Tolnai Népújság, 2002. november (13. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-15 / 266. szám
lim 2002. November 15., péntek KÉK T ÖKÖR 9. OLDAL Nyomozás a stadionfejlesztések kapcsán Budapest Halállal fenyegette szerelmét A gyilkos megvan, keresik a felelőst Hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága tegnap, mert az előző kormány idején az Ifjúsági és Sportminisztérium 5 milliárd forintért rendelt meg 38 stadionhoz beléptető rendszert. Ebből 4 milliárd forintot már korábban kifizettek, ám'eddig csak két stadionban építették ki a rendszert. Papp Csaba alezredes, a gazdasági bűnözés elleni osztály vezetője a jelenlegi gazdasági bűnügyek kapcsán elmondta: az APEH egyik főosztályvezetőjét jogosulatlan adatkezeléssel gyanúsítják, továbbá látókörbe került egy, a rendőrség kötelékébe tartozó személy is annak kapcsán, hogy tavaly a Defend Kft. két munkatársa a Magyar Fejlesztési Bank megbízásából 84 esetben 189 személyre vonatkozóan adatokat gyűjtött. Papp beszámolt az elmúlt két hónap eredményeiről. 2001 februárja és 2002 májusa között tizennyolc, az agráriumhoz kapcsolódó ügyben érkezett feljelentés az osztályhoz. Ez év augusztusáig hét ügyet zárt le a rendőrség, az elmúlt hetekben további nyolcat. Ebből négy esetben továbbítottak vádemelési javaslatot az ügyészséghez, három esetben ' szüntették meg, és egy esetben függesztették fel a nyomozást. Egyéb gazdasági ügyben tizenhárom feljelentés érkezett a rendőrséghez, amelyeket részben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), részben magán- személyek tettek. Többek között a Defend Kft., a Millenniumi Kht., az Országimázs Központ ügyében folyik nyomozás, a Defend-ügy kapcsán egy embert a héten őrizetbe is vettek. Az esetek többségében a feljelentés azért érkezett, mert a cégek több vállalkozót is bevontak a szerződések teljesítésébe, ezzel megtöbbszörözve egy adott munka elvégzésének költségeit. Sokszor nehéz hozzájutni a dokumentumokhoz, például ha az adott cég elköltözött. STEINER KATA A kedden Ercsiben meggyilkolt 13 éves lányt már korábban megfenyegette, bántalmazta a barátja, és erről az édesanyja szólt is a rendőröknek. A Fejér megyei rendőrfőkapitány tegnap Pécsett bejelentette: belső vizsgálatot indít, követett-e el valaki mulasztást az ügyben. Pécs - Ercsi Amint arról lapunkban tegnap beszámoltunk, a 17 éves R. Tamás kedden Ercsiben puszta kézzel megfojtotta a 13 esztendős K. Ágnest, korábbi barátnőjét. A gyanúsítottat a rendőrök néhány óra múlva őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását. Papp Károly ezredes, Fejér megye rendőrfőkapitánya tegnapi, Pécsett tartott sajtótájékoztatóján további részleteket közölt a gyilkosság előzményeit illetően. Az ezredes elmondta, hogy az áldozat és későbbi gyilkosa között néhány hónapja szerelmi kapcsolat alakult ki, a viszony azonban megszakadt. Később a fiú szerette volna helyreállítani az eredeti helyzetet, ez azonban nem sikerült. Vitáik során korábban többször meg is fenyegette a lányt. Többek között azt is kijelentette, ha nem kezdik újra a kapcsolatot, „nem fogja megérni a születésnapját”. Miután nem sikerült elérni célját, R. Tamás később tettleg is bántalmazta a lányt. Október elején, egy ilyen eset alkalmával a kislány könnyű sérüléseket szenvedett, erről látlelet is készült, 21- én pedig az édesanya feljelentést is tett a rendőrségen, mert a fiú bement a lány iskolájába, és megharapta Ágnes arcát. A hatóság akkor garázdaság miatt indított eljárást, azonban a fiút ebben az időszakban nem találták, így nem tudták kihallgatni. A főkapitány beszámolt arról is, hogy miután az édesanya a tragédia után nyilatkozataiban elégedetlenségét fejezte ki a rendőrök feljelentést követő munkájával kapcsolatban, bizottságot állít fel a megyei fő- kapitányságon, hogy kivizsgálják, mulasztottak-e az ügyben. Amennyiben ez bebizonyosodik, annak - mint mondta - „személyi következményei” is lehetnek. Többek között azt is kiderítik, igaz-e, hogy a lány anyja később, október 21-ét követően is kért segítséget a rendőröktől. MÁTÉ BALÁZS Tolvajok karácsonyi készülődése Kiskunhalas A napokban az egyik Kiskunhalashoz közeli erdőből több mint másfél száz fenyőfát loptak el. A tettesek elfűrészelték a cseperedő fákat. A tulajdonos kára 200 ezer forintra tehető. Víg Tibor, a kiskunhalasi mezőőr és kollégái kedden délután egy derékba vágott fenyőfára lettek figyelmesek az egyik felsőszállási ültetvényen. Rosszat sejtve, gyalogosan kutatták át a területet, és gyanújuk rövid időn belül beigazolódott. Fenyőfatolvajok dézsmálták meg a harmirichektáros, szépen fejlődő erdőt. Szemrevételezéssel 150-200 darabra becsülték a hiányzó feketefenyők számát. Az elkövetők fűrészszel dolgoztak. A fákat jó egy héttel korábban vághatták ki. A tolvajok módszere elszomorította a természetet kedvelő mezőőröket. A fiatal fákat 50-60 centiméter magasságban vágták derékba. A nyomok után kutátva egy - hagy valószíhűséggel IFA típusú - tehergépkocsi keréklenyomatát is megtalálták. Vélhetően ezzel szállították el a kivágott karácsonyfának valót. Víg Tibor elmondta, hogy az eltulajdonított fenyőfák a korai vágás ellenére is szép zölden fognak elkelni a karácsonyi ünnepek előtt. A mezőőr azt sem tartja kizártnak, hogy az elkövetők tudják: a tél kezdetével szinte biztos, hogy találkoznak a mezőőrség járőrével, és ezért időzítették korábbi időszakra a lopást. A halasi mezőőröknek - tulajdonosi megbízás hiányában - nem feladatuk az erdők őrzése, de rendszeresen járnak a fákkal sűrűn ültetett területeken is. Az elmúlt évek során mindig sikerült tetten érniük A mezőőr fedezte fel a lopást fotó: töröcsik dávid fatolvajokat. A karácsony közeledtével megint megszaporodtak a fenyőfalopások-, mivel jó haszonnal jár az értékesítésük. Tavaly a halasi árusoknál minimum 600 forint volt métere a nélkülözhetetlen kará- csonyi kelléknek. _________________töröcsik dávid _________________Tolnában történt_________________ PA RTOLDALNAK ÜTKÖZÖTT, MAJD FELBORULT. Könnyű sé rüléses baleset történt csütörtökön a 61-es úton Tamási és Nagykónyi között. Egy személygépkocsi vezetője Tamási irányából érkezve egy jobbra ívelő útkanyar után áttért a menetirány szerinti bal oldalra, nekiütközött a partoldalnak, majd az autó felborult. A balesetet a gépkocsi vezetője 8 napon belül gyógyuló, könnyű fejsérüléssel megúszta. BÁTASZÉKI BETÖRÉSEK. Bátaszéken két lakóházba törtek be. A két helyszínről készpénz és különböző értéktárgyak tűntek el. A lopási kár meghaladja a 100 ezer forintot. RÁCSFESZÍTŐ. Bonyhádon a Szecskadűlőben egy présházat törtek fel. Az elkövető a rácsot lefeszítette, majd az ablakon keresztül jutott be a helyiségbe, ahol mintegy 50 ezer forint kárt okozott. HIÁNYZÓ NYOMTATÓ. Egy nyomtató hiányát észlelték a dunakömlődi általános iskolában, melyet vélhetően úgy loptak el az oktatási intézményből. HÍVATLAN LÁTOGATÓK. Regöly egyik italozójában jártak hívatlan látogatók. Azon kívül, hogy a játékgép kasszájából készpénzt emeltek ki, dohányárut és édességet is magukkal vittek. így 200 ezer forintot meghaladó értékkel távoztak az italozóból. TOLVAJ JÁRT A HÁZBAN. Csütörtökön délelőtt Bátaszéken tolvaj járt egy családi házban. Az ismeretlen személy készpénzt és arany ékszert lopott el 40 ezer forint értékben. ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG Gyermekpornó az interneten Gyerekeket ábrázoló pornográf képeket tett fel az internetre egy 19 éves mosonmagyaróvári fiatalember. Az eddigi adatok szerint az 5-10 éves gyerekekről készült mintegy félszáz fotót tartalmazó honlap három napig volt elérhető, ez idő alatt 700-szor látogatták meg. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta: szórakozásból készítette a gyerekpornós weboldalt. A fotókat más honlapról töltötte le. mti . Három autó karambolja Hárman súlyosan és hárman könnyebben megsérültek, amikor tegnap Gyái és Alsónémedi között három személyautó összeütközött. Az M5-ös autópálya irányából közlekedő egyik személy- gépkocsi egy kanyarban kisodródott és frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő autóval, amibe hátulról belerohant a mögötte jövő kocsi. A kisodródott autóban utazó négy ember közül három súlyos, egy pedig könnyebb sérülést szenvedett, a másik autóban két könnyebb sérült volt, a harmadik személygépkocsiban nem sérült meg senki, mti Ismét gázolt a metró Feltehetően véletlenül esett a metró alá egy idős ember tegnap Budapesten. Az Újpest-központból induló szerelvény elgázolta a férfit, aki azonnal meghalt. A reggeli csúcsforgalomban óriási volt a fennakadás, mert a szerencsétlenül járt férfi holttestéről a tűzoltók emelték le a szerelvényt, europress A vonat elé feküdt A sínekre feküdt' egy 41 éves budapesti nő Csopak határában szerdán este. A Balatonfüred-Székesfehérvár között közlekedő vonat vezetője észrevette ugyan a testet, de már nem tudott megállni. Az asszony a helyszínen életét vesztette. A halottszemlét végző szakemberek egyértelműen öngyilkossági szándékot állapítottak meg, a rendőrök kizárták az idegenkezűséget, europress 17.30 MAGVARORSZAG-HORVATORSZAG barátságos női kézilabda-mérkőzés (őlő) 20.15 Ökölvívás, nemzetközi profigála^ M. BRODIE-L. ELEYrESjjj^lj SZOMBATOM ÉLŐBIÍV1 jÜ nőmet bajnoki labdarúgó-mérkőzés 17.45 DIAAFERR-PARTim BEOCíRUK férfi EIlF-kupa kézilabda-mérkőzés Ül .20.15 ROMA-OT^R^ff P olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzési fcV ICVtfIVAé EPŐBEIVi * * m iifB mSvpiBMA olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzés 17.00 WEST II \M-W VACIIESTER l\ITEB angol bajnoki labdarúgó-mérkőzés 19.00 REAL MADRID-REAL SOCIEDAD spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzés