Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-30 / 176. szám

14. OLDAL 2002. JÚLIUS 30., KEDD Hl H ERRŐL - ARRÓL Vita a védőszemüvegről Tovább folytatódik a tudomá­nyos vita Horvátországban arról, hogy munkavédelmi szemüveget hordott-e egy kovács már 300 év­vel ezelőtt, vagy csak rosszul lá­tott, és ezért viselt okulárét. A disputa alapjául egy XVII. századi kovács céhnek a varasdi (Varazdin) városi múzeumban őrzött, megbámult tölgyfaládiká­ját díszítő kép szolgál. A képen a kötényes kovács fogóval tartott patkót kalapál az üllőn. A képen egyértelműen látszik, hogy a baj­szos, szakállas, fekete sapkás ko­vács szemüveget visel, ám, hogy minek, arra nehéz felelni. Először 1949-ben ítélkezett egy horvát szemész szakorvos: ő munkavédelmi ősszemüvegnek minősítette az ókulárét. Öt évvel később viszont egy másik szemész azt bizonygatta, hogy látásjavító szemüveget hordott a kovács. A minap a Lijecnicke novine című horvát orvosi szaklap ele­venítette fel a vitát. A cikk szerint több mint háromszáz évvel ez­előtt még szinte csak értelmiségi­ek, bírák, jegyzők, írók, filozófu­sok, papok, orvosok, gyógysze­részek viseltek látásjavító szem­üveget, mesteremberek egyálta­lán nem. így a céhládika födelén látható XVII. századi varasdi ko­vács a szikráktól védte magát szemüveggel. „Afro-orosz” gorillák Afrikai gorillák kószálnak szaba­don Oroszországban és ijesztgetik a Mordvinföld fővárosától, Sza- ranszktól 110 kilométerre fekvő Sztaroje Szindrovo település lako­sait. Az Izvesztyija című orosz új­ságnak helyi lakosok elmondták, hogy a gorillák fényes nappal is fel-feltűnnek a faluban, éjszaka pedig a konyhakertekben garáz­dálkodnak élelem után kutatva. Állítólag ketten vannak, egy na­gyobb és egy kisebb termetű. Az emberszabású jószágokkal többen is találkoztak, és váltig ál­lítják, hogy ezek csakis afrikai go­rillák lehetnek. A településen azonban olyan rémhírek is elter­jedtek, hogy a nagy darab bundás szörnyek valójában farkasbőrbe bújt emberek. Alekszandr Jeliszejev, a krasz­noszlobodszki járás önkormány­zatának helyettes vezetője úgy vé­li, hogy nyilván cirkuszból vagy ál- latkertből szöktek meg a gorillák. A Sztaroje Szindrovo közelében fekvő Sziviny faluban üdülőöveze­tet alakítottak ki, és itt gyakran megfordulnak vándorcirkuszok. Szaranszkban azonban többen úgy vélik, hogy ez az egész történet csak valaki fantáziaszüleménye, amely tömegpszichózist keltett. Az Izvesztyija térségben járt új­ságírója azonban saját szemével győződhetett meg a gorillatörténet valódiságáról: az országúton halad­va váratlanul kocsija mellé szök­kent az erdőből egy hatalmas goril­la, amely nagy bömbölés közben valamiféle táncot mutatott be. Az állat ugyanolyan gyorsan tűnt el az- tán, mint ahogyan megjelent. ■ A beteg és állapota nagyon súlyos Képtelenek megműteni egy túl­súlyos férfit Spanyolországban, mert túl súlyos még a műtőasz­talnak is: összetörne alatta. Az il­letőt ugyanakkor éppen a túlsú­lya miatt kellene operálni, a gyomrát csökkenteni - így aztán teljes az ördögi kör. A Madridban élő Gonzalo Diaz 207 kilogrammot nyom, és a lak­helye szerint illetékes kórházban egyelőre nincs olyan erős műtő­asztal, amely biztonsággal kibír­ná. A szokvány műtőasztalokat legfeljebb 175 kilós betegekre ter­vezték. A kórház vezetősége nem akarja cserben hagyni a férfit, de azt sem, hogy az orvosoknak guggolniuk kelljen operáláskor a földre fektetett Diaz mellett. így aztán a kórház rendelt egy stra- pabíróbb műtőasztalt. A betegnek amúgy nem csak a teste, hanem az állapota is sú­lyos: elhízása miatt önerejéből öt percnél tovább már álldogálni is képtelen, ezért aztán reméli, hogy mielőbb megérkezik az ólomsúly-kategóriájú bútor - ad­ták hírül spanyol lapok. Embert ölt az egérfogó Egérfogó ölt meg egy 75 éves asz- szonyt Indonéziában. A gyilkos szerkezet nem hagyományos módon, mechanikusan végez a rágcsálókkal, hanem árammal csapja agyon őket. Az idős asz- szony két kecskéjét terelgette ha­zafelé, amikor egy rizsföld mel­lett véletlenül belelépett az egér­fogóba. A hölgy mezítláb volt, és végzett vele az áramütés - közöl­te a rendőrség. A csapdát egyébként elsősor­ban nem egerek, hanem patká­nyok ellen állította fel tulajdono­sa. Hogy indult-e ellene eljárás, és, hogy milyen áramerősségű a csapda, arra nem tért ki az indo­néz Anatra hírügynökség. CSIBRAK. A nyár második felébe értünk, ezt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy felnőttek a kisgó- lyák. Ezt a négy tagú fészekaljat Csibrákon kaptuk lencsevégre. Nemsokára kirepülnek, fotó: gottvald Juhászalpaka Juhászkutya helyett juhászalpa­kát alkalmaz nyájőrzőként egy­re több ausztrál juhász. A gyap­jas szőrű, hosszú nyakú alpaka külsőleg nemigen hasonlít a ha­gyományos juhászkutyákhoz, de képességeit tekintve nyugod­tan versenybe szállhat a profi nyájőrzőkkel, mindenekelőtt rókák ellen kiváló. Az Andok magaslatairól származó „mini­teve” nem tépi szét a vörös bun­dás ragadozót, más módon nem hagyja élni: kitartóan kergeti, ál­landóan rávisítva, és ha netán utoléri, agyontapossa elülső lá­baival.- Az alpakákkal őrzött nyájak környékéről a rókák szinte telje­sen eltűnnek - mondta Bob Richardson, az Ausztrál Alpaka Szövetség elnöke a Reutersnak. Az alpakák ráadásul könnyen összebarátkoznak a birkákkal, rendkívül erős bennük az oltal­mazási vágy és akár az életüket is feláldozzák, csak hogy meg­mentsék a rájuk bízott állatokat. Az őrzéshez hozzátartozik a megfelelő riasztási képesség. Az alpakák ugatni ugyan nem tud­nak, viszont fülrepesztőén visí­tanak, amit még egy nagyon na­gyot halló júhász is meghall, nem beszélve a birkákról. Mind­ezen nyájőrző tulajdonságai mi­att az alpakákat egyre több ju­hász alkalmazza, és már nem csak juhnyájakhoz, hanem kecskecsordák, sőt libafalkák felügyeletére is. Érdekes, hogy a hím alpakák úgynevezett harci­fogakat képesek növeszteni - hogy párzási időszakukban kasztrálják a konkurenciát -, mégsem ezek a fogasak a jó őr­ző-védők. Geoff Fysh alpakate­nyésztő szerint nyáj őrzésre csak a legalább két éves, ivarta- lanított hím példányok alkalma­sak. ■ , Olvastam - Láttam - Hallottam IHAROSl IBOLYA S Miféle tudás? okáig cikkeztek az újságok, nyilatkoztak a szakértők és politi­kusok, hogy nagy baj van a magyar oktatással. Volt valamilyen nemzetközi felmérés, amelyben lemaradtak a magyar fiatalok. A kommentárok szerint az olvasás-értést és a tanultak gyakorlati al­kalmazását mérték. Már akkor is voltak, akik óvatosságra intet­tek, hiszen a magyar iskolarendszer, ha kicsit poroszos is, de igen alapos. Elég csak a Nobel-díjasokra és a diákolimpiákon évtizede­ken átívelő sikerekre utalni. Kreativitásban sem maradnak el ifja- ink, hiszen az idén is több magyar fiatal jutott el a Nobel-díj át­adására sikeres pályázata révén. V, asámap hallottam a rádióban, hogy a felmérést nem is okta­tási szakemberek készítették. Egy gazdasági szervezet állította össze a tesztet, s nem akarják elárulni, hogy milyen szempontok szerint. Annyi mindenesetre kiderült, hogy nem a tudomány mai eredményeit kérik számon a diákoktól, nem is a tananyagot, ha­nem azt, hogy mennyire tudnak eligazodni a gyakorlati feladatok között. Ilyen például egy hivatalos kérdőív kitöltése. Akkor már in­kább kérdezzék József Attila szerelmi költészetét, vagy a mohácsi vész dátumát. Napra. Kiderült a rádióműsorból, hogy a gazdasá­gi szervezet tesztje nem a tudást mérte, nem is a kreativitást. Ép­pen ellenkezőleg, azt, hogy ki tudja minél gyorsabban, tehát gon­dolkodás nélkül végrehajtani a feladatot. Olyan nagy baj, hogy eb­ben lemaradtunk? CLAUDIA SCHIFFER GYERMEKET VÁR. A hírt az egykori híres modell szülei is megerősítették a Bunte című német újságnak. Gudrun és Heinz Schiffer a lap munkatársainak elmondta, Claudia és ők is örülnek a család közelgő gyarapodásának. A Bunte - alapos számításai - szerint a 31 éves Schiffer májusban, amikor feleségül ment Matthew Vaughnhoz, már minden bizonnyal terhes volt, és a gyermek november-december körül jön majd világra. ___________■ A válóperes ügyvéd megkérdezi az asszonytól:- Mondja, amikor összeháza­sodtak, még volt a férjének vala­mi jó tulajdonsága?- Volt, de hamar elköltöttük. ©©© A férj késő éjszaka megy haza. Amikor belép a hálószobába, a felesége fölébred és megkérdi:- Te vagy az, drágám?- Nem. Á férjed. ©@©- Mi az abszolút pech?- Ha valaki magába roskad és mellé esik. ©@©- Mondja csak pincér, ez őzsült, vagy szarvassült?- Ha nem tudja megkülönböz­tetni, akkor magának úgyis mindegy. ©@© A felkapott ifjú színésznő azt mondja a rendezőnek:- Nézze, én a valósághű színját­szás híve vagyok. Ragaszkodom hozzá, hogy az első felvonás kö­zepén valódi pezsgőt szolgálja­nak föl nekem.- Rendben van, művésznő - fe­leli a rendező -, de ez esetben nekem ahhoz kell ragaszkod­nom, hogy a harmadik felvonás­ban igazi mérget igyék. ©©© Hatalmas tömeg látogatja meg a modern művészeti kiállítást. Ja­vában zajlik a szakmai vita, érté­kelés, amikor nagy zaj támad: egy szobrász baltát ragad és ne­kiesik a kiállított tárgyaknak. Hárman is alig bírják lefogni, a kiállításrendező pedig rárivall:- Mit csinál, maga szerencsét­len? Összetöri ezeket a remek darabokat? Hát miféle művész maga?- Hogyhogy milyen? Formabon­tó. ©©©- Volna szíves megmondani, hol van A hat meztelen nimfa című kép? - kérdi a teremőrt az egyik látogató.- Most a második emeleten ta­lálható. Időnként áthelyezzük, hogy egyformán kopjon a sző­nyeg. ©©©- Takarékos a feleséged?- Néha. Tegnap este például mindössze huszonhét gyertyát rakott a születésnapi tortájára, pedig éppen negyven éves volt. Pécs, ligalmasok u. 5., Konzum Irodaház I. em. 113.; » 72/479-661,72/212-277/122, 70/212-5683 KANDULA, a nyolchónapos elefántfiú önfeledten labdázik a washingtoni nemzeti állatkert medencéjé­ben. Most 317 kilós, és „ő” az első elefánt, amely mesterséges megtermékenyítés eredményeként jött a világra. fotó: epa Kínálatunkból:- Pécs, egyetem közeli (Endresz Gy. u.). 47 nnves (két külön nyíló szobás) X/IX. emeleti jó állapotú panellakás eladó. I. ár: 5,3 M Ft- Pécs-uránvárosi, 70+30 nm-es. két lakásból álló. korszerű, gázfűtéses tetőtéri téglalakás eladó. I. ár: 14 M Ft- Pécs POTE közeli X/l. emeleti, 63 nnves panellakás (3 külön nyíló szobával) eladó. I. ár. 7.8 M R- Pécs. belvárosi. 85 nnves, kétszintes társasházi téglalakás, 20 nm- es belső önálló udvarrésszel. garázzsal vagy anélkül eladó. I. ár: 18,5+2.5 M Ft- Pécs, Szabadság u.-i 104 nnves, dupla erkélyes, 3,5 szoba, hallos polgári lakás (lll.lll. emelet) eladó. I. in 14,5 M Ft- Pécs, Munkácsy M. u.-i U/H. emeleti, 2.5 szoba+33 nm galériasz­intes. gázfűtéses téglalakás eladó. I. ár: 17 M Ft- Pécs, Vas Gereben u.-i kétszintes családi ház 2.5 szobás alsó szin­tje (80 nm)+2 szintes műhelyépület eladó. I. ár: 10,5 M Ft- Pécs-kertvárosi (Hagy I. u.-i) IV/TV. emeleti, átalakított felújított 2+2 félszobás, nagykonyhás. erkélyes panellakás eladó. I. ár: 7,5 M Ft- Siklóson. 82,5 nirves. átalakított, felújított. IV/földszinti panellakás alkalmi áron eladó. I. ár: 7.8 M Ft- Fonyódon egybenyitott 2 lakás (52,59 nm) nagy nappali, am.kony- ha, balatoni panorámás téglaépületben (ll/tetötér) 2 db külön garázzsal eladó. I. ár: 19 M R- Pécsett, Magyarürögi úton, 160 nnves, 3 szintes iker családi ház. elő- és hátsó kerttel, garázzsal (4 szoba+étkezö+konyha. 2 fürdős­zoba) eladó. I. ár 21 M Ft- Pécs. Bálicsi út felső szakaszán. 140 nnves, 3 szintes 2 generá­ciós családi ház. dupla garázzsal, 1440 nm területen eladó. I. ár 25 MR- Pécs. Budai városrészen 190 nm+garázs+kiszolgáló szuterénhely- iséges, 3 szintes iker családi ház, 552 nm területen, dupla kom­forttal eladó. I. ár 26 M R- Pécs. nyugati városrészén. 140 nnves, hagyományos építésű 3 szoba, hallos, nagykonyhás, szuterénos (lakhatóvá alakítva), gázfűtéses családi ház 1738 nm területen eladó. I. ár: 20.5 M R- Pécs, nyugati városrészén (főút mellett) 250 nnves 2 szintes (5 szoba+étkezö+konyha) 20 éves családi ház garázzsal. 896 nm területen eladó. I. ár. 22 M Ft- Pécs-Mecseken. 430 nnves. 3 szintes, belső-külső úszómedencés, 1 nappali+5 szobás, igényes családi ház, (2 éves), kétállású garáz­zsal eladó. I. ár 95 M Ft- Pécs keleti városrészén, jó környezetű. 160 nnves, 22 éves, kétsz­intes. 1 nappali+3 szoba, étkezős, garázsos iker családi ház. 468 nm területen eladó. I. ár 17,5 M R- Pécs, kertváros városközeli részén, 140 nnves, kétszintes. 1 nap- pall+3.5 szobás, modem belsőjű. 6.5 éves, garázsos családi ház eladó. I. ár 19,5 M Ft- Pécs, Marx u. felső szakaszán, 320 nnves, 3 szintes, kétgenerá- ciós családi ház (2 nappali+5 szoba. 2 konyha. 2 fürdőszoba) eladó, II. felső szintje hosszabb távra kiadó. I. ár 25 M a III. 50 E Ft/hó kaucióval!- Pécs, Papkert u.-i. 300 nnves, 3 szintes, modem belsőjű, két gen­eráció együttélésére is alkalmas, dupla komfortos családi ház, kétállásos garázs-zsal, kiszolgáló helyiségekkel. 950 nnves területen eladó. I. ár: 33 M Ft- Pécs. donátusi. 158 nnves 6 éves, 1 nappali+3 szobás, garázsos. összközműves, modem családi ház. panorámás 1246 nnves területen eladó. I. ár 30 M Ft- Pécs-donátus, kúriaszerű, 3 szintes, panorámás, 1 nappali+3,5 szobás, 3 szintes családi ház, garázzsal, 900 nm panorámás területen eladó. I. ár 32 M Ft- Pécnnáloml szőlőhegyen, 197 nnves, 90%-os készültségű lakott és lakható, modem belsőjű. 4.5 szobás, nagy nappalis, 2 fürdőszobás családi ház. 479 nm területen, garázzsal eladó. I. ár 28.5 M Ft- Pécs, Keszüi úti. vállalkozásra és 3 család együttélésére is alka­lmas, 334 nnves, 3 szintes, gázfűtéses, jó állapotú családi ház. garázzsal, 694 nm területen eladó. I. ár: 33 M Ft- Pécs. Rózsadomb családi házas környezetében 140 nnves, kétsz­intes, 1 nappali 2,5 szobás. 90% készültségű, lakott és lakható családi ház, 720 nm sík területen eladó. I. ár: 25.5 M R- Pécs. keleti városrészén, jó környezetben, jó állagú. 274 nnves, 2 szintes. 18 éves, nagy nappalis családi ház, 2 garázzsal, 700 nm panorámás, sík területen eladó. I. ár: 29 M Ft- Pécs-gyárvárosi 90 nnves, kétszintes, gázfűtéses, jól karbantartott udvari, kertes nyári konyhás családi ház eladó. I. ár 13 M Ft- Pécs-nagypostavölgyi. 140 nm lakóterületü, 3 szintes, 6 éves. nagytera-szos. garázsos. 1 nappali+3 szobás családi ház. garázzsal, kiszolgáló helyiségekkel. 1327 nm területen eladó. I. ár 29 M Ft- Pécs, nyugati városrészén félkész, 360 nnves, minőségi, 3 szintes, panorámás családi ház. 1500 nm sík területen eladó. I. ár 30 NI Ft- Pécs, Ótemetö u.-i, felújítást igénylő, 100 nnves kétszintes (3 szoba, konyhás). gázkonvektoros családi ház. 466 nm területen eladó. I. ár: 13,5 M R- Pécs, Mecsek-nyugati, 5 éves, frekventált környezetű, 340 nnves, 3 szintes, belső úszómedencés, extrás családi ház, 907 nm területen. 40 nnves garázzsal eladó. I. ár: 79 M Ft- Pécs, régi kertvárosi részén, 100 nnves (3,5 szoba, konyha+étkezös) családi ház. 100 nm megkezdett tetötérbeépités- sei, 426 nnves területen eladó. I. ár 16.5 M R- Pécs. Köztársaság tér közeli 2 szintes, dupla komlortos, vál­lalkozásra alkalmas villaépület eladó. I. ár 45 M Ft- Pécs. Bálics alsó felén lévő. 250 nnves, modern extrás, 1 nap­pali+5 szobás, padlófütéses, 8 éves családi ház, 35 nnves garáz­zsal, 900 nm panorámás területen eladó. I. ár 70 M Ft fizetéskön­- Pécs belvárosi, 273 nnves magánpanzió, udvarában utcai vendégeket is fogadó kerthelyiséges étteremmel eladó. I. ár 45 M Ft- Pécs, Pellérdi úti, 220 nnves, 3 generáció együttélésére is alka­lmas családi ház, kétállásos garázzsal, 1300 nm területen eladó. I. ár 25,5 M R- Pogányban. 59,3 nm, tóközeli, kétszintes nyaralóként használt családi ház. (gáz 10-15 nHÖI bevezethető) tóra panorámás terasszal eladó. I. ár: 6,5 M Ft- Keszü újtelepén. 80VrOS készültségű, lakott és lakható, modern belsőjű kétszintes, garázsos családi ház, 700 nm területen eladó. I. ár 21,5 M R- Pécs-Patacson. 100 nnves felújítást igénylő 3.5 szobás családi ház, udvarában 100 nnves műhelyépülettel. 1548 nm területen eladó. I. ár: 22 M Ft- Balatonföktváron, 3 szintes 5 szoba, dupla komfortos, vállalkozásra is alkalmas (7-es főút mentén fekvő) családi ház, 1080 nm területen eladó. IL pécsi ingatlan «ráfizetéssel cseréltető. L ár 26 M R- Balatonbogiáron. vállalkozásra is alkalmas, kétszintes. 4 szobás családi ház. (víztől kb. 400 mn) eladó. I. ár 23 M R- Ortűn tóra panorámás, 120 nnves kétszintes (télen is lakható), 3 éves nyaralóépület. 767 nm parkosított területen eladó. I. ár: 15 M R (Pécsi kisebb családi ház csere beszámítható)!- Harkány-Terehegyen. 180+67,48 nnves, tetötérbeépítéses családi gi épületekkel eladó. I. ár 25 M R kis faluban 480 nnves, 9 éves újonnan épített, mod­ern beisöjú kúria, 1 ha területen, mellette lótartásra alkalmas istállóépülettel. 3000 nm területtel 65+5 M Ft-ért külön is eladói i, 200 nn erációs családi ház. gazdasági épületekkel. 1600 nm területen eladó. I. ár 17.5 M R- Pécsett Ady E. u.-i teremgarázs, ugyanitt, gk. beálló eladó. ill. kiadó. I. ár 1.5 M Ft ill. 10 E Ft/hó- Mohácson Farkas u.-i összközműves, 1145 nnves építési telek, két­lakásos családi lakóépület építési tervével eladó. I. ár: 2,8 M Ft- Balatonkeresztúron, 1093 nnves belterületi telek (közmű csat­lakoztatható) eladó. I. ár: 4.4 M R- Pécs-donátúsi, 1930 nnves panorámás építési telek kútfúrási engedélylyel. villannyal eladó. (Gáz kb. 50 nvröl csatlakoztatható!) I. ár: 10 M Ft- Pécs. Darázs-dűlői, egyelőre közmű néküK építési telek (villany a telekhatáron, gáz kb. 10 nvre, víz kútfúrással) eladó. I. ár: 6.2 M R- Pécsújhegyen Panoráma u.-i 1500 nnves építési telek eladó. L ár 5 M R- Pécsújhegyen 2600 nnves építési telek (közmüvek a telekhatáron) eladó. I. ár 4 M Ft- Pécs belvárosi 241 wives. 6 éves nagykereskedelmi telephely, kiszol­gáló helyiségekkel, 200 nm beépítésre előkészített tetőtérrel. 1557 nm területen eladó. I. ár épület 42,175 M Retetek: 19 462 500 R- Pécs. keleti városrészén, kijelölt iparterületen 2 db 740 nm- es+752 nnves üzemcsarnok, iü. kiszolgálóhelyiségek. 1403. Hl. 1900 nm területen eladó. I. ár 35 M R III 30 M Ft+felép.áfa.- Mohács belvárosában 784 nnves. kétszintes könnyűipari üzemépület, kiszolgálóhelyekkel. 730 nm területen eladó. I. ár. 39,2 M Ft+felép.áfa- Pécs, belvárosi, 1782 nnves egyszintes, műemlék jellegű irodaépület alagsorban 822 nnves közösségi helyiséggel eladó. I. ár 37 M R- Balatonlellén. strandbejárat közelében IX/földszinti panel társas­nyaraló lakrész (29 nm) eladó. I. ár: 5.2 M R- Balatonlellén. társasnyaraló lakrész eladó. I. ár 5.5 M R- Harkány, fürdőközeli, 46 nnves, kétszobás. Ill/ll. emeleti, erkélyes tégla társasnyaraló lakrész eladó. I. ár: 5.5 M R. ugyanitt garázs: 12 MR- Harkányban, 27 nm+erkélyes. fürdő közeli lll/földszinti társas­nyaraló lakrész (tégla) berendezéssel együtt eladó. I. ár 4.3 M Ft- Harkányban 26 nnves, földszinti tégla társasnyaraló lakrész eladó. I. ár: 4.8 M R- Harkány-Tenkes hegyen déli fekvésű külterületi ingatlan (35 nnves szerkezetkész hétvégi hz. 12 mes, zárt elöteres, boltíves pincével, vez. vízzel, villannyal), 2365 nm területen ealdó. I. ár: 6,5 M R- Harkányban a 2. sz. vfkendtelepen. kétszintes (1 nappali+3 hálófülkés, teakonyhás) önálló nyaralóépület eladó. I. ár 5.5 M R- Balatonkeresztúron. 60 nnves. 1 nappali+2 hálós nyaralóépület, berendezéssel együtt eladó. L ár 9.5 M R- Harkányban 1250 nnves, 3 szintes hotel (16 szoba+2 apartman, közösségi helyiségek, kiszolgáló helyiségek), 2900 nm zárt területen a fürdő közelében eladó. I. ár: céggel 85 M R- Harkányban, a fürdőtől kb. 600 nvre, 10 szobás, 3 szintes magán- panzió (10 fürdőszobával, wc-vel, szintenként teakonyhával, nagy nappalival, belső udvarral) ebdo. I. ár 37 M Ft berendezéssel- Harkányban, 12 szobás, 3 szintes magánpanzió, (480 nm) minden szoba fürdőszoba wc-vel ellátott + 3 szoba, konyhás. magánlakás az épületben), belső parkolóval eladó. I. ár 65 M Ft. berendezés­sel együtt 68 M R- Eladó pécsi lakásokat családi házakat Balaton déli partján tár- saslakreszeket keresünk ügyfeleink részére. Regisztráció díj­mentes!- Fonyódon közvetlen vízparti területen társasnyaraló lakrészek, önálló területen tégla bungalók eladók. I. ár: társaslakrészek 3.3 M Ft lakrész 18 nm. bungalók: 8.8 M Ft-tól

Next

/
Oldalképek
Tartalom