Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-30 / 176. szám

m 2002. Július 30., kedd SPORT 11. OLDAL Osztály váltásra készülnek Nagy tervekkel vág neki az NB ll-nek az UFC Labdarúgás Hétfőn este a Rolling Rock Café-ban sajtótájékoztatóval egybekötött vacsorán látta vendégül az írott- és elektroni­kus sajtó képviselőit az NB II Hűmmel csoportjának szom­bati rajtjára készülő Szekszár­di UFC-Hyundai elnöksége. A baráti hangulatban lezajlott be­szélgetésen a csapat vezetői mel­lett jelen voltak a gárda új szerze­ményei (Tálas Zoltán, Vizdár Zsolt, Novák Attila, Szentjobbi István, Újhegyi Gábor, Kurucsai Kornél, Barics Péter) valamint az együttes rutinos játékosai, Máté Csaba, Bozsér György, Mosonyi Áron, és természetesen Dienes Pál, a gárda trénere. Az NB IU-as bajnokság Dráva-csoportjának küzdelmeit veretlenül megnyerő UFC nagy tervekkel vág neki az NB II-nek, a csapat célja ugyanis a mielőbbi újabb osztályváltás. A sikeredző, Dienes Pál szerint - mint azt lapunk szombati számá­ban megjelent „Bajnokcsapatot ünnepelt a megyeszékhely” című cikkünkben már olvashatták - a játékoskeret alkalmas a feljebb lépés kiharcolására, s az edző­meccsek eredményei is bizako­dásra ad(hat)nak okot a klub szurkolói számára. Apropó szur­kolók. Az új idényben a felnőttek 500, míg a nyugdíjasok, és a diá­kok egységesen 350 forintért te­kinthetik meg a gárda találkozóit. Jávor Péter szakosztályvezető el­mondta: az árak emelésre az NB II-ben kötelező biztosítási díjak miatt volt szükség, így a tikettek megváltása egyúttal biztosítás­ként is szolgál a szurkolók szá­mára. A sajtótájékoztatón meg­tudtuk azt is, hogy a csapatot idén is a Jako Sport öltözteti, s várhatóan az ötödik fordulóra el­készül a csapat hivatalos idegen­beli szerelése, egy hófehér garni­túra is. Az UFC vezetése a rajtra ezúttal is kiadja a tavaly nagy si­kert aratott színes szurkolói fü­zetkéjét, melyben az együttes szimpatizánsai többek között megtalálhatják a gárda komplett sorsolást, s az új játékosokról is olvashatnak. A sporttelepen egész évben kaphatóak lesznek a csapat emblémájával ellátott ajándéktárgyak (kulcstartó, toll, öngyújtó, póló), melyekből már a nyitányon vásárolhatnak a druk­kerek. A bajnokság rajtjára vár­hatóan már a megújult UFC hon­lap ( www.szufc.hu ) is beindul, mely portálon a jelentől a múltig a csapatot érintő valamennyi in­formáció fellelhető lesz. (rónád Eckert Zoltán nyert Gyünkön Sakk Eckert Zoltán nyerte a jubile­umi, XV. Hegyhát-kupát Gyönkön. A kókai sakkozó fél ponttal előzte meg csapattár­sát, Tarnóczki Józsefet, és a gyönki dr. Tóth Istvánt. A nyolcadik fordulóban az élen álló kókai játékos sötéttel is győz­ni tudott, így a vetélytársak már csupán a matematikában bízhat­tak. Mihalecz egy reminek tűnő bástyavégjátékot vezetett győze­lemre a fiatal tehetséges Veszpré­mi (Szentendre) ellen, dr. Tóth pedig Makai két vállra kényszerí­tésével jelezte igényét a dobogó­ra. A záró fordulóban az élen ál­lók már nem kockáztattak, és biztonsági remikkel tartották po­zíciójukat. Tarnóczki egy el- úszottnak tűnő játszmát fordított a maga javára, az egész verse­nyen várakozáson felül szereplő Fehér Zsolt (Gyönk) ellen. A ki­lenc fordulós versenyt végül egyenletes, jó teljesítménnyel az ifjúsági korú Eckert Zoltán nyer­te, mögötte szintén kókai sakko­zó, a nagy taktikus és Fortunával is jó barátságban lévő Tarnóczki végzett, míg a képzeletbeli dobo­gó harmadik fokára a gyönki dr. Tóth István állhatott fel. A két év szünet után „feltámasztott" Hegyhát-kupa összességében si­keres verseny volt, ahol a játéko­sok megfelelő körülmények kö­zött mérhették fel, hogy hol is tartanak a felkészülésben az őszi csapatbajnokság előtt. A XV. Hegyhát-kupa vég­eredménye (18 résztvevő, 9 for­duló, svájci rendszer): 1. Eckert Zoltán (Kóka) 7,2. Tarnóczki Jó­zsef (Kóka) 6.5, 3. dr. Tóth István (Gyönki Hegyhát SC) 6.5, 4. Mihalecz Attila (Nagyatádi VSE) 6, 5. dr. Szabó Péter (Decs 1990 SE) 5,6. Makai Gyula (Tabi SE) 5 ponttal. Bonyhádon a jövő csapatát építik NB II, Hummel csoport: 13. BonyhácL VLC 24 4 3 17 20-62 15 Kevesen irigyelték Incze Zoltánt, amikor a télen, bő egy hó­nappal az NB Il-es bajnokságok tavaszi rajtja előtt elvállalta a Hummel csoportban szereplő Bonyhád Völgység LC szak­mai munkájának irányítását. Az új tréner munkáját nem könnyítette meg, hogy az őszi idény után szinte a teljes kez­dőcsapat kicserélődött, s így egy rutintalan, ifistákkal tele­tűzdelt gárdával kellett megkísérelnie az osztályban mara­dást. Labdarúgás-á v fc-: Amikor a holtidényben a főszpon­zor, Dobos Ferenc úgy döntött, hogy a jövőben nem áldoz a bonyhádi fo­cira, már sejteni lehetett, hogy nehéz tavasz elé néz a völgységi egyesület. A mecénás távozását követően az el­nök, majd az alelnök is lemondott, s a támogató-, és vezér nélkül maradt klubot ké­sőbb az edző, Torna Árpád is elhagyta. A bizony­talanságot látva aztán szinte a teljes kezdőcsapat új munkaadó után né­zett. Már-már úgy tűnt, hogy vége a bonyhádi focinak, ám a gárda sorsát szívén viselő négy fős elnök­ség Varga Tiborral az élen nem hagyta ösz- szeomlani a nagy gonddal felépített „rendszert”. Szeren­csére a városi sportbi­zottság is hasonlóan gondolkodott, s Oroszki István polgár- mesterrel egyetértés­ben úgy döntött, hogy biztosítja a szezon be­fejezéséhez szükséges anyagiakat. A csapat szakmai munkájának irányítása az ifiket tre­nírozó Incze Zoltán kezébe került, s több fiatal tehetség került a csa­pat felnőtt keretébe. A nehézségek ellenére a csi­kócsapat - nagy meglepetést keltve - az első for­dulóban legyőzte a Veszprémet, s a gárda lelkes játékát látva „rózsaszínben pompázott” a jövő. A folytatás azonban közel sem sikerül úgy, ahogy azt Bonyhádon szerették volna. A gárda a tavasz további tizenkét mérkőzésén rendre vesztesen hagyta el a pályát, így nem volt meglepő, hogy a klub a bajnokság végén „csont nélkül” búcsúzott az NB II-től.- Gondolom, ennél azért többre számítottál?- A játékosok lelkesedését, tenni akarását látva a felkészülés alatt úgy gondoltam, hogy többre le­szünk képesek - kedzi Incze Zoltán. - A nyitófor­dulóban, a Veszprém legyőzése lökést adott ugyan, ám ahogy fogytak a mérkőzések, egyre in­kább látszott, hogy nem lesz könnyű kiharcol­nunk a bentmaradást. A csapat 18 fős keretéből tizenegyen korábban még egyetlen felnőtt mér­kőzést sem játszottak, s a „hirtelen jött” NB Il-es szint nagyon magasnak bizonyult számukra. Hi­ába dolgoztunk az edzéseken becsülettel, „éles­ben” egyetlen megingás elegen­dő volt, s a rutinos ellenfeleink könyörtelenül kihasználták hi­báinkat. A tapasztalt játékosok nem tudtak kellő lökést adni a fi­ataloknak, nem akadt senki, aki_ a kritikus pillanatokban átlendí­tette volna a gárdát a holtpon­ton.- Tizenkét, zsinórban elszenvedett vere­ségnél nem könnyű választani, mégis kí­váncsi lennék: kit láttál a legjobbnak a csa­patból tavasszal?- Kapusunk, Kovács László minden meccsen a maximumot nyújtotta, s a ren­geteg kapott gól ellenére biztos támaszt je­lentett. Lelkesedésben és tenni akarásban Máté Norbert emelkedett a többiek fölé, s elégedett voltam Frast Ádám és Weisz József tel­jesítményével is. Tálas Zoltántól többet vártam, szerettem volna, ha igazi vezérként irányítja a fi­Máté Norbert (világosban) nyújtotta a legjobb teljesítményt a bonyhádi csapatban atalokat. Ő sokkal jobb játékos annál, mint amit tavasszal nyújtott, biztos vagyok benne, hogy Szekszárdon igazolja, hogy igenis helye van egy NB Il-es élcsapatban.- Augusztus 10-én, immár egy osztállyal lejjebb kell bizonyítani, ám ahogy télen, úgy most is szinte egy új csapatot kell építened. Mire lehet ké­pes az új Bonyhád Völgység LC az NB Ill-ban?- Hosszú távon gondolkodunk, így az első év­ben a biztos bentmaradást célozzuk meg. Kilenc játékos érkezett a csapathoz a nyáron, s szinte ugyanennyien távoztak. Az edzőmeccseken látot­tak alapján úgy gondolom, hogy a kapuban, és csatárposzton nem lesznek gondjaink, ám a vé­dekezésünkön van még mit javítani. A gárda ge­rincét huszonéves tehetségek alkotják, akik éhe­sek a sikerre. Biztos vagyok benne, hogy a játéko­sok mindent megtesznek a sikerért, hisz elsődle­ges célunk, hogy szurkolóinkat visszacsalogas­suk a lelátóra. Jövőre aztán már komolyabb célo­kat is kitűzhetünk magunk elé. Nem vagyunk el­késve, miénk a jövő csapata, csak idő kérdése, és futószalagon jönnek majd a nagy sikerek, (rónád Kakasdi fricska Labdarúgás Felkészülési mérkőzések: Ka- kasd-Decs 5-3 (2-1). Kakasd, 150 néző. V: Dunai. G: Balogh 2, Taba, Kara (11-esből), Paróczai, il­letve Bíró 2, Kiss J. Aparhant-Majos 5-2 (2-1). Aparhant, 100 néző. V: Juhász. G: Farkas 3, Juhász, Kiesz, illet­ve Hadikfalvi, Jónás. Aparhant-Kéty 2-1 (1-0). Aparhant, 300 néző. V: Juhász. G: Juhász, Szököcs, illetve Márton K. Báta-Bátaapáti 2-3 (0-1). Báta, 80 néző. V: Csapó. G: Péter, Lukács, ületve Sörös 2, Koleszár. Báta-Alsónána 5-3 (1-2). Báta, 100 néző. V: Láng. G: Péter 2, Lukács, Kiss, Sárközi, illetve Pusztai 2, Horváth. Bonyhádbörzsöny-Mórágy 1-4 (0-3). Bonyhádbörzsöny, 50 néző. V: Sebestyén. G: Csobot, illetve Horváth, Makk, Szentmártoni, Mózsik. Dunaföldvár-Előszállás 4-1 (3-1). Dunaföldvár, 100 néző. V: Szendrei. G: Schulteisz 2, Nagy L. 2 (egyet 11-esből). Kajdacs-Gerjen 3-3 (0-3). Kajdacs, 100 néző. V: Haszeg. G: Lengyel J. 2, Varga, illetve Beda 2, Palásti. Paksi SE ifi-Tolna 1-1 (1-0). Paks, 50 néző. V: Bencsik. G: Rein, illetve Bencze. Simontornya-Tolnanémedi 6-0 (5-0). Simontomya, 100 né­ző. V: Beidek. G: Borbás B. 3, Takács, Molnár B., Molnár L. Simontomya-Németkér 8-0 (3-0). Simontomya, 150 néző. V: Beidek. G: Molnár B. 2, Farnady 2, Herczeg, Rabóczki, Borbás B„ Mészöly. * * * Mai műsor: Paksi SE ifi- Dunakömlőd 18. ■ Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 30. hét totó­nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 db, nyereménye 4.253.064 fo­rint. 13 találatos szelvény 1 da­rab, nyereménye 1.215.161 fo­rint. 12 találatos szelvény 126 darab, nyereményük 14.466 fo­rint. 11 találatos szelvény 1672 darab, nyereményük 1090 fo­rint. 10 találatos szelvény 10.740 darab, nyereményük 283 forint. A helyes tipposzlop: 1, x, 1, x, 1,1, x, x, 1, x, 1, x, 2,1. ■ Jetesek az alsónánai horgásztavon Augusztusban Dunaföldváron folytatódik a látványos vízishow Zabel az élen, Bodrogi 65. A világranglista-vezető Zabelnek (balról) nem hozott szerencsét az idei Tour, Armstrong ellenben negyedszer nyert a világ legjelentősebb körversenyén Tizenhat aranyérem _____Veterán atlétika Remekeltek a szekszárdi Szeni­or AC sportolói a XX. veterán országos bajnokságon. Eredmények, férfiak: 100 m, 50 kcs: 2. Honti J. 16.09. 55 kcs: 2. Radács J. 14.50. 100 m gát, 55 kcs.: 2. Radács 19.07. 400 m gát, 40 kcs: 1. Wallacher G. 77.02.800 m, 40 kcs: 3. Nyirati Zs. 2:22.4.60 kcs: 1. dr. Rádi I. 2:49.2,3. dr. So- ós L. 2.57. Magasugrás, 50 kcs: 1. Honti 110. Súly, 50 kcs: 2. Hajdú I. 820. 55 kcs: 5. Tóth S. 871. 65 kcs: 2. Kulcsár I. 10.65,4. Doszpod 9.66, 5. Török S. 8.12. Kalapács, 65 kcs: 2. Török S. 20.78. Diszkosz, 55 kcs: 1. Tóth F. 42.04. 65 kcs: 2. Török 20.78. Diszkosz, 55 kcs: 1. Tóth F. 42.04. 65 kcs: 1. Doszpod 40.61. Nők: 5000 m, 40 kcs: 5. Hero­nyányi Zs. 28:29.2. Súly, 40 kcs: 1. Koncz A. 9.48.45 kcs: 1. Meny­hárt K. 10.78. 50 kcs: 3. Deé M. 8.28.4. Kovács É. 8.28. 55 kcs: 1: Papp A. 6.64,2. Bárdos E. 6.60.60 kcs: 2. Oláh A. 7.41. 65 kcs: 1. Tö­rök S. 8.70. Diszkosz, 40 kcs: 1. Koncz A. 33.42.50 kcs: 3. Deé M. 17.26. 55 kcs: 1. Papp A. 20.65,2. Bárdos E. 14.82. 60 kcs: 1. Oláh 18.92. 65 kcs: 1. Török 22.43. 70 kcs: 1. Radács 17.05. Kalapács, 55 ksc: 1. Bárdos E. 16.76.70 kcs: 1. Radács M. 12.88. ■ Amatőr gyorsulási és ügyessé­gi versenyt rendezett szomba­ton az alsónánai horgászta­von a Magyar Gyorsulási Szö­vetség. Jet-ski A verseny fő szervezője, Faragó Zsolt és baráti társasága tavaly Tolnán már rendeztek egy hason­ló jellegű bemutatót, s az elmúlt évi viadal közönségsikerén fel­buzdulva döntöttek úgy, hogy az idén is „összetrombitálják” a me­gye és a Dél-Dunántúl jet-ski tu­lajdonosait. Hogy nem volt rossz ötlet a verseny ismételt megszer­vezése, jelzi: míg tavaly a Dunán még csak tízen tették próbára ma­gukat, és vízijárgányaikat, addig szombaton már tizenöt jet-skis vette birtokba az alsónánai tavat. A többek között Faddról, Bajáról, Dunaföldvárról, Szekszárdról ér­kezett jetesek először gyorsulás­ban mérték össze erejüket, majd az rutinosabbak egy rögtönzött ügyességi bemutatóval is elkáp­ráztatták a közel ezer fős nézőse­reget. Az értékes serlegekért zajló versenyt a kiskategóriában a faddi Böcz István nyerte, míg a nagyobbaknál a szekszárdi Sági Dávid vitte el a pálmát. A végeredmény, kiskategória (800 ccm alatt): 1. Böcz István (Fadd), 2. Feil János (Baja), 3. Antal Attila (Szekszárd). Nagykategó­ria (800 ccm fe­lett): 1. Sági Dá­vid (Szekszárd), 2. Tóth Attila (Dunaföldvár), 3. Támer Ferenc (Dunaföldvár). (A jet-ski tu­lajdonosok au­gusztus végén Dunaföldváron tartanak újabb bemutató ver­senyt). Kerékpársport Továbbra is a német Erik Zabel áll a Nemzetközi Kerékpáros Szövet­ség által vezetett országúti világ- ranglista élén. A vasárnap negye­dik Tour de France-győzelmét arató amerikai Lance Armstrong maradt a harmadik helyen. Az ausztrál Robbie McEwen, a zöld trikó (azaz a pontverseny) nyer­tese a tizedikről a hatodik pozíci­óba ugrott. A rangsor legnagyobb vesztese (6. volt, 35. lett) a dop­pingvétsége miatt fél évre eltiltott német Jan Ullrich, aki a hatodik­ról a 35. helyre esett vissza. A franciaországi körversenyen 62. Bodrogi László két helyet rontva helyezésén, jelenleg a 65. pozíci­ót birtokolja. Az élcsoport: 1. (1.) Zabel (né­met) 2483 pont, 2. (2.) Bettim (olasz) 2042, 3. (3.) Armstrong (amerikai) 1938, 4. (4.) Dekker (holland) 1735,5. (5.) Casagrande (olasz) 1637, 6. (10.) McEwen (ausztrál) 1531.75., ...35 (6.) Ullrich (német) 789, ...65. (63.) Bodrogi László 572.75. (Zárójelben a korábbi helyezé­sek) ____________ ■ A j et-skisek remekül elszórakoztatták az alsónánai tóhoz ellátogató közönséget fotó: gottvald

Next

/
Oldalképek
Tartalom