Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)
2002-08-10 / 186. szám
14. OLDAL SZOLGA L T A T Á S 2002. Augusztus 10., szombat J[|H Felfelé kúszik a méz ára Arra számítanak, hogy karácsony előtt elfogy Mindig az a legdrágább, ami nincs - állítják a méhészek. Múlt szombati hír, hogy a felvásárlók kilónként 730-760 forintot fizetnek az akácmézért. Az akácméz kiskereskedelmi ára (kilós kiszerelésben a heti piacokon) 850-900 forint. E rendkívül magas ár ellenére sok külföldi turista és hazai mézfogyasztó igyekszik már ezekben a meleg nyári napokban bekészíteni a frissen pörgetett akácmézet télire. A vásárlók ugyanis tudják, hogy kora tavasszal fagykár pusztított az akácosokban. Számítanak arra, hogy esetleg a mézvásárok idejére (a karácsony előtti hetekben) már elfogy az akácméz. Méhészeink 760 forintért csak annyi mézet adnak át a nagybani felvásárlóknak, amiről úgy gondolják, hogy november 1-től karácsonyig nem lesznek képesek kicsiben önállóan értékesíteni. Az égbeszökő mézárakról szóló hírt lapunknak megerősítette Léner József, a Méhészeti Terméktanács Választmányának elnöke is. Véleménye szerint mindazok a kereskedők, akik most nem fizetik meg ezt a nagy árat, sokat kockáztatnak, mert piacot veszíthetnek. Egyik oldalon nem hagyhatják cserben a hazai méhészeket, másik oldalon pedig a vásárlókat, vagyis az EU tagállamokbeli (főként németországi, franciaországi és olaszországi) állandó partnereket. Számítások szerint a hazai mézkereskedőknek idén szinte semmi hasznuk sem származik majd az akácmézből. Bíznak azonban abban, hogy hazánk képes lesz eleget tenni az évi export követelményeknek. Emlékeztetőül: 2001-ben hazánk 7700 tonna akácmézet és 5300 tonna virágmézet exportált. Az EU tagállamok idén 5-6 ezer tonna magyar akácmézre tartanak igényt. Jó esetben ezen az őszön 4-5 ezer tonna magyar akácmézet sikerül majd exportálnunk. A hazai mézkivitel 90 százalékát 8 nagykereskedő bonyolítja le. Nem csak az akácméz ára magas. A vegyes virágmézért a kereskedők jelenleg 450 forintot fizetnek kilónként. ■ Igái Fürdő Kft. Az igali gyógyvíz alkáli-klori- dos és hidrogén-karbonátos hévíz, mely a jodidion tartalma miatt a jódos vizek csoportjába sorolható. A gyógyvíz elsősorban a mozgásszervi, keringési zavarok, nő- gyógyászati, urulógiai jellegű betegségek kezelésére alkalmas. Jelentős felújítási munkák kezdődnek szeptember folyamán. A fürdővel szemben található a 20 szobával rendelkező, színes televízióval felszerelt Igái Hotel***, ahol családias körülmények között pihenhetnek az idelátogató vendégek. Éttermi szolgáltatás, bár, napozó terasz, szauna, pezsgőfürdő áll a szállodai vendégek rendelkezésére. A gyógyfürdő és az Igái Hotel is egész évben nyitva tart. Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. Részletes tájékoztatást az alábbi elérhetőségek biztosítanak: Igái Gyógyfürdő Telefon: 06-82-372-320 Igái Hotel Telefon: 06-82-372-303 Pontos cím: 7275 Igái, Rákóczi tér 2. E-mail: gyogyfurdo-igal@matavnet.hu 159421) Hajdan Augusztus tizedikén 220 éve, 1782-ben elhunyt gróf Apponyi György, Hőgyész és Eberhard ura, aki 1777-től megyénk főispánja is volt. 105 éve, 1897-ben Bátát az évben már ötödször érte - ezúttal tyúktojás nagyságú szemekkel - jégverés. 100 éve, 1902-ben a Tolnavármegye írta vezércikkében: „a magyar iparban megvan az erő, csak dajkálni, nevelni, ápolni, fejleszteni kell azt, azzal a gonddal és szeretettel, amit eddig annyira nélkülözött.” 115 éve, 1887-ben a bonyhádi Perczel- rokonsághoz tartozó Messey Adolf - a Szekszárd Vidéke tudósítása szerint - „jelenleg Ceylon szigetén tartózkodik, és igen értékes fagyűjteményt küldött a Magyar Nemzeti Múzeumnak”. VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 106 cm, Paks 227 cm, Dombori 210 cm, Árvízkapu 578 cm. A Sió Palánknál 196 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksé- gétől kapott adatok.) ■ Harcsafogó verseny Regölyben Augusztus 17-18-19-én éjszakai harcsafogó versenyt rendez a Kaposvölgye Horgász Egyesület. A versenyre a jelzett napokon 16 órától lehet jelentkezni a halőrnél. A verseny minden nap 17 órától másnap reggel nyolc óráig tart. Horgászni csak partról, harcsa csalival, fenekező vagy úszós készséggel lehet. Szombat Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Tiszta ügy (15.30, 17.30, 20.00) . Kamaraterem: Végszükség John Q. (17.00,19.00). Vasárnap Szekszárd, Panoráma, nagyterem: Tiszta ügy (15.30, 17.30, 20.00) . Kamaraterem: Végszükség John Q. (17.00, 19.00). ■ Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: va sárnap 14 órától: Venter Marianna. Tel: 511-513. Fax: 511- 514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550-369; 06/30/400- 5450; Dombóvár: Glaub Róbert 460-618; 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/460-5008; Vida Tünde 06/20/398-4504. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Stein- bach Zsolt, 440-660; 30/465- 4615. ■ Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉS-JELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * Horváth Lászlónak Tolnára. Drága Laci! Nagyon sok boldog szünnapot kívánok neked. Legyél még 100 évig meg nekem! Szeretlek! Betty. * Gyula! A traktort nem örökbe adtam, ha elfelejtetted volna!!! Sanyi bá'. * Balogh Veronikának üzenem Nagydorogra, hogy nagyon szeretem, és soha nem akarom elveszíteni. Ezerszer puszilja az ő kicsikéje, Viktor. * Bráz Reginának Gerjenbe nagyon boldog 10. születésnapot kívánok! Puszika: Bea. * Szia Alex! A 06/70/242-3602-es számon várom a hívásod. Szu. * A 25 éves lánynak üzenem! Én megismerkednék vele! Egy 26 éves, független fiú. Erre a számra írhatsz: 30/411-6581. * Szia 25 éves lány! Meg szeretnék ismerkedni veled. Én 28 vagyok, 180 cm. Laci. * Horváth Mónikának és családjának üzenem Mőcsénybe: köszönöm a szívességet és kedvességet, amit tőletek kaptam! Ildikó, Fejér megyéből. * Boldog 16. születésnapot Piftu! Vargesz. * Cs. Eszter! Álmaimban megjelent a te édes képed. Akkor úgy éreztem látni szeretnélek. Nem tudom azt leírni mit a szívem érez. Vigye hírül e kis sms, hogy szeretlek téged. * Két fiatal srác gondolt egy nagyot - léteznek lányok, kik olvasnak hírlapot? Ha igen, írjanak, töltsünk el egymással kellemes pillanatokat! 30/364-7268. * Sebestyén Andrásnak Zombára boldog 50. születésnapot kíván: Mari. * „Hogy találtam rád?” Azt hiszem nálad csak én vagyok boldogabb. Társra vágyom, nem „csak” partnerre. Nagyon szeretlek. Nné. * Szia Sárga Rózsa! Bocs, de rosszul írták a számom, pedig vártam, hogy írj. A jó szám: 06/30/505-7441. Kis Kertész. ‘Útitársakat keresek aug. 21-24-ig a székely- földi rockmaratonra. Info: 06/30/287-2918. *Azt várhatod! A bonyhádi Edinára gondolsz? Mi az, hogy szálljak le rólad? Még rád se szálltam! Lehet, hogy nem is ugyanarról a lányról beszélünk. Vargesz. * Kék szem! Egy régi kapcsolatot nem lehet csak úgy lezárni, én már csak tudom, mert én is abban a helyzetben vagyok most! Legyél türelmes a 20 éves sráccal! (M). * T. Janinak Simontornyára: sok boldog szünnapot és hosszú életet kíván: Szivi, Zsuzsi, Évik és mama. * Stölkler Mátyásnénak születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván: családja. * 25 éves molett lány vagyok. Keresem azt a 25-30 év körüli srácot, aki hű párom lenne egy komoly kapcsolatban. 06/30/553-4737: 06/74/454-306. Liza. * Bíró Lőrincnek Murgára névnapja alkalmából jó egészséget kíván: Joli, Viki, Zsuzsi, Laci. * Megismerkednék alacsony, dúskeblű hölgygyei tartós kapcsolat reményében 25-35 éves korig. Kedves, türelmes és hűséges társat keresek, sms-t a 06/20/dpj?++a várok. * Szia! Ha még mindig szeretnél megismerni, van neked itt valami P/aOm-aaja. Sendby: Huncutka. * Ha neked a kék madár a boldogság jelképe, keressük együtt, hogy megtaláljuk végre. 06/20/993-9028 * Szia Szocso! Lehet, hogy én is jól érezném magam a holdfényben! * A 34 éves fiúnak üzenem, hogy adjon meg valamilyen elérhetőséget! Napfény. * A párkeresőknek sok sikert kívánok! Én már megtaláltam a párom 7,5 hónapja. Csodálatos srác! Legyetek ti is olyan boldogok, mint ÉN! Üdv.: Tuttyka. * 19 éves paksi, egyetemista lány légyszi küldj még 1 sms-t a 70/279-7569-es számra, mert véletlenül kitöröltem az sms«i. * Kedves, gyerekszerető férfit keresek baráti kapcsolatra 43-57 éves korig, 42-160-60. Szeretetre vágyó hölgy. Jelige: Rekviem. * Szia Laci! Mi az akadálya, hogy napfényben lásd a dolgokat? N. * 165/70, 33 éves rák várja korban hozzáillő hölgy hívását Paks környékéről. 06/20/451- 4340. * Csajok! Gyertek Bonyhádra a péntek esti nagy bulikra a Holsten Sörözőbe! Csátok! * 26 éves fiú szeretne' megismerkedni karcsú, dekoratív, komoly lánnyal, komoly kapcsolat céljából. 06/30/9365-980. * Szia kis csiga! Nagyon-nagyon szeretlek. A görög út lebegjen előtted, ahol biztos jól fogjuk magunkat érezni! Puszika! Lizit is puszilom. Ez az! Imádlak! Rudi. * Olyan lány érdekelne, aki nemcsak a hálótársam lenne, hanem egy kicsivel több! Választ az újságba „Totti” jeligére. * 17 éves srác várja 15-16 év körüli lányok smsét. Szexárd környékiek előnyben! R. Wagner. * 16 éves komoly lány megismerkedne gazdag lelkű sráccal, akár barátság céljából is. írj magadról az újságban, telefonszámot is! Kossuth és Petőfi rádió Helyi műsorok SZOMBAT Kossuth Rádió 12.02 Déli krónika. 12.30 Kontinensek, szántóföldek. 13.04 Új Zenei Újság. 13.40 Világstúdió. 14.05 Oxigén. 15.00 Közlekedés. 15.04 Irodalmi Újság. 16.00 Tizenhat óra. 17.30 Népzenei portré - A Csurgó zenekar. 18.00 Esti krónika. 18.20 Színház az egész világ! 18.30 Szemle. 19.05 Sportvilág. 19.29 Ötös lottó. 19.30 Esti mese. 19.40 Ifjúsáv - levélváró.hu. 20.04 Aranyemberek - Válogatás a sorozat legsikeresebb darabjaiból. 20.35 Dallamkereső. 21.00 Közlekedés. 21.05 Rádiószínház: A halál kilovagolt Perzsiából. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 Világvevő. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Diszkotéka. 24.00 Közlekedés. Putőfl Rádió __________________ 6. 35 Sportszombat. 8.00 Hazai slágerkívánságok. 9.05 Parti. 11.05 A gyűrűk urai 6.12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Vízállásjelentés, sport és közlekedés. 13.15 Daráló. 13.45 ízes történetek. 14.00 Szív küldi... 15.08 Kedvenceink kedvencei. 16.00 Operettparádé - A múzsák neveletlen gyermekeiről. 17.05 Hogy tetszik lenni? 17.30 Varázsnaptár 1.18.02 Sportkoktél 1. 19.03 Varázsnaptár 2. 19.30 Sportkoktél 2. 21.04 Nemzedékek népzenéje. 22.00 Világgége. 23.15 „Egy hazában” - Nemzetiségi magazin. 24.00 Éjfél után... 3.03 Módos-(Réti)-Révész dzsessz-show. 4.03 „Csak a szépre emlékezem”. 5.03 Nótacsokor. Alisca Rádió 91.1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00-21.00 Zenei műsorok, információk, érdekességek. 15.00 A nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.00- 06.00 Non-stop zenerulett. Pécsi Rádió ____________________ A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és 71,03 MHz-en az AM 873 kHz-en. 5.309.00 Hajnaltól reggelig. 13.00-09.00 Hírsáv. 19.00- 22.00 Estidőben. 22.00-22.30 Késő esti krónika. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.0006.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks 00.06 Csak zene. 6.00-9.00 Schuki Koktél. 7.40, 9.20 Hétvégi orvosi ügyeletek. 11.20 Pletykóra. 15.25 Pletykóra plussz. 17,0019.00 Kívánságműsor. 19.20 Disco ajánló. 20.00 Housematic. 21.00 Sterbinszky mix. 22.00- 24.00 Night Club (mix műsor). Joker Rádió, Dombóvár 6.00- 12.00 Kezdődik a hétvége. 12.00-18.00 Délutáni koktél kívánságműsorral. 18.0020.00 Zenei újdonságok, Joker-slágerlista. 20.00- 24.0 Szombat esti lázadás. VASÁRNAP Kossuth Rádió ______ 10 .04 Istentisztelet a Kálvin-téri református templomból. 11.05 Gondolat-jel. 12.02 Déli krónika. Sport. 12.25 Harminc perc alatt a Fötd körül. 12.55 Vasárnapi levél. 13.05 Névjegy. 14.04 Szonda. 14.35 Népdalkörök pódiuma. 15.04 Aranyemberek. 15.35 Művészlemezek. 16.04 Dokumentumműsor. 17.00 Ami időnk - Értékes percek és népszerű dallamok. 18.00 Esti krónika. 19.04 Sportvilág. 19.30 Esti mese. 19.40 Németh Marika operettfelvételeiből. 20.04 Egy rádiós naplójából. 21.05 Közvetítés a Pesti Magyar Színházból: Drága Gizám! 22.00 Késő esti krónika. 23.20 „Magyarországról jövök...”. 24.00 Totó. Petőfi Rádió 8.45 Sportreggel. 9.05 Éjfél után - délelőtt. 11.07 Csúcson. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.15 Mirkó királyfi - Benedek Elek meséje. 14.09 Csipetnyi szív... 14.39 Memoriter. 15.08 Egy arc. 15.30 Daráló. 16.00 Ritmus Sport és zene. 17.08 Sporthírek. 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 19.30 Kossuth Lajos városai - Szolnok. 20.00 A Rádiószínház Dokumentumműhelye: 40 nap Everest. 20.50 Dobos Gyula: Mountain Flying - Részlet a szvitből. 21.03 A Rádió Dalszínháza. 22.00 Filmzenei kaleidoszkóp. 23.00 Sporthíradó, 23.15 Arcok, emlékek. 24.00 Éjfél után... 3.03 Örökzöld dallamok. 4.03 Nóták. Pécsi Rádió ____________________ A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és 71,03 MHz-en az AM 873 kHz-en. 5.309.00 Hajnaltól reggelig. 13.00-09.00 Hírsáv. 19.00- 22.00 Estidőben. 22.00-22.30 Késő esti krónika. Alisca Halló____________________ 91 ,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00. 10.00.12.00.14.00.16.00.17.00.18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útinform, születésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00-21.00 Zenei műsorok, információk, érdekességek. 15.00 A nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatóknak. 19.00 Élő kívánság- műsor. 21.0006.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.009.00 Reggeli információs magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.0024.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00 06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks_______________ 00 .0006.00 Csak zene. 6.009.00 Schuki Koktél. 7.40, 9.20 Hétvégi orvosi ügyeletek. 10.30 Suli percek. 11.20 Pletykóra. 13.00 Fortuna top twenty. 15.0019.00 Kívánságműsor. 19.00 20.00 Heti end. 22.0000.00 Csak zene. Joker Rádió, Dombóvár 6.00- 10.00 Vekker. Reggeli információs műsor, riportokkal. 7.0018.00 Minden egész órában hírek. 11.30-Humor percek. 12.00 13.00 Szieszta. 14.00-16.00 Csemegéző. 16.00- 18.00 Mozaik, délutáni információs műsor, riportokkal. 19.00 Sport. 19.0020.00 Zenei magazinműsor. Hová menjünk ma? SZEKSZÁRD_______________________________________________ A Wosinsky Mór Megyei Múzeumban az alábbi állandó kiállítások látogathatók hétfő kivételével 10-től 18 óráig: A tolnai táj évezredei az őskortól a honfoglalásig. Életmódváltozások Tolna megyében az-1-20. században. Megelevenedett képek - egy kisváros a századfordulón. A Babits Mihály Emlékházban a költő relikviái szülőházában, családjának egykori otthonában enteriőrökkel, eredeti dokumentumokkal láthatóak. Az állandó kiállítás vasárnap és hétfő kivételével naponta 9-től 15 óráig tekinthető meg. BONYHÁD_________________________________________________ A Völgységi Múzeumban a Stoll mézeskalácsos műhely tárgyaiból rendezett kiállítás október 15-ig, keddtől szombatig 10 és 16 óra között látható. Szombaton a családok részére a belépés ingyenes. OZORA____________________________________________________ Az ozorai várban Illyés Gyula életmű-kiállítása vasárnap és hétfő kivételével naponta 10-től 13, illetve 14-től 17 óráig látogatható. Várható időjárás: Tolna megye moldvai ) (_J 23 ' C ; Simontornya Tamási 24 ° 24° Paks 25° 0 ~ Don€SvaPLS<:?“/ 25/1 Bínyhád Szekszárd / 2B° 26°-0} Bátaszálí # (£3 db derült napos felhős ! Ä Lj ■W&m •4R db 1 párás ködös borult & zápor 0 zivatar 0 esős <£> havas eső <3 hózápor <3 havazás Az erősen felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt majd a nap. Záporra, néhol zivatarra azonban továbbra is számítani kell. Az élénk délkeleti szél időnként megerősödik. A hőmérséklet néhány fokkal a sokévi átlag alatt, 25 fok körül alakul. Készítette: Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Kettős fronthatás terheli szervezetünket. Főként keleten és a középső országrészben számíthatunk nedves, vizes utakra. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Irodavezető-főszerkesztő: Kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/326-480. Telefax: 72/332-099. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1170 Ft, negyed évre 3510 Ft, fél évre 7020 Ft, egy évre 14 040 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. A l