Tolnai Népújság, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-02 / 204. szám

i. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2002. Szeptember 2., hétfő Bát-összefoglaló Gyengélkedő valuták A Budapesti Árutőzsde gabo­napiacán az elmúlt héten megélénkült a forgalom, majd 1,9 milliárd forint érté­kű áru forgott a parketten, míg a határidős deviza­piacon 2,5 milliárd forint ér­tékű külföldi fizetőeszköz került új tulajdonoshoz - de­rült ki a BÁT hét végi össze­foglaló jelentéséből. A kukoricaárak vegyesen zár­tak. A novemberi lejárat két­száz, a márciusi száztíz forinttal csökkent, ezzel szemben a de­cemberi húsz forinttal emelke­dett. A novemberi szállítású ku­korica ára változatlanul 24500 forint volt, míg a márciusi 25 250 forintra mérséklődött. A búza decemberre és jövő év au­gusztusra 240, illetve 700 forint­tal lett olcsóbb, a szeptember és a jövő év márciusi jegyzések vi­szont 60, illetve 380 forinttal drágultak. A kenyérgabona szeptemberre 23 890 forinton cserélt gazdát. A takarmány- búza szeptemberi ára 21500 fo­rintra gyengült. Az árpát ugyan­erre a határidőre 19 920 forintért kínálták. A napraforgó ára no­vemberre 64000 forintra csök­kent, az októberi árfolyam 63 700 forinton zárt. A határidős pénzpiacon csökkent az amerikai dollár ér­téke. Szeptemberre 249,80 fo­rintért lehetett jegyezni. Az euró is gyengélkedett, szeptemberi elszámolóára 246,50 forinton ál­lapodott meg a kereskedés utol­só napján. A közös európai fize­tőeszköz . jövő év júniusra 256,00 forintra erősödött. A ja­pán jen szeptemberre egy forin­tot vesztett értékéből: 211,50 fo­rintot ért. A svájci frank, a cseh korona és a lengyel zloty jegyzé­sei nem változtak.- UG ­Hírek MALMOZNAK. Kvótarendszer bevezetéséről kívánnak tárgyal­ni szeptember közepén a ma­gyar malomtulajdonosok. A kvótarendszer bevezetését azért szorgalmazzák, hogy megszűn­jön a piacon uralkodó kaotikus állapot, ami annak a következ­ménye, hogy a malmok mint­egy egymillió tonna többlet- kapacitással rendelkeznek, mti EURÓÁR. Vásárlásmentes na­pot hirdettek szeptember 3-ra Görögország fogyasztóvédelmi szervezetei, amelyek arra buz­dítják honfitársaikat: semmit se vásároljanak holnap, tiltakozás­ként a közös európai fizető- eszköz, az euró rejtélyes ár­drágító hatása miatt, europress OLAJ. Az OPEC főtitkára úgy nyilatkozott, hogy az olajexpor­tőr országok szervezete min­denképpen a tavaly elhatáro­zott, hordónként 22-28 dolláros sávban fogja tartani a kőolaj árát, és megvédi az árstabilitást, akár béke lesz, akár háború. Alvaro Silva főtitkár szerint a vi­lággazdaságnak nincs szüksége több olajra, a kőolaj- és a ter­méktartalékok szintje megfele­lő, és a kőolaj árát a gazdasági alapokon kívüli tényezők, a po­litikai bizonytalanság és a spe­kuláció emeli, mti ■ A közmunkaprogram hosszú távra szól Az évtized végére mindenkinek lesz munkája, aki el akar he­lyezkedni, a jelenlegi 54 százalékos foglalkoztatottság az EU szintjére, azaz 70 százalékosra nő - mondta az Europressnek Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. A tárca első emberével a munkanélküliségről, a szeptember elsején életbe lépő új munka törvénykönyvről és a korszerű foglalkoztatási formákról is beszélgettünk.- PQntösan mennyien vannak jelenleg állás nélkül?- A regisztrált munkanélküliek száma 300-350 ezer körül mozog, ám mindenki tudja, hogy a valós szám ennél jóval magasabb, hi­szen sokan egyszerűen be sem je­lentik, hogy ilyen változás történt az életükben. Jómagam a tényle­gesen munka nélkül tengődök szá­mát a fentinek duplájára tippelem. Különösen a textiliparban és az agrárium területén mutatkoznak súlyos gondok, de Borsod, Sza­bolcs, Békés és Nógrád megye egé­sze, valamint Somogy és Dél-Bara- nya bizonyos települései is küsz: ködnek a munkanélküliséggel.- Mi a megoldás?- Új munkahelyek teremtése minden lehetséges eszközzel. Például a közmunka kiterjesztése az elmaradottabb régiókban, s a hátrányosnak mondható társadal­mi csoportokban (a pályakezdők, a gyesről, a gyedről visszatérők, a 45 év fölötti nők, az 50 fölötti fér­fiak, illetve a fogyatékosok köré­ben). A távmunkára való „rászok- tatás” is sokat segíthet, miközben a közterheknek is jelentősen csökkenniük kell.- Álljunk meg egy kicsit a köz­munkánál! Ha valaki ezt a szót olvassa, azonnal az árokásás vagy a hólapátolás jut az eszébe, s tilta­kozik még a gondolat ellen is...- Mert összekeverednek a fo­galmak! A hamarosan megszűnő közcélú munka, vagy az önkor­mányzatok szervezte közhasznú foglalkoztatás valóban leginkább arra való, hogy átmenetileg kivált­sa a segélyt, s a tűzoltó jellegű teendőket a rászorulókkal elvé­geztessék. Ám az idén 5 milliárd forintos keretből finanszírozott közmunkaprogramok színesebb, hosszú távú lehetőségeket kínál­nak. Az ipari park létesítésétől áz erdőtelepítésig, vagy a község inf­rastruktúrájának kiépítéséig szé­les a paletta. Ezekhez a feladatok­hoz sok jó szakemberre is szük­ség van. Beszédes tény, hogy a meghirdetett pályázatokra több mint 400 kistelepülés jelentke­zett, s a feltételeknek megfeleltek közül háromból kettő támogatást is kapott.- Említette a távmunkát. Egy időben sokat beszéltek róla, ám mintha a magyar ember nem szeretne otthon egyedül, a számí­tógépe mellett kuksolni.- Olyan dolog ez, mint a mobil- telefon: minél több ember kipró­bálja, annál elterjedtebb. A táv­munkát holland mintára jelentő­sen fel lehet fejleszteni, csupán a feltételeket kell biztosítanunk hozzá. Például, hogy a munkaadó és a munkavállaló is állami támo­gatásban részesüljön, ha ezt a for­mát választja. Olcsóbb legyen a számítógép és az internet, keve­sebb a bérre rakodó járulék. Ter­veink szerint idén megszületnek a szükséges döntések, s jövőre akár 400-600 ezer ember is táv­munkával keresheti a kenyerét.- Milyen nagyobb horderejű változásokra számíthatunk még ä foglalkoztatásban, illetve a munka világában?- A legfontosabb, hogy idén KISS PÉTER 1959. június 11-én született 1983-ban végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán 1992-ben országgyűlési képviselő lett az MSZP országos listájáról 1994-1995-ben az Országgyűlés okta­tási, tudományos, ifjúsági és sport- bizottságának tagja, majd alelnöke 1998-2000-ben az MSZP parlamenti frakciójának helyettes vezetője, a Hom-kormány munkaügyi miniszte­reként tevékenykedett megállhat a foglalkoztatás csökke­nése. A következő három évben 300-400 ezer új munkahely léte­sülhet, az évtized végére pedig el­érhetjük a teljes körű foglalkozta­tást (ha az EU-követelmények sze­rint számolunk, ez a maihoz ké­pest 800 ezer új munkahelyet je­lent). Nagyon fontos a hátrányos helyzetűek támogatása - jövőre a pályakezdők számára például kü­lön program indul -, s az is biztos­ra vehető, hogy pár év múlva elfe­lejthetjük az egészségügyi hozzá­járulást. A most 4500 forintos ösz- szeg jövőre 3000 forintra csökken, majd két év elteltével megszűnik a fizetési kötelezettség.- Szeptember elsején életbe lép a módosított munka törvényköny­ve. Milyen a fogadtatás? Talán érdemes a legfőbb újdonságokat is megismételni.- Apró kivételektől eltekintve úgy tűnik, mindenkinek jó az új feltételek melletti foglalkoztatás. Jó például, hogy védettek lesznek a vasárnapok, hogy a heti kötele­ző munkaidő nem haladhatja meg a 40 órát, hogy heti két pihe­nőnapot biztosítani kell a dolgo­zók számára, vagy hogy nő a ki­küldetésért, helyettesítésért járó díj. Nem mellékes a szakszerve­zetek jogosítványainak bővülése sem. TAKÁCS MARIANN WAP Csepp-, por- és ütésálló wap GPRS EMS (kép, csengőhang és animáció küldése SMS-ben) Cserélhető elő- és hátlap Könnyített SMS írás magyar nyelven A Siemens testvérek Domino csomagban nemcsak szépek, de ráadásul okosak is! És még udvarolnod sem kell nekik. Amíg a készlet tart. *A készülék csak Westel előfizetői kártyával használható. Továbbif feltételek az üzletekben, a DOMINO Üzletszabályzatban és a DOMINO Dijszabásbar Információ: 1230 (a Westel hálózatából díjmentesen hívható), 265-9210. webshop.westel.hu TTt'flUZ kkcraviil ofotért Vili'*] csomagban Siemens .-»fr MI50/SI GPRS DOMINO UJ! csomagban 29 900r 1 Siemens \ W ■ urn*®*, vH-4,'?’-' W > YJf ■ 1* • *4 1 INO \ fit. ... z- t.'&l A~ wt áfc&m.a i Lanyhuló bemházások Az Ecostat konjunktúrakutató in­tézet augusztusi felmérése sze­rint a kis- és középvállalatok kon­junktúraindexe 47,2 százalék volt, ami az év első feléhez képest visszaesést jelez. A termelés bőví­tését elvető vállalkozások aránya 63 százalékra nőtt, ami az elmúlt 12 hónap legkedvezőtlenebb ér­téke - tájékozatta lapunkat az in­tézet. A szektor beruházási szán­dékára kedvezőtlenül hat a Szé- chenyi-terv pályázati rendszeré­nek szűkítése, forráshiány miatti korlátozása. A kis- és középvállal­kozások idén átlagosan 4 százalé­kos áremelést terveznek. A legnagyobb hazai vállalko­zások (TOP-100) augusztusi konjunktúraindexe 55 százalék volt, júliushoz képest javult. A külkereskedelmi forgalom las­sú élénkülése némileg erősítette az optimizmust, ugyanakkor a beruházási hajlandóságot tükrö­ző mutató a kritikus 50 százalék alá esett. A termelés növelésének lehetőségét a „nagyok” is negatí­vabban ítélik meg: míg az elmúlt négy hónapban a cégek átlag 61 százaléka hitt tevékenysége to­vábbi bővítésében, addig ará­nyuk augusztusban 53 százalék­ra csökkent. dóla SZÜRETI FESZTIVÁL Tűzijátékkal zárult tegnap este Kiskőrösön az idei szüreti fesztivál és szlovák nemzetiségi napok hét végi prog­ramsorozata. A háromnapos mulatságon nehezen lehetett unatkoz­ni, akadt látnivaló bőven. Voltak szakmai tanácskozások, kiállítások és szórakoztató műsorok, de sokan nézelődtek a népi iparművészek kirakodóvásárán is. A tíz esztendővel ezelőtt először megrendezett szüreti fesztivál és szlovák nemzetiségi napok fontos gazdasági és marketinglehetőség a 15-16 ezres városban, amelynek lakói ma is döntően a szőlőből élnek. Egyszersmind tisztelgés a szlovák ősök előtt, alkalom a megőrzött kulturális értékek felmutatására. Felvételünkön kiskőrösi asszonyok népviseletben a szüreti felvonuláson. FOTÓ: PETŐFI NÉPE/SINKOVICZ LÁSZLÓ Általános üzleti gazdaságtan Helmut Schmalen professzor Általános üzleti gazdaságtan című könyve 25 fejezetben foglalja össze a vállalati gazdálkodás tudományosan megalapozott, gyakorlatorientált ismeretanyagát. A német nyelvterületen bestseller könyv, ame­lyet az egyetemi oktatásban is használnak, segítséget nyújthat a német vállalatok gazdálkodási logikájának alapos megismeréséhez. Az ön szakmai könyvespolcáról se hiányozzon! Megrendelem Helmut Schmalen: Általános üzleti gazdaságtan című könyvét ........példányban. 98 00 Ft/példány + postaköltség áron Megrendelő: ........................................................................................................................... Cím:................................................................................................................................................................ Kapcsolattartó: .....................................................................Telefon: ................................... Megrendelését a budapesti kiadó címére kérjük elküldeni, amelyet postai utánvéttel teljesítünk. Cím: ASM Kft. Budapest 1537 Pf. 252. A könyv személyesen is megvásárolható a megyei kiadók ügyfélszolgálati irodájában és az Axel-Springer Magyarország Kft. ügyfélszolgálati irodájában: 1122 Bp. Városmajor u. 11. (H-Cs 10-17., P 10-15 óra között.) Diákoknak helyben, di­ákigazolvány felmutatásával 30 százalék kedvezmény!

Next

/
Oldalképek
Tartalom