Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)

2002-12-02 / 280. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2002. December 2., hétfő Visegrádról csak egy ugrás Brüsszel Derűlátóan nyilatkoztak az EU-tagjelöltek miniszterelnökei A visegrádi együttműködésben résztvevő négy ország, Magyar- ország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia miniszterelnö­ke vasárnap megállapodott abban, hogy pénzügyi-költségveté­si kérdésekben egyeztetett álláspontot, tárgyalási technikát képvisel az EU-csatlakozási tárgyalások végső szakaszában. Úgy gondoljuk, hogy a közvetlen kifizetések ügye is rendezhető kellő rugalmassággal úgy, hogy a csatlakozó országok nemzeti ér­dekeit figyelembe vegyék - fogal­mazott Medgyessy Péter. Medgyessy Péter külön meg­említette a közvetlen kifizetések nemzeti kiegészítésének lehető­ségét is. A költségvetési pozíciók­kal kapcsolatban a visegrádi kor­mányfők úgy látják, hogy az 1999-ben Berlinben elfogadott keretek a jelenleg ajánlottnál nagyobb mozgásteret biztosíta­nak az EU számára. A négy kormányfő közös írá­sos nyilatkozatában kiemeli: a közvetlen agrárkifizetések össze­gét növelni, az EU által javasolt átmeneti időszakot pedig csök­kenteni lenne szükséges. Leszek Miller lengyel kormányfő közölte: akár az utolsó pillanatban, a de­cember 12-13-i koppenhágai EU- csúcson is meg lehet állapodni úgy, hogy senki ne érezhesse vesztesnek magát. A lengyel kor­mányfő szerint mindent meg kell tenni például annak érdekében, hogy a struktprális és kohéziós tá­mogatások nemrég 2,5 milliárd Budapest Medgyessy Péter magyar, Vladi­mír Spidla cseh, Leszek Miller lengyel és Mikulás Dzurinda szlo­vák miniszterelnök az európai uniós csatlakozási tárgyalások végső szakasza előtt tartott meg­beszélést. A V4 vezetői a tanács­kozást követően elmondták: nagyra értékelik a dán EU-elnök- ség javaslatait és erőfeszítéseit a csatlakozási tárgyalások sikeres lezárása érdekében. Medgyessy Péter arról beszélt, hogy sikerült egyeztetni azokat a fő kiinduló elemeket, amelyeket a négy ország a következő napok- ban-hetekben képviselni fog a csatlakozási tárgyalások során. Az egyeztetett álláspont részletei­ről a kormányfők nem kívántak beszélni. A magyar kormányfő kifejtette: a még nyitott kérdések jelentős részéről hamarosan meg lehet állapodni az EU-val, így pél­dául a földtulajdonszerzésre java­solt magyar védzáradék és az eu­rópai parlamenti helyek számá­nak kérdéséről is.- Közel a megállapodás a me­zőgazdasági kvóták kérdésében. Kéz a kézben a Visegrádi Négyek. Leszek Miller, Medgyessy Péter, Mikulás Dzurinda és Vladimír Spidla fotó: europress/epa euróval csökkentett összegét visz- szaállítsák az eredeti 25,5 mil- liárdra.- Csak spekulációk azok a hí­rek, amelyek szerint Lengyel- ország nem fogadná jó szívvel a dán javaslatokat, hiszen azokhoz kedvezően állunk hozzá - mond­ta Leszek Miller. Vladimír Spidla azt mondta, hogy a V4 hasznos mechanizmu­sának a csatlakozást követően is fenn kell maradnia. A cseh kor­mányfő szerint a most kialakítás­ra kerülő koordinációs és kom­munikációs csatornákon keresz­tül a négy ország folyamatosan informálja egymást az EU-csúcsig terjedő időszakban. Mikulás Dzurinda szintén azt hangoztatta, hogy a dán javaslat alapot jelent a sikeres tárgyalás­lezáráshoz. A kedvezménytörvénnyel kap­csolatos magyar-szlovák vitákkal összefüggő kérdésre válaszolva a szlovák miniszterelnök csak any- nyit mondott: vasárnap a V4- találkozó miatt jött Budapestre, ám mindig örömmel folytat két­oldalú megbeszélést magyar part­nerével, ha azon „szép kilátás kí­nálkozik”. _____A VILÁG HÍREI NEM VE SZ RÉSZT a Romá­niai Magyar Demokrata Szövet­ség jövő év elején tervezett kongresszusán az RMDSZ belső ellenzékének tekintett Reform Tömörülés nevű platform. A csoport szombaton Kolozsvá­ron megtartott rendkívüli kong­resszusán 41 támogató, 31 el­utasító szavazattal és négy tar­tózkodással fogadták el az erről szóló határozatot. A küldöttek úgy értékelték, hogy az RMDSZ kongresszusa illegitim, hiszen nem előzték azt meg a belső választások, mti KENYÁBAN a mombasai merényletet vizsgáló hatóságok olyan fémdarabokat találtak, amelyek alapján feltételezik, hogy a merénylők egy gáz­palackból készítették a szállo­dában felrobbantott pokolgépet. Saul Mofaz izraeli védelmi mi­niszter szerint erősödött a gya­nú, hogy a támadást az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet haj­totta végre, bár ezt az állítást főként az Egyesült Államokban határozottan cáfolják, mti AZ IRAKBAN tevékenykedő ENSZ-ellenőrök még nagyon messze vannak attól, hogy bár­milyen következtetést levonja­nak Szaddám Húszéin iraki el­nök fegyverkezési programjai­ról - mondta vasárnap Moha­med el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója. Nyolc iraki meg­halt, húsz pedig megsebesült vasárnap nyugati repülőgépek rakétatámadása következtében az ország déli részén fekvő Bászra városában, mti A KISEBBIK jugoszláv tag- köztársaságban, Montenegró­ban veszélybe került a decem­ber 22-i elnökválasztás sikere, miután a legnagyobb ellenzéki párt úgy döntött, hogy bojkot- tálni fogja a szavazást, mti ÚJABB palesztint öltek meg az izraeli katonák a Gáza-öve- zetben. Közben fokozott ké­szültségbe helyezték a rendőr­séget és a biztonsági szolgála­tot vasárnap Jeruzsálemben, miután a hírszerzés készülő palesztin támadásról szerzett tudomást, mti Európai szuperhatalom A magyar vállalatok már most vonzóak az Unióban Várhatóan új tagokkal bővül a következő másfél évben az Euró­pai Unió. Szakértők ezért arra számítanak, hogy ebben az idő­szakban a földrész keleti részén fel fog pezsdülni a gazdasági élet, s az eddig elhanyagolt térségeket felfedezik a befektetők. Berlin Az uniós tagság pozitív irányban változtatja meg az országok nem­zetgazdaságát - írja a Die Welt. A német napilap a keleti bővítést az évtized legnagyobb programja­ként méltatja: „Uj államok mutat­koznak be az európai liga első osztályában, és ezt az alkalmat nem szalaszthatják el a befekte­tők” - olvasható az elemzésben. A fejtegetésből kiderül, hogy a tíz tagjelölt várható felvétele már­is megmozgatta a német üzletem­berek képzelőerejét. Például cseh, lengyel és magyar bankok - köztük az OTP - előkelő helyen szerepelnek a pénzügyi irodák befektetési ajánlatai között. Tőzs­dei tanácsadók más magyar válla­latokra is fölhívják a figyelmet: így az Egis és a Matáv részvénye­it „biztos tippként” javasolják. A Vontobel pénzügyi tanácsadó len­gyel és magyar állampapírok, va­lamint nemzeti valuták vásárlásá­ra biztat; a forint esetében a ked­vező kamatok és a magyar pénz előnyös árfolyama miatt. A tagjelölt országok felzárkózá­sa eltart ugyan egy ideig, de - írja a Die Welt szerzője - „a gazdasági növekedés és a javuló stabilitás hozzájárul mind a részvények, ál­lampapírok értékemelkedéséhez, mmd az infláció és a hitelkamatok csökkenéséhez. Írország és Spa­nyolország uniós csatlakozása er­re a leghitelesebb bizonyíték. Az egykor Európa szegényházának számító Írország ma gazdagabb Nagy-Britanniánál vagy akár Né­metországnál”. Érvelését a be­folyásos lap az EU fődiplomatájá­nak, Javier Solanának az érvelé­sével is alátámasztja: „A legfonto­sabb az, hogy Európa népei a há­borúk és a megosztottság évszá­zadai után ismét egymásra talál­nak. Akarjuk vagy sem, földré­szünknek a jövőben a mostaninál fontosabb szerepet kell játszania a világban. Kétszerte annyian va­Az Európai Unió tagállamainak és Ma­gyarországnak közös érdeke, hogy hazánk csatlakozása sikeres legyen- hangsúlyozta a volt miniszterelnök vasárnap a görögországi Korfun. Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Intema- cionálé (CDI) elnökségi ülése után va­sárnap” kétoldalú megbeszéléseket foly­tatott Jósé Maria Aznar spanyol és Jósé Manuel Barroso portugál minisz­terelnökkel, valamint Loyola de Palacio asszonnyal, az Európai Unió bizottságá­nak közlekedési és energetikai kérdé­sekért felelős tagjával. A politikus kifej­tette: a csatlakozás akkor lesz sikeres, ha a belépést követően az emberek elé­gedettek lesznek. Az Unió által közölt csatlakozási feltételek azonban meg­lehetősen kedvezőtlenek, versenyhát­rányt jelentenének a magyar mezőgaz­daság számára. Több támogatást kell te­hát nyújtani a magyarországi gazdáknak- hangsúlyozta. gyünk mint az amerikaiak, s négyszer többen, mint a japánok. Nincs más választásunk, el kell vállalnunk ezt a szerepet”. Véle­ményét osztja Tony Blair brit miniszterelnök is: „Európa nem szuperállam, hanem szuperhata­lom leSZ”. KOCSIS TAMÁS Jó élni a halál után” Kertész Imre komolyan és kedélyesen műveiről és a Nobel-díjról Kertész Imre Nobel-díjas író a kitüntetés átvétele előtt néhány nappal egy matinén a patinás bécsi Burgtheaterben magáról, műveiről és kitüntetéséről beszélt jókedvűen, szá­mos esetben nagy derültséget keltve. Bécs Zsúfolásig megtelt a színház, amelynek igazgatója, Klaus Bachler, valamint Kurt Neumann, az Alte Schmiede - Régi Kovács­műhely - elnevezésű irodalmi színpad vezetője faggatta az írót. Kérdéseikre válaszolva Kertész Imre elmondta: a Nobel-díj afféle boldogságkatasztrófaként zuhant rá. Valójában meglehetősen ne­héz helyzetbe került, mert na­gyok a követelmények, folyton okos és fontos dolgokat kell mon­dania - ecsetelte, s a közönség hálás nevetéssel fogadta a meg­jegyzést. Az író komolyra fordítva a szót hozzátette: nem akar meg­váltó lenni, s valójában nem változott meg az elismeréstől, nem lett okosabb sem. Tulaj­donképpen még fel sem fogta, hogy mi történik vele, de abban biztos, hogy művészi munkáját akarja folytatni. „Szép lenne, ha Európa fel tudna építeni egy új etikát és kultúrát, de en­nek sajnos még nincs jele” - mondta. Arra a kérdésre, hogy mit gon­dol a szabadság mai nyugat-eu­rópai helyzetéről, Kertész Imre megjegyezte, hogy az utóbbi év­tizedekben egyesek szerint há­romféle diktatúra jelentkezett: a náciké, a kommunistáké és a pénzé. Nos, az utóbbit ő a No- bel-díjnak köszönhetően már túléli - mondta, újra derültséget keltve. A rendszerváltás óta pótolja mindazt, amit 25 éves korában egyebek között útlevél hiányában elmulasztott - mond­ta, s hozzátette: a buchenwaldi koncentrációs tábor nyilvántar­tásában megtalálta saját nevét áthúzva, így most úgyszólván második életét éli, és „jó élni a halál után”. A beszélgetés után Johanna Wokalek színművésznő olvasott fel Kertész Imre Sorstalanság cí­mű regényéből, a közönség pedig végül állva, kitartó tapssal juttatta kifejezésre elismerését és tisztele­tét a magyar Nobel-díjas kánt. ÁLLÁSPONT KERCZA IMRE A drog darázsfészke Darázsfészket bolygat meg, aki a drogtörvény módosításával kapcsolatban véleményt nyilvánít. A büntető törvénykönyv egy évvel ezelőtti szigorítását az akkori kormány a kábító­szer-fogyasztás visszaszorításával magyarázta. A mostani a törvény szigorának enyhítésétől vár eredményt, mondván, hogy nem bűnözőkről, hanem szenvedélybetegekről vagy szenvedélygyanús esetekről, esetleg fiatalos kíváncsiságról van szó. Ezért kár volna ugyanúgy megítélni azok cselekede­tét, akik megkóstolták vagy kóstolják a könnyű drogokat, mint azokét, akik szándékos bűncselekményt követnek el, vagy gondatlanságból okoznak bajt. A büntetőjog - rendeltetésénél fogva - a legdrasztikusabb be­avatkozás az ember életébe. Az állam hatalma akkor eredmé­nyes, ha visszatartó ereje is van. Eszembe jut a szigorú ame­rikai alkoholtilalom, amely nem vezetett eredményre. A tör­ténelem számos ilyen példát produkált. Az arany háromszög­ben, illetve Kolumbiában hiába égetik fel a kábítószertermő növényeket, újra és újra elindul útjára a drog, hogy ösvénye­ken, határokon át eljusson a fogyasztóhoz, és gazdaggá tegye a terjesztőjét, szerencsétlenné a fogyasztókat. Abban nincs vita, hogy az utakat el kell zárni, a terjesztőket pedig megbüntetni. A vita egy kérdésről folyik: hogyan? Azt gondolom, a vitát nem a szakemberek, hanem a politikusok folytatják. így aztán a szempontok sem szakmaiak, hanem po­litikaiak. Meggyőződésem, hogy a büntetőjog alkalmatlan esz­köz az alkalmi fogyasztók cselekedeteinek visszatartására. A megoldást tehát nem itt kellene keresni, és különösen nem po­litikai érvek alapján. Azt, hogy a mostani szabályozás jó-e vagy sem, nehéz eldönteni. Akit aránytalanul súlyt, minden bizony­nyal azt mondja, hogy nem jó. Aki fél attól, hogy hozzátarto­zója a drog közelébe kerül, állítja: kell a szigor. Olvastam egy statisztikát, amelyből az derül ki, hogy a fiatalok döntő több­sége még az érettségi előtt - van, aki már az általános iskolá­ban - találkozik a droggal, megkóstolja és megismeri a hatását. Mindegy, milyen a szabályozás, azt azonban aligha lehet helyeselni, hogy valamennyiüket rövidebb-hosszabb időre - akár előzetes letartóztatottként is - becsukják. A megoldás másutt keresendő. EGYETÉRTEK! 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 TORONYI ATTILA Betilthatják Gárdonyit Érdeklődve várom a tévéműsorokat felügyelő ORTT keddi döntését. A testületnek arról a beadványról kell állást foglal­nia, vajon joggal sugározta-e az egyik csatorna világos nap­pal, korhatárjelzés nélkül az Egri csillagokat. Az előterjesztett panasz szerint a Gárdonyi regényén alapuló alkotás csak fel: nőtteknek szólhat, amit vastag piros körben elhelyezett 18-as számmal kellett volna jelezni. A mű filmváltozata ugyanis „az erőszak részletező, realisztikus, illetve naturalisztikus ábrázolása miatt közlésre alkalmatlan”. Az egri vár védői - érvel a panasztevő - „különös kegyetlenséggel” ölik meg a tö­rök nemzetiségű állampolgárokat. Mindezt úgy, hogy a néző számára eközben hősként tüntetik fel. „Egyszerűen vérlázító, hogy azért ölnek meg valakit, mert ruházata és fejformája alapján muzulmánnak néz ki.” Az egyik internetes honlap megszavaztatta olvasóit, miként vélekednek a kezdeményezésről. A válaszadók zöme szerint a panaszos szórakozik, maga sem gondolja komolyan az egé­szet; húsz százalékuk azonban követeli a törvény alkalmazá­sát, a film betiltását. Nincs alkalmam napközben magyar klasszikusok alapján ké­szült tévéfilmeket nézni. Pedig jó volna. Gyerekeim társasá­gában azonban esténként riadtan nyomogatom a gombokat, jóformán sehol egy korhatárra utaló jelzés - vagy ahol mégis, félrevezető -, sehol egy normális műsor. Csak mocskos be­széd, idétlenség, színvonaltalanság. Olykor olvashatunk róla, hogy büntetésből tíz percre, fél órára elsötétül a képernyő. Nem hosszabb időre. Pedig jó volna. EGYETÉRTEK: 06-90-330-422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-330423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áía/perc+kapcsolási díj _________________A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről._________________ ALEXA NDRE DUMAS HALHATATLAN. A francia író hamvait szü­letésének bicentenáriumán ünnepélyesen elhelyezték a párizsi Panthéonban, besorolva ezzel a „halhatatlanok” közé. A szarkofág­nál Jacques Chirac köztársasági elnök méltatta a Három testőr és a Monte Cristo grófja szerzőjét, aki - szavai szerint - „érzelmeket, szenvedélyt és kalandot” közvetített számunkra, fotó: europress/epa 1 7 ) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom