Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)

2002-08-21 / 194. szám

2002. Augusztus 21., szerda JELES NAPOK 9. OLDAL A negyvenharmadik lovasnapok Tamásiban Az idén először: négyesfogatok akadályversenye A Tamási Lovasnapok Ma­gyarország legrégebbi lovas- versenye, amelyet 1959 óta megszakítás nélkül megren­deznek, a dél-dunántúli régió egyik legjelentősebb ilyen jel­legű sport- és idegenforgalmi eseménye. Tamási Kövi András, Nanny nevű lovával, Zselic Farm Kft. Fodor Gábor, és A, P. Lokátor. Ménes Birtok SE Negyvenharmadik alkalommal rendezték meg hétfőn és kedden a Tamásiban a Dózsa György úti lovaspályán a lovasnapokat, Gyems Gyula es telesege a pomíogattal amelynek hi­vatalos elne­vezése XLIII. Fino-Dámtej Tamási Lovasnapok. A két napos rendezvény- sorozatot dr. Bárándy Péter igazságügyi miniszter nyi­totta meg, aki rövid beszé­dében szólt a magyar lovas­hagyományokról és sok sikert kí­vánt a versenyzőknek. Az első nap programját utcabál zárta, a másodikon rendezték meg az augusztus 20-i városi ün­nepséget is, ünnepi beszédet Haj- dics József polgármester mondott. Az eseményen, amelyet 1988, óta a Tamási Lovassport Egyesület szervez és rendez meg, a hagyo­mányos díjugratás mellett kettes- és pónifogatok, valamint ez évben először négyesfogatok akadályhaj­tó versenyére is sor került. A ver­Jován Rihárd, Káréval, Ménes Birtok SE senyek pénzdíja közel 2 millió fo­rint, amelyből 910.000 forint a díj­ugrató Tamási Nagydíj díjazása, de jelentős az Olympos-Topjoy, a Győri Likőr Kupa, valamint a Gyulaj Rt. staféta pénzdíja is. A versenyen az idén 26 egyesü­let, 70 versenyző, 98 ugró ló, 16 kettesfogat, 6 négyesfogat és 4 pónifogat vett részt. Jelen volt és a szünetekben az érdeklődő kö­zönséget szórakoztatta a Puszta­ötös, a csikósok, valamint Kassai Lajos lovasíjász. E műfajnak az egész világon ő az egyetlen képvi­selője. Tegnap délután is elkáp­ráztatta a közönséget, egyebek mellett vágtató lóról mozgó ko­rongokat képes eltalálni. Az első nap végén, az idén elő­ször díjtalanul látogatható rendez­vényen bemutató versenyen sze­repelt az utánpótlás. A város és környéke fiatal díjugrató lovasai adtak számot felkészültségükről. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Bazsé Gergely és Zuhatag a Carussel SE színeiben versenyzett A falu új büszkesége Óvodaavatón búcsúztatták a polgármestert A rendszerváltás után Harc szinte a semmiből teremtette meg infrastruktúráját, intéz­ményrendszerét és a jövőbe vetett hitét - mutatott rá Tí­már László, a megyei közgyű­lés alelnöke a község „új büsz­kesége”, az óvoda tegnapi ava­tásán. Harc Az iskola szomszédságában, ön- kormányzati hozzájárulás, pályá­zati támogatás és a helybéliek összefogása révén elkészült, minden igényt kielégítő óvoda át­adásán Horváth Rudolf alpolgár­mester az elmúlt évek eredmé­nyeire visszatekintve megállapí­totta, hogy a községnek van mire büszkének lennie. Kö­sz ö n e t e t mondott a lakosságnak az óvoda fel­építéséhez nyújtott tá­mogatásáért. Faludi Gá­bort és ifj. Horváth Rudolfot az új intéz­mény létrejöttében játszott szere­péért a képviselőtestület Harc Községért elismerésben részesí­tette. A kitüntetettek a díjjal járó jutalmat az óvodai alapítványnak ajánlották fel. Az avatás keretében búcsúz­tatták a visszavonuló Horváth Já­nos polgármestert, aki három cikluson keresztül állt a község élén, és „rendkívül elismerésre méltó munkát” végzett. Az ünne­pelt köszönetét fejezte ki a testü­letnek és a lakosságnak a vele va­ló egyetértésért. Az ünnepséget a harci iskolások, a gyermek nép­tánccsoport és a hagyományőr­zők műsora zárta. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Köszöntők, felvonulás, ünnepi műsor Külföldi és hazai együttesek utcán és színpadon Bonyhád A hagyományokhoz híven szí­nes programokkal köszöntöt­ték a városban Szent István király, az államalapítás és az új kenyér ünnepét. A lett együttes A Bátaszéki Felvidéki Néptánc Együttes A színes menet a szabadtéri színpadhoz vezette a szép számú közönséget, ahol Oroszki István, a város polgármestere mondott ünnepi köszöntőt. Az ünnepség keretében Jónás János esperes megáldotta az új kenyeret, vala­A katolikus templomban ünnepi szent misével indult a programok sora a városban augusztus 20-án, majd ünnepi istentiszteletet és konfirmációt tartottak az evangé­likus templomban. A tíz órakor kezdődő országzászló felvonásra a Városi Fúvószenekar térzenéje várta az érdeklődőket. Délután színes utcai felvonulást láthattak a bonyhádiak. A vendég és hazai együttesek jó hangulatot terem­tettek színes öltözeteikkel, tánca­ikkal, zenéjükkel. A Lettország­ból és Jugoszláviából érkezett csoportok mellett nagy sikert ara­tott a ghánai táncos, zenés együt­tes, melynek tagjai nagyrészt Ma­gyarországon, mezőgazdasági fel­sőfokú oktatási intézményekben tanuló diákok. Egy éve alakították meg együttesüket, s azóta már számos helyen - Székesfehérvár, Siófok, Monor, Aba, Mezőberény A ghánai együttes- mutatták be népük hagyomá nyait. Időt szakítanak arra is hogy a magyar népi kultúrával is merkedjenek. A hazai színeket. Bátaszéki Felvidéki Tánccsopor és a Völgység Néptánc Egyesüle képviselte. mint kihirdették a tavasszal meg­hirdetett Virágos Bonyhádért ver­seny eredményét. A köszöntőt és a kenyérszentelést követően a fel­vonuló együttesek színpadi mű­sora zárta az augusztus 20-i ren­dezvényeket. -PÁL­Sétalovaglás gyerekeknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom