Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-09 / 286. szám

14. OLDAL ERRŐL A R R Ó L 2002. December 9., hétfő Magyar fotós Barcelonában Elefánttemető Rómában Újabb látnivaló az örök városban Róma nemcsak ókori romok­kal csalogatja a turistákat: decembertől kezdve az ér­deklődők történelemelőtti elefánttemetőt is látogathat­nak az Örök Város közvetlen szomszédságában. A Via Boccea-n ugyanis megnyi­totta kapuit egy több mint 900 négyzetméteres park, amelyben 350 ezer évvel ezelőtt élt elefán­tok, más korabeli emlősök, ma­darak és hüllők csontvázai te­kinthetők meg. Olasz régészek 1984-ben találták meg a csont-' maradványokat és csaknem 17 éven át dolgoztak restaurálásu­kon. A Polledrara di Cercanibbio el­nevezésű létesítmény Európa legjelentősebb történelemelőtti időket idéző parkja. Az egykori folyómederben és a környező mocsaras talajban ugyanis kiváló állapotban maradtak fenn a ple­isztocén kor különböző állatfajtá­inak csontvázai. A csontmarad­ványokat meghagyták eredeti he­lyükön és a látogatók magasított ösvényekről tekinthetik meg azo­kat - közölte a római műemlék­bizottság szóvivője.- Az ásatások még távolról sem fejeződtek be és a terület jóval nagyobb, mint kezdetben feltéte­lezték. Rengeteg kőszerszámot is találtunk, amelyek jól jellemzik a korai kőkorszak emberének élet- körülményeit ezen a tájon - jelen­tette ki Anna Paola Anzidei ré­gész. Az elefánttemető előzetes bejelentés alapján régészeti ve­zetéssel is megtekinthető - jelen­tette a dpa. A befalazott holttest 44 évvel ezelőtt befalazta magát, majd lőfegyverével öngyilkossá­got követett el az a férfi, akinek maradványaira a minap bukkan­tak a toscanai Lucca melletti Benabbio falu egyik lakóházának pincéjében. A férfi 1958. április 30-án azt mondta hozzátartozói­nak, hogy kivándorol Ameriká­ba. Azóta semmit nem hallottak az akkor 57 éves emberről. A ház felújítási munkálatai során akad­tak rá kőművesek a holttestre - jelentette az olasz média. Mellet­te ráakadtak búcsúlevelére is egy palackban. Ebben súlyos beteg­ségével indokolta Öngyilkossá­gát. Megtalálták végül a lőfegy­vert és a kőműveskanalat is, raj­ta malternyomokkal - áll a dpa je­lentésében. A dirigens furcsa bosszúja Akár öt év börtönt is kaphat mosómedvefej-küldésért egy férfi az Egyesült Államokban. Az 51 éves Donald Sullivan fő­állása mellett egy középiskolai zenekarnak a vezetője. Az iskolá­ban szinte egész ősszel sztrájkol­tak a tanárok, a tanintézet veze­tője pedig Sullivan nélkül léptette fel a zenekart. Ez utóbbin dühö­„Elnézte” a közönség egy ön­gyilkos nő holttestét egy ber­lini művészeti központban: azt hitték, hogy műtárgy. A 24 éves asszony egy ablak­ból vetette magát a mélybe. Az el­ső látogatók a földön heverő test láttán arra gondoltak, biztos egy dött meg annyira a férfi, hogy egy levágott mosómedvefejet postá­zott el az igazgatónak. Az esetből rendőrségi ügy lett, Sullivan be­vallotta, hogy ő1 volt 'áÚel'adö.' A küldemény eredetéről annyit mondott, hogy kocogása közben botlott a döglött mosómedvébe.' A férfit letartóztatták és megfé­lemlítéssel vádolják. kompozíció része, csak jóval ké­sőbb eszméltek rá, hogy valódi a halott. A rendőrség közlése sze­rint a halálugrás előtti este a nő művészek egy csoportjával az öngyilkosságról beszélgetett, a vitát videóra is felvették - jelen­tette a Reyters. Sztárparádé a „Tátikán” A botrányhős Eminem ezúttal szolidan viselkedett a színpadon A popszakma hazai és külföl­di kiválóságai léptek színpad­ra a hét végén az általános iskolában megrende­zett „Tátika” elne­vezésű showmű- soron. Dalmand Az oktatási intézmény auláját zsúfolásig meg­töltő közönség nem akart hinni a szemének, amikor egymás után léptek színpadra a fiata­lok és az idősebb kor­osztály tagjai áltál ked­velt sztárok. A magyar- országi slágerlistákat ve­zető csapatok - a Fresh, a Bubble Gum, az Irigy Hónalj mirigy, a Desperado, a Groo- vehouse, a Princes, a Safri Duó, valamint Sol­tész Rezső és Délhúsa John - mellett eljött a gálára a nem éppen „szalonképes” dalszövegeiről el- híresült Eminem is, aki ezúttal igen szolidan viselkedett. A re­mek hangulatú műsor egy fillérjé­be sem került az általános iskolá­nak, ugyanis az említett énekesek Hazai és külföldi sztárokat utánzó diákok léptek színpadra a „Tátikán’’ és zenekarok ingyen vállalták az előadást. Az évek óta hatalmas sikerrel futó „Tátika” ezúttal is elnyerte a diákok tetszé­sét. A hazai és külföldi sztárok hangját köl­csönző gyerekek szüleik és pedagógusaik segít­ségével hetek óta ké­szültek a nagy megmé­rettetésre: jelmezeket varrtak, hangszereket gyűjtöttek és táncolni tanultak. A Bondomé Nagy Ibolya polgármes­ter által vezetett zsűri és a több mint száz fős kö­zönség kitűnően szóra­kozott a majd kétórás shown. Az alsósok kö­zül a második, a harma­dik és a negyedik osztá­lyosok kaptak elisme­rést, a felsősöknél vala­mennyi évfolyam egy- egy csoportja nyert dí­jat. Ha horkol a pasi... Horkoló férfiaknak kevésbé van kedvük szexre, mint a nem hor­kolóknak, ha viszont felriadva mégis feltámad a vágyuk, akkor alighanem nagyobbak az esélye­ik az utódnemzésre. A Ham­burgban megjelenő „Men's Health” férfimagazin szerint ugyanis haifai kutatók rájöttek, hogy a horkolók szervezete ke­vesebb tesztoszteront termel, mint a csendesen alvóké. Ennek pedig az a következménye, hogy csökken a nemi vágyuk. Ugyanakkor a horkolók által előnyben részesített testhelyzet, a háton fekvés ideális a sper­mák háfékóftyságára hézVe -ál­lapították meg a németországi Giessen egyetemének tudósai. A 35 Celsius fok a legmegfelelőbb hőmérséklet a herék számára. Aki az oldalán fekve alszik, többnyire kevesebbet horkol ugyan, ezzel szemben egy fok­kal melegebb, tehát kevésbé ha­tékony spermával rendelkezik - olvasható az AP jelentésében. Olvastam - Láttam - Hallottam KRASZNAl ZOLTÁN Hofferek közt Nem vagyok egy gyors reagálású hadtest, talán ezzel tudnám ma­gyarázni, miért csak az 1156. résztől kapcsolódtam be aktívan a Ba­rátok közt szereplőinek mindennapjaiba. Sajnos, hamar kiderült, a sorozatban lévő konfliktusokat túlságosan a szívemre veszem - és ak­koriban még ORTT-karikák sem figyelmeztettek -, ezért pszichológu­som tanácsára az 1158. epizódtól lemondtam az örömszerzés e mód­járól. Most viszont, hiányosságaimat bepótolandó, egyszersmind ve- zeklésképpen megvettem az Ellenségek közt című könyvet, amelyben az időközben kiírt Hoffer-család kétharmada, Konta Barbara és Ha­lász Gábor mondja el meglátásait. A két ismert fiatal hatabmmáni- ás producerről, porig alázott színészekről, változatos megfélemlítési technikákról meséi A lártak alapján úgy tűnik, a Barátok közt-pro- jekt működési mechanizmusa nem sokban különbözik egy dd-kínai riisszortírozó üzemétől, talán csak annyiban, hogy utóbbinál hatéko­nyabb a munkavállalói érdekképviselet, és gyakoribb a fizetésemelés. zmnak idején a sorozat készítői médiatörténeti eseményként hirdet­ték: Hoffer Misi képében megalkották az első szeretetre méltó, homoszexualitását nyíltan felvállaló magyar szappanopera-karaktert. Erről a Misit játszó Halász Gábor most is büszkén vall, ecsetelve a jel­lemábrázolás buktatóit és finomságait. Ehhez képest ákönyv viszony­lag mérsékelt eleganciával azzal nyit, hogy közli a producer szexuális hovatartozását. Nyilván csak azért, hogy az olvasó képben legyen. Hallani sem akart a pénzéről! Furcsa eset történt Bécsben: egy férfi, akitől 65 ezer eurót raboltak el, a pénzre véletlenül rábukka­nó rendőröktől nem fogadta el a tetemes összeget, hanem durván melegebb tájakra küldte őket. A 40 éves áldozat apja után örökölt nagyobb vagyont, s azóta nagy energiával fáradozik azon, hogy túladjon rajta. Történt, hogy egy pakisztáni és egy indiai utcai új­ságárus a kávéház ablakán át lát­ta, amint a férfi száz eurós bank­jeggyel fizetett egy. szendvicsért, a vissza járó több mint 90 eurót borravalóként hagyta maga után. Elkezdték figyelni a férfit, s au­gusztusban kirabolták az akkor éppen kapatos illetőt, megszaba­dítva őt 65 ezer eurótól. A rablók a zsákmányból egy keveset küld­tek otthon élő családjaiknak, s egyikük később a maradékkal osztrák barátjához fordult, hogy fektesse be pénzét. Az osztrák azonban megijedt és értesítette a rendőrséget, amelynek sikerült biztonságba helyezni a 65 ezer euró javát, és őrizetbe venni a két tettest. Nagy volt a csodálkozás, amikor a pénzről hallani sem akart. A fura áldozat édesanyja elmondta: kissé labilis fiának nagy gyakorlata van már abban, hogy nagyobb összegektől értel­metlenül megszabaduljon: Pá­rizsban egyszer közel félmillió schillinget loptak el tőle. Humor Főzőcske Egy pesti anyós meséli:- Képzeld, a beteg vejemnek egy héten át naponta^ küldtem ebédet és vacsorát. És tudod, mivel viszonozta a hálátlan?- Mivel?- Küldött egy szakácskönyvet. Szemüveg- Tehát ön három szemüve­get visel?- Igen, kérem. Az egyiket íráshoz, a másikat olvasáshoz használom, a harmadikkal pe­dig az előző kettőt szoktam megkeresni... Légy résen Két légy sütkérezik az ablak­üvegen. Azt mondja az egyik:- Hatalmas állatok az elefán­tok, de szerintem tökéletlenek.- Miért?- Hát még arra se képesek, hogy az ablaküvegen mászkáljanak. Neheztelés Két krokodil beszélget az ál­latkertben.- Most az egyik ápoló bizto­san neheztel rám.- Honnan veszed? Miért ne­heztelne?- Mert lenyeltem. Nyekergő papagáj Berkenye panaszkodik Luk­ácsnak:- Borzasztó, mit művel az a papagáj, amit magától kaptam. Aludni se lehet tőle, mert egész éjszaka az ajtónyikorgást utá­nozza. Mit csináljak vele?- Szerintem olajozza meg! ■ Lakáskultúra Kiskegyed Konyha Autó Motor 'A' ■ : lOOxSzép Popcorn Ajándékozzon Tolnai Népújság előfizetést! Közelednek az ünnepek! Gondolt-e már arra, hogy mivel lepi meg szeretteit, barátait és munkatársait Most itt egy remek ötlet, ajándékozzon lapelőfizetést. Amennyiben december 10-is, a mellékelt szelvényen megrendeli a Tolnai Népújságot, úgy az előfizetés mellé egy, az előfizetés időtartamára szóló ajándéklapot és az ajándékozást tanúsító okiratot mellékelünk. Kizárólag új előfizetéssel jár! Beküldési cím: Tolnai Népújság kiadója 7101 Szekszárd, Pf: 71. Megrendelőszelvény Megrendelem a Tolnai Népújságot három hónapra 3885 Ft-ért, O hat hónapra 7770 Ft-ért tizenkét hónapra 15.540 Ft-ért és kérem az ajándéklapot, valamint az okiratot Kérem, hogy kézbesítőjük keressen fel az előfizetési díjért. A megajándékozott neve: _________________________________________________ Cf ene: _Í._:LÍ..I Az előfizető ajándékozó neve: Címe: ■ .l„ '■ .! telefon: Kelt: 2002. Aláírás „Elnézték” a halottat Barcelona egyik turisztikai és szórakozó negyedében, a Poble Espanolban magyar vonatkozá­sú fényképkiállítás nyílt. Mint Gulyás András barcelo­nai magyar főkonzul elmondta, a december 15-ig nyitva tartó be­mutatón olyan fotók láthatók, amelyeket Gabriel García Márquez Nobel-díjas kolumbiai író magyar fordítója, Székács Ve­ra készített, s amelyek a latin­amerikai író világát idézik fel. ___________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom