Tolnai Népújság, 2002. október (13. évfolyam, 229-254. szám)

2002-10-10 / 237. szám

14. OLDAL E RRŐL - ARRÓL 2002. Október 10., Csütörtök NÉPÚJSÁG ONLINE Ma: Kocsis Imre Antal Ma este 18 órától folytatódik online interjú sorozatunk a szekszár­di polgármesterjelöltekkel. Vendégünk ezúttal Kocsis Imre Antal (SZDSZ), a jelenlegi polgármester, aki 1990 óta a város első embe­re. Internetes honlapunkra már folyamatosan érkeznek a hozzá intézett kérdések, amelyeket a www.tolnainepujsag.hu oldabn te­kinthetnek meg. Este ugyanitt követhetik majd „élőben" a kilenc­ven perces beszélgetést, és természetesen ez idő alatt is feltehetik kérdéseiket. Továbbra is lehet küldeni sms-eket (20/454-36-64), zöld vonalunk (80/200-398) pedig délig él A beérkezett kérdések alapján ez a beszélgetés is fordulatokban bővelkedőnek' ígérkezik. Nagyember például arról érdeklődik, mi­kor és mit énekelt utoljára a politikus, fejessali arra kíváncsi, kit szavazna ki a képviselő-testületből, lakika azt furcsállja, miért 12 év után szeretné lendületbe hozni a várost, oki pedig az épülő Du- na-híd perspektíváiról kéri a polgármester véleményét. Az eddigi online interjúk teljes terjedelmükben elolvashatok honlapunkon. Pénteken este Halmai Gábomét (MSZP) várjuk szerkesztősé­günkbe. Böngésszen, szóljon hozzá, szavazzon: www.tolnainepujsag.hu Péksütemény-rekord Több mint 210 Észak-Rajna- Vesztfália-i és Rajnavidék- Pfalz-i pékmesternek sike­rült 3720 különféle péksüte­ményt készítenie, megdöntve ezzel az eddigi 2500 darabos változat-világcsúcsot.- Minden egyes péksüteményünk garantáltan egyedi példány - hangsúlyozta Walter Dohr, a raj­nai pékmesterek szövetségnek ügyvezetője, jelezve, hogy a szö­vetség kérni fogja a rekord felvé­telét a Guinness Rekordok Köny­vébe. - Legyen szó akár íróval készített péksüteményről, rozs­lángosról, vagy szalmán sütött zsemléről, meg akarjuk mutatni, hogy milyen sokféle sütemény készül pékségeinkben - mutatott rá Bernd Kütscher pékmester, a szövetség szóvivője. A pékmes­tereknek figyelemfelkeltő rekord- kísérletükkel az a céljuk, hogy bebizonyítsák a saját termékeik és az úgynevezett diszkont pék­ségekben kapható pékáru közöt­ti különbséget. Astrid Emondts pékmester szerint „a minőség, a frissesség és a jó íz az, amit szembe állíthatnak a diszkont pékségek kínálatával”. Jégkori ősbölény Londonban 170 ezer éves gigantikus ős­bölény maradványaira buk­kantak brit régészek London szívében. A nyakszirtcsont Knightsbridge- ből, egy építkezési területről ke­rült elő. A három méter hosszú bölény (Bős primigenius), amely a feltételezések szerint több, ma élő szarvasmarhafajta elődje le­hetett, körülbelül ezer éve halt ki. A kutatók abban bíznak, hogy a most előkerült maradványok alapján még többet megtudhat­nak London területének jégkor­szakbeli életéről. A tudósok sze­rint az eljegesedés idején az ős­bölényen kívül számos más ál­latfaj is élt a környéken. Ezt több lelet - egyebek között a Trafalgar tér alól előkerült víziló- és ele­fántcsont, valamint a Strand be­vásárló utcában és a Battersea erőműnél talált gyapjas mamut és orrszarvú megkövesedett ma­radványa - is bizonyítja. Mint a BBC internetes oldala utalt rá, az angol főváros nagyobbik ré­sze a Temze folyó üledékén épült fel. A Temze jelenlegi medre mintegy 400 ezer évvel ezelőtt alakult ki: az eredeti folyóágy helyét régen kihalt őslények - nö­vények és állatok - megkövese­dett maradványait rejtő kavics­hordalék, homok, iszap és agyag borítja. ____________ __ ■ Am erikai győzelem született az első, kötött idejű, 3 perces gyorshorgoló világbajnoksá­gon: Lily Chin 92 és fél burkolással messze maga mögé utasította a mezőnyt. A bajnoknő 40 éves, és 32 esz­tendeje edz.- Anyukám azt gondolta, hogy lassítani fog, ha a horgolás mel­Tábla a falu szélén A Bátáért Egyesület bízta meg a bátai juhászt, fafaragót, hogy ké­szítse el a falu szélén álló táblát, melyen mívesen kialakított mó­don hirdeü a községet az arra já­ró vándornak. A vánd.or ma már többnyire egy-egy autó utasa, ve­zetője, aki az elsuhanó tájból jól láthatja a táblát. Gyurgyonovics Gyula bátai fiatalember szépen elkészített tábláját a napokban ál­lították fel. FOTÓ, BAKÓ JENŐ Űrkísérletek Jelentős agykárosodást és vi­selkedészavart okoz patká­nyoknak az űrutazás, illetve a világűrbeli súlytalanság, és feltehetően más állatok se járnának jobban egy Földön kívüli kiruccanáson. Erre az eredményre jutottak spanyol tudósok a NASA ameri­kai űrkutatási hivatal Neurolab programjának keretében. Azok­nál a kísérleti patkányoknál, amelyek még 1998-ban 16 na­pon át voltak a Columbia ame­rikai űrrepülőgép fedélzetén, zavarok jelentkeztek az idegsej­tek folyamában és a hormon- háztartásban. A nőstény patká­nyok például teljesen elveszítet­ték anyai ösztönüket, és hagy­ták éhen pusztulni kicsinyeiket. A patkányok csak 16 napot tölt­hettek a világűrben, ez az idő­mennyiség embereknél több év­nek felelne meg. Az El Mundo című spanyol napilap szerint a csak nemrégiben ismertté vált tudományos eredmények szer- tefoszlathatják az emberiség ál­mát, hogy egyszer benépesíti a világűrt. ___________ ■ A halál oka: számítógép Számítógépes játszadozásba halt bele egy 24 éves dél-koreai férfi. Az illető 86 órán keresztül .ját­szott megállás nélkül egy inter­net-kávézóban. Szemtanúk el­mondása szerint a férfi valóság­gal hozzánőtt a géphez, nem aludt és nem is evett. A játszado­zásba még pénteken kezdett be­le, azután kedden egyszercsak összeesett, ám kisvártatva visz- szanyerte eszméletét és kiment a mellékhelyiségbe, ahol nem sok­kal később holtan találtak rá. A rendőrség előzetes vizsgálódása alapján kizárta, hogy az egyéb­ként munkanélküli férfi gyilkos­ság áldozata lett, de még hátra van a boncolás. Dél-Korea az internetért legjobban lelkesedő országok közé tartozik, 47 millió lakosának több mint a fele hozzá tud férni a világhálóhoz. Az ázsi­ai országban mintegy 22 ezer internet-kávézó működik, közü- lük sok napi 24 órán át. ■ videóra vették azt is, hogy mi­ként rágták a csokoládét. A kísér­let megmutatta, hogy szomorú hangulatban kevésbé ízlett a cso­koládé, és kevésbé fájt a foguk to­vábbi édességre, mint amikor jó hangulatban voltak. A würzburgi kísérlet része azoknak a vizsgála­toknak, amelyeknek segítségével ki akarják deríteni, hogy a külön­böző hangulatok milyen hatással vannak az evési szokásokra. ___________j_______________■ Olv astam - Láttam - Hallottam KRASZNAI ZOLTÁN Bonusz Forma 1-et mostanában csak az néz, akinél már a Seduxen sem használ. Radikális kúra, az orvos is csak legvégső esetben írja fel. Schumacher, nincs mit szépíteni ezen, idén szórakozik Bemie Ecclestone-nal. Már az évad harmada környékén behozhatatlan előnyre tett szert, azóta pedig azt játssza, hogy magának cserél kereket, komótosan megtankol, 95-ös ólmozatlant, kicsit fűzi a hostess csajokat, majd visszajön, háromszor körbeautózza mezőnyt, a cél előtt még megáll, gyertyát cserél, aztán maga elé engedi csapattársát, Barrichellot. Nem csoda, hogy a Forma-1 főis­tene komoly lelki-érzelmi válságban került. Erre enged következtetni a Bild am Sonntagnak tett gondolatkísérlete, amely arról szól: amennyiben a jövőben mondjuk Schumi 20 ponttal vezetne valamelyik riválisa előtt, kapna 20 kiló bonuszt, azaz ez esetben ennyivel növelnék kocsija súlyát. Ezt találta ki Bemie erre a mérhetetlenül unalmas évadra válaszul, amikor is a nézettségi adatok lassan olyan szintet értek el, hogy annál lejjebb már csak a répanadrág. Most én itt hosszas fejtegetésekbe bocsátkozhatnék az elképezés technikai abszur­ditásáról, de nem teszem, leginkább azért nem, mert fogalmam sincs róla. Viszont ennek a hendikepes megoldásnak az emberjo­gi vonatkozásairól szívesen meghallgatnék egy expozét Szikinger István alkotmányjogász előadásában. FESTŐ-FARAGÓ PÁROS. Ri ba Zsolt akvarelljeit és Kustán Béla fafaragásait'mutatja be a ta­mási Városi Művelődési Központ október 27-ig tartó kiállítása. ■ Öreg ember nem vén ember Rövidesen több lesz a hatvan évnél idősebb internetező, mint a húsz évnél fiatalabb - állítja piaci felmérésekre hi­vatkozva egy német kutató. I Az idősek magatartását vizsgáló kutató Ursula Lehr kimutatásai alapján 1995-ben az inter­netezőknek még csupán 3 szá­zaléka volt ötven év feletti, mára viszont arányuk húsz százalék­ra nőtt, jövőre pedig elérheti a 25 százalékot is. Lehr profesz- szor, a heidelbergi egyetem ge­rontológiai intézetének alapító- | ja szerint fontos, hogy az ember lehetőleg kompetensen öreged- | jék meg. Az idősek számára a böngészés a világhálón „aktivi­zálódást jelent szellemi-lelki té­ren” - idézte Lehr asszonyt a dpa jelentése.____________■ Pl eyel cselló­versenyei Az Erdődy Kamarazenekar fel­dolgozásában Ignace Pleyel osztrák zeneszerző újonnan fel­lelt csellóversényeit megszólal­tató CD látott napvilágot a Hun­garoton kiadásában. A világpre- | mierként megjelenő albumot Szétesik Zsolt hegedűművész, a kamarazenekar vezetője mutat- ta be tegnap a sajtónak. ■ Szomjas darazsak FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Rovarfesztivál, tücsköscsokival Tizedszer rendezték meg a nagy rovarvásárt Pennsyl­vania államban. Az állami rovartani intézet a hét­köznapi halandók számára is ér­zékelhetővé szeretné tenni a ro­varok szépségét, hasznát, érté­két, ezért rendezi évente egy­szer a vásárt és kiállítást, amin nem csak a szemnek, hanem a szájnak is akad ingere. A csoko­ládéba itt tücsköt kevernek, úgy, mint másutt mogyorót. Lisztku­kac is van benne - a fehérjetarta­lom növelése végett, mint más csokikban tejpor - de azt alig le­het észrevenni. A tücsöktől vi­szont jellegzetesen ropogós a rovarnapi csoki-csemege. Kap­ható továbbá sajtos tekercs sajt­kukaccal és pajzstetűvel dúsít­va, valamint paprikás kukoricac- sipsz lisztkukaccal. ___ __■ TI SZTELT ÜGYFELÜNK! Tájékoztatjuk, hogy értékesítési irodáinkban szemé­lyes ügyintézéssel az alábbi időpontokban állunk ren­delkezésére: Hétfő Kedd Szerda Csütörtök 8.00- 15.00 8.00- 14.00 8.00- 12.00 8.00-12.00 Felhívjuk figyelmét, hogy számlázással kapcsolatos ügyeit otthonról is elintézheti telefonos ügyfélszolgála­tunknál a06-80/545-545-ös, ingyenesen hívható telefon­számon m unkanapokon 7.30-17.30-ig. Elektronikus ügyfélszolgálatunk folyamatosan rendel­kezésére áll a http://e-iroda.dedasz.hu cím en. Levélcímünk: 7601 Pécs, Pl.: 85. Dél-dunántúli Áramszolgáltató Rt. Diploma, disznókért Egyre többen kapnak disz­nókért diplomát az Egyesült Államokban - bár a dollár­ban történő tandíjfizetés még jóval elterjedtebb. A disznós tandíjfizetség első fecskéje Gina Kientzy lett, aki azon bosszankodott, hogy a családja disznóhízlalásból szár­mazó jövedelméből aligha foly­tathatja az egyetemi tanulmá­nyait. Mégis sikerült a Lindenwood Egyetemet elvégeznie és üzlet­vezetői diplomát kapnia, mert Spellmann rektor lehetővé tette a közvetlen árucserét: a pénz­szűkében lévő farmercsalád közvetlenül disznókkal fizet­hette meg a tandíjat. Az egyetem ki akarja terjesz­teni a közvetlen árucserét más mezőgazdasági produktumokra is. ■ Az <8-0*1 csoport tagja A DÉDASZ Rt. elidegenítés (esetleges bérbeadás) céljából meghirdeti kizárólagos tulajdonában lévő ■ Szekszárd, Bezerédj u. 9. sz. alatti, 1781 hrsz-ú irodaház megnevezésű 2118 m! térmértékű ingatlanát. Az ingatlan területe téglalaphoz közelítő alakzatú, nagyjából kelet-nyugati tájolású. Az ingatlanon 1788 m' nagyságban alagsorból, földszintből, emeletből és galériából álló felépítémény együttes áll. A felépít­ményen kívüli területen füvesített terasz és belső parkoló ta­lálható. Az ingatlan a város központjában, frekventált helyen helyezkedik el, szolgáltatási és közintézményi felhasználásra ki­válóan alkalmas, megjelenése kifogástalan. Az ingatlan irányára 194,5 millió forint, amely már azÁFÁ-t is tartalmazza. ■ Orfű, Kalaphegyi úton a 834/15 hrsz-ú, 2060 m* térmértékű, 195 m: nagyságban beépített félkész pihenőház ingatlant. Az ingatlan irányára 18 millióforint, amely azÁFÁ-t is tartalmazza. Igény esetén az ingatlanok megtekinthetők. Időpontegyeztetést a szekszárdi ingatlan esetében a 30/378-3931, az orfűi ingatlan esetén pedig a 30/378-3492 telefonszámon lehet kérni. A vételi szándékot és az árajánlatot, illetőleg a bérbevételt és a bérleti ajánlatot is tartalmazó iratot a DÉDÁSZ Rt. jogi iroda 7601 Pécs, Pf. 85. címre kérjük zárt postai küldeményként 2002. október 22. napjáig beérkezőleg megküldeni. A jókedv csokoládéra csábít Édesség fogyasztása semmi esetre sem feltétlenül rosszkedély jele. A würzburgi egyetem pszichológusai által végzett kísér­letek során ugyanis a kísérleti alanyoknak sokkal inkább ak­kor támadt étvágya édességre, amikor különösen jókedvük volt. Kísérleteik során a pszichológu­sok különféle filmrészleteket - vi­dámat és tragikusát - mutattak az alanyoknak, hogy bizonyos han­gulatot keltsenek általuk. Ezután csokoládét kellett enniük és el kellett mondaniuk, hogyan ízlett nekik és milyen hatással volt rá­juk az édesség. Megkérdezték tő­lük, hogy kívánnak-e még több édességet, s hogy milyennek ta­lálták éhségérzetüket a filmrész­letek előtt és után. Kísérlet köz­ben - további elemzés céljából ­Lily, a gyorshorgoló nő lett kötök is. Nem így történt - mondta a bajnoknő a Reutersnek. A második helyen a britek országos sprinthorgolója, Susan Broscoe végzett, de neki csupán 76 és fél hurkolást sikerült tel­jesítenie a 3 perc alatt. A gyorshorgolási világbajnok­ságnak New York adott otthont. ______________________ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom