Tolnai Népújság, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-07 / 259. szám

2002. November 7., csütörtök KÉK T Ü K Ö R 7. OLDAL Tolnában történt SERTÉSLOPÁS. A szedresi vágóhídon hívatlan látogatók voltak no­vember 5-ére virradó éjszaka: összesen 14 db sertést és 10 darab kést vittek el a helyszínről. A összkár, ami a betörés során keletkezett, meghaladja a 400 ezer forintot. HIÁNYTALANUL. Szekszárdon egy tanyát törtek fel a Sauli-völgy- ben. A tulajdonos megerősítette, hogy az épületből nem hiányzik semmi. SOROZATOS AUTÓFELTÖRÉSEK. A megyeszékhelyen hatan tet­tek bejelentést, miszerint az utcán parkoló személygépkocsijukat fel­törték. Volt, amelyikből lámpát, rádiósmagnót vittek el, a többi jár­műnél az elkövető megelégedett a rongálással. ELTŰNT PÉNZTÁRCA. Dombóváron, a helyi MÁV-szertár irodájá­ból egy pénztárca tűnt el, benne készpénzzel. Az eddigi adatgyűjtés még nem vezetett eredményre. LEMEZRADIÁTOROK. Feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen Pakson, aki a Villány utcában található, használaton kívüli sörözőből több lemezradiátort szerelt le. SÚLYOS BALESET. A 6-os számú főúton Dunaszentgyörgynél egy IFA tehergépkocsi és egy személygépkocsi ütközött. A balesetben ketten súlyosan, egy személy könnyebben sérült. ELVITTÉK A PÉNZTÁRGÉPET. Dunakömlődön egy sörözőbe tör­tek be. A vendéglátó egységből a pénztárgépet vitték el, a benne lé­vő készpénzzel. Hétszáz liba dánt evett Hétszáz libája pusztult el a na­pokban rejtélyes módon a körösújfalui Rábai Imrének. Az állatokkal ciánmérgezés végzett. A jelentős anyagi kár megtérülé­sére nincs remény, ráadásul az ügyben a rendőrség sem tehet semmit. A nyomozók szerint nem történt bűncselekmény, s ezt erősítette meg az állategész­ségügyi vizsgálat is. Úgy tűnik: a táplálkozás során a libák véletle­nül ehettek cián tartalmú anya­got ____________ ■ A D EDASZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a viliamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: a Szekszárdon a középfeszültségű hálózat átépítése, valamint új transzformátorállomás besűrítése miatt a Palánki hegyi zártkerteknél, a Sió-Camping területén, valamint az északi Övezetben a Bor utcában a Citroen szalon mellett lévő kastélytól a Sióagárdi elágazóig tartó szakaszon 2002. november 18-án és 19-én 7 óra 30 perctől 16 óráig, a Úzdon oszlopcsere miatt az Ady utcában 2002. november 13- án 11 órától 13 óráig, • Kajdacs, Borjád és Hangos puszta egész területén oszlop- és oszlopkapcsoló csere miatt 2002. november 13-án 13 órától 15 óráig áramszünet lesz A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Számlázási ügyekben este 8 óráig hívhatja a DÉDÁSZ Rt.-t az ingyenes 80/545-545-ös telefonszámon.----1 VASÁRNAPI f"— | To lnai Népújság] zeoiwrthi a tt>»a 11 Ida JL / előfizetésére Megrendelő neve: .. enne: Fenti címre 325,- Ft-os havidíj megfizetésével megrendelem a Tolnai Népújság Vasárnap Reggel-t. Kérjük a megrendelőlevelet: helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy hívjon bennünket a 74/511-503-as telefonon. Vasárnap reggel már csak a postaládáig kell elmennie! Fejbe lőtte gyermekeit Szörnyű családi tragédia történt Hatvan egyik családi házá­ban keddről szerdára virradó éjszaka: az üzleti tárgyalásról hazaérkező férj vérbe fagyva találta feleségét és három kis­korú gyermekét. Hatvan Az asszony az előszobában, a gyermekek a hálószobáikban feküdtek holtan, illetve fejlövé­sektől sérülten. A 35 éves nő egy Zbrojovka típusú maroklőfegy­verrel lőtte fejbe 15 és 14 éves kis­lányát, valamint 9 éves kisfiát. A 14 éves gyermek a helyszínen belehalt a sérülésébe. Az esetről sajtótájékoztatón beszámoló dr. Tuza László rend­őr dandártábornok, a Heves me­gyei rendőrfőkapitány elmondta: a tragédiát az éjfél körül haza­érkező férj fedezte fel, ő riasztot­ta a rendőrséget. A hajnali egy óra után megkezdett vizsgálat eddigi megállapításai szerint kri- minalisztikailag „tiszta” az ügy, idegenkezűségre utaló adat nem vetődött fel. Az asszony, tettének elkövetése előtt, SMS-üzenetet küldött férjének, ami egyértel­műen tartalmazott öngyilkosság­ra való utalást. Eszerint vissza fog térni, hogy a férje és egy má­sik személy közé álljon. Hogy egészen pontosan mi tör­ténhetett, arra még azért sem le­het válaszolni, mert a férj kihall­gatását csak később tudták meg­kezdeni, ugyanis annyira rosszul volt, hogy többször is eszméletét vesztette. Az már tudott, hogy előző este hat óra tájban férj és fe­leség együtt mentek haza. A gye­rekek is otthon voltak, és semmi előzetes jelét nem lehetett tapasz­talni annak, hogy valami nincs rendben a nőnél, vagy készülne valamire. Több helyről szerzett, egybehangzó információink sze­rint a tragédia hátterében feltehe­tően családi probléma állt. Egy ideje nem volt felhőtlen a férj és az asszony kapcsolata. Erre a megromlott viszonyra enged következtetni az asszony férjé­hez intézett SMS-üzenetének szövege is. Lapzártakor a sérült kislány életveszélyes állapotban feküdt a miskolci kórház intenzív osztá­lyán. A kisfiún a budapesti Fiu­mei úti kórházban életmentő műtétet hajtottak végre. Mindkét gyermek válságos állapotban volt, az orvosok megfeszített munkával küzdöttek az éle­tükért. A családnak egyébként Hat­vanban fegyverboltja van, ezért a rendőrség azt is vizsgálja, hogy az elkövetés eszköze az üzletből származik-e. síké Sándor Rács mögött a képtolvajok Súlyosította az első fokon kiszabott bünteté­sek egy részét a Tolna Megyei Bíróság az úgy­nevezett Csók-perben. A betörők Duna- szentgyörgyről - más, huszadik századi al­kotók képei mellett - elloptak négy Csók István-festményt. Szekszárd A bíróság előtt tízen álltak, akik közül többen más bűncselekmények elkövetése mellett részt vettek dr. Csók Sándor paksi orvos dunaszent- györgyi kúriájának kirablásában. Mint ismere­tes, 2001. február 18-ára virradó éjszaka betörtek a kúriába, s elvittek 24 festményt, köztük négy Csók István-alkotást és más műtárgyakat. A ká­rosult leginkább a Fehér ruhás lány elvesztését fájlalta, mert a kép nagyanyja fiatalkori arcképe. Szerencsére azonban a képek megkerültek, s ezt enyhítő körülményként Ítélte meg a bíróság. A zömmel budapesti elkövetők először hár­man készültek a lopásra. Ám rájöttek, hogy nem tudják megítélni a képek és tárgyak értékét, ezért műkincslopásban jártas ismerőseikhez fordul­tak, s az újabb szereplőkkel együtt még aznap éjszaka visszatértek és kipakolták a házat. A betörők és az orgazdák enyhítésért, az ügyészség súlyosításért fellebbezett, mivel az el­követés módja a szervezettség jeleit mutatja. A bí­róság Lakatos Zoltánt, Hlács Andrást és Lakatos Istvánt jelentős értékre, dolog elleni, erőszakkal elkövetett lopás bűntettében mondta ki bűnösnek mint felbujtókat. Az első fokon felfüggesztett büntetésüket végrehajtandóra változtatták és részben súlyosították. Áz ő elképzelésük és rész­Jön a bűnmegelőzési térkép Budapest Az anya bosszúja PÁTROHA Akár letöltendő börtönbüntetést is kaphat az az asszony, aki bán­talmazott egy 15 éves kislányt a pátrohai általános iskolában - mondta az Europressnek Fülöp Gergely. A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője hozzátet­te: a 33 éves asszony azért ütöt­te meg a tanulót, mert csúfolta a gyermekét. Az anya így akart elégtételt venni a sérelmekért. A tóslány 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, ezért a bűn- cselekmény már súlyos testi sér­tésnek minősül. nagy A Kriminálexpo nemzetközi konferencián tegnap többek kö­zött a bűnmegelőzés kérdéséről tanácskoztak a szakértők. Hege­dűs András helyettes államtitkár elmondta: véleményük szerint eredményes bűnmegelőzés nem lehetséges az állami szervek, a társadalmi szervek és a lakosság összefogása nélkül. Meg kell ha­tározni azokat a pontokat, ahol a tevékenységük összekapcsoló­dik, mert az együttműködés e nélkül elképzelhetetlen. Ezen­kívül életben van egy kormány­rendelet, amely szerint a Belügy­minisztériumnak létre kell hozni az ország bűnmegelőzési térké­pét. Ez egy olyan térkép, ame­lyen minden bűnesetet egy-egy ponttal jeleznek. A sűrűn ponto­zott rész fertőzött terület. Ez alapján könnyebb lesz megálla­pítani, mekkora erőt kell össz­pontosítani egy-egy régióra. A közlekedési rendőrség már készített ehhez hasonló térképet, és az elmúlt tíz év alatt a szemé­lyi sérüléses balesetek 37,6 szá­zalékkal, az áldozatok száma pedig felére csökkent. KOÓS TAMÁS Emberölés előkészülete es lőfegyverrel való visszaélés miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy kaposvári vállalkozó ellen. A férfi bérgyilkosokat bízott meg, hogy öl­jék meg a hitelezőjét és annak családját. Kaposvár • A kaposvári vállalkozó 1993-tól több részletben nagy összegű hitelt vett fel ismerősétől, egy hácsi vállalkozótól. Végül tartozá­sa a kamatokkal együtt elérte a százmilliós nagyságrendet. A férfi egyezséget próbált kötni: felajánlotta hitelezőjének, hogy átruház rá egy nagy értékű va­gyontárgyat, ám végül úgy dön­tött, hogy bérgyilkosokat fogad. Idén márciusban megbízott két férfit, öljék meg hitelezőjét, és an­nak családját. Mindezért ötmillió forintot kaptak volna. Az üzlet­ember tájékoztatta a két férfit a hitelező családjának napirendjé­ről, sőt fegyvereket is felajánlott a gyilkossághoz. A mészárlás napjául április 7-ét választotta. Arra gondolt, hogy ezen a napon a rendőrség a választások rendjé­nek biztosításával lesz elfoglalva. A terv szerint éjszaka kellett vol­na lemészárolni a háromtagú csa­ládot, felkutatni a tartozást bizo­nyító okiratokat. A két férfi lát­szólag elvállalta a megbízást, va­lójában azonban elhatározták, hogy értesítik a rendőrséget. A második megbeszélésre magnó­val mentek, és a felvétel birtoká­ban április 7-én bejelentést tettek a rendőrségen. A megbízó - hogy alibije le­gyen - Olaszországba utazott. Április 8-án azonban már a rend­őrök várták. A férfi előzetes letar­tóztatásban Van. JAKAB EDIT ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-ig ELTŰNT KISLÁNY. A Buda pesti Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kéri Dará­nyi Krisztina felkutatásá­hoz. A 13 éves budapesü kis­lány kedd este fél hétkor XV. kerületi tartóz­kodási helyé­ről ismeretlen helyre távozott, azóta nem tudni róla semmit. Krisztina körülbelül 165 centi­méter magas, szeme kék, szőke haja vállig ér, arca pattanásos. Eltűnésekor kék Nike márkájú télikabátot, sötét nadrágot, valamint fehér sportcipőt viselt. A rendőrség kéri, hogy aki tud valamit a gyermekről, hívja ' a 112-es segélyhívót, europress ELSODORTA A BICIKLIST. Halálra gázolt egy 32 éves ke­rékpárost egy pótkocsis teher­autó kedden késő este a 36-os számú főút nagycserkeszi sza­kaszán. A tehergépjármű veze­tője a hóesésben későn vette észre az előtte kivilágítatlanul bicikliző nagycserkeszi férfit. A sofőr balra kormányozta a te­herautót, de így is elsodorta a kerékpárost. A férfi a hely­színen életét vesztette. A rend­őrség eljárást indított kocsi vezetője ellen, mert nem a látá­si és útviszonyoknak megfelelő sebesség • haladt, mti GÁZOLÓ KATONA. Hivatásos katona gázolt halálra egy férfit a Fejér megyei.Polgárdi közelé­ben a 70-es úton kedd este. A rendőrségi helyszínelés adatai szerint nem a sofőr volt a hibás, mivel a gyalogos féktávolságon belül lépett a gépjármű elé. A légierő parancsnokságán dolgo­zó alezredes hivatalos úton volt szolgálati gépjárművével, mti DÍJKITŰZÉS. Rablás gyanúja miatt nyomoz a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság ismeretlen tettes után, aki október 12. és november 1. között éjszaka Berettyóújfalun három fiatal nőt támadott meg, bántalmaz­ta őket, és megpróbálta elvenni az értékeiket. A Hajdú-Bihar megyei rendőrfőkapitány 50 ezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitű­ző a visszavonás jogát fenn­tartja. Aki tud valamit a bűn- cselekményekről, hívja a 107- es segélyhívót, europress BANKRABLÓ. Kirabolt egy pénzintézetet egy ismeretlen férfi a Pest megyei Isaszegen. A tettes fegy­vernek látszó tárggyal kényszerítette a pénz átadá­sára a takarék­szövetkezet négy alkalma­zottját. A sapkát, napszemüve­get viselő tettes autóval mene­kült el a helyszínről. A rendőr­ség nem tudott felvilágosítást adni arról, hogy mennyi pénzt vitt el a rabló, mu GYÚJTOGATÓ. A Mátészalkai Rendőrkapitányság közveszély- okozás miatt indított eljárást egy 33 éves fábiánházai férfi ellen. A gyanú szerint az illető ittas állapotban felgyújtotta a sa­ját házát. A gyújtogató egyedül volt az épületben, feltehetően öngyilkos akart lenni. A férfit megfigyelésre kórházba szállí­tották. A szakértő szerint a tűz - amely 100 ezer forint kárt oko­zott - átterjedhetett volna a szomszédos házakra is. europress HOLTTEST AZ ÁROKBAN. Holtan találtak egy 51 éves szabolcsveresmarti férfit lakásá­tól nem messze, az út menti betonárokban tegnap reggel. Az előzetes orvosi vélemény sze­rint a halál oka kihűlés, europress A Csók nagymama, a Fehér ruhás lány vételük nélkül ezt a bűncselekményt el sem kö­vették volna. A legsúlyosabb büntetést, öt év bör­tönt Gulyás Kálmán kapta, akinek számlájára a képrabláson kívül több más bűncselekmény is ír­ható. Lakatos Zoltán és Hlács András 2 év 6 havi börtönt kapott, három évre tiltották el őket a köz­ügyektől. Lakatos István büntetése két év börtön és három évi eltiltás. Néhány vádlottat vagyon­elkobzásra ítéltek azon összeg erejéig, amennyit közreműködésükért kaptak. _ ihAbom ibolya Me g akarta öletni a hitelezőt

Next

/
Oldalképek
Tartalom