Tolnai Népújság, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-23 / 273. szám
m 2002. November 23., szombat HAZAI T Ü K Ö R 3. OLDAL Bizottsági láz a házban ADVENT A MÚZEUMBAN. Háromnapos adventi virágkötészeti kiállítás, bemutató és vásár nyílt a Néprajzi Múzeumban. A látogatók megtanulhatják az adventi koszorú kötését is. , FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES Ügyintézés egy hét alatt A magyar közigazgatás reformja Már jövőre megkezdődik a kormány közigazgatási reformja, amely többek között összevonja a Pest megyei és a fővárosi közigazgatási hivatalt és megszünteti a megyei területfejlesztési tanácsokat. A tervek szerint az Országgyűlés májusban fogadja el a új államigazgatási kódex javaslatát. Budapest A jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról vitáztak az ország- gyűlési bizottságok ülésén a kormánypárti és ellenzéki honatyák. Az elfogadott javaslatok közül több jelentősen megterheli a 2003. évi büdzsét. Elfogadta a rendőr-főkapitányságok támogatását növelő javaslatokat az Országgyűlés rendészeti bizottsága, amely szerint a szervek 5 milliárd forinthoz jutnának a központi költségvetésből. A testület általános vitára alkalmasnak találta az APEH Bűnügyi Igazgatóságának megszüntetéséről szóló előterjesztést is. A hátrányos helyzetű megyéket segítő módosító javaslatokat támogatta a területfejlesztési bizottság. A testület hatáskörébe tartozó, mintegy 250 indítvány közül a kormány támogatta, hogy az elmaradott települések kategóriájában idén szereplők, de a jövőre kimaradók a normatív támogatás felét 2003-ban is megkapják. A bizottság a megtárgyalt javaslatok többségét elutasította. Az idegenforgalmi bizottság 70-80 milliárd forintnyi kiadásnövelő módosító indítványt fogadott el a jövő évi költségvetésről szóló előterjesztéshez. Ez azzal magyarázható, hogy az ellenzéki képviselők többségben voltak a tanácskozásán. A képviselők elsősorban a vállalkozásösztönzésre és az infrastruktúrafejlesztésre szánt pénzek növelésére tettek javaslatot, többek között a beruházási és a turisztikai célelőirányzat emelésére. A turizmusra 10 milUniós színvonalúvá fejlesztik a 17 hazai közúti határátkelőt: jelenleg is több határ- állomáson zajlik ilyen beruházás. A legtöbb átalakítás eltereléssel, forgalomkorlátozással jár, egy átkelőt le is kellett zárni a munka miatt. Végéhez közeledik a záhonyi beruházás, a barcsi határállomás átépítése pedig a napokban kezdődött. Hasonló átalakítás zajlik az ártándi és a gyulai közúti átkelőn, és előkészületben van a tompái beruházás. A soproni határállomás újabb közúti sávval bővült, Rábafüzesnél pedig új átkelőt építettek. Az építkezések a legtöbb határ- állomáson eltereléssel, forgalom- korlátozással járnak. Átkelőt csak egy esetben kellett lezárnunk átépítés miatt - mondta Varga Tibor ezredes, a határforgalmi főosztály vezetője. Beregsuránynál szeptember óta kerülőre kényszerülliárd forintnyi többlettámogatást, a kis- és középvállalkozói célelőirányzatra 20 milliárd forinttal többet szánnának, mint a kormány. Az EU-csatlakozással összefüggő alkotmánymódosításhoz benyújtott ellenzéki módosító javaslatok közül hatot támogatott az európai integrációs bizottság. Közéjük tartozik Salamon László (Fidesz) indítványa a preambulum elhagyására, valamint az a javaslat, amely a kormány és az Országgyűlés közötti egyeztetés rendjére európai integrációs ügyekben külön törvényt tart szükségesnek. A bizottság a 2003. évi költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott, az EU-integráció- val összefüggő módosító indítványok közül egy technikai jellegű beadványt támogatott. A gazdasági bizottság támogatta a kistérségek többletjuttatását és a lakóépületek energiamegtakarítási programjára fordítható összeg emelését. A többség szeretné elérni: alapdíjuknak ne 50, hanem 80 százalékáig számolhassanak el alkalmazotti, illetve vállalkozói költségeket. A bizottság állásfoglalása szerint 1,5 milliárd forinttal kellene emelni a lakóépületek energiamegtakarítási programjára fordítható összeget, amit az informatikai, távközlésfejlesztési és frekvenciagazdálkodási feladatokra szánt pénzből vonnának el. mti/europress Félórás várakozás után kivonultak az ellenzéki képviselők az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának üléséről, mert a testület MSZP-s elnöke nem érkezett meg, és az ülés vezetését a testület általános alelnöke sem kezdte meg. nek az utasok Záhony, illetve Tiszabecs felé, és ez egészen június 30-ig tart majd. Röszkénél az autópályának megfelelő szintre fejlesztették a határátkelőt. Itt az nehezíti az át- jutást, hogy a határ túloldalán még közel sincsenek hasonló feltételek. A túloldalon is megtörté1 nik a korszerűsítés, amint szomszédainknak lehetőségük lesz rá. A két átkelő eltérései, áteresztő képességük különbsége ugyanis komoly nehézséget jelentett, s nem ritkán dugókat okozott a határforgalomban. Az építtető a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, a határállomások átalakítását pedig uniós támogatásból, illetve állami forrásokból finanszírozzák. PHARE-forrásból valósul meg többek között a barcsi átépítés is, amely ezekben a napokban kezdődött, és várhatóan egy év alatt elkészül. A 700 milliós beruházás során szinte az alapokig bontják le és építik újjá az átkelőt. NAGY LÁSZLÓ ____________Budapest __________ Te ljes az egyetértés a szakmai műhelyek és a politika között abban, hogy a közigazgatási reformnak és az intézményrendszer átalakításának a kistérségekre és a régiókra kell összpontosítania - jelentette ki Lamperth Mónika. A belügyminiszter szerint a legfontosabb feladat a kistérségek és a regionális intézményrendszer megerősítése. Hozzátette, a 150 kistérség kevésnek bizonyul. Ágh Attila politológus lapunknak azt mondta: az igénylések 250 kistérség létrehozását tartalmazzák, a végleges szám feltehetően 200- 220 lesz. A kistérségi intézményrendszer kapcsán a belügyminiszter elmondta, hogy a területfejlesztési funkció mellett az államigazgatási feladatok ellátására egységes körzeteket célszerű kialakítani. Lamperth Mónika szerint a megyei területfejlesztési tanácsok megszűnésével a feladatok kisebbik részét a kistérségi, a na- gyobbikat a regionális terület- fejlesztési tanácsok vennék át. A szervezetben nagyobb szerepet kapnának a megyei jogú városok, a megyei önkormányzatok, valamint a kistérségek. Szeretnénk elérni, hogy az állampolgárok egy kistérségen belül hivatalos ügyeiket kizárólag egy helyen tudják elintézni. Lamperth Mónika hangsúlyozta: az intézményrendszer átalakítását a finanszírozás reformjával együtt kell végrehajtani. Ehhez szükséges a saját bevételek átalakítása, az adórendszer olyan tartalmú felülvizsgálata, hogy az önkormányzatok bevételei növekedhessenek. Ahol nincs meg a szükséges jövedelem- termelő képesség, támogatásokkal pótolnák a hiányt, nagy ede-koós Államigazgatási kódex Várhatóan januárban tárgyalja a kormány az államigazgatási eljárás új kódexét. Az Országgyűlés elé májusban kerülő tervezet az állampolgárok számára szakszerűbb, gyorsabb és pontosabb kiszolgálást tesz majd lehetővé. A szabályzat évente két nappal csökkentené a jelenleg 30 napos ügyintézési határidőt, amelyet addig csökkentenének, amig egy hétben nem maximálják. Az új kódex támogatná az elektronikus ügyintézést. Ahol a fejek hullanak Öt megye közigazgatási hivatalának élére új vezetőket neveznek ki. Lamperth Mónika szerint magasabb színvonalú működésre van szükség az érintett szervezeteknél. Változás várható Csongrád, Jász- Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási hivatalának élén. A törvény szerint a pályázat kiírása előtt nyolc nappal kell értesíteni az érintetteket, ez a belügyminiszter szerint a jövő héten hétfőn történik meg. Lamperth Mónika beszámolt arról is, hogy a leváltandó vezetők többsége fótisztviselö, így más területeken foglalkoztatni tudják őket. Szintén változás várható a főváros, illetve Pest megye közigazgatási hivatali szerkezetében. Ezt a két intézményt összevonják, és létrehozzák belőlük az egyes számú regionális köz- igazgatási hivatalt. Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára az Europressnek azt mondta, hogy az összevonásnak még nincs meg a konkrét időpontja, de az a jövő évben várható. Átépítik a határátkelőket Kaposvár Beszélnek a szirénák Egymilliárd forintos riasztórendszer Életnövelő terápia Paks A paksi atomerőmű harminc kilométeres körzetében fekvő hetvenhét településen 227 korszerű, számítógép-vezérlésű, beszéd közvetítésére is alkalmas szirénákból álló rendszert építettek ki. Az egymilliárd forintos beruházást tegnap adták át. A régi szirénarendszert még 1980- ban építették ki, az műszaki tartalmában, állapotában is elavult, gyakran meghibásodott, ezért döntött a kormány 1999-ben egy új rendszer létesítéséről. Az egymilliárd forintos, három év alatt három ütemben elkészült beruházás eredménye egy számítógépvezérlésű, beszéd közvetítésére is alkalmas hálózat, amely hetvenhét Tolna, Bács-Kiskun, Baranya és Fejér megyei településen összesen 227 szirénából áll, és 275 ezer ember biztonságát szolgálja. A rendszer többszörösen védett, illetéktelenek nem férhetnek sem a központokhoz, sem a szirénákhoz. A három központból kettő a paksi atomerőmű területén van, a harmadik Szekszárdon, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságon. A szirénákat a helyi önkormányzatok tájékoztatásra, „elektronikus kisbíróként” is használhatják, ezt a szolgáltatást 41 település igényelte. A paksi városházán Pál Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára adta át a rendszer kulcsát Hajdú Jánosnak, Paks polgár- mesterének. Jelen volt Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató és Rónaky József, az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója. RÁKOSI Gusztáv Letörölhetik a táblát Budapest Lehetetlen jogi és anyagi helyzetbe kerülhetnek az alapítványi és magániskolák fenntartói, mert a jövő évi költségvetés tervezetében levő normatív támogatások szerint januártól az intézmények költségvetési finanszírozása abszolút értékben kisebb lesz az idei decemberi összegnél - áll az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) elnökének közleményében. Horn György szerint forrásaik így nem bjztosítják számukra is kötelezően előírt és szerződésben vállalt feladatok fedezetét; kötelezettségeik teljesítése esetén pedig a független iskolák tömegesen mehetnek tönkre. Az egyesület szerint a központilag előírt bérfejlesztés fedezetét a költségvetésnek kell biztosítani, méghozzá egy - önkormányzatokéhoz hasonló - elkülönített tartalékalapból. ____________■ Bud apest Magyarországon 500-600 diagnosztizált HIV-fertőzött személy él, de a becslések szerint 2500-3000-en hordozzák az AIDS-betegség vírusát - közölte Bánhegyi Dénes, a fővárosi Szent László Kórház osztály- vezető főorvosa a december 1- jei AIDS-világnap alkalmából rendezett tájékoztatón. 1985-től 1021 HIV-fertőzöttséget állapítottak meg Magyarországon, jelentős részben itt élő külföldieknél. A fertőzöttek körében 415 személy esetében alakult ki AIDS-betegség; közülük 215-en elhunytak. Bánhegyi Dénes hangsúlyozta: 1986 óta jelentősen csökkent az AIDS-halálozások száma, ugyanis akkor kezdődött meg a betegek gyógyszeres kezelése. Bánhegyi felhívta a figyelmet arra, hogy bár a HIV-fertőzések többsége homoszexuális kapcsolat során keletkezett, egyre több Magyarországon heteroszexuális kapcsolatban a fertőződés. Az utóbbi esetek 80 százalékában afrikaiakkal, illetve nyugateurópai kábítószeresekkel létesített szexuális aktus során történik a fertőződés. A főorvos tájékoztatása szerint Magyarországon minden olyan HIV-fertőzött gyógyszeres terápiában részesülhet, aki ebbe beleegyezik. A gyógyszer a betegek számára ingyenes, ami az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak körülbelül annyiba, kerül, mint az egyik leggyakrabban használt vérnyomáscsökkentő készítmény. Mivel csupán hat éve nyílik lehetőség gyógyszeres kezelésre, a főorvos még nem tudja megmondani, hogy a terápia hány életévtöbbletet jelent a betegeknek __________________■ __________Hí rek_________ Pr ivatizációs vita A Fidesz helyteleníti, hogy a költségvetési törvényen keresztül, a privatizációs jogszabály módosításával a még állami tulajdonban lévő vagyon szinte teljes egészét mpgánosítják- mondta Rogán Antal frakcióvezető-helyettes. Bejelentette: a frakción belül egy privatizációt ellenőrző munkacsoportot állítanak fel. Az ÁPV Rt. az ország egyik legszigorúbban ellenőrzött intézménye, működését az Állami Számvevőszék, többpárti felügyelőbizottság és független könyvvizsgáló is ellenőrzi - reagált Rogán kijelentésére az ÁPV Rt. Mn Kedvező bánásmód Amikor a magyar társadalomban időnként menekültellenes hangok jelennek meg, nem árt arra gondolni, hogy Magyar- ország tartozik a világnak a magyar menekültekkel való kedvező bánásmód miatt, hiszen a Magyarországról elmenekül- teket sok helyen fogadták gondoskodással, és tették lehetővé számukra az integrálódást- mondta Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke a győri menedékjogi fórumon, mti Százalékos norma A közoktatási normatívák 50 százalékos emelését kezdeményezi a Fidesz a költségvetéshez benyújtandó módosító javaslatai között - tájékoztatta Sió László, a Fidesz oktatási tagozatának vezetője a Pedagógusok Szakszervezetének vezetőit. A párt szerint ez biztosíthatja az óvoda- és iskolafenntartó önkormányzatok működő- képességét és a 2002. évi pedagógusbér-emelés áthúzódó hatásának fedezetét, mti Utánpótlás-nevelés A romániai magyar felsőoktatási és tudományos intézményekben folyó utánpótlás-nevelés támogatására együttműködési megállapodást ír alá Romániában Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke az Erdélyi Múzeum Egyesülettel (EME). Az MTA segítséget nyújt a nemzetközi pályázati kiírások és más finanszírozási lehetőségek eléréséhez, europress Őrség és haderő Nemzetőrség abban az értelemben nem lesz, ahogy azt az előző kormány gondolta - jelentette ki Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára Balatonkenesén. A honvédelemhez közel álló társadalmi szervezetek találkozóján leszögezte: olyan nemzetőrségre nincs szükség, amelybe a fiatalokat kényszersorozzák, alapkiképzésben részesítik, ami végül is egy 20 ezres létszámú, önálló haderőt jelentene, mti A kapszulák ára Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete továbbra sem tekinti véglegesnek az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) november 18-án elküldött, társadalombiztosítási támogatásra javasolt készítmények listáját. Az OEP az érintett gyártókkal és forgalmazókkal december 2- án megkezdi a tárgyalások második fordulóját a gyógyászati segédeszközök áráról, mti Magyar és magyar A Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi ülésén érzékelhető volt, hogy a magyar pártok a belpolitikai vitáikat nem akarják átvinni a határon túli területekre - mondta Szabó Vilmos államtitkár Debrecenben. A Határon Túli Magyarok Hivatalának vezetője hozzátette: mindez jó üzenet a szomszédainknak, jó üzenet az Európai Uniónak és jó üzenet volt a prágai NATO-csúcsnak is. mti ■