. Alapítványunk nemcsak az AIDS-el kapcsolatos felvilágosítással foglalkozik. Dolgozunk a drog-prevenció területén és a legális drogok, mint az alkohol és a dohányzás terjedése ellen is megpróbálunk tenni.- Milyen tapasztalataik vannak, mennyire őszinték a fiatalok egy-egy képzés során, hiszen a legintimebb szférájukról kell megnyilatkozniuk.- Tapasztalataink szerint a fiatalok előttünk, akik életkorban hozzájuk közel állunk és kortársaik között sokkal őszintébben beszélnek ezekről a gondokról, a félelmeikről, mint egy tőlük korban távolabb álló korosztály előtt. Mi is úgy próbáljuk átadni az ismereteket, hogy ő nyelvükön szóljon hozzájuk. Igyekszünk a felkészítések légkörét olyanná tenni, hogy minél inkább megnyíljanak, s felvessék az őket leginkább érdeklő problémákat. Tőlünk tényeket tudnak meg a gyerekek. Hogy terjed-e például az AIDS csókolózással, uszodában, s e?jobb, mintha valahol félretájékoztatnák őket.- Hogy látja, mennyire veszi komolyan a középiskolás korosztály a riasztó jelzést, hogy az AIDS gyorsan terjed?- Országunk szerencsére nem tartozik az AIDS-szel erősen fertőzött területek közé, még nem jutott el az intravénás drogosok közé, ugyanis akkor nőhet meg ugrásszerűen a fertőzések száma. A gyors terjedésről és főképp a védekezés módjairól mindenképpen beszélni kell a fiatalok körében. Sok a bizonytalanság körükben. Tudatosítani szeretnénk, hogy a szűrővizsgálatok ma Magyarországon mindenki számára elérhetőek, anonimek és ingyenesek, a bőr- és nemibeteg szakrendeléseken lehet ezekre jelentkezni. Munkánk ott mutatkozik eredményesnek, ahol a helyi szakemberek partnerek benne. Hogy a kiképzett fiatalok fognak-e tovább oktatni semmi mástól nem függ, csak attól, hogy van-e szervező, aki felkarolja őket. Ha nincs támogatás, elveszhet az egész. Nagy szerepe van az egészségügyi és az oktatási intézményeknek, hiszen mi nem lehetünk mindig, minden- hol, folyamatosan jelen. -pálAz élhetőbb faluért Idősgondozás hétvégenként Tamási környéke Három hónapon át hétvégenként is gondozzák a rászoruló időseket a tamási kistérség tizennyolc településén egy, a napokban induló pályázati program révén. 2003-tól hat kistelepülésen hosszabb gondozási program kezdődik. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium meghívásos pályázatán kiemelten hátrányos helyzetű térségek, köztük a tamási térség vehetett részt. A hét és fél millió forintos támogatásból harminc gondozó tizennyolc településen foglalkozik majd rászoruló idősekkel. Az Ozora gesztorságával zajló program három hónapig tart majd. Schranz Istvánná polgármester elmondta: a községben is több olyan idős ember él, akik ágyhoz kötött betegek, vagy csak segítséggel tudnak közlekedni, mások péntekenként azért visznek haza két ebédet, hogy hétvégén legyen mit enni. A gondozók bevásárolnak, ebédet hoznak számukra, a legelesettebbek gondozásával pedig a hozzátartozókon is segítenek. Januártól hat településen, - Szakályban, Nagyszékelyben, Tolnanémediben, Nagyszoko- lyon, Fürgédén és Ozorán - az idősek hétközbeni ellátására indul program az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatásával. Az OFA-program két éves lesz, és huszonötén végzik majd az idősgondozást. __________lf. Es zem-iszom ABC Mindenki tart a fertőzött marhahústól, a veszélyes tartósítóktól és a génkezelt élelmiszerektől. Miben van káros alapanyag vagy adalék? Az is megtudható, adott esetben mit tehetünk ellene. Nagyító alatt a legfontosabb élelmiszerek. Alma: sok természetes anyagot tartalmaz, gazdag C- és B-vitaminban, magnéziumban, káliumban. 0 Csak akkor együk hámozatlanul, ha ismerős termelte. A héjában lerakodhat a permet- szer. Banán: sok szerotonin, azaz boldogsághormon van benne, de fehérjében, gyümölcscukorban is gazdag. Gyorsan erőre kapunk tőle. O Csak olyat vegyünk meg, aminek a héja nem nedves. Az érlelést serkentő perttietszer a héjában rakódik le. Chip» a csábítás netovábbja. Krumpli, só, növényi zsiradékok, ízadalékanyagok keveréke. 0 Ügyeljünk a szavatosságra. Fagylalt: a krémfagylaltnak fele tej, tojáspótló, a gyümölcsfagylaltnak mintegy ötödé gyümölcs, de van benne még tejszín és zsiradék. A fagylaltkészítéshez mesterséges aromát és színezőanyagot is használhatnak. S5 Nyáron vigyázzunk a sok tejet tartalmazó gombócokra a szalmonellaveszély miatt. Fasírt: marha- vagy disznóhúsból készült csemege. Könnyen megromlik, így csak hűtőben tárolható. B-vitamint és sok vasat tartalmaz, 0 Mindig ellenőrzött helyről vásároljuk a húst. A szintén darák húsból álló tatárbifszte- ket csak módjával fogyasszuk. Gyümölcsjoghurt: több kilót megeszünk évente az ízletes tejtermékből. A tejszínt és a tejet baktériumkultúrákkal sűrítik be. Ehhez keményítőt, zselatint, ^iradékot, tejsavat, ^ümölcskivonatot és aromát tesznek. «) Ügyeljünk az adalékanyagokra, mindig frissen fogyasszuk, és hidegen tároljuk. Levesporok: általában már félig főtt állapotban kapjuk a por formájú ízanyagot. 3 Sok aroma- és adalékanyagot tartalmaz. Finomítsuk friss zöldséggel. Méz: nem szabad mesterséges anyagot hozzátenni. Az igazi, hamisítatlan méz szobahőmérsékleten kikristályosodik, tehát kemény lesz. Ha nem így van, manipulálták. 3 Ha csak egyetlen mézfajtából készült mézet vásárolunk, allergiát is okozhat. Ezért a kevert mézek jobbak. Teljes kiőrlésű kenyér: különféle gabonafajtákból készül élesztővel, vízzel, ásványi és adalékanyagok hozzáadásával. Ha E 412 jelölésű lisztféleséget tettek hoz- • iá, ne vegyük meg. Különben ügyeljünk a szavatosságára. Jól kezelhető a csontritkulás A csont mennyisége mellett a minőségét is kedvezően befolyásolja az alendronát hatóanyagú gyógyszer. Ezt szakemberek a Barcelonában tartott harmadik nemzetközi osteoporosis- és osteoartritis kongresszuson közölték, amelyen dr. Szekeres László, a Magyar Osteoporosis és Osteoartológiai Társaság főtitkárhelyettese is részt vett.- Annak tudatában, hogy a csontritkulás hatására bekövetkező csonttörések, közülük is elsősorban a csigolya- és csípőtáji törések igen komolyan veszélyeztetik az érintettek életminőségét, sőt életkilátásait is, különösen fontosnak tűnnek azok a vizsgálati eredmények, amelyeket a barcelonai kongresszuson ismertettek - a nálunk is törzskönyvezett, több más csontritkulás elleni készítmény közül - az alendronát hatóanyagú gyógyszer alkalmazásának eredményeiről.- A több mint 20 ezer nő bevonásával végzett tízéves vizsgálat azt mutatta, hogy azoknál a betegeknél, akik megfelelő dózisú alendronát-kezelésben részesülnek, az első 12 hónap után 59 százalékkal csökkent a csontritkulással összekapcsolható csigolyatörések aránya, 18 havi terápia után pedig 60 százalékkal volt kevesebb a csípőtáji (így pl. a combnyak) törés. A csont sűrűsége megnőtt, a csontszerkezet minősége a kezelés hatására Csípőtáji törés A csípőtáji törést elszenvedettek közül egy éven belül minden ötödik meghal, az életben maradottak több mint fele elveszíti önállóságát és tartós gondozást igényel élete hátralévő részében. Centrumok Egy országos, tizenegy regionális és száz hfelyi centrum látja el a csontanyagcsere-betegségben szenvedőket. Minden ilyen intézményben több szakterületet képviselő orvostársaság - belgyógyászok, nőgyógyászok, reumatoló- gusok - dolgozik. Csontsürűségmérő készülékekkel megmérik a beutalt páciensek csonttömegét, majd szükség esetén felderítik a csökkenés okát. A szakemberek az otthon végezhető gyógytornát is szívesen betanítják. És amit még nagyon fontos tudni, a gyógyszerek is itt írathatók fel 90%-os támogatottsággal. A WHO a magyar modellt példaértékűnek tartja és számos ország számára követendőnek javasolta. Csigolyatörés A csigolyatörés szinte panasz nélkül következik be. A testmagasság csökkenése, fokozott háti görbület, hasba sugárzó panasz vagy a has megereszkedése figyelmeztethet rá. javult. A gyógyszert a nők szervezete jól tűrte, kellemetlen mellékhatást nem okozott. Éppen ezért öröm, hogy a nálunk is kapható alendronát-készítmény 'jelentős támogatással érhető el az osteoporosis kezelésére.- Mivel a csontritkulás, de még inkább az ízületi gyulladás (artritisz) gyakran erős fájdalmakkal jár, fontos azok csillapítása. Esett szó Barcelonában erről is?- A konferencián ismertették a speciális gyulladáscsökkentővel, a coxibokkal kapcsolatos tapasztalatokat. Szakemberek bebizonyították, hogy a coxibok hatékonyak az ízületi gyulladások enyhítésében, s lényegesnek találták, hogy ritkábban fordulnak elő mellékhatások. Pár éve nálunk is törzskönyvezték ezeket a szereket a kopásos és krónikus ízületi gyulladásos megbetegedésekre, de egyelőre még nem támogatja a biztosító. Pedig költséghatékonysági vizsgálatok igazolják, hogy tetemes költséggel jár azoknak a betegeknek a gyógyítása, akiknél a gyulladáscsökkentők legismertebb mellékhatásaként gyomor- nyombélvérzés, vagy fekélybetegség alakul ki. Csuklótörés A csuklótörést leggyakrabban a csontritkulás miatt szenvedjük el. Éppen ezért ezek a banálisnak tűnő törések is felhívhatják a figyelmet a háttérben meghúzódó néma járványra. Hírek Új cukorteszt Belgiumban kipróbálták azt a kis méretű elektromos készüléket, amely egyetlen cseppnyi vérből nyolc perc alatt megbízhatóan kimutatja a vércukorszintet. Eddig csak laboratóriumban lehetett elvégezni a cukorbetegség ellenőrzését, de a tenyérnyi nagyságú sz#rkezettel ez a jövőben a .háziorvos rendelőjében is megtörténhet. Jó tudni: a felismerést segítő jellemző tünetek a szájszárazság, a látás romlása, gyakori vizelési inger, állandó éhség- és szomjúságérzet. Magas hőfokon Ha olajban sütünk, grillezünk vagy mikrohullámú sütőt használunk, akkor igen sok olyan méreganyag képződik az élelmiszerben, amely akár a cukorbaj kialakulásához is vezethet. Helen Vlassara New York-i táplálkozáskutató úgy véli: a méreganyagok termelődése az immunrendszert védekezésre készteti, s ez károsan hat az érfalakra. Az alacsony hőfokon elkészített ételek viszont kevésbé károsak. Testékszerek Bostoni orvosok nemrég meglepő esetről számoltak be: a mellbimbójába helyezett piercingtől egy fiatal lánynak megindult a tejelválasztása. A testébe helyezett idegen tárgyat szervezete úgy értelmezte, hogy szoptat, és ezért következett be a nem várt esemény. Kémiai vizsgálatok kimutatták, hogy szervezetében igen sok a prolaktin; az a hormon, ami a tejelválasztásért felelős, és ami rendszerint a szülést követően termelődik a nők szervezetében. Óvakodjunk tehát a mellbe helyezett testékszertől. Alkoholizmus Rohamosan nő az alkoholisták száma Oroszországban. Egy főre, tiszta alkoholban simítva átlagosan 14 litert isznak az ország állampolgárai. Főként a vodkát kedvelik, de nem kevesen a kölnit és a háztartási vegyszereket is leengedik a torkukon. Az egészségügyi statisztikák szerint egyre fiatalabb korosztály néz a pohár fenekére. Veszett denevér Nagy-Britanniában száz év óta először okozott veszettséget denevér harapása. Orvosok szerint az 56 éves skót férfi betegségét, aki belehalt sérülésébe, vírus (lyssa) váltotta ki, amely az úgynevezett európai bőregérnél előfordulhat. McRae restaurátorként dolgozott régi épületeken, s már korábban is kapcsolatba került denevérekkel. Elképzelhető, hogy egy korábbi harapás fertőzte meg. A veszettségnek akár többéves lappangási ideje is lehet. Vigyázz a májadra Gyakran előfordul, hogy a háziorvosok túl későn állapítják meg a máj komolyabb megbetegedését, s ezt - alaptalanul - a páciens alkoholizálásával hozzák összefüggésbe. Az elégtelen májműködés árulkodó, tünete a fáradtság, levertség, telítettségérzés és a rossz hangulat. Nem árt az emésztőrendszer átfogó vizsgálata, ami súlyosabb esetben Hepatitis C megállapítását eredményezheti. A májbetegség azért alattomos, mert ez a belső szervünk rendszerint nem jelez fájdalommal.