Tolnai Népújság, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-28 / 277. szám

12. OLDAL SZOLGA L T A T Á S 2002. November 28., csütörtök ' (|fMI * Wü A daganatos betegek optimális ellátása érdekében a Nép­egészségügyi Program irányozta elő, hogy a nagyobb megyei egészségügyi intézmények onkológiai centrumokat hozza­nak létre. Ezeknek a centrumoknak része egy önálló onkoló­giai osztály és egy onkológiai gondozó is. A terv megvalósítá­saképpen a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kór­háza IV. számú belgyógyászati osztályának onkológiai rész­lege december 5-től már mint önálló onkológiai osztály mű­ködik tovább, illetve ettől a naptól a járóbeteg-ellátás is egy onkológiai gondozó beindításával bővül. A centrumok feladata a daganatos betegségekben szenvedő fekvő és járó betegek eddigieknél is szer­vezettebb és szakszerűbb ellátá­sa, gondozása. Tolna megyében a fekvőbeteg-ellátás hátterét az on­kológiai osztály, a járó betegek el­látását pedig a gondozó fogja biz­tosítani. Az új szakrendelésen az emlő, valamint a gyomor- és bél­rendszeri daganatos betegek ré­szesülnek majd általános onkoló­giai ellátásban, viszont a szakma­specifikus onkológiai gondozás továbbra is a megfelelő osztályo­kon - gégészet, urológia, tüdő- gyógyászat, bőrgyógyászat - zaj­lik majd onkológus szakorvosok bevonásával. A december 5-től működő szakrendelések profilja megosz­lik az egyes napokon. Hétfőn: nőgyógyászati, kedden emlő onkológiai, szerdán nő- gyógyászati, csütörtökön általá­nos (emlő, gyomor, bél) és pénte­ken ismét nőgyógyászati onkoló­giai gondozást biztosítanak. Ugyanitt bármely onkológiai prob­lémával kapcsolatos szaktanács- adás, illetve konzultáció kérhető. A szakrendelések helyszíne minden esetben a szülészet-nő­gyógyászat épületének föld­szintjén található, ahol az orvo­sok munkanapokon 8-tól 14 órá­ig várják a hozzájuk bizalommal forduló betegeket. Személyesen a rendelőintézet betegirányító ablakánál lehet je­lentkezni, de a 06/74/501-688-as telefonszámon is igényelhető elő­jegyzés. A fekvőbeteg-ellátást biztosító új onkológiai osztálynak főként a hematológiai, de onkológiai tevé­kenysége is többéves múltra te­kint vissza. (Megjegyzés.: A he- matológiában és az onkológiában sok a hasonló elem és igen széles a határterületük, bár több tekintet­ben különböznek is, mivel sok nem rosszindulatú hematológiai betegség is létezik.) A kórház IV. számú belgyógyászati osztályá­nak hagyományos tevékenységé­be 32 éve tartozik a hematológia, ahol szakorvosok, szakassziszten­sek, valamint transzfúziós szak- asszisztens dolgoztak együtt a si­ker érdekében. A részleg tudomá­nyos tevékenysége is mindvégig jelentős volt, nemcsak orvosi, ha­nem ápolási területen is. Míg kez­detben csak az emlő-onkológia tartozott az osztály profiljához, az öt évvel ezelőtt kezdődött fejlesz­téseknek köszönhetően mára az onkológia szinte teljes területét át­fogja. A fejlődés személyi és tárgyi feltételeinek teljesülésével (pl.: a kemoterápiához szükséges mű­szerek, eszközpark, gyógyszerek, stb.) a betegforgalom megduplá­zódott, valamint magával hozta a kezeléseket követő gondozási te­vékenységek bővítését is. A szakrendeléseken is az onko­lógiai osztályon dolgozó orvosok látják majd el a munkát, akik más osztályokról érkező szakorvosok­kal (pl.: radiológus, patológus, il­letve a daganatos szervek specia­listái) együtt, egy orvos csoportot alkotva állapítják majd meg a be­tegek optimális kezelésének mód­ját, amely során a beteg kívánsá­gait is figyelembe veszik. _________________________________________146674) Gr atulálunk a nyerteseknek! A múlt heti számunkban megje­lent, gyermekeknek szóló rejt­vények helyes megfejtését be­küldők közül könyvet nyerték: Nagy Sándor Pári, Nagy u. 16., Va- yerle Györgyiével, Fő u. 312., Vaj­da Teca Tolna-Mözs, Tolnai u. 16., Takács Kornél Pári, Nagy u. 121., Pilisi Krisztina Tolna, Lehel u. 30., Puska Ferenc Pusztahencse, Po­zsonyi u. 54. A felnőtteknek szóló rejtvé­nyek megfejtéseinek beküldői közül könyvet nyertek: Tanosné Nyirádi Mária Szekszárd, Tartsay ltp. 20., Kristóf Boriszláv Alsónyék, Vasút u. 18., Bucher János Tolna, Foki-köz 3/1., Koroknai Róbert Bátaapáti, Táncsics u. 8., Tóth György Tolnanémedi, József A. u. 7., Patkó István Tolnanémedi, Dó­zsa Gy. u. 6. A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddig adják postára! A könyveket postán küldjük el. ■ Hajdan November 28-án 235 éve, 1767- ben az utolsó javadalmas apát, Rodt Ferenc Konrád kötött job­bágyszerződést a szekszárdiak­kal. 155 éve, 1847-ben Jókai az életképekben ajánlotta olvasói figyelmébe Garay János Balato­ni kagylók című versfüzérét. 125 éve, 1877-ben halt meg Var­sádon Ványek Vencel uradalmi főerdész, aki cseh'létére a ma­gyar szokásokat fölvette, ked­velte, sőt magyarul regényeket is olvasott. 105 éve, 1897-ben a Tolnamegyei Közlöny Eldöntet­len harc című vezércikkében a szőlőgyökértetű pusztítása utá­ni kétféle felújításról szól: a szekszárdiak csalódtak a rossz amerikai alanyokra tett oltások­ban, ezért inkább európai vesz- szőt plántáltak. VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reg­gel 7 órakor: Dunaföldvár 261 cm, Paks 442 cm, Dombori 489 cm, Árvízkapu 859 cm. A Sió Palánknál 284 cm. (A Közép­dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksé­gétől kapott adatok.) _______Traffipax_______ 14 órától 21 óráig a 65-ös úton Harc, Zomba, Hőgyész és Tamá­si belterületén. Szekszárd, Panoráma, nagyte­rem: Jelek (15.30,17.30, 20.00). Kamaraterem: Hangyák a ga­tyában 2. (17.00, 19.00). Állandó Kiállítások PAKS. A városi Múzéumban és Paksi Képtárban az alábbi állan­dó kiállítások látogathatók hétfő kivételével naponta 10-18 óráig: Városi Múzeum: Paks törté­netének tanúi; Kőbe vésett múl­tunk; Pákolitz István emlékszo­ba; Népművészeti szoba. Paksi Képtár: Paks és kör­nyéke; Kortárs magyar képző­művészet; Scholcz Erik emlék­szoba. ■ Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: Krasz nai Zoltán. Tel: 511-505. Fax.: 511-514. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369 06/30/400-5450; Dombóvár: Glaub Róbert 460- 618; 06/20/9860-530; Paks: Rá­kosi Gusztáv, 75/510-790, 06/ 20/460-5008; Vida Tünde 06/ 20/398-4504. Tamási: Tóth Fe­renc, 480705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660; 06/30/465-4615. Piaci árak BÁTASZÉK BONYHÁD DOMBÓVÁR DUNAFÖLDVÁR PAKS SZEKSZÁRD TAMÁSI TOLNA Burgonya 50 60-70 50-70 60 50-60 70 70 60 Vöröshagyma 80 120 120-140 100-120 90-100 50-150 100 90-150 Fokhagyma 400 450 450 400 400-500 450 450-500 450 Fehérrépa 200 220 150-220 220 150-200 140-200 150-200 250 Sárgarépa 100 150 90-150 120 80-150 150 150-200 90-150 Karfiol 100 110 99-120 220 150-200 100-120 180 90 Karalábé 50 110 120 90 50-70 50-60 60 Fejeskáposzta 80 80 79 100 80 70 80-100 75 Kelkáposzta 100 100 150 140 150 160 150 120 Bab 400 400-500 480-650-600-1000 500-700 450-500 380-680 Tojás 18 17-20 19-22 16-19 18-20 20 20 19 Paradicsom 300 180-300 180-300 360 180-250 250-450 380 320 Paprika 200 100-200 150-520 120-250 100-350 20-350 100-400 130­350 Uborka 250 220 350 250 350 280-380 350 350 Alma 90-100 100-200 75-150­100-160 100-160 80-120 65-220 Banán 250­240 240 200-250 160-200 250 199 Narancs 320 280-300 220-250 300 220-300 260-350 220 220 Hová menjünk ma? Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * Szia! Ne haragudj, a számom nem sze­retném mindenkivel közölni. Szerinted, hogy tudnánk mégis megoldani, hogy ta­lán együtt kereshessük a B0LD0GSÁG- ot. 27 vagyok. * Madocsára Baksai Attilának nagyon boldog szülinapot kívánunk: Fábián csa­lád. * 32 éves srác megismerkedne egy ha­sonló korú dombóvári kedves hölggyel tartós, komoly kapcsolat céljából. "1970". * Szerelmem, miért az árnyékból teszed az üziket? Jobb lenne a közvetlen kap­csolat, melyet ígértél is. Nem kell szo­morúnak lenni, mert van remény a jövő­ben! Csak akarnod kell! Nem tudlak hív­ni, mert nem tudom a tel. számod. Pu­szi. * Tik-tak, tipeg fehér szőnyegén e drága óra mutatója, drága minden pillanat mi Tőled elfalaz. Mostanra toronnyá nőtt e fal és végtelen a sok pillanat, de várok én, hátha csenget majd e drága óra, s Te ott leszel. GeOrG. * Boldog szülinapot kíván Hőgyészre, Nyári Mónikának és Renátának, nővére Szandika, Anyukája és Apukája. * Horvát Pépének Kisdorogra (a Fő út 219-be): boldog 12. szülinapot!!! Üdv.: a Haverok. (Idővel mindenki felnő, te is, MAJD). * Komoly kapcsolatot keres egy 32/170- es srác. 06/70/250-0665. * Tyutyunak Kétyre boldog szülinapot kí­vánunk: Ági, Kriszti, Timi. * Helló! Ha nekem szólt az űzi, bocs. Azért írogattam, hogy elbűvölő szép sze­med fényében megfürödjek, csak arra vágyom, ragyogó szemeidbe nézhessek! Mikor? Szeretlek. * Szia Remény, írtam választ, de csak a keddiben volt benne, remélem ezt az üzit olvasod majd és írsz nekem, egyébként tolnai fiú vagyok, sajna, azt lehagytam. ENIGMA. * Izménybe Sebestyén Bencének szüle­tésnapja alkalmából sok boldogságot és minden jót kíván mama, papa és Csabi. * Sebestyén Bencének születésnapja al­kalmából sok boldogságot és vidám gyermekkort kívánunk: keresztszüleid, Dórika és Józsika. * Petrovics Stefániának névnapja alkal­mából jó egészséget és nagyon sok bol­dogságot kíván: Betti, Dominik, Ricsi és férjed Feri!!! * Szia, Te kedves, „őszinte szerelem’’. Én nagyon örülök Neked, mert épp egy ilyen lányt keresek. Én 19 éves vagyok, kb. 165 magas, rövid barna haj, kék szem, 60 kg. És én is egy őszinte, komoly kap­csolatra vágyom. Kérlek, az elérhetősé­gedet írd le. „Magány” * S.O.S. SOS. Nem akarok egyedül kará- csonyozni! Olyan srácok jelentkezését várom, akik el tudnak fogadni egy 28 éves, molett lányt. „Ducus” Kossuth és Petőfi rádió Helyi műsorok Szekszárd t. TV 9.00 Megyei Jogú Város Önkormányzati ülé­sének közvetítése. 19.00 Híradó. 19.25 Me­zőgazdasági magazin. 20.00 Híradó. 20.25 Ismerős?! - Petries József. 21.00 Híradó. 21.20 Halálos mulatság (amerikai film). 23.00 Híradó. Kossuth Rádió 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Társalgó. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika, 16.20 „Magyarországról jövök...”. 17.05 Vállalkozás­klinika. 17.45 Kék bolygó, 18,00 Esti krónika, 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Aranyemberek. 20.35 Dzsigerdilen avagy A szív gyönyörűsé­ge... 4. 21.04 Hétvégi műsorajánló. 21.10 A 20. század titkai. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Iskolapélda - iskolaügyekről csak fel­nőtteknek. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Önarc­kép - hangokkal. 24.00 Közlekedés Patöfl Rádió_______ ___________ 8.4 5 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.16 Riport-interjú-stúdióbeszélgetés. 9.52 Apró- cseprő. 10.10 A vélemény szabad,.. 10.45 Ze­nesarok. 11.05 Sporthírek. 11.15 Szép, szebb... 11.45 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 14.00 Kabarécsütör­tök. 17.00 Csúcsforgalom. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.04 Sportpercek. 19.15 60 éves lenne... - Emlékezés Jími Hendrixre. 20.00 Fülönfogva, avagy hogyan hallgassunk z»nét. 21.04 Mindentudás Egye­teme. 22.00 Modem idők. 22.30 Drogér(i)a. 23.00 Sporthíradó. 23.15 A Stúdió 11 dzsesszfelvételeibői. 24.00 Éjfél után... A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és 71,03 MHz-en az AM 873 kHz-en. 5,30- 9.00 Hajnaltól reggelig. 13.00-09.00 Hírsáv. 19.00- 22.00 Estidőben. 22.00-22.30 Késő esti krónika. Altom Rádió ___________________ 91 ,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűn­ügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, prog­ramajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00- 21.00 Zenei műsorok, információk, ér­dekességek. 15.00 Nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatók­nak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21,00-06.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.0Ú9.00 Reggeli informáci­ós magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix, 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00- 06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks ____ ________ 00 .00-6.00 Csak zene. 6.00-9.00 Élesztő. 6.30.7.30.8.30 Fortuna hírek. 10.20 Tőzsde. 10.30 Fortuna hírek. 11.20 Pletykóra. 12.30, 14.30.16.30 Fortuna hírek. 15.25 Pletykóra plussz. 17.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00 Rajtszám. 20.00 Gazdasági magazin. 20.35 Sportmagazin. 21.00 Lemezpárbaj. 22.00- 00.00 Csak zene. Joker Rádió, Dombóvár _________ 6.00- 10.00 Ébredjen velünk! - aktuális hírek, időjárás-jelentés, és sport egy adag mókával. 10.00- 15.00 Napközben - közérdekű infor­mációk és játékok sok zenével. 15.00-20.00 Délutáni koktél - színes hírek, játékok, kíván­ságműsor, slágerlisták. SZEKSZÁRD A megyei könyvtár Porta Galériájában Érzelmes hátrapil- lantás címmel nyílt kiállítás. Könyvek, kéziratok, fotók idézik fel a 100 éve született Illyés Gyula alakját. DOMBÓVÁR A kultúrotthonban Varga Géza Ferenc - fiatalon elhunyt - | dombóvári szobrászművész emlékkiállítása tekinthető meg. GYÖNK A művelődési házban Mözsi Szabó István festményeiből látható kiállítás november 30-ig. SIMONTORNYA A Fried Napok programja a Fried Művelődési Házban: 17 órakor Haza a magasban címmel Illyés Gyula műveiből ad elő Császár Angéla, Erdélyi György és Bognár Szilvia. TAMÁSI A Tamási Galériában Szemereki Teréz keramikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás. Tolna megye & derült napos felhős mm <£b 1 párás ködös borult # 0­0 zápor zivatar esős <£> <3 <£> havas eső hózápor havazás Készített«: (Gyakran változik majd a felhőzet, emellett legalább rövid időszakokra minde­nütt kisüt a nap, eső sehol sem valószínű. Reggel, kora délelőtt még többfelé erősen párás, foltokban kö­dös lesz a levegő, ezeken a területeken gyengül a nappali felmelegedés Xőzlekedésmeteorológla az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Reggel helyenként előfordulhatnak ködfoltok, az ország nagy ré- P? szén azonban egész nap jók lesznek a közlekedés időjárási feltételei. Tolnai Népújság az Axel Sprlnger-Nlagyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Irodavezető-főszerkesztő: kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-maíl cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/326-480. Telelax: 72/332-099. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyaror- szág Kft. Tolna Megyei Irodájá­nak terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telelőn: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1170 Ft, negyed évre 3510 Ft, fél évre 7020 Ft, egy évre 14 040 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázato­kon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerül­nek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érde­keltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvki­adó Kft.. Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését telje­sítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotó­kat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehel A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. V 1 A Megyei Onkológiai Centrum a Balassa János Kórházban Új szakrendelés indul decembertől Szekszdrdon

Next

/
Oldalképek
Tartalom