Tolnai Népújság, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)
2002-10-11 / 238. szám
■ MH 2002. Október 11., Péntek MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL _______________Mondom A Magamét_______________ SZ ERI ÁRPÁD Bizonyítvány Ázzál valószínűleg mindenki egyetért, hogy a bedőtanyai üggyel kapcsolatos országgyűlési emberi jogi bizottsági - elmarasztaló - állásfoglalás enyhén szólva nem növeli szűkebb pátriánk jó hírét. Az érintett, avagy érintettséggel illetett települések vezetői persze tiltakoznak, amiben az a figyelemre méltó, hogy a kritikát még az a község sem tartja jogosnak, ahol az ősbűn megtörtént. A szóban forgó település, Németkér polgármestere, miként az olvasható, határozottan tiltakozik a rasszizmus vádja ellen. Csakhogy a vád, jogi szempontból, nem ez: egyelőre sokkal prózaibb, lévén szó házrongálásról, amit a falu lakosságának egy csoportja követett el. Lehet, hogy néhányon nyugodtabb álomban reménykednek akkor, ha bebizonyosodik: a németkéri házrongálók rasszista érzelmektől tökéletesen mentesen rohamozták meg és tették tönkre más tulajdonát. Ám mennyivel jobb az előítéletek teljes hiányát hangoztatva, „toleránsán” bűnt elkövetni, mint előítéletek rabjaként? A németkéri ügy mindenesetre túljutott a megye határain. Nem most, már az első pillanatban, ahogyan azt borítékolni is lehetett: újságok, televíziók, rádiók foglalkoztak a mélyen elszomorító esettel. Ez alkalommal egy másik, minden eddiginél magasabb fórum tűzte napirendjére a történteket. A testület által kiadott értesítőbe elégtelen került: ezt a bizonyítványt lehet ugyan magyarázni, némely érintettel szemben talán túl szigorú is az osztályzat. A javítás mindanynyiunk érdeke. ____________Megkérdeztük Olvasóinkat____________ Ön is elmegy szavazni? A szavazáson való részvétel - a szükséges feltételek teljesülé» se mellett - alkotmányos jog, ám ezzel a joggal, különböző okok miatt, nem mindenki kíván élni. Legközelebb október 20-án tehetnek tanúbizonyságot a választópolgárok arról, hogy milyen mértékben kívánnak beleszólni a köz ügyeibe. Ön is elmegy szavazni? - kérdeztük az utcán a járókelőket. Éliás Zoltán, tanuló: - Természetesen elmegyek szavazni, hiszen élni akarok a jogaimmal. Nem értek egyet azokkal, akik szerint ezzel úgysem változik semmi: mindegy egyes szavazatnak súlya van. Jakab Albert, Tevel. - Természetesen elmegyek szavazni. A mi településünkön négy polgármester jelölt van. Úgy gondolom, most van lehetőség a minőségi váltásra a polgármesteri székben és a testületben is. Ebben én is szeretnék részt venni. Nagy Katalin, cukrász: - Magától értetődik, hogy elmegyek. Ha szeretnék változtatni azon, ami nekem esetieg nem tetszik, akkor ott a helyem a szavazófülkében. Jókai Zsoltné, Kisdorog. - Igen, elmegyek szavazni. Úgy gondolom, most egy fiatalabb generáció is elindult. Csak úgy veheti az ember a ke- zébe a sorsát, ha ott van a választáson és eldönti, ki képviselje őt. ■ Szavazhat az interneten: unww.tolnainepuJsag.hu, ________és SMS üzenetben: 20/454-36-64 v...'...'.."'v El őző kérdésünk: Az ügynökügy végleg lezárult, elfelejthetjük? Szavazóink 71,5 százaléka úgy vélte, hogy ez az ügy még nem zárult le. MAI KÉRDÉSÜNK: Hibáztak-e a környékbeli önkormányzatok a bedőtanyai romák ügyében? Tolna megye Az elmúlt hetekben, napokban megyeszerte több helyen köszöntötték a korosodó korosztályt az idősek napja apropóján, nem felejtve el hangsúlyozni, hogy a fiatalabb generációk milyen sokat köszönhetnek a deresedő hajúaknak. És bár a nyugdíjasok közül többen érzik úgy, hogy az „elvárhatónál” is jobban mellőzik őket, az idősek napján szokásos figyelmességek azért igazán jólesnek nekik. Tegnap Tolnán az idősek napközijéAz idősek napközijéban Terített asztalnál a Gemencben fotó: gottvald Szabadegyetem, népfőiskola Programok az őszi, téli estékre Szabadegyetem a gyermeknevelésről, szülőknek, pedagógusoknak, népfőiskolái előadások három témakörben, a dunakömlődi Faluház kínálata az őszi és téli estékre. Szinte biztos, hogy sokan választják ezeket a programokat, az érdeklődés hasonló lesz a tavalyihoz. Dunakömlőd A gyermeknevelés volt már tavaly is a témája a szabadegyetemnek, a szervezők úgy gondolták, van még mit elmondani ez ügyben, így az idén december végéig, kedd esténként folytatódik a kérdéskörről szóló előadások sora a Szociális és Családügyi MinisztéA Szekszárdon, a vármegyeháza dísztermében, a HSZK szervezésében tartott rendezvény a Pedagógusok, változó szerepben címet viselte. A résztvevők, óvoda vezetők, általános- és középiskolai igazgatók a tudományág jeles képviselőivel találkozhattak. A pedagógus kompetenciák változásairól dr. Vass Vilmos egyetemi adjunktus, a szakma kihívásairól pedig dr. Zsolnai Anikó egyetemi rium támogatásával. A „kurzus” már el is kezdődött a héten, a következő előadás 15-én, kedden lesz, Király Gabriella gyermekpszichológus szól a túlérzékeny gyermekekről. A népfőiskola is hamar népszerű lett Kömlődön. Az idén három témakörben tervezi a Faluház vezetője, Bodó Katalin az elődocens tartott referátumot. Licskainé Stipkovics Erika szakpszichológus az érzelmi intelligencia fejlesztésének tárgykörét kibontva ugyancsak számos figyelemre méltó megállapítást tett. Mint arra rámutatott, Magyarországon a munkaképes lakosság döntő többsége valamilyen szinten szorong attól, hogy állás nélkül marad. Ugyancsak rengetegen félnek a betegségtől, miután manapság ebből is származhat munkahely-elvesztés. Sokan panaszadássorozatokat. Lesz gazdakör, háztájival foglalkozók, mezőgazdasági kistermelők számára hasznos tudnivalókkal. Ugyancsak időszerű kérdésről, a falusi turizmusról szól majd egy másik csoportban folyó sorozat. A közéleti fórum nevet viseli a harmadik népfőiskolái program. Valamennyi csoportra érvényes, hogy maguk a részvevők alakítják ki a programot, ők döntik el miről hallgatnának előadásokat, a szervezők a javaslatokhoz igazodva kérnek fel előadókat. kodnak túlterheltségre, az idő sürgető mivoltára. Az öregség szintén frusztráló tényező: az ötven esztendős ember pillanatok alatt a leírtak között találja magát, ilyen életkorral majdhogynem reménytelen dolog elhelyezkedni. Ezek az új tünetek - húzta alá az előadó - az elmúlt évtizedben jelentek meg mifelénk. A felgyorsult világgal lépést tartani csak úgy lehet, ha már kisgyermek korban megtörténik az érzelmi intelligencia fejlesztése: nem feltétlenül a jól kitöltött IQ tesztek segítik a kisiskolásokat az érvényesülésben, hanem például az, ha megfelelően, kellő beleérző képességgel reagálnak váratlan helyzetekre is. Ehhez adhat kapaszkodókat nemcsak a szülői háttér, felkészítés, hanem az iskola is. -száHÍREK SZEKSZÁRD. Keith Mines, az Egyesület Államok magyarországi nagykövetségének első titkára Mezei Tibor politikai munkatárs kíséretében ma délelőtt Szekszárdra látogat. A diplomata 9.30 órakor a polgármesteri hivatalban képviselő-jelöltekkel találkozik, majd 15 órakor a Szent István Házban folytatja, illetve zárja programját. OZORA. Zalakaroson rendezték tegnap a Virágos Magyarországért verseny díjkiosztó ünnepségét. A Tolna megyei települések közül Ozora képviseletében Schranz Istvánné polgármester vehette át a falvak kategóriájában elnyert, a Legvirágosabb Műemléki Környezetű Településnek járó diplomát. SZEKSZÁRD. Ökumenikus egyházzenei fesztiválnak ad otthont október 12-én és 13- án, szombaton és vasárnap a megyeszékhely. Szombaton 18 órától az evangélikus templomban az Újpesti Baptista Gyülekezet Harangzenekara lép fel, vasárnap 16 órától ugyanitt Erdődy János ad orgonakoncertet. ATTALA. Az önkormányzat félmillió forintot nyert a Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán a házigondozást igénylő idős emberek számára kiépítendő jelzőrendszerre. Kezdetben öt nyugdíjas tudja majd riasztani ápolóját, de a község vezetői azt tervezik, hogy hamarosan bővítik a hálózatot. SZEKSZÁRD. Halottak napja alkalmából kedvezményes áron kínál a Magyar Vöröskereszt Szekszárd Városi Nyugdíjas Alapszervezete virágot, koszorút, gyertyát október 18-án, pénteken 8 órától Szekszárdon, a Dózsa György utca 1. szám alatti székházában a nyugdíjasoknak. TOLNA MEGYE. A Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Fotóművészeti Alkotó- csoportok Országos Szövetsége állította össze 91 alkotó 100 fotójából a Magyarország egy napja című kollekciót. A válogatásban hét Tolna megyei szerző alkotásai szerepelnek: Beregnyei Miklós, Csonka Edit és Nagy István (Paks), Domokos István (Szekszárd), Doszpod Judit (Mözs), Kirchné Máté Réka (Bonyhád), Szász Gábor (Závod). Szeptemberben Marosvásárhelyén volt látható a kiállítás, október 17-től pedig a szlovéniai Ljubljanában fogadja az érdeklődőket a tárlat. Megtanulni jót és jól tanulni Felgyorsult szép új világ, nyomasztó lelki terhekkel Az iskolának egyre kevésbé az ismeretek tömegét kell a tanulók fejébe töltenie - sokkal inkább meg kell tanítani tanulni az ifjú nemzedéket. Képessé tenni őket a folyamatos ismeretszerzésre, az élethosszig tartó tanulásra. Ezzel a gondolattal köszöntötte tegnap Tímár László, Tolna Megye Közgyűlésének alelnöke a Megyei Intézményvezetői Konferencia résztvevőit. Tolna megye Autón jönnek a trükkös tolvajok Egy mozdulat, és se pénz se posztó Elszaporodtak a besurranásos lopások Bonyhád környékén. A trükkös tolvajok pillanatok alatt megfosztják áldozataikat értékeiktől. Kreiner József, a Bonyhádi Rendőrkapitányság főnyomozója néhány jó tanáccsal szolgál ennek megelőzésére Bonyhád A Bonyhádi Rendőrkapitányságra szinte minden nap érkezik olyan bejelentés, amely arra utal, hogy ilyen módszerrel fosztották meg értékeiktől az embereket. Mint dr. Pilisi Gábor a Bűnügyi Osztály vezetője mondja: vannak veszélyeztetett helyek.- Előszeretettel jelennek meg a besurranok Majoson, Zombán, Závodon, Mucsiban, Kis- és Nagyvejkén. Csendes falvakat, ott is eldugottabb helyeket keresnek. „Jó érzékkel” kiválasztják az idős emberek otthonait, azokat a házakat, ahol egyszerű zárakat, nyitott ajtókat találnak. Napközben dolgoznak és nagyon gyorsan. Általában autóval érkeznek, gyakran a rendszámot letakarják, vagy cserélik, hogy ne lehessen beazonosítani őket. Ha valakivel találkoznak valamilyen portékát, lovat, disznót keresnek, vagy segítséget kémek, mondván, hogy leszakadt a kipufogó, rosszul lett a társuk. Tudják, hogy a kistelepüléseken a ruhás szelvényekben, vitrinekben tartják az értékeket. Elsősorban készpénzt, arany ékszereket, értékpapírokat keresnek és egyetlen kézmozdulattal meg is találják. Durva kipakolásnak nyoma sincs. Kreiner József főnyomozó több, a közelmúltban történt esetet sorol fel. Az felderítés eredményessége szempontjából fontosnak tartja a gyors bejelentést. Ha rövid idő alatt történik a jelzés, a forró nyomos csoport munkája annál inkább eredményre vezethet. Mint mondja: a lakosság részéről pedig nagyobb óvatosságra van szükség.- Az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzése érdekében kapitányságunk valamennyi település nyugdíjas klubjában tanácsokat ad. Ezeken az alkalmakon tájékoztatjuk az embereket a trükkös lopások elleni védekezés módjairól. Azért ezt a korosztályt választottuk, mert ők a legesendőbbek, a legjóhiszeműbbek, s a besurranok ezeket a tulajdonságokat használják ki. Amit hangsúlyoznék: mindig zárják be az ajtókat, ablakokat. Ezt tegyék meg akkor is, ha csak néhány percre hagyják el lakásukat, vagy a kertben dolgoznak. Lehetőleg biztonsági kulccsal lássák el a bejáratokat. Gyakori trükk a rosszullét színlelése. Alaposan figyeljenek, ha valaki ilyen ürüggyel segítséget kér. Amennyiben teljesen idegen kér bebocsátást valamilyen hatóság képviselőjeként, csak akkor engedjék be, ha azt a hatóság előre bejelentette. Jó, ha nagyobb testű kutyát tartanak, amelyik idegen közeledtével jelez, en- nek visszatartó ereje van. -pálMüanyag nyílászáró gyártása Panorama 2000 és Actual Profilból Bonyhád, Perczel u. 80. (volt Építőipari Szöv.) Viszonteladóknak kedvezmény! Egyedi méretre történő gyártás díjtalan helyszíni felmérés, díjtalan árajánlat-készítés, igény szerinti kiszállítás. Kívánságra beépítjük! Termékeinket kedvező áron gyártjuk! Ugyanitt földgázellátás tervezése, kivitelezése, megrendelhető anyagbiztosítással! COMFOTHERM KFT. Tel/fax: 74/451-240,74/550-281 Mobil: 06-30/9594-511,06-30/9051-456 MSZei ISO 9001:2001 ÉMIA137/2000 Jól esik egy kis figyelmesség ben a Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete gyerekei adtak műsort, majd ünnepi étel, halászlé került az asztalokra. Az ebédet követően zenés-táncos délután várt a „napközisekre”. A programot a családügyi minisztérium pályázatán elnyert összegből finanszírozta az intézmény. Szekszárdra, a Gemenc Szálló éttermébe a Takarékszövetkezetek Tolna Megyei Szövetsége hívta meg a megyei takarékok nyugdíjas vezetőit, főkönyvelőit. A hagyományos rendezvényen alkalom nyílott baráti beszélgetésre és egy jóízű ebéd elfogyasztására is.