Tolnai Népújság, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-09 / 236. szám

6. OLDAL MEGYEI T Ü K Ö R 2002. Október 9., Szerda Faluról, falura CSIKÓSTŐTTÖS. A megye széli faluban a hét végén har­mincán megalapították a Német-Magyar Kulturális Egyesületet, melynek első elnökévé Tencz Károlyt válasz­tották. A civil szervezet hagyományőrzéssel és különféle rendezvények szerve­zésével kívánja színesíteni a község életét. ATTALA. Az elmúlt napokban Kalocsa Jenő polgár- mester köszönetét mondott a legtöbb adót fizetőknek, az ön- kormányzat által alkalmazott munkavállalóknak, a szervezett szemétszállításban résztvevő gazdálkodóknak és fuvarosok­nak, valamint a hagyományőr­ző Pávakör tagjainak azért, hogy az elmúlt négy évben te­vékenységükkel hozzájárultak a képviselő-testület terveinek megvalósításához. KURD. Az oktatási intézmény huszonhat hatodik osztályos ta­nulója néhány pedagógus társa­ságában ezen a héten a Len­gyelhez közeli Anna-forrásnál lévő erdei iskolában ismerkedik a természettel. GYULAJ. Szombat délelőtt tíz órakor kezdődik az az ünnepség, ahol Pál Tibor, a Belügyminisztérium államtitkára avatja fel a falut Szakállyal összekötő 4,2 kilo­méter hosszú aszfaltos utat, aminek az elkészítéséhez a község önkormányzata több mint százmillió forintos támo­gatást nyert különböző pályázatokon. DALMAND. Az általános isko­lába járó gyerekek szüleikkel és tanáraikkal szombatosa Zselic- ben vesznek részt egy 15 kilo­méteres gyalogtúrán. A természeti katasztrófák Hogyan csökkentsük a jelenségek hatását? „A természeti katasztrófák elleni védekezés világnapja” - amely mára már mozgalommá fejlődött megrendezésének fő célja, hogy az emberek tudatában nagyobb tért hódítson a katasztrófavédelem, hogy szerte a világon közös erővel csök­kenteni lehessen a természeti katasztrófák negatív hatásait. Az idei évben a természetvédelem fő irányvonala a hegyvidé­kek védelme. Tolna megye Természet és katasztrófa. Sajnos van kapcsolódási pont e két fogalom közt. Mik lehetnek ennek az okai? Meddig húzódnak a gyökerek? A témáról Szekszárdon a vasút mellett kigyulladt egy nagy halom autógumi. Fekete füst lepte be a várost pár évvel ezelőtt fotó: gottvald Baky László tűzoltó-őrnagy, a megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság megelőzési osztályának veze­tője adott tájékoztatást lapunknak. A katasztrófák egy részének fő okozójának az ember, az emberi tevékenység. A ciklikusan visszaté­rő árvizek (tavaszi hóolvadás, zöldár) egy- egy kivétellel kezelhetőek voltak, azonban az elmúlt évek tiszai árvizeinek fő okai a környezetrombolásban keresendők. Az ár­tér leszűkítése, az erdők kivágása, éghajlati egyensúly felbomlása. A felhőszakadások következményei szintén az utóbbi években fokozódtak és veszélyeztették illetve „káro­sították” a településeket azáltal, hogy pl. a vízelvezető rendszerek hiánya, vagy nem megfelelő karbantartása következtében a víz olykor helyrehozhatatlan és felbecsül­hetetlen károkat okozott. A szennyezett csapadék (pl. savas eső) egyértelműen kb. 95%-ban a környezetszennyezésre, a mér­téktelen kemizálásra vezethetők vissza. A biológiai eredetű ka­tasztrófák sorába az állat- és nö­vényvilág káros jelenségei tartoz­nak, így pl. egyes fajok kipusztu­lása, illetve mértéktelen elszapo­rodása, aminek következtében egyrészt a kényes biológiai egyen­súly felborult, másrészt az adott területre jellemző éghajlatban is jelentős változási folyamat vette kez­detét. A természeti katasztrófákra való felkészülés és felkészítés mindannyiunk feladata, tehát köz­ügynek tekinthető. Fontos, hogy az emberekben tudatosuljon a katasztrófavédelem, s ezzel együtt a természetvédelem. Elsődlegesen sajátos mikrokör­nyezetünk valós veszélyeivel kell megismertetni a polgárokat, majd ezt beilleszteni a kistérségi elhe­lyezkedéstől a megye, az ország, a földrész, s vége­zetül a világ struktúrájába. Kik célozhatók meg ez­zel a felkészítéssel? Elsősorban a fiatal korosztály és a potenciális veszélyeztetettség által érintett terü­letek lakossága tartozik e körbe. Miért van szükség a felkészítésre? Megelőzni a bajt, védekezni ellene csak az tud, aki kellő ismerettel rendelkezik róla. A mai napon álljunk meg egy pillanatra, gondoljunk a természeti katasztrófák áldozataira, s tűnődjünk el azon, hogy nekünk, embereknek milyen szere­pünk volt a folyamatban, s mit tehettünk volna el­lene, hogyan járulhatunk hozzá, hogy a leselkedő veszélyek kockázatát csökkentsük? Gondoljunk egy percre a jövőre, a gyermekeink jövőjére: mit hagyunk itt nekik? Egy élő vagy egy pusztulásra ítélt világot?! Ez személyes és közös felelősség, a lelkiismeretünk számvetése is. vem A mi katasztrófáink Magyarországot érintő természeti katasztrófák az elmúlt években:- Tiszai árvizek: 2000. és 2001.- Két dunai árvíz: 2002. két tiszai árvíz- Tiszai cianid szennyezés 2000-ben- Felhőszakadások 1999. nyarán, belvíz, földcsuszamlás, partfalomlás- Szélviharok, forgószelek 1999-ben és 2000-ben- Rendkívüli hóhelyzet 1999. telén- Belvíz 2000. tavaszán- Enyhe földrengés a Bakonyban 2001-ben- A Szigetköz talajvíz-szintjének káros csökkenése a dunai vízlépcső miatt. Szedresi diákok a nyomdában Segítséget kaptak a pályaválasztáshoz Szedres - Szekszárd A pályaválasz­tás nerti könnyű dolog, sem a szülőknek, sem a tanulóknak. E fontos döntéshez nyújtott segítséget a szedresi Bezerédj István Általános Is­kola tanulóinak az, hogy osztályfőnö­keik kíséretében részt vehettek egy üzemlátogatáson a Szekszárdi Nyomdában. Szijjártó Istvánná programvezető részletesen és ér­dekesen mutatta be, hogyan ké­szülnek az újságok és a könyvek. A gyerekek érdeklődéssel hallgat­ták a továbbtanulási lehetőségeket is. Megtudták többek között, hogy könyvkötőnek Szekszárdon, míg A diákok megtudták, hogyan lesz a papírból könyv nyomdásznak Budapesten és Bé­késcsabán tanulhatnak a nyomda­ipari szakközépiskolában. A tanu­lók, miután egy kicsit belekóstol­tak a nagybetűs életbe és figye­lemmel kísérték mennyi munka és odafigyelés útján születnek a sajtótermékek, talán másképpen értékelik majd a nap mint nap ke- zükbe kerülő könyveket. ______■ Fe lújították az iskolát Az iskola épülete fotós gottvald károly Nagydorog Helyi védelem alatt áll a község 1875-ben épült kisiskolája. A pa­tinás épület felújítására területfej­lesztési pályázaton nyertek Életveszély a borospincékben Ha lemegyünk, vigyünk magunkkal gyertyát Évente az országban 10-12 ember hal meg a pincékben must- gáz-mérgezés miatt. Annak ellenére, hogy a tragédia egysze­rű módszerekkel megelőzhető: ha elalszik az égő gyertya, az életre is veszélyt jelentő mértékben dúsult fel a pincében a széndioxid. Megyei körkép Elvileg nincs olyan pince, amelyik a must erjedésének a napjaiban ne jelentene potenciális veszélyt. A nagyüzemekben, nagyobb pincé­szetekben a tulajdonosok jobban felkészülnek a bajra, így meg is előzik azt. Gál József, a Szekszárdi Liszt Pincészet főborásza elmond­ta, ezekben a napokban negyed­órás szellőztetéssel, a ventilátorok bekapcsolásával kezdik a napot a pincéikben, ez olyan megoldás, mely a mérgezést kizárja. A mustgáz lényegében széndi­oxid. Nincs olyan szőlő, melynek kipréselt leve ne tartalmazna cuk­rot. A forrás so­rán ez a cukor bomlik alkohol­lá és az emberi szervezetre ve­szélyes széndi­oxiddá. Min­den gramm cu­korból 1,65 szá­zad gramm al­kohol keletke­zik, a többi lesz a pincékben elterülő gáz. A must­gáz a levegőnél nehezebb, ezért mindig a pincék alján dúsul fel elő­ször. Gál József főborász javaslata, hogy a gazdák, amikor a pincéjük­be mennek, mindig derék magas­ságban tartsák a gyertyát, de cél­szerű a talajszintre is tenni egyet az égő gyertyából. Ha elalszik a láng, gyorsan el kell hagyni a pin­cét. Okos dolog az időben berakott ventilátorral a szellőztetést alapo­sabbá és gyorsabbá tenni. Vannak azonban szűk, rosszul szellőztet­hető pincék, ilyenkor, ha a gazda teheti, ne menjen le a helyiségbe. A must erjedése, átlagosan 8-10 napig tart. Tolna megyében évente, 4-5 mustgáz mérgezési eset adódik, szerencsére az esetek többsége nem volt halálos kimenetelű, a me­gyei mentőszervezet adatai sze­rint. Halálos baleset utoljára két éve volt, Pálfán, akkor ketten hal­tak meg a pincében. M.l. A mustgáz hatása: A mérgezés folyamata rendkívül gyors. Elő­ször a mozgásközpontot támadja meg a gáz, ezért a gazda szédülést érez. Ha elesik a pincében, akkor nagy bajban van, mert a földhöz közel dúsul fel a mustgáz. A széndi­oxid légzési nehézséget is okoz. Rövid időn belül a pincében az ember elveszíti az esz­méletét és a mustgáz a halálát okozza. ♦ Kedvcsináló internethez Tanfolyamok a könyvtárban, pályázati pénzből Kedvcsináló a számítógéphez, az internet használathoz - mondja Gutái István, a Városi Könyvtár igazgatója a most be­fejezett tanfolyamokról. A képzéshez a Széchenyi terv adott pénzügyi lehetőséget. Paks A Városi Könyvtár valamivel több mint kétmillió forintot nyert a Széchenyi Terv Információs Tár­sadalom- és Gazdaságfejlesztő programja keretében indított pá­ni az számítógép használa­tát és az internetezést népszerűsí­tő tanfolyamaira. Az alapfeltétel legalább hatvan ember részvétele volt, ezt minden bizonnyal telje­síti is a könyvtár, hiszen eddig százharmincegyen jelentkeztek. Az első két, szeptemberben in­dult tanfolyam már be is fejező­dött, tegnap adták át a tizennégy „végzősnek” a tanúsítványt a kur­zus elvégzéséről. Egy tanfolyam húsz órás, alapfogalmakat tanul­hatnak meg a résztvevők - mond­ta el Gutái István. A pályázati pénzből hat új, komplex számító­gépet vásárolt a könyvtár. Ezek valamennyi olvasó rendelkezésé­re állnak, jövő év szeptember 30- ig napi egy órát díjtalanul inter- netezhetnek a könyvtárba beirat­kozottak. A szolgáltatás népsze­rű, a nyitva tartás ideje alatt szin­te minden percet kihasználnak az olvasók. A tanfolyamok pedig folytatódnak, a következő kettő a jövő héten indul, novembertől szombat délutánonként is a gép elé ülhetnek az érdeklődők, elsa­játítani a számítógép használatát. ____ „____________________RG To lnai Népújság Almanach 2002 Örömmel tudatjuk kedves olva­sóinkkal, hogy megjelent exk­luzív kiadványunk, a Tolnai Népújság Almanach 2002. A la­punkkal megegyező formátu­mú, keménytáblás könyv mél­tán számíthat olvasóink érdek­lődésére. A gazdagon illusztrált kötetben bemutatkozik Tolna megye valamennyi, összesen 108 települése. Több mint ezer ember szerepel a könyvben, köztük a települések gazdái, a városok, falvak szellemiségét meghatározó személyiségek. A kötetben helyet kapnak a me­gye hagyományai, jeles napjai, megtaláljuk benne valamennyi település címerét és annak he­raldikai leírását. A Tolnai Népújság Alma­nach ára 4990 forint. A Tolnai Népújság és a Tolnai Népújság Vasárnap Reggel előfizetői azonban ennél lényegesen ol­csóbban, mindössze 3994 fo­rintért juthatnak hozzá. A már megrendelt almanac­hot át lehet venni szerkesztősé­günkben (Szekszárd, Liszt Fe­Tolnai Népújság Almanach 2002 renc tér 3.), illetve aki külde­ményként kérte, annak postáz­zuk. A kiadvány továbbra is megrendelhető e-mailben, a hilda@tolnainepujsag.hu cí­men. További részletek honlapun­kon: www.tolnainepujsag.hu . MEGRENDELŐ I Alulírott ..................................................................................alatti lakos me grendelem a Tolnai Népújság Almanach 2002 kiadványt....példányban. A kiadvány ára példányonként 4.990 Ft*, de igényt tartok a kedvezményes előfizetői árra, * * mely kötetenként A kiadvány árát utánvéttel fizetem [ * plusz csomagolási és kézbesítési költség ** A kiadványt a kiadóban (Szekszárd, Liszt. F. tér 3.) veszem át. U ** kérjük, szándékát a megfelelő kockába írtX-szel jelezze! Dátum:................................................ A megrendelőt a következő címre küldje: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. aláírás pénzt, a beruházás 70 százalé­kát. A mintegy kilenc millió fo­rintból megvalósult a tetőcsere és a külső vakolat cseréje. Az iskolá­ban nyolc alsó tagozatos osztály tanul. __ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom