Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)
2002-08-13 / 188. szám
-i> S 2002. Augusztus 13., kedd 9. OLDAL SPORT MK-rajt: Bölcskén a Rákóczi A Dunaferrel játszik jótékonysági mérkőzést a Paksi SE gárdája Győztes döbröközi debütálás Otthon botlottak a dobogósok, jól hajrázott az Apar és a Mucsfa Kedden és szerdán rendezik a Magyar Kupa selejtezőjének első fordulóját. Megyénk két főtáblára jutott együttese közül a megyei I. osztályban szereplő Bölcske kedden 16.30 órakor az NB I/B-s Kaposvári Rákóczit fogadja, míg az NB Il-es Szekszárdi UFC-Hyundai szerdán a Bács-Kiskun megyei első vonalban szereplő Mélykút otthonában lép pályára. Labdarúgás A bölcskeiek nincsenek irigylésre méltó helyzetben, hisz a selejtező első fordulójában rögtön a 64 csapatos mezőny egyik legjobb együttesét kapták ellenfélül. Az, elmúlt évi bajnokságban a Siófok és a Cell- dömölk mögött bronzérmet szerző somogyiak az idei bajnokságban eddig nem szerepelnek túl fényesen (vereség a Celldömölktől és a Fóttól), ugyanakkor intő jel lehet Blatt Pál csapata számára, hogy az egykori válogatott Csatár, Kovács Kálmán trenírozta gárda Pécsről már egy ponttal a zsebében távozott. A szombaton kezdődött megyei I. osztályú bajnokságban a Kiélezett csaták, „tülekedés” az élen _________!___________I_1___ Sak k Újabb két fordulón jutott túl Tamásiban a XI. Pintér István emlékverseny mezőnye. A játszmák zömét mindkét csoportban nagy csaták jellemzik, ennek megfelelően óriási a „tülekedés” az élen. A nemzetközi érték- szám-szerző csoportban az esélyesek továbbra is „ismeretlenek”, némi meglepetés a FIDE- élővel nem rendelkező, mester- jelölt Ruppáner jó szereplése. A B-csoport ötödik körének legváratlanabb eredménye a fiatal Somorai győzelme a címvédő Horváth Kálmán ellen. Érdekesebb eredmények, A-csoport: 4. forduló: Mácsik (ASE)-Török (Gödöllő) 0.5:0.5, Magony (Kalocsa)-Berta (ASE) 0,5:0,5. 5. forduló: Tímár (Gödöllő)-Mácsik 0:1, Nagy L. (ASE)-Magony 0:1, Szarvas- Ruppáner (Kalocsa) 0:1. Az élmezőny állása: 1-4. Török, Mácsik, Magony, Ruppáner 4-4, 5-6. Berta, Szekeres (Gödöllő) 3.5-3.5 ponttal. B- csoport: 1-4. Somorai (Kalocsa), Tarnóczki, Sánta (mindkettő Kóka), Káspári (Decs) 4 ponttal._____________ (lódi) bölcskeiek is jobb kezdést reméltek, ám a nyáron megerősödött Bátaszék elleni pontvesztés még „belefért”. A kupameccs esélyese természetesen a Rákóczi gárdája, de mint az már a tavalyi sorozatban is kiderült - akkor a második körben a Szekszárdi UFC győzte le 4-1-re - nem lehetetlen elbúcsúztatni őket. Apropó Szekszárd. A bölcskeiekkel ellentétben Dienes Pál tanítványainak nem okozhat gondot a Mélykút kiverése. A hétvégi fordulóban Tatán diadalmaskodó szekszárdiak eddig még gólt sem kaptak az NB II-ben, így nagy meglepetés lenne, ha épp egy megye egyes csapat játékosai vennék be Kurucsai Koméi kapuját. Dobondi István vállalkozó, a koronglövészet elkötelezettje idén immár a hatodik versenyt rendezte Bonyhádon a közelmúltban. Ezek közül három alkalom országos megmérettetés volt. Az ország több pontjáról - Ózd- ról, Csongrád megyéből, Pest megyéből, Bács-Kiskun megyéből, Gyöngyösről -, valamint Zombáról, Kakasáról, Dombóvárról, Györkönyből és Bony- hádról érkeztek a koronglövéPakson a Dunaferr Míg a bölcskeiek a kaposváriakkal viaskodnak, a Paksi SE jótékonysági mérkőzésen az NB I-es Dunaferr együttesét látja vendégül 17 órakor. Az összecsapás jegybevételeiből befolyó összeget a Duna-parti klub utánpótlás csapatainak támogatására fordítaná. A hírek szerint a Dunaferr a legerősebb összeállításában érkezik az „Atomvárosba”, s természetesen helyet kap a Tornyi Barnabás irányította gárdában az újvárosiak négy Tolna megyéből elszármazott játékosa: a Bátaszékről induló, tavaly még a Fradiban focizó Horváth Péter, valamint egykor a város másik klubját, az Atomerőmű SE-t erősítő Éger László, Nikolov Balázs, Búzás Attila trió is. A találkozó belépőit a felnőttek egységesen 200, míg a diákok 100 forintért válthatják meg. ______________________■ sz ét szerelmesei a baráti versenyre.- Az idén hatodszor találkozunk és mérjük össze tudásunkat. Háromszor országos versenyt rendeztünk a bonyhádi lőtéren, melyek közül kettőt a Magyar Sportlövő Szövetség, egyet a Magyar Koronglövő Vadász Szövetség hirdetett meg. A mostani egy baráti vetélkedés négyszer huszonöt, vagyis száz korongra. A húsz nevező közül Szabó Károly (Budapest) 89 ponttal nyert Suler László (Ócsa, 88) és Csapó Károly (Szekszárd, 79) előtt. -palKoronglövők Bonyhádon Palkó József (a kép bal szélén) korongra vár Lövészet Vasárnap a megyei II. osztályú bajnokságban is megkezdődtek a 2002/2003-as idény csatározásai. Az első fordulóban a tavalyi ezüstérmes Puszahencse és a bronzérmes Tengelic egyaránt döntetlent játszott, az újoncok közül a Gerjen otthonában szenvedett vereséget a Majostól, míg a Döbrököz Cikóról vitte el mindhárom bajnoki pontot. Labdarúgás Kisdorog-Mucsfa 4-4 (3-2) Kisdorog, 400 néző. V: Ódor. Kisdorog: Stölkler K.- Szontág, Kovács G. (András), Farkas- Kiss M. (Lovász K.), Bordi, Pechli, Miklós, Brunner A.- Süveges, Stölkler Á. Edző: Kerekes Ágoston. Mucsfa: Katona- Böröcz, Köröndi Cs., Dobos, Lovász A. (Jákovics)- Fodor, Tóth, Pfeifer, Varga (László R.)- Horeczky (Kőszegi), Döme. Edző: Fláding János. Az átalakult Kisdorog az utolsó percekben két gólos előnyt engedett ki a kezéből a búcsúi mérkőzésen. G: Stölkler Á. 2, Süveges, Brunner A., Uletve Dobos 2, Döme, Varga. Jók: Brunner, Stölkler Á., illetve Dobos, Döme. bother levente Aparhant-Váralja 3-2 (0-2) Aparhant, 250 néző. V: Forrai. Aparhant: Fábián- Heidecker N. (Heidecker J.), Németh, Palkó (Tamás), Lovász- Juhász, Kiesz, Fülöp, Farkas- Miklóssy, Szököcs. Edző: Bíró Gáspár. Váralja: Ziener- Simcsik, Amrein, Erős, Szigeti- Sebestyén, Sárközi, Daradics (Döme), Lakatos- Galla, Csordás. Játékos-edző: Sárközi Lajos. Az utolsó húsz percben rúgott három góllal nyert a hazai csapat az igen jól játszó, de a végére elfáradó vendégek ellen. G: Fülöp, Kiesz, Miklóssy, illetve Lakatos, Amrein. Jók: Tamás, Heidecker J„ Lovász, Juhász, illetve Amrein, Ziener, Csordás, Szigetí László ferenc Cikó-Döbrököz 0-1 (0-0) Cikó, 150 néző. V: Müller. Cikó: Csibi- János, Lubastyik, Nagy (Fazekas), Rovacsek- Török (Deli), Sütő, Stumpf, Molnár, Kaposvári- (Balázs), Turbuk. Edző: Laki Zoltán. Döbrököz: Simon- Erdős, Horváth, Varga, Fandák- Nagy, Véghelyi (Gul- gácsi), Szűcs, Progli- Góvnik, Simon L. (Hava- necz). Edző: Olasz János. Nagy küzdelemben a szerencsésebb csapat győzött. G: Góvnik. Jók: Molnár, Sütő, illetve Simon, Horváth, Szűcs, forray gellert Tengelic-Sióagárd 0-0 Tengelic, 150 néző. V: Ledneczki. Tengelic: Mészáros- Molnár Sz„ Séta P., Váli (Vida), Bogyó (Dombi)- Szabó (Séta J.), Budavári, Károly, Pohner (Nagy L.)- Parrag T„ Parrag G. Edző: Lakatos János. Sióagárd: Szegedi- Bíró, Mannhalt, Domokos, Dombi- Kész, Szabó, Acsádi (Kelemen), Lambert- Sörös, Horváth. Játékos-edző: Szabó Tibor. A hazaiak kapusuk bravúros védéseinek köszönhették az egy pontot. Jók: Mészáros (a mezőny legjobbja), Parrag G„ Séta P., illetve az egész vendégcsapat. kászpári györgy Gerjen-Majos 1-3 (1-1) Gerjen, 200 néző. V: Csapó. Gerjen: Mező- Illés (Nyúl), Taba, Pál, Bíró- Domsa F„ Palásti, Drubits, Domsa D.- Kovács, Lacza. Játékos-edző: Taba Sándor. Majos: Schanczen-bacher- Sánta, Bernáth, Kővári, Szőts (Lőrincz)- Nagy, Sebestyén (Pál), Hadikfalvi, Vida (Pal- lósi)- Miklós, Babai. Edző. Lőrincz Antal. A sok helyzetet kihagyó hazaiak ellen megérdemelt a vendégek sikere. G: Palásti, illetve Babai 2, Sebestyén Z. Jók: Palásti, Taba, illetve Kővári, Schanczenbacher, Sebestyén Z. NYÚL ZOLTÁN Magyarkeszi-Bogyiszló 2-6 (0-2) Magyarkeszi, 150 néző. V: Nagy. Magyarkeszi: Hegedűs- Franke F„ Franke L., Krasnyánszki, Szabó (Pete) - Teplán, Teklovics, Gripp, Kékesi- Hitscher, Ludézer. Edző: Teplán Zoltán. Bogyiszlói Berka- Tóbi, Gáncs, Tamaskó, Kristály- Györgye (Boda), Bárdos, Lépő, Vass- Paksi, Rakó. Edző: Török Bálint. Ilyen arányban is megérdemelten nyertek a vendégek. G: Teklovics 2, illetve Rakó 2, Bárdos 2, Lépő 2. Jók: Teklovics, Krasnyánszki, illetve Bárdos vezérletével az egész vendégcsapat. orosz miklós Madocsa-Hőgyész 3-1 (2-0) Madocsa, 100 néző. V: Franckó. Madocsa: Tóth- Kovács, Somogyi, Szili Z., Besenczi- Bertók (Szintai), Szabó, Aradi, Árki (Baksa)- Hanoi (Szili A.), Böde. Játékos-edző: Árki István. Hőgyész: Nándor- Varga, Bősz, Királyházi, Barka- Nagy Zs., Juhász, Rill, Száraz (Illés, Banai)- Draskóczi, Nagy A. Edző: Váli István. Sportszerű, küzdelmes mérkőzésen megérdemelt hazai siker született. G: Aradi 2, Somogyi, illetve Rill. Jók: Tót, Somogyi, Aradi, Besenczi, illetve Bősz, Királyházi, Rill. lénárt gyula Pusztahencse-Bátaapáti 1-1 (1-1) Pusztahencse, 100 néző. V: Horváth. Pusz- tahencse: Májik- Hahn, Erdélyi, Hanák, Kiss (Jóni)- Walter, Krausz (Szabó), Porga, Borza (Gödör)- Varga (Ötvös), Lamm (Kepics). Edző: Porga István. Bátaapáti: Siklósi- Molnár, Ömböli, Schmidt, Kőkúti (Málinger)- Végh, Ádám, Novincs, Koleszár- Sörös (Acsádi), Puskás. Edző: Simon Ferenc. A gyenge napot kifogó hazai csapat nem tudta legyőzni a nagy akarással játszó vendégeket. G: Kiss, ül. Kőkúti. Jók: Erdélyi, Hahn, Walter, illetve Ömböli, Kőkúti, Sörös, Ádám. bor László Ifjúsági eredmények:Aparhant-Váralja 9-2, Tengelic-Sióagárd 6-2, Gerjen-Majos 8-2, Kisdorog-Mucsfa 3-0, Magyarkeszi-Bogyiszló 3-4, Cikó-Döbrököz 6-1, Madocsa-Hőgyész 2-4, Pusztahencse-Bátaapáti 3-3. * * * Felkészülési mérkőzések: Dunaszekcső- Mórágy 1-5 (0-3). Dunaszekcső, 50 néző. V: Schéfer. G: Kovács, illetve Dér 3, Szentmártoni, Szajkó. Báta-Szálka 4-1 (2-0). Báta, 80 néző. V: Csapó. G: Besszer, Kiss, Péter, Braun, illetve Tóth. Alsónána-Báta 2-6 (1-4). Alsónána, 50 néző. V: Csizolszki. G: Horváth, Pusztai, illetve Bosnyák 2, Péter 2, Lukács, Horváth. ■ A Gergelics-nővérek ezüstjei Triatlon váltó futam: Pro form Ricsajok verte Szöszi Malackák A Fadd-Domboriban vasárnap véget ért XVIII. Cornexi- SporTolna fesztivál Tolna megyei vonatkozású, valamint a váltófutamok korcsoportos eredményeit adjuk közre alább. Totónyeremények Triatlon A váltófutamokkal együtt összesen mintegy 800 fős mezőnyben a legfiatalabbak még óvodába jártak, míg az indulók doyenje a 74 esztendős szekszárdi Fleinig László volt. Sprint táv, Tolna megyei eredmények: Legkisebbek futama, lányok: 7. Frey Tímea Kitti (Fani Dynamic TC Szekszárd) 5:31. Újonc futam, fiúk: 5. Gyányi András 17:29, 6. Berta Péter 17:31, 8. Póla Ákos 17:47,18. Rigó Attila 19:12, 22. Szőke Márton 19:43, 28. Kövecses Olivér 20:29, 43. Inhof Márton 21:32,51. Szél Bálint 23:33, 54. Frey Tamás Márk 23:46, 57. Zá- kányi Tamás 24:52 (mindannyian Fani Dynamic TC) . Lányok: 13. Szakács Szimonetta 19:55,19. Rigó Boglárka 21:06, 20. Arató Csilla 21:08, 23. Kaszpari Dóri 21:52 (mindannyian Fani Dynamic TC). Gyermek ob, fiúk: 6. Szőke Gergő (Fani Dynamic TC) 29:08, 38. Kozma Tamás (Anonym SE Bonyhád) 33:24,47. Palkó Dániel (Anonym SE) 34:24, 57. Rottár Ákos (Anonym SE) 36:22. Serdülő ob, férfiak: 44. Szél Péter (Fani Dynamic TC) 46:33. Junior, nők: 2. Gergelics Dóra (Anonym SE) 1:03:18, 15. Magos Júlia (Anonym SE) 1:13:11. Felnőttek: Férfiak, U-23: 8. Czencz Péter 1:00:49, 9. Módos László 1:00:59,11. Mészáros János 1:01:44, 18. Borda György 1:04:57 (mindannyian Fani Dynamic TC). Felnőtt II. kcs.: 8. Mészáros László (Fani Dynamic TC) 1:03:49. III. kcs.: 9. Simiakis Stellios (Paksi TK) 1:13:20,15. Kollin Gábor Gergely (Paksi TK) 1:17:51,18. Hámori János (Paksi TK) 1:25:15. IV. kcs.: 2. dr. Szabó Péter 1:05:03, 3. Illés Gábor 1:07:20, 5. Klem Zsolt 1:09:18,11. Berta Tibor (mindany- nyian Fani Dynamic TC) 1:15:16. Senior, I. kcs.: 2. Szentirmai Péter (Anonym SE) 1:05:20,12. Zákányi József (Szekszárd) 1:20:44, 24. Schrancz Róbert (Szekszárd) 1:31:31,27. Szél István (Szekszárd) 1:41:10. II. kcs.: 4. Lippai Zoltán (Anonym SE) 1:10:49,10. Szentirmai Béla (Anonym SE) 1:17:22. Veterán, III. kcs.: 1. Fleinig László (Szekszárd) 2:17:08. Nők, U-23: 2. Gergelics Natália (Anonym SE) 1:07:16, 3. Szilágyi Edit (Fani Dynamic TC) 1:08:48, 6. Keresztesi Gitta (Anonym SE) 1:12:01. Felnőtt, III. kcs.: 5. Sudár Boglárka (Fani Dynamic TC) 1:35:01. IV. kcs.: 3. Klemné Koleszár Ildikó (Szekszárd) 1:22:25, 5. Kapitány Krisztina (Fani Dynamic TC) 1:27:37. A váltófutamok korosztályos eredményei: Férfiak, 50 év alatt: 1. Barátok (Szájer, Hoffer, Nógrádi) 1:19:39, 2. Mosmányomjátok (Csőke, Nagy, Tóth) 1:20:28,3. Dunántúli turmix (Lémon, Csortos, Hömöstrei) 1:21:07. 51-100 év: 1. Nem találtunk ki semmit (Klein, Nyisztor, Kovács) 1:18:42, 2. Mogyi Pazamasz TE (Bajai, Ódor, Szűcs) 1:19:06, 3. Pedál-Futár Racing Team (Grósz, Róth, Farkas) 1:19:47.101 év felett: 1. Czikk-Lon adidas (Hegedűs, Mészáros, Barka) 1:23:42, 2. Szekszsop (Khaut, Balázs, IUés) 1:28:02, 3. Buxi bajusz (Sáthy, Bartos, Kiss) 1:31:17. Nők, 50 év alatt: 1. Proform Ricsajok (Mihályfi, Inhoff, Bodor) 1:31:12, 2. Szöszi Malackák (Szigetí, Major, Zsirai) 1:35:03,3. Építők AC Kaposvár (Horváth Zs., Szerdalácz, Horváth G.) 1:41:42. 51 és 100 év között: 1. Titán trió Szeged (Laluska J., Bátor, Laluska Zs.) 1:42:54,2. Nincs név (Jaczkó, Szunyogh, Koronika) 1:47:32, 3. Álmosság Gyötri (Fister, Tuza, Kezes) 2:07:24. 101 év felett: 1. Fokvári, Koleszár, Gergelics D. 1:50:35,2. Szárnyaló sasok (Kapitány, Szabó, Kovács) 1:55:53. ■ A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 32. hét totónyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 21 darab, nyereményük 113.607 forint. 11 találatos szelvény 348 darab, nyereményük 6856 forint. 10 találatos szelvény 3175 darab, nyereményük 1252 forint. Góltotó: 5 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 104.495 forint. 4 találatos szelvény 7 darab, nyereményük 11.998 forint. A helyes tipposzlop: 2,2,1,1, A legkisebbek is kerékpárra pattantak Domboriban x, 2, x, 1, x, 1,1,1, 2,1. Tolnai Népújsáj előfizetésére Megrendelő neve: .. címe: Fenti címre 1.170,- Ft-os havidíj megfizetésével megrendelem a Tolnai Népújságot. Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy hívjon bennünket a 74/511-503-as telefonon. Valamennyi Tolnai Népújságot megrendelő könyvet kap ajándékba. f