Tolnai Népújság, 2002. szeptember (13. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-02 / 204. szám

pg 2002. Szeptember 2„ hétfő SPORT 11. OLDAL Palánkerdő a főutcán: 49 csapat a dombóvári a streetballon fotó: bakó jenö Újra hódított a streetball Észt csapatok is pattogtattak Dombóváron Kosárlabda Másodszor is remek helyszín­nek bizonyult Dombóvár, ahol az idén tízéves jubileu­mát ünneplő adidas-Street- ball Challenge szombaton vi­zitált. Korán kellet kelniük azoknak, akik kíváncsiak voltak a kilenc órakor kezdődő mérkőzés-soro­zatra. Húsz helyi csapat mellett az ország más településeiről ösz- szesen negyvenkilenc gárda ér­kezett, nemzetközivé pedig két észt együttes tette a tornát. Ti­zenhárom korcsoportban mérték össze ügyességüket a fiatalabb és az idősebb korosztály tagjai. Re­mek elzárásokat, fineszes csele­ket és pontos dobásokat láthatott a szépszámú közönség. A center­pályán eközben politikusok, a fesztivált támogató cégek vezetői és egykori dombóvári kosarasok „gyűrték” egymást váltakozó si­kerrel, ugyanis voltak akik a szép megoldásokra, mások viszont az eredményességre helyezték a hangsúlyt. A színpadon előbb aero- bikosok, majd a rendezvény sztárvendége, a Groovehouse együttes, végül pedig kötélugrók szórakoztatták az érdeklődőket. A vastapssal honorált műsor után a legjobb hárompontos-do­bók és zsákolók vetélkedtek, lát­ványos bemutatójuk hatalmas si­kert aratott. Eztán lépett pályára a Dombóvári VMSE férfi kosár­labda csapata, mely a régi edző­vel, Déri Csabával és egyelőre két új játékossal - a bosnyák Emir Halimiccsel és a Debrecenből ér­kezett Csaplár-Nagy Arnolddal - készül az NB I A-csoportos baj­nokság szeptember végi rajtjára. Ők, valamint a település köz­pontjába ellátogatók a Dombóvá­ri Német Kisebbségi Önkormány­zat által rendezett utcabálon Id- tűnő hangulatban zárták a kosár­labdázás szombati ünnepét. __ (GLAUB) Mi énk a Nemzetek Nagydíja A hölgyek mentették meg a magyarok becsületét Kajak-kenu A magyar csapat 6 arany-, 1 ezüst- és 4 bronzérmet nyert Sevillában a 32. világbajnok­ságon, ezzel első lett az érem­táblázaton, és a Nemzetek Nagydíjáért zajló nemhivata­los pontversenyben is.- Először is azt kell kiemelnem, hogy a magyar sikerek egy egyre szélesebb bázisú sportágban szü­lettek, hiszen 12 ország nyert aranyérmet - értékelt Baráth Ete­le, a magyar szövetség elnöke. - Köztük mi a legtöbbet, hatot, s ez mindennél többet mond. Baráth Etele ugyanakkor nem titkolta, hogy Angyal Zoltán szö­vetségi kapitánytól kérni fogják: az olimpiáig hátralévő időre dol­gozzon ki sportági taktikát, amel­lyel súlyozni lehet a versenyszá­mokat. Melyik a fontosabb, s me­lyik kevésbé az. Az „aranylányokat” fenntartás nélkül dicsérte az elnök, a férfi kajakról azonban nem volt jó vé­leménye, mert most megbosszul­ta magát, hogy már tavaly is túl­ságosan Vereckeire épített a szak­ág. A kenusokról sokkal pozití­vabb az értékelése, mint a mosta­ni eredmények alapján hinni le­hetne. Ennek oka, hogy Baráth úgy érzi: Malomsoki, Vasali, Kozmann és Iván személyében adottak azok a fiatalok, akik gyorsan beérhetnek és nyerhetik az érmeket. A világbajnokságon két paksi sportoló szerepelt: a kenus Kozmann György a négyessel 1000 méteren ötödik, ötszázon negyedik lett, míg Gyökös Lajos a kajak négyessel 500 méteren a nyolcadik helyen zárt. ■ Gyors VK-búcsú ____ Cselgáncs________ A férfi cselgáncs-válogatott az első forduló után búcsúzott a 15 ország részvételével megrende­zett bázeli csapat Világ Kupán. Nagy Ernő szövetségi kapitány fiatal együttese 5:2-re kikapott Dél-Koreától, csupán Gera Csa­ba (81 kg) és a közelmúltban mandulaműtéten átesett, olim­piai bajnok Kovács Antalt pótló Kosztolánczy György (100) hagyta el győztesen a tatamit. Az együttes hétfőn tér haza a nemhivatalos csapat vb-ről. Azután Nagyváradra utazik, ahol közös edzőtáborozáson vesz részt a román és a kubai válogatottal. ______________■ Ro naldo a Reálé Labdarúgás Néhány órával Bajnokok Ligája nevezési határidejének lejárta előtt létrejött a megegyezés a Real Madrid és az Inter- nazionale között. A spanyol klub 35 millió eurót fizet a brazil Rónáidéért. A 25 éves világbaj­nok csatár vételárán felül a mad­ridiak januárban egy játékost adnak még át a milánóiaknak, 10 millió euró értékben. A Real ezzel egyidejűleg 20 millióért el­adta Morientest az ősi rivális Barcelonának, míg az Inter Ronaldo pótlására 22 millióért az argentin Crespót szerződtette a Láziétól. ■ Brazil irányító az atomosoknál Fuzeroval három éves szerződést kötött a KSC Szekszárd Újabb légióssal bővült a női NB I A-csoportjában merész terveket szövögető, a tavalyi idényt negyedikként záró Atomerőmű-KSC Szekszárd játékos kerete. Az atomosok három éves(!) szerződést kö­töttek a brazil irányítóval, Fernanda Fuzero val. Kosárlabda A 22 éves, egyes és kettes poszton egy­aránt bevethető kosa­ras hazájában végig­járta a „szamárlétrát”: a junior együttesig be­zárólag valamennyi korosztályos váloga­tottban szerepelt. A brazil élvonalban egy csapatban pattogtatott a nyáron a szlovákiai Rózsahegyről a baj­nok GYSEV-Ringa gárdájához igazolt vá­logatott centerrel, Alessandrával. Fuzero felsőfokú tanulmá­nyait a University of Nevada falai között végezte, ahol termé­szetesen tagja volt az egyetemi csapatnak. Az elmúlt esztendő­ben bosnyák barátjá­val (vőlegényével?) a délszláv országban te­lepedett le, ám amint tékra, a brazil hölgy vele tartott. S hogy milyen jól tette, azt jelzi, hogy bár a bos­nyák szolgálataira nem tartott igényt az A-cso­portos Dom­bóvári VMSE, Fernanda Fuze­ro egy nap után meggyőzte az Atomerőmű- KSC Szekszárd szakmai stábját arról, hogy érdemes őt a tolnai megyeszékhelyen tartani. Az ato­mosok hosszú távra terveznek a dél-amerikai játékossal, így hazánkban szokatlan mó­don három éves(!) szerző­dést kötöttek a brazil hölggyel - nyilatkozta la­punknak Fajszi Lajos ügy­vezető elnök. A KSC keretében ezzel az ugyancsak irányító poszton szereplő orosz Anna Bulatovával, a romániai be­dobó Vass Ildikóval, és a há­rom középjátékossal, a hé­ten már a szekszárdiakkal, gyakorló holland Mar-lous Nieuwveen-nel és a jugo­szláviai Jelena Laziccsal, va­lamint a pillanatnyilag ha­zája bajnokságának ráját­szásában szereplő ausztrál Chika Emeagival hatra nőtt a légiósok száma. A bajnok­ságban azonban csak négy külföldi szerepeltethető. Hogy ki kerül be a kvartett­be, az a következő hat hét­ben kiderül... ~ _________________________(FEKETE) A brazil Fernanda Fuzero-val három éves szerződést kötött az Atomerőmű-KSC Szekszárd fotók: gottvald károly Labdarúgás Veszprémi LC-Szekszárdi UFC-Hyundai 0-1 (0-0). Veszprém, 500 néző. V: Makk (Böröczi, Kovács Zs.). Veszp­rém: Varga- Ürményi, Foki, Csonka (Szabadfi, 73.), Trampler- Hompoth, Kozma, Lantai (Szöllőskei, 79.), Nagy Sz. (Bényi, 54.)- Szegletes, Finta. Edző: Hannich Péter. Szekszárdi Kurucsai- Kiss Cs., Mosonyi, Mészáros I., Gaál- Szentjobbi (Czékmány, 57.), Bozsér (Mészáros Zs., 64.), Tálas, Torma- Máté, Kiss T. (Tolnai, 83.). Edző: Dienes Pál. Szögletarány: 2:7 (1:2). Sárga lap: Foki (Máté buktatásáért) az 51., Gaál (Hompoth buktatásáért) az 59. percben. A 9. percben Hompoth futott el a jobb olda­lon, lövés szerű beadását Kurucsai lábbal mentette. A 25. percben Szentjobbi indításával Kiss Tamás lépett ki a védők közül, a csatárt Trampler a 16-os előtt lerántotta, ám a játékve­zető sípja néma maradt. A 29. percben Kiss Ta­Schumacher sikere és csúcsa Idei tizedik futamgyőzelmét aratta az ötszörös világbajnok Az ötszörös világbajnok német Michael Schumacher nyerte a Belga Nagydíjat, s ezzel új csúcsot ért el az autósport elit ka­tegóriájában: ez volt ugyanis idei 10. futamgyőzelme, erre ko­rábban egyetlen pilóta sem volt képes. Forma-1 A rajtot követően a 3. hely­ről kezdő brazil Rubens Barrichello bravúros ma­nőverrel megelőzte a finn Kimi Ráikkönent (McLa- ren-Mercedes), így a két Ferrari vezetett, hiszen szombaton M. Schuma­cher volt az időmérő edzés legjobbja. A második kör­ben a kolumbiai Juan Pablo Montoya (BMW- Williams) is lehagyta Ráik­könent. Az élen ezt köve­tően sokáig eseménytelen Michael Schumacher verseny zaj­lott, s a boxk- iállások után is visszaállt a ko­rábban kiala­kult M. Schu­macher, Barri­chello, Mon­toya, Coult­hard (skót, McLaren-Mer- cedes), Räik- könen, R. Schumacher (BMW-Wil- liams) sor­rend. A 36. körben az addig 5. helyen haladó Ráikkönen motorhiba miatt felad­ta versenyt, nem sokkal később pedig az olasz Jamo Trulli (olasz, Renault) állt ki műszaki hiba mi­att a 6. pozícióból. Az utolsó pont­szerző helyet az ír Eddie Irvine (Jaguar) örökölte meg, s a sorrend a célig már nem is változott. A vb-pontversenyek élcsoport-' ja: 1. M. Schumacher (német, Fer­rari) 122 pont (már világbajnok), 2. Barrichello (brazil, Ferrari) 51, 3. Montoya (kolumbiai, BMW- Williams) 44, 4. R. Schumacher (német, BMW-Williams) 42, 5. Coulthard (skót, McLaren-Mer- cedes) 37, 6. Ráikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 20. A vb következő futamát, az Olasz Nagydíjat szeptember 15- én rendezik. ■ Szekszárdi Autói-és Versenyautó A kiállítás ideje alatt a helyszínre érkező első 15 olyan látogat: akinek a Tolnai Népújság aznapi száma van a kezében, a kiadó 6 perces gokart-használattal ajándékozza meg. Szekszárd Városi Sportcsarnok j 4 fifj. Tóth János) • Fantasztikus autoshow! • Sportautó csodák • Versenyautók: • Peugeot 20E WRC (ifj. T « Fora Focus (Kotan Peter) • Toyota Celica (ifj. Túrán Frigyes) • Autószalonok • Egyedi autók és tuningok 2002. Nyitva: szombat, vasárnap 9-18 óráig szeptember 7-8 Szünet után góllá érett a mezőnyfölény A szekszárdiak kapitánya, Máté Csaba három pontot érő gólt szerzett Veszprémben A Kaposvölgye elleni kötelező hazai sikert követően Veszp­rémben remekelt a Szekszárdi UFC-Hyundai együttese. Az NB II Nyugati csoportjának szombati rangadóján Dienes Pál le­génysége az idei ötödik bajnokin ötödször is eredményes [Má­té Csaba góljával értékes három pontot szerzett. mást buktatták a hazai­ak 23 méterre a kapu­tól. Mosonyi szabadrú­gása a sorfalról Tálas elé pattant, a középpá­lyás ballábas lövését Varga biztosan fogta. A 42. percben Bozsér hozta fel a labdát, majd amikor látta, hogy Varga kint áll a kapujából, 30 méterről lövésre szánta el magát, ám a labda kevéssel a felső léc felett hagyta el a játékteret. A 43. percben Mészáros Ist­ván futtából, 22 méterről leadott lövését hárította a veszprémi kapus. Szünet után, az 53. percben Máté szerzett labdát a kényelmeskedő Tramplertől, jobbról Tálas elé ívelt, a középpályás 20 méte­res lövését azonban Varga remek vetődéssel hárította. Az 59. percben Gaál buktatta Hompothot, Kozma 21 méteres szabadrúgást Kurucsai védte. A 68. percben remek szekszár­di támadás végén Tálas 8 méteres lövését Var­ga hatalmas bravúrral mentette. A 70. percben Czékmány futott el a jobb oldalon, mintaszerű beadását azonban Máté a jobb kapufa mellé bólintotta. A 75. percben góllá érett a vendé­gek fölénye: Mosonyi hozta fel a labdát, majd a jobb oldalon robogó Czékmány elé tálalt. A cserejátékos beadását Mosonyi átlépte, és az érkező Máté 9 méterről jobbal a rövid sarokba bombázott. 0-1. A 87. percben Tálas buktatta Fintát, Kozma 20 méteres, a felső sarok irányá­ba tartó szabadrúgását Kurucsai káprázatos vetődéssel a mezőnybe öklözte. A 89. percben Szegletes kapott jó átadást, nagy erejű lövését a szekszárdi kapus lábbal mentette. A hazaiak kezdtek jobban, de mintegy negyedóra elteltével az UFC vette át a játék irányítását. A szekszárdiak formás akciókat vezettek, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott. A második játékrészben a vendég­csapat nyomasztó fölényben futballozott, és érett, tudatos játékot produkálva megérde­melten szerzett igen értékes győzelmet a csak szórványos ellentámadásokat vezető veszprémiek ellen. A hazaiak az utolsó per­cekben még mindent egy lapra feltéve roha­moztak, de a remekül záró UFC-védelem - élén Kurucsai kapussal - visszaverte a tá­madásokat. Jók: Varga, Kozma, Hompoth, illetve Kurucsai, Gaál, Mészáros I., Tálas, KissT. Hannich Péter: - Tipikus egygólos meccs volt. A gólt azonban nem mi rúgtuk. Dienes Pál: - Végig jobban játszottunk. Úgy érzem, egygólos győzelmünk megérdemelt. (SALLAI) További eredmények: Komló-Mosonma- gyaróvár 2-1, Balatonlelle-Sárvár 1-4, Marca- h-Petőháza 2-0, Kaposvölgye-Bodajk 2-2. A PVSK-Tata mérkőzést október 23-án rendezik. ______________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom