Tolnai Népújság, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-21 / 271. szám
2002. November 21., Csütörtök MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL ____________Mondom A Magamét____________ 'G YUR1CZA MIHÁLY Házak és lakóik Munkába menet, jövet naponta elvisz az utam egy kis házacska előtt. Szerényen lapul meg a tehetősebb szomszéd épületek között a mohás palatetejével, fehérre meszelt falával. Nem ismerem a lakóját, pedig falusias a környezet, ahol immár negyedszázada élünk. Az egymás iránti érdeklődés, a törődés viszont a nagy árubőség közepette már itt is hiánycikk. Nem sokat tudok a házról, azt viszont gyakran látom, hogy egy idős néni rendszeresen kimeszeli, kívül, belül. Sőt, mivel a házacska egyik fala haragban lehet a másikkal, s egyre távobdik tőle, az évenkénti 2-3 centis rést mindig betapasztják. Kis púp keletkezett már a falak találkozásánál. Kicsit göcsörtös, kicsit csúnyácska, de nem engedi beverni a záport, befújni a szelet. Lehet, hogy egyszer tavasszal, amikor majd kienged, a föld fagya, végleg búcsút mond az egyik fal a másiknak. Nem tudom. De abban biztos vagyok, hogy ennek az öregasszonynak senki nem ad majd másik házat. Ha elragadna az indulat, azt írnám, hogy Magyarországon ma ház, lakás csak azoknak jár, ingyen, akik nem, hogy egy rést nem tapasztanak be a hajlékukon, de egy meszelővonást sem tesznek, egy törött, meglazult cserepet meg nem igazítanak a saját fejük fölött. Miért tennék? Ha a mostani rájuk dől, úgyis kapnak másik házat, pénzt, szükséglakást. Sír az ember szíve, ha végigautózik egyik-másik falun. A valamikor rengeteg verejtékkel megépült porták egymás után adják át magukat az enyészetnek. Amelyek lakatlanok, azért, amelyek meg nemtörődöm emberek birtokába, használatába kerülnek, azért. Vannak még olyan házak, amelyekbe beköltözhetnek azok, akik életükben nem tettek egymásra két téglát. De mi lesz, ha majd elfogynak az ajándékozható, potom pénzért birtokba adható vagy egyszerűen csak elfoglalható porták, lakások? Es mi lesz, ha elfogynak azok az emberek, akiknek a munkájából az is megélhet, akinek egész élete dologtalanul telt el? A roma államtitkár Pakson Támogatás a Miniszterelnöki Hivataltól Paks Paks a bedőtanyai események után példaértékűen kezelte a romák ügyét - jelentette ki tegnap Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekkel foglalkozó államtitkára, miután megbeszélést folytatott Hajdú János polgár- mesterrel. Teleki László tegnap Pakson közel egy órás eszmecserét folytatott a város polgármesterével. Elmondta, látogatását az indokolta, hogy a helyhatósági választásokon váltás történt a város vezetésében. A beszélgetés meggyőzte arról, hogy a város önkormányzata továbbra is példaértékű módon kívánja kezelni a romakérdést. Hosszú szocializációs folyamatról van szó, amelyhez türelem és türelem szükséges - mondta a rögtönzött sajtóbeszélgetésen az államtitkár, aki maga is a cigány kisebbséghez tartozik. A MÉH programok kínál Paksnak is. Egy kisbuszt ajánlottak fel a bedő- tanyaiak munkába, iskolába járásához, ehhez 50 százalék kamatmentest kölcsönt és ugyanennyi vissza nem térítendő támogatást adnak. Január elejéig elkészítenek egy oktatási programcsomagot, később egy foglalkoztatási tervezetet. Az eredményességhez azonban nem csak elvárásaink kell legyenek - fogalmazott a kisebbség nevében Teleki László - hanem nekünk, romáknak is tennünk kell. RÁKOSI Előző kérdésünk: Találnak-e Irakban tömegpusztító fegyvereket? Szavazóink nagyobb része nem hiszi, hogy találnak, 62,5%-uk voksolt nemmel. MAI KÉRDÉSÜNK: Jelezzék-e a korhatárt a tv-képernyőn? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepujsag.hu , és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Képviselői összeférhetetlenségek Szocialista és szabaddemokrata politikusoknak kell dönteniük Atomerőműbeli igazgatósági tagságuk miatt egy paksi és egy szekszárdi önkormányzati képviselőnél is összeférhetetlenség áll fenn -, tudta meg lapunk. Faller Dezsőnek, a paksi MSZP elnökének és Jobban Zoltánnak, az SZDSZ megyei elnökének december elejéig dönteniük kell arról, melyik tisztségükről mondanak le. Paks, Szekszárd Mindkét város önkormányzata tulajdonrésszel rendelkezik a Paksi Atomerőmű Rt.-ben, így a törvény értelmében képviselőik nem foglalhatnak helyet a cég igazgatóságában. Feltéve, hogy a város nem adja el a részvénycsomagját. Pakson tavasszal felmerült már ez a lehetőség. Ennek kapcsán Faller Dezső lapunknak elmondta: idén március 6-án, az előző képviselő-testület (amelynek szintén tagja volt -A szerk.) határozatot hozott az önkormányzat tulajdonában lévő atomerőműves részvények eladásáról. A részvénycsomag névértéke 54,4 millió forint. Faller Dezső tudomása szerint, az adás-vétel ügyében több levélváltás történt az önkormányzat és a Paksi Atomerőmű Rt. között. Ezt az információt a város jegyzője, dr. Blazsek Balázs megerősítette. Kérdésünkre elmondta, hogy a részvények eladásáról szóló határozat nem tartalmaz határidőt. Hajdú János, Paks polgármestere az atomerőműves részvények sorsáról nem kívánt nyilatkozni, mint mondta, eddig nem volt ideje tájékozódni ez ügyben. A pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke, Barnabás István úgy emlékszik: csupán a részvények eladhatóságáról döntött tavasszal a testület, ezért az a határozat nem kötelezi semmire a jelenlegi önkormányzatot. A fideszes képviselő szerint azóta egyébként is gyökeresen megváltozott a helyzet, mert a Magyar Villamos Művek Rt. tervezett privatizációjával köny- nyen lehet, hogy az atomerőmű is a privatizálandó vállalatok listájára kerül. Ezért fontosnak tartja, hogy a paksi ön- kormányzat a részvénycsomagon keresztül továbbra is bepillantást nyerjen az erőmű gazdálkodásába és a stratégiai terveibe. Most nem az a tét, hogy valaki két helyről, az atomerőműtől és az önkormányzattól is felvehesse a tiszteletdíját - fogalmazott Barnabás István. Faller Dezső jelenlegi összeférhetetlenségi ügyét dr. Freppán Miklós, a megyei közigazgatási hivatal vezetője „függő helyzetnek” nevezte. Álláspontja szerint, amíg a paksi részvények nem kerülnek eladásra, fennáll az összeférhetetlenség a képviselővel szemben. Amennyiben viszont ezeket eladják, megszűnik. Viszont a határidő köti a polgármestert és a képviselőt is: a megbízólevél átvételétől számított harminc napon belül a képviselő köteles megszüntetni az összeférhetetlenséget. ■ KRASZNAI, RÁKOSI Nem aktuális Jobban Zoltán szekszárdi képviselőt tegnap a gazdasági bizottság ülése előtt értük el. Az SZDSZ-es politikus lapunkkal annyit közölt: a törvény egyértelműen fogalmaz, és mivel december 4-ig még van ideje, számára egyelőre nem aktuális a téma. HÍREK STRASBOURG. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank munkájáról szóló éves jelentést - az Európa Tanács gazdasági bizottságának felkérésére - dr. Braun Márton, Szekszárd és körzete országgyűlési képviselője készíti el. A dokumentum az ET jövő év júniusi közgyűlésén kerül a testület elé. TOLNA. Dr. Iván László, az Idősügyi Tanács tagja, a Magyar Szociálpolitikai Társaság elnöke tart előadást Idősek lendületben címmel holnap, pénteken 17 órától, a tolnai művelődési házban, az Egész-ség Hónap keretében. Kb. 18.30-tól dr. Máté József reflexológus referál a „talpra állított egészségről”. DOMBÓVÁR. A városháza dísztermében pénteken kilenc órakor kezdődik az a fórum, ahol Szabó Loránd polgármester és az önkormányzat intézményeinek vezetői az együttműködés lehetőségeiről cserélik ki gondolataikat. KAKASD. Ismeretterjesztő előadást tart a Faluházban Murvai Árpád november 21-én 19 órakor. Előadásának címe: A torinói lepel titkai, avagy az V. evangélium. DOMBÓVÁR. A várost vezető testület pénzügyi-ellenőrző bizottsága péntek délután két órától ülésezik, ahol az önkormányzat településfejlesztési terveiről, helyi kórházat működtető Szent Lukács Egészségügyi Kht. két igazgatójának díjazásáról tárgyalnak. TOLNA. Az iskolaérettség kritériumairól tart előadást Béndek Ferencné pszichológus a tolnai Bartók Béla utcai Pitypang óvodában ma, csütörtökön 17 órától, a Szülők klubjában. DOMBÓVÁR. A Vöröskereszt városi szervezete sokszoros véradókat jutalmaz azon az ünnepségen, ami péntek délután három órakor kezdődik az 516- os számú Ipari Szakképző Intézetben. SZEKSZÁRD. A Pécsi Szimfonikus Zenekar ad Brahms, Bruck és Strauss művekből koncertet november 22-én, pénteken 19.30 órától Szekszárdim, a Művészetek Háza aulájában. Vezényel Stefano Pellegrini, hegedűn közreműködik Wanami Takayoshi. DOMBÓVÁR. Péntek este hét órakor Dalkávéház kezdődik a kultúrotthonban, ahol a helyi Fanyűvő Kvintett megzenésített versekkel, a Budapestről érkező Tóthváry Kvartett pedig mediterrán gitármuzsikával szórakoztat- ja az érdeklődőket. __________■ Meg kérdeztük olvasóinkat Vállalná a nyilvánosságot? Kétmilliárdhoz közelít a héten az ötös lottón a főnyeremény. Sokan vesznek ezekben a napokban lottószelvényt, van aki nagyobb összeggel is megkísérti a szerencséjét. A nagyobb nyereményeknél előfordul, hogy nem tudjuk, ki a nyertes. Vállalná-e a nyilvánosságot, ha megnyerné ezt az irdatlan összeget, kérdeztük olvasóinktól. Prantnerné Miklós Andrea, Szekszárd: - Semmi esetre sem mondanám meg, hogy nyertem, mert ismerve az embereket, annak semmi jó vége nem lenne. Egyébként ekkora összeget nyerni sem szeretnék, nekem elég lenne 50 millió forint. Debreczeni János: - Nehéz lenne eltitkolnunk, hiszen tizen- ketten játsszunk együtt. így, ha megütnénk a főnyereményt nem is lenne értelme a titkolózásnak, hiszen megoszlana a kétmilliárd, mint nem is olyan régen a paksi kosarasok hatszázhatvan milliós nyereménye a hatos lottón. Matyó Ferenc, Hőgyész:- Eltitkolnám, ha megnyerném a két milliárdot. Olyan világban élünk ma, ahol 100 forintért is fejbe vágják az embert, nemhogy ennyiért. Kaczur János, Úszód:- Éppen a lottót feladni ugrottam ki a munkahelyemről, a paksi kavicskirakótói. Ha megnyerném a kétmilliárdot, vállalnám a nyilvánosság előtt, egyrészt ennyi pénzt aligha lehetne titokban tartani, másrészt lenne miből testőröket fogadni. _______Röviden_______ HŐ GYÉSZ. Jótékonysági Erzsébet, Katalin bál lesz Hőgyészen november 23-án, szombaton a művelődési házban. A rendezvény este fél nyolckor a német nemzetiségi egyesület tánccsoportjának műsorával kezdődik, majd ezt követi a bál, ahol fellép Flipper Öcsi. Az est bevételéből a tánccsoport felszerelését bővítik. ÖCSÉNY. Az adórendelet, a harmadik negyedéves költségvetés teljesítésének értékelése, a jövő évi költségvetés koncepciójának kialakítása lesz a témája a hétfőn este hét órától kezdődő pénzügyi bizottsági ülésnek. DOMBÓVÁR. Dr. Reisinger János irodalomtörténész csütörtök este hat órától ismeretterjesztő előadást tart a dombóvári művelődési házban „Ismerjük meg a Bibliát!” címmel. ■ A Tolnai Népújság és az Alisca Rádió közös játéka Alisca Tof. ) io m Szerinted melyik dal volt a legsikeresebb az elmúlt héten az Alisca Rádióban elhangzott dalok közül? Nincs más dolgod, mint karikázd be az általad kiválasztott dalt, a Tolnai Népújságból kivágott szelvényt küld be az Alisca Rádió címére: 7100 Szekszárd, Pf: 254. A szelvényt beküldők közül négyen ajándék CD-lemezt kapnak. Beküldési határidő: jövő hét kedd, 12 óra. 1. ALEX FEAT. GALLUSZ NIKOLE TE ÉLED ÁT 2. IN GRID TU ES FOUTU 3. V.TECH NE MÚLJON EL / FUNK FILTE 4. SHAKIRA OBJECTION (TANGO) 5. NELLY & KELLY ROWLAND DILEMMA 6. LUTRICIA MCNEAL PERFECT LOVE / RADIO VERS 7. ANASTACIA WHY'D YOU LIE TO ME 8. FIESTA HOLA MI AMOR 9. BON JOVI EVERYDAY 10. DAVID GUETTA LOVE DON'T LET ME GO Ezen a héten a következők kapnak CD-lemezt ajándékba: Molnár Erik, Bonyhád-Majos V.u. 33., Pribitek Károlyné, Nagydorog Wörösmarty u. 28., Cselle Erzsébet, Nagydorog Rákóczi u. 28., Nyirati Klaudia, Dombóvár Eötvös u. 1. Visszaállítják az óraszámokat A tnnnnvne is rsökkpn - nz iskolák szkpotiknsnk Csökkentené, pontosabban visszaállítaná az általános és középiskolákban az 1999-es óraszámokat az Oktatási Minisztérium (OM) a közoktatási törvény módosításával. A csökkentéssel párhuzamosan a tananyagot is szűkítik, ennek részletei azonban még nem ismertek. aggályaiknak is. - Évtizedek óta mondják, hogy csökken a tananyag, de ennek nem tudunk hinni addig, amíg a felvételi követelmények nem változnak meg - mondta Brunn János, a szekszárdi I. Béla Gimnázium igazgatóhelyettese, aki egyet értett azzal: a diákok túlterheltek. Hozzátette: a középiskolák hajlamosak lennének a tananyagot csökkenteni, de az egyetemek irreálisan magas követelményeket támasztanak. A kormányzat törekvése, hogy a középiskolát végzettek nyolcvan százaléka bejusson a felsőoktatásba, ellentmond a tananyag-csökkentésnek. Hasonló helyzetben vannak az általános iskolák. Mint a tamási Würtz Ádám Általános Iskola igazgatója, Mézes Ferencné fogalmazott: tanulmányi versenyeken, középiskolai felvételiken nem a törzsanyagot kérik számon, hanem a „kiegészítő anyag kiegészítőjét”. Az intézményvezető örülne az óraszám-csökkenésnek, ezt azonban a kerettantervben és a NAT-ban a tananyag tartalmi csökkenésének is követnie kell. Ha alacsonyabbak lesznek az óraszámok, az azt is jelentheti, hogy néhány iskolában kevesebb pedagógusra lesz szükség. ' ____________YF. Tol na megye A tervezet szerint az általános iskolák első, második évfolyamában marad a napi négy tanóra, harmadikban pedig négyre csökkentenék a kötelező óraszámot. Jelenleg a harmadikosoknak négy, vagy öt órájuk lehet. A negyediktől a tizedik évfolyamig szintén átlagosan heti két és fél tanórával lenne kevesebb. A hetedik, nyolcadik osztályban napi öt órát terveznek, a kilencedik és tizedik évfolyamon a mostani hat helyett átlagban öt és félnél nem lenne több órájuk a diákoknak. Az OM —--------—------,----ez zel párhuzamosan a tananyag csökkentését is tervezi. A gyakorlatban a legtöbb diáknak ma a tagozatos oktatás, vagy a tehetséggondozás miatt így is több órája van a kötelezőnél, és van olyan iskola, ahol a harmadikos kisdiák tízből kilenc napon át öt órát ül az iskolapadban. Az iskolák vezetői szinte egyöntetűen támogatnák az óraszám-csökkentést, ám hangot adtak