Tolnai Népújság, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-21 / 246. szám
2002. Október 21., hétfő KÉK 7. OLDAL Felfüggesztett börtön csalás kísérletéért Három'férfinak kellett volna a bíróság előtt állnia, de csak ketten tették. A harmadiknak, R. Gy-nek a tartózkodási helye tavaly augusztus óta ismeretlen. Hiába adtak ki ellene elfogatóparancsot, nem sikerült előkeríteni. K. M. 1998-ban FVM- pályázatot nyert. Az augusztus 11-én megkötött szerződés szerint a 33 millió 700 ezer forintos beruházásához 13 millió 480 ezer forint vissza nem térítendő támogatást és 13 millió forint hitelhez vissza nem térítendő kamattámogatást kap. A beruházás, amihez a támogatást kapta, sertéshizlalda felújítása és magtár kialakítása volt. A szerződés szerint a pénzhez úgy lehetett hozzájutni, hogy a kijelölt banknál bemutatott számlák áfával csökkentett értékének a 40 százalékát térítik meg. K. M. vállalkozói szerződést kötött az eltűnt R. Gy-vel a már meglévő épületek átalakítására., aki 5 millió forintról szóló számlát állított ki, holott a megjelölt időben már nem volt vállalkozói igazolványa. Azt ugyanis már visszavonták. Egy újabb szerződést követően a teljesítésről ugyanazon év végén a R. Gy. ismét készpénzfizetési számlát állított ki, 11 millió 875 ezer forint értékben, most egy bt. nevében amelynek sem ügyvezetője, sem tagja nem volt. A sertéshizlalda átalakítása közben el is készült, a magtár viszont nem. A tényleges munkálatokat valójában a harmadik vádlott, K. J. végeztette el és szintén közreműködött az említett szerződések és számlák kiállításában. A számlákat K. M. az adóbevallásában is szerepeltette, mint ahogy a támogatás elnyerésére is megpróbálta felhasználni. Az ötmilliós számla egymilliós áfáját az APEH még kifizette, a 11,8 millióét azonban már nem. A közben megindult eljárás miatt már a támogatás esedékes összegét sem kapta meg. Az eljárás során az egymilliós áfát is visszafizette. A bíróság nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a meglévő két vádlott beismerő vallomását, mindhármójuk büntetlen előéletét és azt, hogy cselekedeteiket egy tényleges beruházás befejezése motiválta és hogy tényleges kár nem keletkezett. A Tolna Megyei Bíróság jogerős ítéletében az elkövetett bűncselekményt folytatólagosan, jelentős értékre elkövetett csalás kísérletének minősítette, amelyet R. Gy. és K. J. mint társtettes követett el. Mindhárman elkövették a magánokirat-hamisítás vétségét is. A bíróság R, Gy-t egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. K. J. egy év nyolc hónapot kapott három évre felfüggesztve, K. M. pedig egy év tíz hónapot szintén három év próbaidőre felfüggesztve. Utóbbi két vádlottat a bíróság előzetesen mentesítette a büntetett előélet következményei alól. IHÁROSI jét kerítés, üzletszerű kerítés miatt egy év hat hónapi börtönbüntetésre ítélte, két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és 500 ezer forint pénzmellékbüntetés megfizetésére kötelezte. Társát, egy 25 éves nőt bűnsegédként elkövetett üzletszerű kerítés miatt 75 ezer forint pénzbüntetésre, a csapat harmadik tagját, egy 30 éves fiatalembert pedig kerítés miatt egy évi, három évre felfüggesztett börtön- büntetésre ítélt a bíróság. Negyedik társukat próbára bocsátották. Az ügy pikantériája az a trükk, ahogy a társaság végül is lebukott. A rendőrök már régóta figyelték a night clubot, végül cselhez folyamodtak, hogy az örömlányokat és futtatóikat lépre csalják. A rendőrök egyszerű „kuncsaftokként” mentek be a bárba, megvárták, míg a lányok ajánlatot tesznek nekik, kifizették a kért összeget - persze csalipénzt - és hagyták, hogy a sofőr elszállítsa őket a hotelbe. Ott persze a többi rendőr várta a hölgyeket, s hamarosan munkaadójukat is... __________a Me grendelő Új előfizetőként: .....................................................................................(név, cím). megrendelem a Tolnai Népújságot. Ha most előfizet havi 1170,-Ft-ért mi megajándékozzuk a Tolnai Népújság Vasárnap Reggel aktuális lapszámaival, a Kiskegyed Konyhája decemberi számával és a Tolnai Népújság 2003-as Kalendáriumával. Lapunkat ajánlotta: ....................................................................................(név, cím) Hí vjon bennünket a 74/511-539-es telefonon, vagy küldje vissza a megrendelőt címünkre! Címünk: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. TŰKOR RÖNTGENBUSZ A VÁMOSOKNAK. Üzembe helyezték a vám- és pénzügyőrség három új mobil röntgenberendezését pénteken Budapesten. Az eseményen részt vett Jürgen Röppen, az Európai Unió bizottsága magyarországi delegációvezetője. A mozgó röntgenberendezéseket összesen kétmillió euróért szerezte be a VPOP, amelynek felét az Unió PHARE-támogatása biztosította. A röntgenbusz egy óra alatt 25-30 kamiont képes átvilágítani a forgalom lassítása nélkül. Amennyiben a készülék gyanús tárgyat ész- lel, a kamiont részletesen átvizsgálják a vámosok. ______________________fotó: europress/kauus oyörgy Új abb rekord a vámőrségen Budapest 2,5 milliárd forintos vámcsalásra derített fényt a vám és pénzügyőrség. A hamis számlákat felmutató számítógépcsempészek közül ketten már előzetes letartóztatásban vannak, de a nyomozás folytatódik. ponti Bűnüldözési Igazgatósága munkatársai nyomozni kezdtek az ügyben. Kiderült, hogy a szálak külföldre vezetnek. Egyértelműen megállapítható volt, hogy a behozott alkatrészek vámkezeléséhez hamis, a valós értékek töredékét tartalmazó számlákat használtak. A külföldi vámhatóságok nyomozóival közösen, több hónapi munkával sikerült fényt deríteni egy nagyszabású vámcsalássoroA vámosoknak feltűnt, hogy az egyik vállalat milyen olcsón tud számítógépeket vásárolni külföldön. A vámáru-nyilatkozatokon szereplő árakat összehasonlították a katalógusokban szereplőkkel, majd elővették más cégek hasonló gépeket igazoló számláit, és gyanússá váltak a feltűnően alacsony árak. A Vám- és Pénzügyőrség Közzatra, amelyben nem csak magyar állampolgárok vettek részt. A több szálon folyó vizsgálat során kiderült, hogy még két budapesti székhelyű gazdasági társaság jutott „kedvező áron” számítástechnikai gépekhez és alkatrészekhez az előbbivel megegyező csatornán. Az eddig feltárt adatok szerint 2,5 milliárd forint értékben követtek el vámcsalást. A bűncselekmény ügyében még korántsem fejeződött be a nyomozás, de már két magyar állampolgár előzetes letartóztatásban várja annak végét. Égy görög férfi ellen pedig el- fogatóparancsot adtak ki. koós „Fertőző” a bombariadó Az első telefon dominóhatást vált ki a feltűnésre vágyó emberek között Ismét elszaporodtak a bombariadók Magyarországon, de ezúttal is vaklármának bizonyultak a névtelen bejelentések. Münnich Iván kriminálpszichológus szerint a telefonálók többsége nem méri fel, hogy tettével pánikot kelt az emberek között. Budapest- Nem új jelenség a bombariadók elszaporodása, hiszen korábban is voltak hasonló hullámok - mondta az Europressnek Münnich Iván. A kriminálpszichológus szerint ez a bűncselekmény „slágerjellegű”, vagyis bizonyos időszakonként egymást követik a névtelen betelefonálá- sok. Korábban az általános iskolák felé irányultak ezek a jelzések, akkor kiderült: a gyerekek szórakoznak. Ma már azonban inkább a felnőttek emelik fel a kagylót, a statisztika szerint pedig kizárólag a férfiak. Közülük is inkább a középkorúak. Érdemes azonban leszögeznünk, hogy bár számos bombariadó volt hazánkban, azt soha nem követte robbantás.- Különböző indokok vezérelhetik a telefonálót, a legutóbbi Malév-járat visszafordításánál például egyéni sérelmeket akart megtorolni ily módon az elkövető - mondta Münnich. A riadalmat keltők elsősorban mégis feltűnési viszketegségben szenvedő emberek, akik a következményeket várják. Azt, hogy a média, a közvélemény felfigyeljen a tettre, még akkor is, ha a személyt nem látják mögötte. A pszichológus szerint az sem elképzelhetetlen, hogy egy konkurens cég próbálja meg így kiütni az ellenfelét, de az egészen biztos, hogy a bombariadók célja elsősorban az ártani akarás. A bombariadók dominóhatást váltanak ki, úgy is fogalmazhatnánk, hogy fertőzést eredményeznek - mondja Münnich. Vagyis a médián keresztül az elkövetők újabb és újabb ötleteket merítenek. A pszichológus szerint a bejelentő nem gondol bele abba, hogy bejelentésével riadalmat, pánikot kelt. Ezzel általában csak akkor szembesül, amikor a sajtón keresztül értesül a következményekről. Az sem tudatosul benne, hogy egy ilyen tett milyen büntetőjogi szankciókat eredményez, pedig tudjuk: egy forgalmas helyen keltett riadalom akár még börtönbüntetéssel is járhat. NAGY ESZTER DÓRA Erőszak az iskolában Példás büntetést követel a közvélemény München Megdöbbentő bűnesetben kell ítéletet hoznia a bajor tartományi bíróságnak. Egy 19 éves fiatalembert azzal vádolnak, hogy csaknem halálra kínzott egy kislányt. hangosabban követelik, hogy szigorúan büntessék meg a tetteseket. Katja Mühlbauer müncheni államügyész szeretne is példát statuálni. Kilenc és fél év börtön kiszabását kéri Svenre, előtte viszont szükségesnek látja a fiatalember pszichiátriai kezelését. „Ha nem sikerül kikezelni, örökre időzített bomba marad. A közvélemény joggal követel védelmet vele szemben” - hangzott el a bíróságon. Valójában tehát azt indítványozza az ügyészség, Az ország egyik legveszélyesebb szexuális bűnözőjének nevezte vádlója Sven L.-t. A tettes egy iskolai vécében támadt rá hétéves (!) áldozatára; fojtogatta, majd megerőszakolta. Csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy a kis Anna túlélte az elszenvedett brutalitást. A fiatalkorúak sérelmére elkövetett szaporodó számú bűnesetek miatt Németországban mind hogy csak akkor kezdhesse meg a börtönbüntetés letöltését, ha már kigyógyították. A bírósági orvos szakértő szerint a fiatal férfi súlyos személyiségzavarban szenved: szadista és pedofil hajlamai gyilkossági késztetésekkel párosulnak. A tárgyalóteremben az elnöklő bíró részletet olvasott fel egy levélből, amelyet a vádlott az egyik barátjának írt: „Félek magamtól. Nyolc évig voltam kemény fiú, de ez az alkoholnak és a drognak volt köszönhető. Teljesen kész vagyok. Nem érzek semmit: se megbánást, se örömöt. Tudom, megint valami rosszat teszek.” toronyi ÜGYELETI NAPLÓ este 6-yól este 6-ig MILLIÓS KÁR. Leégett egy lakkozóműhely tegnap hajnalban a Pest megyei Gyömrőn. A település külterületén lévő fa- feldolgozó 1600 négyzetméter alapterületű műhelyében több köbméter lakkozott fa, gépek és más anyagok kaptak lángra. A tüzet 24 tűzoltó oltotta el reggelre, a becsült anyagi kár 20-30 millió forint. Személyi sérülés nem történt, a dolgozók még időben kimenekültek az égő helyiségből, mti VONATBALESET. Kiugrott egy 60 év körüli utas a Budapestről Nagykanizsára tartó gyorsvonatból, és a helyszínen életét vesztette tegnap délután. Az eset Gárdony és Dinnyés között történt, ahol a vágányt a helyszínelés idejére lezárták, europress HOLTTEST. Emberi tetemet talált egy járókelő a Váci út egyik buszmegállójában Budapesten. Az 55-60 év körüli férfi halálának oka egyelőre ismeretlen, személyazonosságának megállapítására a rendőrség igazságügyi orvos szakértők segítségét kérte. A holttesten hurcolás nyomait fedezték fel, ám ezt csak a vizsgálat, illetve a boncolás adatai igazolhatják majd. mti LAKÁSTÜZ. Három súlyos sérültje van annak a tűzesetnek, amelyben egy családi ház is lakhatatlanná vált tegnap Budapesten, a XX. kerületben. Az esethez hét járművel 36 tűzoltó vonult ki. A vizet több száz méterről kellett a helyszínhez vezetni. A tűz oka feltehetően gázszivárgás volt. A földszintes épület mennyezete több helyen beszakadt, egyik fala megroggyant. Az épületben három fiatalember tartózkodott, ők súlyos sérüléseket szenvedtek, de sikerült kimenekülniük, mti ELFOGTÁK. A Budapesti Rendőr-főkapitányság igazoltatás során elkapta T. Balázs 29 éves budapesti lakost, aki a nyilvántartás szerint hat különböző bűncselekményt követett el. A gyanúsítottat rongálás, közoldrat-hamisítás, sikkasztás, illetve orgazdaság miatt körözték, valamint magánokirat-hamisítás miatt jogerős szabadságvesztésre ítélték, de letöltésére a férfi nem vonult be. europress ELTŰNT. Utoljára október elején látták azt a 76 éves férfit, aki ferencvárosi otthonából ismeretlen helyre távozott, és azóta nem adott életjelet magáról. A Petz Károly felkutatására tett rendőri intézkedések nem vezettek eredményre, így a rendőrség a lakosság segítségét kéri a megtalálásához, europress RENDSZÁMOK. Több eset ben kellett intézkedniük a Zala megyei rendőröknek rend- számcsere miatt. Szombaton Gelsén egy személygépkocsival közlekedő fiatalkorú újudvari fiút állítottak meg, aki autójára egy másik, forgalomból kivont személygépkocsi rendszámtábláját erősítette. Zalaegerszegen egy pölöskei sofőrt állítottak elő, mert rendszámtáblája matricával lett pótolva. Az autóvezetők ellen egyedi azonosító jel meghamisítása miatt indítottak büntetőeljárást. EUROPRESS BALESET. Villamossal ütközött össze egy személyautó a főváros Vili. kerületében szombat este. Az utasokat is szállító 6-os jelzésű szerelvény a Bérkocsis utcánál ütközött a gépkocsival, és a két jármű össze is akadt. Személyi sérülés nem történt, europress ■ Rendőrcsali a lányoknak Kerítés miatt ült a vádlottak padján az a négytagú társaság, akiknek ügyében most mondott jogerős ítéletet a Somogy Megyei Bíróság. A per elsőrendű vádlottja, egy 48 éves budapesti férfi 1997 nyarától egy night clubot üzemeltetett. Táncos lányokat is alkalmazott, akiknek az volt a dolguk, hogy a vendégeket szórakoztassák, kínálják. De azt is feladatul kapták, hogy a vendégeknek szexuális szolgáltatásaikat is kínálják fel. Azokkal a lányokkal, akik ezt vállalták, az üzemeltető megállapodott, hogy egy órányi szexért 20 ezer, fél óráért 15 ezer forintot kérjenek. A pénzt a kuncsaftoknak előre ki kellett fizetni, s azt a pultosnak leadni. A tulaj az összeg felét kérte el. A lányokat és vendégeiket a bár alkalmazottja az egyik helybéli panzióba szállította, ahol megköttetett az „üzlet”. A night clubban négy lány nyújtott üyen szolgáltatásokat... Az ügyben először a siófoki, majd a Somogy Megyei Bíróság mondott ítéletet: a bár üzemeltető-