Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)

2002-08-02 / 179. szám

m 2002. Augusztus 2., péntek S P O R T Kilencen az első edzésen Elkezdte a felkészülést az Atomerőmű-KSC Az atomos hölgyek az első edzésen mindjárt Cooper-teszttel kezdtek fotó. g. k. Tegnap délelőtt megkezdte a felkészülést a 2002/2003-as bajnokságra a női NB I elmúlt évi meglepetéscsapata, az Atomerőmű-KSC Szekszárd együttese. Az első tréninget kilenc - köztük négy új - já­tékosnak vezényelte le Király Sándor edző. __________Kosárlabda__________ A szekszárdiak kerete szinte telje­sen kicserélődött a nyári szünet­ben. A negyedik helyezett csapat­ból mindössze hár­man, az orosz An­na Bulatova, vala­mint Tóth Zsuzsa, és Darida Csilla maradt hírmondó­nak. Ami az újon­cokat illeti: két játé­kos, a román válo­gatott Vass Ildikó és Anitics Lívia az osztrák bajnokság­ból érkezett. Előb­bi a Flying Foxes Post Wien, utóbbi a Kloste-neuburg csapatát erősítette az elmúlt szezon­ban. Bellovai Zsuzsanna a BSE, Hofmann Petra pedig a Szolnok mezét cserélte a KSC szerelésére. Az első edzésen nem vett részt a magyar válogatottal a zágrábi juni­or Európa-bajnokságon szereplő Csontos Eszter, és a rövid időre ha­zatérő ausztrál Chika Emeagi. A szlovákok elleni szerdai találko­zón 32 (!) pontig jutó Csontos au­gusztus 12-én csatlakozik a keret­hez, míg a legutóbb Diósgyőrött pattogtató Emeagit 20-dikára várja Király Sándor edző. A szekszárdi­ak napok óta tárgyalnak két WNBA-s drafton szereplő center­rel, ám a szakvezetés nevekkel egyelőre nem szolgált. A kiszivár­gott információk szerint egyikük holland, s jó eséllyel pályázik rá, hogy szerződést kapjon a szek­szárdiaktól. Az atomos gárda - saját nevelé­sű fiatalokkal, Hegyi Zsuzsannával és Kniesz Bernadettel kiegészülve - tegnap futóedzéssel kezdett a vá­rosi sporttelepen. Király mester egyelőre vegyes felkészülést vezé­nyel tanítványa­inak, ami mind a szabadtéri erő­gyűjtést, mind a labdás edzése­ket magába fog­lalja. A csapat­nak nem sok ideje marad az összecsiszoló- dásra, augusz­tus 17-18-án ugyanis két mérkőzést is ját­szik a hazánk­ban portyázó ausztrál junior válogatottal. Szeptember közepén - immár tel­jes kerettel - a Göcsej-kupán lép parkettre a KSC, majd a Bogép- és a Sió-kupa színezi a felkészülési programot. A bajnoki rajt előtti utolsó simításokat Szlovákiában végezheti el Király mester, a csapat ugyanis meghívást kapott egy kas­sai négyes tornára, melyen két ha­zai egylet mellett az euroligás Ruzomberok gárdájával is meg­mérkőzhetnek a szekszárdiak. (RÓNAI) Király Sándor megfuttatta „lányait” A végére lendült bele a Decs NB III, Dráva-csoport: 6. DecsiKSE 26 11 6 9 49-43 39 pont „A tavalyinál csak jobb jöhet” - nyugtatgat­ták magukat az NB Ill-as Decsi KSE szurko­lói a bajnokság őszi idényének rajtja előtt, s optimizmusuk nem is volt alaptalan, a gár­da ugyanis a 2000/2001-es idényben fino­man fogalmazva sem kápráztatta el szimpa­tizánsait. A sárközi együttes utolsó helyen zárt, s csak az osztály feltöltésének köszön­hette, hogy megőrizte NB-s tagságát. _______ Labdarúgás Fé l év alatt aztán nagyot fordult a vi­lág a decsiekkel. Az immár Kiss János irányította gárda a 2001/2002-es baj­nokság őszi idényét úgy zárta a hato­dik helyen, hogy mindössze kilenc pont választotta el a dobogótól. A ta­vasz aztán - ha lehet mondani - még egy fokkal jobban is sikerült a decsieknek. Az ősszel megszerzett 19 pontjukat újabb húsz egy­séggel toldották meg Csendéék, miközben példá­ul olyan nagycsapatok skalpját gyűjtötték be, mint a dobogós Nagyatád. A csapat teljesítmé­nyének értékelésekor nem véletlenül volt elége­dett Kiss János játékos-edző, aki elsődlegesen a csapat utolsó fordulókban mutatott játékát di­csérte.- A tavaszi szezon nem úgy indult számunkra, ahogy szerettük volna - kezdi a tréner. - Az első fordulókban attól a Beremendtől, és Mohácstól is vereséget szenvedtünk, mely gárdák végül az al­só régióban zárták a bajnokságot. A téli felkészü­lésünk nem sikerült valami jól, s ennek köszön­hetően több, könnyen nyerhető mérkőzést is el­buktunk a tavasz első részében. Már hét forduló is eltelt, mire összeállt a játékunk, szerencsére az utolsó hat mérkőzésünket megnyertük, ennek a jó sorozatnak köszönhettük, hogy végül az elő­kelő hatodik helyen zártunk. Bár kis szerencsé­vel előrébb is végezhettünk volna, nem vagyok elégedetlen, hisz ez a szereplés így is a csapat ed­digi legjobb NB-s produktuma. Ha azt nézzük, hogy a rajt előtt a biztos bentmaradást, az első tízbe kerülést tűztük ki célul, akkor a hatodik he­lyezéssel alaposan felülmúltuk a vezetés elvárá­sait. A bajnokság mellett ráadásul a megyei ku­pasorozatban is jól szerepeltünk, ahol a Szek­szárd csak az elődöntőben búcsúztatott el bennünket.- Egyénileg hogy értékeled a játékosok teljesítményét: kik voltak a csapat húzó­emberei, és kik azok, akiktől sokkal töb­bet vártál?- Nem szeretnék kiemelni senkit, a ha­todik helyezés maximálisan a csapat ér­deme. Az első fordulókban mutatott kriti­kán aluli teljesítmények után mindenki átérezte a felelősségét, s a folytatásban már mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken valamennyi játékos hozzá tudott tenni a csapat játékához. A téli szünetben Szekszárdról kölcsönkapott Bíró Norbert jó igazolásnak bizonyult, hisz a fél sze­zonban szerzett 11 gólja sokat segített, ám társak nélkül ő sem zárt volna ilyen eredményes ta­vaszt.- Kiesés után hatodik helyezés, tehát sikerült az előbbre lépés. Egy hét múlva rajtol az újabb bajnokság, idén mire számíthatnak a csapat szurkolói.- Hasonló produktummal idén is kiegyeznék, bár nem lesz könnyű dolgunk, lévén, hogy az osz­tályban immár 15 együttessel kell megküzde- nünk. Úgy gondolom, ha a 6-10. helyek valamelyi­kén sikerülne végeznünk, senki sem lennp csaló­dott. A játékoskeretünk szinte semmit sem válto­zott, mindössze Szilágyi Péter távozott, és Kárpáti Zoltán érkezett. Ismerve a játékosok képességeit úgy gondolom, teljesíthetők a ve­zetés elvárásai. Sajnos, a felké­szülésünk ezút­tal sem sikerült úgy, ahogy sze­rettük volna, munkahelyi el­foglaltság, nyári szabadságok mi­att sem az edzé­seken, sem a fel­készülési mérkő­zéseken való részvételtől nem ájultam el. En­nek levét lehet, hogy ismét a baj­nokság elején isszuk meg, de ha elkapjuk a fo­nalat, úgy gondo­lom, bárkit meg tudunk verni. ________________(RÓNAI) A K iss Janos irányította decsiek elsőrorban a házi gólkirály, Bíró Norbert (középen, hátul) találatainak köszönhetően utolsó hat tavaszi találkozójuk után győztesen hagyhatták el a pályát fotó: gottvald Szurkolói torna Kosárlabda A bajnok Atomerőmű SE csapa ta ugyan még nem kezdte meg a fel­készülést az új idényre, szurkolóik azonban már „hangolnak” a 2002/2003-as kiírásra. Az ASE- szimpatizánsok szombaton Pak­son kosártomára látják vendégül a rivális Körmend, Kaposvár és Szol­nok szurkolóinak csapatát. Az In­dex internetes portál kosaras topi c- jában egymással levelező drukke­rek ezúttal tehát nem csak a lelá­tón vívhatnak (szó)párbajt, de a parketten is megmutathatják, mire képesek. A Bongo-kupáért zajló í. Index MNK-topic kosártoma nyi ­tómeccsét az atomosok a kaposvá ­riakkal vívják 9 órától, a végső győ­zelemről körmérkőzéses rendszer- ben döntenek a résztvevők. ■ Sportműsor PÉNTEK Kerékpársport: XIV. Nemzetkö­zi Kerékpáros Napok Tamási­ban: egyéni indítású hegyi idő­futam a Café-Relax-kupáért, 17. Labdarúgás: Felkészülési mér­kőzések: Decsi KSE-Kakasd 18. Strandfoci: VII. Atomzsaru- kupa a paksi ürgemezei stran­don, 9-16. SZOMBAT Kerékpársport: XIV. Nemzetkö­zi Kerékpáros Napok Tamási­ban: a Pécsi Postaigazgatóság Nagydíjáért 9, az Energy Caffé Nagydíjért, 18. Labdarúgás: NB II, Hummel csoport: Szekszárdi UFC­Hyundai-Mosonmagyaróvár 17. Felkészülési mérkőzések: Paksi SE-Izsák, Bonyhád Völgység LC-Baja 10, Kajdacs-Simon- tornya 11.30, Gerjen-Mórágy 16, Dombóvári FC-Rutin-Tamási 17, Bátaszék-Somberek 17.30, Tevel-Hőgyész, Balatonszár- szó-Dunakömlőd 18. Strandfoci: VII. Atomzsaru- kupa a paksi ürgemezei stran­don, 9-16 (döntő 15). VASÁRNAP Kerékpársport: XIV. Nemzetkö­zi Kerékpáros Napok tamási­ban: U13-as és U15-ÖS olimpiai csapatverseny, 18. Labdarúgás: Felkészülési mér­kőzések: Dunaföldvár-Puszta- hencse 10, Tamási-Sarmenstorf (svájci) 14, Gerjen-Kajdacs, Mórágy-Bonyhádbörzsöny 17, Bo-gyiszló-Tolna 17.30, Bony- hád Völgység LC-Aparhant 18.b Barcson remekeltek a Fani fiataljai _________Tri átlón A közelmúlt­ban Zalaeger­szegen ren­dezték az idei negyedik rang­listaversenyt, ahol a szek­szárdi Fani- Dynamic TC felnőtt versenyzői remek ered­ményeket értek el. A közel száz résztvevős sprint távú (750 m úszás, 20 km kerékpár, 5 km fu­tás) futamban a felnőtt férfiak mezőnyében Mészáros János az ötödik (1:07:53), Cencz Péter a hatodik (1:08:30), Módos László a kilencedik (1:11:25), míg Mé­száros László a tizedik (1:12:49) helyen végzett. Az eredmények alapján méltán bízhatunk abban, hogy a jövő hétvégén Fadd- Domboriban sorra kerülő orszá­gos bajnokságra való felkészülé­sük a helyes úton halad. Vasárnap a fiatalabb szekszár­di versenyzők a Barcson ren­dezett, Somogy megyei bajnok­ság nyílt futamaiban remekeltek, ahol az újonc és a gyermek futam összes indulóját maguk mögé utasították. A legfiatalabbaknál Berta Péter az első, Szőke Márton a harmadik helyet, míg a gyer­mek futam abszolút elsőségét Szőke Gergő szerezte meg. b Egy gólos előnyt szerzett a ZTE Bozsik Péter, a Zalaegerszeg labdarúgócsapatának meste­re elégedett játékosai teljesít­ményével, de úgy véli: jobb összpontosítással és egy kis szerencsével jelentősebb előnyre is szert tehettek volna a szerda esti Bajnokok Ligája- selejtezőn. Labdarúgás A párharc első mérkőzésén a ma­gyar bajnok Ljubojevic 17. perc­ben szerzett találatával 1-0-ra győzött a horvát NK Zagreb ellen az Üllői úton.- Az első félidőben azt csinál­ták a fiúk, amit kértem tőlük - mondta a szakember. - A fordu­lás után néhány játékosom fárad­ni látszott, ennek köszönhetően a horvátok mezőnyfölénybe kerül­tek, de helyzeteket nem tudtak kialakítani. Az utolsó negyedórá­ban aztán megint előttünk adó­dott néhány lehetőség, amelyeket azonban sajnos nem tudtunk ki­használni. Összességében elége­dett vagyok, hiszen győztünk, bár jobb lett volna nagyobb kü­lönbséggel. A tréner a jövő szer­dai zágrábi visszavágóval kapcso­latban megjegyezte: képesnek tartja csapatát arra, hogy idegen­ben is betaláljon az ellenfél kapu­jába, s ez szinte biztosan a to­vábbjutást jelentené. Bajnoki formában a Paks Megtalálták góllövő cipőiket a decsi támadók Labdarúgás Felkészülési mérkőzések: Du- naföldvár-Paksi SE 0-3 (0-1). Dunaföldvár, 100 néző. V: Ráth- géber. Dunaföldvár: Molnár (Fekete)- Jakab, Szilasi, Antal A., Kindl- Alberczki Cs. (Vidács), Nagy L., Alberczki G. (Tóth), Tárnái- Farsang, Schulteisz (Hor­váth). Játékos-edző: Kindl Ist­ván. Paks: Antal S.- Magócs, Prantner, Debreceni, Papes- Araczki (Berengyán), Bene-decz- ki, Radics (Májer), Vesztergombi (Szabó)- Varga (Galambos), Szili (Osztermájer). Edző: Klement István. A már bajnoki formában futballozó paksiak biztosan nyer­tek. G: Galambos 2, Szili. Szekszárdi UFC ifi-Decs 2-9 (0-2). Szekszárd, 100 néző. V: Unyatinszky. Decs: Cziráki- Sztehló, Pozsár (Kalmár), Kárpá­ti, Nagyfalusi (Bíró)- Hegedűs A., Hegedűs L. (Nagy S.), Boros, Ruff- Pilisi, Csende (Kiss J.). Já­tékos-edző: Kiss János. Egy hét­tel az NB Ill-as bajnokság rajtja előtt megtalálták góllövő cipőiket a decsi támadók. G: Zsók, Vizdár, illetve Csende 3, Kiss J. 2, Ruff, Hegedűs A., Kalmár, Boros. Bátaszék-Bonyhád Völgység LC 3-0 (1-0). Bátaszék, 150 né­ző. V: Schäfer. Bátaszék: Grill- Kovács L, Vecsei, Zágonyi (Nagy), Hauwasser- Sárközi, Kiss, Pusz­tai (Orsós), Pankovics (Kertai)- Márton (Lieszkovszky), Kollár. Edző: Fiáth Tamás. Bonyhád: Ko­vács L.- Horváth G., László, Tóth A., Tóth L. (Máté Z.)- Hencz, Biliczki R„ Köllő (Varga), Papp- Domonkos, Horváth P. Edző: Incze Zoltán. A három gól mellett a bátaszékiek számtalan helyze­tet hagytak kihasználatlanul. G: Kiss, Pusztai, Kollár. Tamási-Tevel 2-1 (0-1). Ta­mási, 50 néző. V: Csepregi. Ta­mási: Száka- Illés T. (Szabó), Ko­vács Z., Kovács P., Filótás (Páczelt)- Pintér (Kovács R.), Szilárd (Gyenei), Herr, Béres (Varga)- Szakács (Frank), Stircz (Márkus). Játékos-edző: Molnár László. Tevel: Illés- Nagyfalusi I. (Szauer), Szolomájer, Szőts, Nagyfalusi T. (Kerekes)- Bátyi, Gergely (Pál), Nagy B., Dézsi (Barabás)- György (Jakab), Pfeifer. Edző: Szabó Dénes. A két megyei első osztályú együttes összecsapásán a tetszetősen ját­szó teveli fiatalok nem érdmeltek vereséget. G: Márkus, Szakács, il­letve Nagy B. Hőgyész-Kéty 2-3 (1-1). Hőgyész, 50 néző. V: Gödrei. A nyáron megerősödött kétyiek rászolgáltak egygólos sikerükre . G: Királyházi, Illés, illetve Szed- lák 2, Kalmár. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom