Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-11 / 288. szám
2002. December 11., szerda K É K 7. OLDAL T U KÖR Tolnában történt ZSEBTOLVAJ DOMBÓVÁROTT. Az egyik dombóvári üzletben tegnap délután kilopták a vásárló zsebéből a pénztárcáját amelyben 90 ezer forint készpénz mellett ott voltak az iratai is. ELTŰNT A TELEFON. A tamási diákcentrumban egy diák kabátjának a zsebéből kilopták mintegy 16 ezer forintot érő mobiltelefonját. A lopás már régebben történt, de tegnap tettek feljelentést a rendőrségen. TANYABETÖRÉS. Simontornyán Mózsé hegyen betörtek tegnapra virradóra egy présházba, de csak a tetőtérbe jutottak be, ahonnan nem vittek el semmit. A rongálási kár jelentős. NYITVA VOLT AZ ABLAK ÉS AZ AJTÓ. Iregszemcsén egy ital bolt nyitva felejtett ablakán ment be az ismeretlen tettes és cigarettát, valamint készpénzt vitt el összesen 11 ezer forint értékben. Nyitott lakásba mentek be ismeretlen személyek Várdombon. A tolvajok készpénzt és arany ékszereket tulajdonítottak el mintegy 150 ezer forint értékben. BETÖRÉS BÁTASZÉKEN. Bátaszéken is tolvajok jártak. Ott az ablakon keresztül másztak be ismeretlenek egy lakásba, majd egy szekrényből 25 ezer forint készpénzt emeltek el és gyorsan eltűntek. ÁLKULCSOT HASZNÁLTAK. Feltehetően álkulccsal hatoltak be illetéktelen személyek egy szakcsi családi házba is, ahonnan szintén készpénz és ékszerek tűntek el. BOLTI TOLVAJOK BONYHÁDON. Több mobiltelefont loptak el azok az ismeretlen tettesek, akik tegnap betörték egy bonyhádi bolt kirakatát, majd onnan elemelték az értékesebb tárgyakat. Szintén Bonyhádon, egy másik boltból is lopást jelentettek. Ott valaki a nyitott pénztárgépből 200 ezer forintot tulajdonított el. Egy ékszerboltban is tolvajok jártak Bonyhádon. A tettes ezúttal egy 15 ezer forintot érő női karkötőt zsákmányolt eddig még ismeretlen módszerrel. CENTRUM KFT. I eladásra kínál használt gépkocsikat: | Daewoo Leganza SX 98.02. 1 99 0 0 00 Ft Daewoo Nubira CDX 99.02. 2 290 000 Ft Daewoo Lanos SX 00.10. 1 990 000 Ft* Daewoo Ionos SE 99.02.1 450 000 Ft1 Daewoo Matiz SE klíma 99.04. 1 490 000 Ft i Daewoo Matiz (rend 00.08. 1 350 000 Ft Daewoo Matiz SE 99.02. 1 299 000 Ft ■ Daewoo Nexia GlE 97.12. 1 199 0 00 Ft Daewoo Nexia GL 97.09. 1 09 9 0 00 Ft „ Daewoo Racer GSI 95.07. 89 9 000 Ftl Daewoo Tito 97.04. 799 0 00 Ft Suzuki Swift GL 96.12. 950 0 00 Ft* Lada 2107 94. 45 0 000 Ft * Trabant 601 83. 30 000 Ft _ 20%-tól hitelre is! ■Daewoo személygépkocsik készpénzes vételem Pécs, Komlói út 111. I I Tel.:238-467,238-079,239-360 0 Zalai Autóház Kft. 7631 Pécs, Északmegyer-dűlő 2. Tel.: 72/548-100 Használt autók: Alfa Romeo 33 1.8 TD Combi 1989. 450 000 Ft BMW 525 TDS1993. X. 2 390 000 Ft Ford Fiesta 1988. 250 000 Ft Ford Scorpio 2.0 1991. 590 000 Ft Honda Civic automata 1990. 495 000 Ft Mitsubishi Galant 2.0 automata 1991. 699 000 Ft Nissan Praire egyterű 1991. 990 000 Ft Nissan Sunny 1990. 529 000 Ft Opel Corsa 1993. 695 000 Ft Opel Kadett 1.6 D 1986. 490 000 Ft Opel Vectra 2.0 automata 1989. 690 000 Ft Renault Trafic 1995. 1 200 000 Ft Skoda 120 1983. 60 000 Ft-töl Skoda Favorit 1989-től 299 000 Ft-tól Skoda Felicia LX1999. 1 390 000 Ft Skoda Octavia Classic 2001. Ili. 2 590 000 Ft Skoda Pick Up 1.9 D 1999. 1 000 000 Ft + áfa Suzuki Swift 1996. II. 870 000 Ft VW Bora Comfortline 2000. VII. 3 300 000 Ft | Fotó: www.zalaiauto.lw CM Ha apró, akkor tempó! Eladó az egész világ! mpo tőgy. tolna I baranya, somocjv, tolna ■ Minden pénteken az újságárusoknál! Ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig Az Ön hirdetési lapja! ingyenes lakossági hirdetési szelvényét nem kell bélyeggel ellátnia, ha az alább jelzett postaládák egyikébe dobja, továbbítjuk azt I Bátaszék, Perczel u. 30. Vas Zoltán Bogyiszló, Petőfi u. 13. Éelmiszerbolt Merkl Krisztina, Bonyhád, Elektro-Heidinger hirdetőiroda, Perczel u. Bonyhád, Fáy üzletsor 100 Ft-os bolt, Fáy Itp. Bonyhád, Mágel János, Kossuth u. 20. Bölcske, Pásztor Béláné, Esze T. u. Dalmand Presszó-Falatozó Dombóvár, Ady E u. Tiegel Utazási Iroda Dotnbávár/új/ Hartung Vilmos VI. utcai újságos pavilon Dombóvár-Kertváros Hóvirág ABC Fadd, „Faház" Vegyes Bolt, Mátyás király út 35. Gerjen Hajdu-bolt (nagybolt) Hőgyész, Fő u. 8/A. Csöglei Istvánná (trafik) Kajdacs, libái virágbolt KocsolaJim-Beam Büfé Medina, Kossuth u. Afész-bolt Nagydorog, Sáfrány Ferenc, Vasvári u. 2. Nagykónyi Autós Porta Kft. Nagymányok, Casinó Vendéglő, Petőfi u. Németkér, Hanoi kereskedés Paks, Tolnai u. 9. Zöldséges bolt Paks, Kurcsatov utcai újságárus Paks, Poligon Kft, Deák F. u. Pincehely Szentiné Bajnovics Beáta Vita Porta Sárszentlőrinc, Lengyel-bolt Sióagárd, Kossuth u. Szádagyár Szedres, Fő u. Vegyesbolt Szedres, Széchenyi u. Szolgáltatóház Szekszárd Bottyánhegyi Kisbolt Szekszárd, Csatári torok - trafik pavilon Szekszárd, Kadarka u. Mini-Max ABC Tamási Dolák Gyula Parii Tours Utazási Iroda Tamási Tours Tamási, Szabadság u. 57. (Penny Market) Tolna, Alkotmány u. Diszké ABC Tolna, Árpád u. Eleim iszer-csem ege Zomba József Attila u. 2. Horváth Kálmán bolt Zomba, Fő u. Vegyesbolt, VAKMERŐ SZERELMES. Szerelmi bánatában mászott föl egy 23 éves fiatalember a Budapesten a Soroksári út egyik elhagyott gyártelepének 50 méter magas kéményre. A tűzoltók egy órán át próbálták lecsalogatni a fiút, de ő csak akkor volt hajlandó lejönni a kéményről, ha előkerítik volt barátnőjét (jobbra fent), aki elhagyta őt. A lányt a tűzoltók emelőkosárral fölvitték a férfihoz, ahol sikerült rábeszélnie egykori kedvesét, hogy befejezze a veszélyes kalandot. FOTÓ: E. VÁRKONYI PÉTER Rendőrök a vádlottak padján Budapest - Ercsi Előzetesben az emberrabló orvos ________Budapest________ Egy 28 éves budapesti orvost gyanúsít a rendőrség azzal, hogy november végén elkábított, majd elrabolt és megerőszakolt egy idősebb nőt. * Petőfi Attila alezredes, a BRFK életvédelmi osztályának vezetője elmondta: az áldozat férje november 25-én tett bejelentést, hogy egy ismeretlen kétmillió forintot követel fogva tartott feleségéért. Az 59 éves nőt XIII. kerületi lakása közelében kábította el a támadó, amikor éppen beszállt a liftbe. A fogva tartó másnap visszaszállította lakása közelébe az asszonyt egy gurulós szemétkonténerben, és ott elengedte. Az áldozat elmondása alapján találtak rá a rendőrök arra lakásra, amely megegyezett az általa leírtakkal, és megtalálták azokat az eszközöket is - bilincset és láncokat amelyekkel a férfi megkötözte a nőt. Petőfi Attila hozzátette: az orvos tagadja a bűncselekményt, azt állítja, hogy a lakást kiadta valakinek, aki hamis iratokkal igazolta magát. Az előzetesben lévő férfit emberrablással, erőszakos közösüléssel és szemérem elleni erőszakkal gyanúsítják. MTI Vádat emelt két ercsi rendőr ellen jelentési kötelezettség megszegésének, illetve elöljárói intézkedés elmulasztásának vétsége miatt a Budapesti Katonai Ügyészség. Mint ismeretes, Ercsiben november 12-én este megöltek egy 13 éves lányt. A rendőrség egy 17 éves fiút gyanúsít a gyilkossággal. A belső vizsgálat azért indult, mert az áldozat szülei szerint mulasztottak a rendőrök. A kamasz még a nyomozás kezdeti szakaszában beismerte, hogy ő ölte meg a kislányt. A tragédia után az áldozat édesanyja azt állította: a bűncselekményt megelőzően két alkalommal is feljelentést tett, mivel a fiú - aki nem tudott belenyugodni, hogy véget ért a kislánnyal folytatott viszonya - többször bántalmazta, megharapta és megütötte a gyermeküket. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vizsgálatot rendelt el az ügyben. Ennek során kiderült, hogy a lány édesanyja a tragédiát megelőző hetekben valóban kétszer is feljelentést tett az ercsi rendőrőrsön. A főkapitányság vizsgálata megállapította, hogy az érintett rendőrök „nem tettek meg minden szükséges és tőlük elvárható intézkedést”. A megyei rendőrfőkapitány a mulasztó rendőrök közül kettőt feljelentett, további két rendőr ellen pedig szakszerűtlen munkavégzés miatt fegyelmi eljárást kezdeményezett. A dunaújvárosi rendőrkapitány felmentette vezetői beosztásából az ercsi rendőrőrs parancsnokát. Vójczí Pál alezredes, a Budapesti Katonai Ügyészség csoport- vezetője elmondta: az ercsi rendőrőrs egyik bűnügyi nyomozója ellen jelentési kötelezettség elmulasztása miatt emeltek vádat, ugyanis a tiszthelyettes nem készített jelentést egy bejelentést követő rendőri intézkedésről. Az ügy másik vádlottja az őrs egyik tiszti rendfokozatú vezetője, aki az ügyészség szerint azzal követte el az elöljárói intézkedés elmulasztásának vétségét, hogy amikor a tiszthelyettes mulasztásáról tudomást szerzett, nem kezdeményezett fegyelmi vagy büntetőeljárást. A vádban foglalt vétségek a törvény szerint egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatok. Az ügyben a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa jár el. MTI/EUROPRESS 80 éves koráig rab marad Életfogytiglanra ítélték a sorozatgyilkost Első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték a négy ember meggyilkolásával vádolt Nemeskéri Gusztávot. A nem jogerős ítélet szerint a most negyvenéves sorozatgyilkost leghamarabb negyven év múlva helyezhetik ideiglenesen szabadlábra. A férfi, aki megölt egy postái kézbesítőt, egy díjbeszedőt, lelőtte egyik üzleti partnerét, és saját féltestvérét, az ítélet értelmében legkorábban nyolcvanévesen szabadulhat. Nemeskéri ügyvédje három vádpont alóli felmentésért és a büntetés enyhítéséért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős. Budapest Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Nemeskéri Gusztávot több emberen, részben nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt. A férfit négy ember megölésével vádolták. Az ítélet szerint mind a négy áldozatot a puskájával lőtte le. 1996- ban megölt egy argentin kutyatenyésztőt, akivel üzleti kapcsolatban állt. A nála vendégeskedő férfit torkon lőtte, majd holttestét elásta az udvaron. Egy évvel később egy díjbeszedővel végzett, mert a férfi rájött, hogy Nemeskéri lopja az áramot, az ő tetemét a kutyatenyésztő mellé temette. A harmadik áldozatot, egy postai kézbesítőnőt a csömöri horgásztó mellett földelte el, az asszonynál lévő 700 ezer forintot pedig magához vette. Nemeskéri végül féltestvérével is végzett. Saját lakásán fejbe lőtte, majd a holttestet elásta a pincében. Fivére félmillió forinttal tartozott neki, és azért kellett meghalnia, mert tartozását nem tudta kiegyenlíteni. A sorozatgyilkos véletlenül bukott le, amikor tanúként hallgatta ki a rendőrség. Az ügyeket ugyanis eltűnésként, nem gyilkosságként kezelték. A férfi nem tudta, hogy melyik eltűnési ügyben kérdezik, és véletlenül elszólta magát. Nemeskéri, aki korábban a rendőrségen mind a négy gyilkosságot magára vállalta, az októberi tárgyaláson már csak testvére megölését ismerte el, és közölte: a másik három gyilkosságot a fivére követte el, őt csak bűnrészesként terheli felelősség. A bíróság előtt nem kívánt sem részletes beismerő vallomást tenni, sem kérdésekre válaszolni. így arra sem adott magyarázatot, miért változtatta meg két évvel korábban tett vallomását. Az ügyvéd korábbi védőbeszédében három emberölés kapcsán felmentést, míg az ügyész a magyar jogrendszerben jelenleg kiszabható legsúlyosabb ítéletet, a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kérte. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete szerint a sorozatgyilkos leghamarabb negyven év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. A bírósági ítélet indoklásában elhangzott, hogy a büntetés kiszabásakor alapvetően a vádlott korábbi vallomásait vették figyelembe, mivel szemtanú nem volt. Nemeskéri 1997 és 2001 között tizenkétszer a rendőrségen, egyszer pedig a bíróságon ismerte be bűnösségét. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy tetteit nyereség- vágyból követte el, de enyhítő körülményként vették figyelembe büntetlen előéletét és beismerő vallomását. Az ítélet kihirdetése után az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért és három vádpont alól való felmentésért fellebbezett. Az ítélet nem jogerős. STEINER KATA ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig MENTÖBALESET. Öten meg sérültek egy mentőautóban tegnap reggel a 26-os főúton Miskolc és Ózd között, a sajó- keresztúri elágazásnál. Egy Miskolc felől haladó pótkocsis teherautó szabálytalanul és körültekintés nélkül átvágott a belső sávba, ahol egy mentőautó haladt. A pótkocsi elkapta a mentőt, majd egy épp akkor érkező személyautó belerohant a két járműbe. Az öt sérült állapota nem súlyos, mti EMBERCSEMPÉSZEK. Illegális bevándorlókat és ember- csempészeket fogtak el az ukrán határ közelében a vám és pénzügyőrség munkatársai. A határőrök a Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei Vaja községben figyeltek fel a két Opelre, valamint egy Volkswagenre és egy Mitsubishire, amelyekből az igazoltatást követően 14 kínai - köztük kilenc nő - került elő. A határőrök előállították a külföldieket, a négy ukrán sofőr ellen pedig embercsempészet miatt megindították az eljárást, x-press FRONTÁLIS ÜTKÖZÉS. Hár man súlyosan megsérültek tegnap reggel a 31-es főúton, amikor három autó karambolozott. Mende és Maglód között egy gépkocsi előzés közben frontálisan összeütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval, majd eg harmadik kocsi is a járművekbe rohant. A rendőrség a helyszínelés idejére teljes szélességben lezárta a főutat, és Gyömrő felé terelte el a forgalmat. MTI FAGYHALÁL. Megfagyott egy 51 éves férfi Nagyhalászban. A holttestre egy lakatlan ház fűtetlen melléképületében bukkantak rá. A rendőrség a helyszíni szemle során bűncselekményre utaló jelet nem talált, az elsődleges orvosi vélemény szerint a férfi halálát kihűlés okozta, mti ÁRUHÁZI SZARKÁK. Hétfő délután három tolvaj bukott le az egyik zalaegerszegi bevásárlóközpontban. Először egy 16 esztendős keszthelyi fiatalembert értek tetten, amint egy 13 ezer forintot érő játékszoftvert elrejtve próbált meg kisétálni az üzletből. Néhány órával később egy 19 és egy 20 éves zalaegerszegi férfi rejtett a táskájába kozmetikumokat. A pénztártól való távozás után azonban őket is lefülelték. A járőrök mind- kettejüknél 11-12 ezer forint értékű árut találtak. A rendőrség lopás gyanúja miatt mindhárom fiatalember ellen eljárást indított. EUROPRESS HÁROM HALOTT. Több halá los közlekedési baleset történt hétfőn este az országban. Óbudán, a Batthyány és a Pünkösdfürdő utca kereszteződésénél egy személygépkocsi elütött egy férfit, aki a helyszínen életét vesztette. Az M3-as autópálya budapesti kivezető szakaszán, a 12-es kilométernél egy személygépkocsi elgázolta az út szélén haladó gyalogost, aki azonnal meghalt. A baleset miatt a két külső sávot lezárták, a gépkocsik két-három kilométer hosszú sorban torlódtak. A 3-as főút 101-es kilométerénél, a visontai elágazás közelében egy teher- és egy személygépkocsi ütközött. A baleset következtében egy ember meghalt, mti LÁBA KELT A TEPSINEK. December 6. és 9. között a lakatot lefeszítve ismeretlen tettes . betört a bashalmi köztemető ravatalozójába, és ellopta a halottak tárolására szolgáló alumíniumtepsit. A kár 15 ezer forint. A Tiszavasvári Rendőr- kapitányság illetékese elmondta: az elkövető akár meg is fertőződhet, europress ■ 4