Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-19 / 167. szám

■ ■ 2002. Július 19., péntek HAZA I TÜKÖR 3. OLDAL A rekordok parlamentje Budapest A rekordok parlamentjének nevezte az új Országgyűlést Lendvai Ildikó, az MSZP frakció- vezetője. Azt mondta: nemcsak a lehető leggyorsabban látott mun­kához a kormány, hanem min­den korábbinál nagyobb volt az üléseken a szocialisták képvise­lőcsoportján belül a jelenlét, és a lehető legtöbb jóléti intézkedést fogadták el. Lendvai úgy véli: a 6 millió ember könnyebb boldogu­lását segítő, 50 nap alatt törvényi kereteket kapott 100 napos prog­ram jó bizonyság arra, hogy mi­közben egyesek az utcára viszik a politikát, a Házon belül is lehet, sőt ott lehet igazán egyetértésben intézni az ország fontos ügyeit. A frakcióvezető az Europressnek azt mondta: a stílus nem romlott és nem javult. Bár fontos az eti­kett, még fontosabb az etika, hogy ne a kölcsönös vádaskodás, hanem a szolgálat adja a pártok tevékenységét. __________takács Bí rál a Fidesz-MPP Ismét élesen bírálta a kormányt a Fidesz-MPP. Áder János frak­cióvezető szerint megkérdője­lezhető a Magyar Állandó Érte­kezletre meghívott határon túli szervezetek legitimitása, és a tanácskozáson elszalasztották a státustörvény módosításáról szóló vita lehetőségét. Aláhúz­ta: az MSZP-nek önbírálatot kellene gyakorolnia, mert túl­becsülte a hazánkban munka- vállalási engedélyért folyamo­dók számát. Fél éve azzal rio­gatták a lakosságot, hogy több millióan érkeznek a határon túlról. A Foglalkoztatási Hiva­tal adatai ezzel szemben keve­sebb mint 40 ezer külföldi munkavállalóról tanúskodnak. Magyarigazolvánnyal mindösz- sze 134-en folyamodtak enge­délyért. A frakcióvezető szerint valótlan az a szocialista kije­lentés is, miszerint üres kasz- szát hagyott maga után az Orbán-kormány. Ha így lett volna, most nem lenne miből a jóléti intézkedé- seket végrehajtani.______ tama Se gítség a sérülteknek _____ Budapest________ 2,2 m illió forintot osztott szét a NIT Hungary (Magánvállal­kozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete) a wampersdor- fi baleset 13 sérültje és a négy halálos áldozat hozzátartozói között. A közadakozásból összegyűlt pénzt az egyesület kasszájából egészítették ki. Az wampersdorfi tragédia sérült­jei és a négy magyar halálos áldo­zat hozzátartozóinak a Magyar Sajtó Házában adta át az össze­gyűlt pénzadományt a NIT Hun­gary. Némelyik kamionsofőr még most is csak mankókra tá­maszkodva képes közlekedni.- Sofőrjeink olyan tragédia ál­dozatai lettek, amelyről nem te­hettek, és vezetői képességeik semmit sem számítottak - mond­ta a NIT Hungary egyik képvise­lője. A pénzt Domokos István, a testület elnöke és Dittel Gábor ügyvezető főtitkár adta át az érin­tetteknek. A testület összesen 2,2 millió forintot osztott szét, ebből az egyesület 1,4 millió forintot adott. A sérülések súlyosságától függően mindenki különböző mértékben részesült a támoga­tásból. Mint ismeretes, 2002. február 26-án az ausztriai Wampersdorf- nál a GySEV Sopron felől érkező, fékhibás tehervonata összeütkö­zött egy kamionokat és azok so­főrjeit szállító, Magyarország felé tartó vasútszerelvénnyel. Hat ember - köztük négy magyar ka- mionos - életét vesztette, tizen­hatan pedig megsérültek. FARKAS MELINDA Kormányfői vizit Budapest A kormány eltökélt szándéka, hogy megteremtse a választási kampány során megfogalma­zott lét-, jog- és közbiztonságot - mondta Medgyessy Péter az Országos Rendőr-főkapitány­ság állománygyűlésén. A mi­niszterelnök szerint a rendőr­ségnek ritmusváltásra van szüksége, mert jelenleg hát­rányban van a bűnözőkkel szemben. A kormányfő felkérte Salgó László országos rendőrfő­kapitányt arra, hogy szeptem­ber elsejéig tegyen jelentést, milyen azonnali és középtávú fejlesztésekre van szükség. Lamperth Mónika belügymi­niszter a hatékony rendszer ki­építéséhez javasolni fogja a kor­mánynak, hogy a következő száznapos programba vegye bele a közbiztonsági cselekvési program legfontosabb elemeit. Kemény, tisztességes vizsgálat Balogh László (MDF) a Medgyessy-bizottságról Ismerős kézfogás fotói europress/kallus györgy Akár éjjel-nappal, szombaton és vasárnap is ülésezni fog a mi­niszterelnök múltját feltáró parlamenti bizottság, hogy a ren­delkezésre álló szűk egy hónap ellenére tisztességes jelentést tehessen le az asztalra - nyilatkozta az Europressnek Balogh László. A politikai viharok közepette életre hívott testület MDF-es elnöke visszautasította, hogy koncepciós eljárásra készülnének Medgyessy ellen. Budapest- Kis túlzással azt is mondhat­nánk: önökön a világ szeme. A kormányfő titkosszolgálati múlt­ját vizsgáló bizottság elnökeként mit gondol, mit kezdhetnek a parlamenttől kapott felhatalma­zással?- Akár éjjel nappal is dolgo­zunk, csak hogy a lehető legtel­jesebb mértékben feltárjuk az igazságot. Gyorsan hozzáte­szem: a rendelkezésünkre álló, augusztus 15-éig tartó idő érde­mi munkára aligha elég. Különö­sen úgy, hogy négy, a parlamen­ti frakciók által delegált, vala­mint a jó néhány bizottsági szakértő C-típusú átvilágítása nem megy máról holnapra, és egy sor dokumentum kiadására is várni kell. Ha mindez elhúzó­dik, máris kutyaszorítóba kerül­tünk.- Milyen szakértőkről, milyen dokumentumokról van szó?- Nevek még nem jutottak el j hozzám, az azonban biztos, hogy az ajánlott személyekről a bizottság többségi szavazattal dönt majd. A dokumentumok zömmel szigorúan titkos papí­rok - fizetési jegyzékek és egye­bek -, amelyeknek egy részét a Belügyminisztériumtól kértem meg. Rossz előjelnek tartom, hogy a belügyi tárca vezetője, Lamperth Mónika először úgy nyilatkozott, hogy a Belügy­minisztériumban nincsenek do­kumentumok. Csak akkor „talál­ta meg” azokat, amikor a Törté­neti Hivatal elnöke „megsúgta”: melyiket melyik polcon, milyen szám alatt kell keresni.- Ön számos meghallgatást is kilátásba helyezett. Tudja már, hogy kiknek küld meghívót?- A meghallgatások előkészí­tésénél a házszabály rendelkezé­seit, és nem a szocialisták óhaja­it akarom figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy a testület két­ötödének, és nem ötven száza­lék plusz egy főnek a javaslata lesz a mérvadó abban, hogy ki­ket hívjunk meg. Szerintem a va­lamikori titkosszolgálatok érin­tettjei ugyanúgy sorra kerülnek, mint a dokumentumok őrzésé­vel megbízott hivatalok vezetői.- Az ellenzék úgy véli: a bizott­ság egyetlen fő célja, hogy be­sározza, koncepciós eljárásnak tegye ki a kormányfőt, így igazol­va az őt lemondásra felszólítok vádjait...- Habitusom sem engedi, hogy koncepciós ügyet kreáljak a vizsgálatból. Azt azonban megígérhetem, hogy kemény és tisztességes munkát fogunk vé­gezni. Még az ellenem azonnal indított támadások sem tudnak visszariasztani ettől. Azt mon­dom: mindenki végezze a dol­gát, a többi nem érdekel.- Annál inkább foglalkoztat­hatja a miniszterelnök személyes A Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság összetétele: Elnök: Balogh László (MDF) Alelnök: Toller László (MSZP) Tagok: Csiha Judit (MSZP) Vadai Ágnes (MSZP) Körömi Attila (Fidesz-MPP) Nyitray András (Fidesz-MPP) Simicskó István (Fidesz-MPP) Böhm András (SZDSZ) meghallgatása. Nyilván szűk körben, közel­ről szeretne a szemébe nézni, és ha lehetne, azonnal felten­ne neki egy sor „kínos” kér­dést. Mikor jön el ez a pillanat?- A Medgyessy Péternek kül­dött levelemben azt kértem, hogy a miniszterelnök úr már az első ülések valamelyikén álljon rendelkezésünkre, hiszen a leg­fontosabb információknak ő le­het a birtokában. Ő mondhatja meg például legpontosabban, hogy milyen iratot hol kell keres­nünk. Sajnálom, hogy a kor­mányfő csak az utolsó körben hajlandó a beszélgetésre - így még nehezebb lesz az előre­jutás.- Mi történik akkor, ha au­gusztus 15-éig nem végeznek?- Akkor fel kell függesztenünk a vizsgálódást, mert a testület mandátumának meghosszabbí­tásáról csak a szeptemberben újból összeülő Országgyűlés dönthet. TAKÁCS MARIANN Visszaélésekből fedezet Budapest Átfogó ellenőrzést indít július 22-én az Országos Egészség- biztosítási Pénztár (OEP) a szociális otthonokban ellátot­tak gyógyászati segédeszköz­felhasználásáról. A feltárt jogtalanságok visszafizetésé­ből a szeptemberi áremelés­kor növelik a termékekre szánt támogatást. A 350 szociális otthont érintő vizsgálat során 2001-től vissza le­het keresni: hol írtak fel a kelleté­nél több gyógyászati segédesz­közt, tápszert, pelenkát, illetve kötszert. Az ellenőrzés 200 ezer gondozottra terjed ki, akiknél szá­mítógépes elemzéssel szűrik ki az átlagostól eltérő mennyiségeket. Matejka Zsuzsanna, az OEP főigazgatója szerint az intézke­déssel meg akarják akadályozni, hogy a szeptember közepén ese­dékes gyógyászati segédeszköz­áremelés ne a betegeket terhelje. Ez azt jelenti, hogy a feltárt jogta­lanságok visszafizetéséből a ter­mékekre szánt támogatást növel­nék. így az áremelés kizárólag a biztosítót érinti majd, az érintet­teket nem. Matejka Zsuzsanna azf mondta: az ellenőrzések meggátolják a további szabályta­lanságokat, ami csökkenti a to­vábbi jogtalan járulékkiesést. A főigazgató szerint a gyártók által jogosan kért áremelésre an­nak ellenére sincs fedezete az egészségbiztosítónak, hogy a parlament megnövelte a gyógyá­szati segédeszközökre fordítható keretet. Az árkorrekció két éve húzódik, szeptember közepén várhatóan 2-5 százalékkal kerül­nek többe ezek a termékek. Az ellenőrzéseket - ha további jogta­lanságokat tapasztalnak - más te­rületeken is folytatják. NAGY ESZTER DÓRA SZAVAZZON A VÉLEMÉNYÉVEL! A demonstrációk nyarát éljük. Miként vélekedik arról, hogy az emberek az utcákon, utakon próbálnak érvényt szerezni vélt vagy valós érdekeiknek? A szavazás módja: Minden állításhoz egy telefonszám tartozik. A szavazáskor önnek nem kell mást tennie, mint azt a telefon­számot tárcsázni, amelynek állításá­val egyetért. Hívását egy automata fogadja, azaz a hívása egyben a szavazását is jelenti. Beszélnie nem kell. Csak tárcsáznia. Álláspontjá­nak indokait is megoszthatja velünk, ha legfeljebb két percben összefoglalja azt a telefonban. Ön szerint: 1. Egyetértek azzal, hogy az utcára mennek, mert a politikusok különben nem veszik figyelembe az érdekeiket, vagy vélemé­nyüket. A demokráciába ez is belefér. 06-90-230-721 2. Nem értek egyet ezekkel a demonstrációkkal, mert az utca és az út közlekedésre való. A politika helyszíne a parlament és az önkormányzatok. 06-90-230-722 3. Ez így nem demokratikus, mert így nem érvekkel, hanem erőszakkal próbálnak a demonstrálok akaratuknak érvényt szerezni. 06-90-230-723 (A hívást azokról a készülékekről lehet kezdeményezni, amelyekről az elő­fizetők a szerződésben nem tiltották le a 90-es hívószámot, valamint nem hívható mobil- és utcai telefonról.) 4. Ezek a demonstrációk a különböző csoportok életre­valóságát bizonyítják. Még akkor is, ha mások jogainak korlá­tozásával járnak együtt. A demokráciába ez is belefér. 06-90-230-724 A hívás díja 120 forint+áfa percenként, plusz kapcsolási díj a szavazás eredményét kedden olvashatják. Hírek KÉRÉS. A felvételi szabályok módosításáért az oktatási tárca felsőoktatási helyettes állam­titkárához, Mang Bélához for­dult a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete. A szülői szervezet javasolja a felvételi eljárási díj megszüntetését, korlátozását: eszerint öt jelent­kezés ingyenes lehetne, mti EMELÉS. 2010-re az európai uniós szintre kell emelni az ak­tív korúak foglalkoztatottságát Magyarországon - véli Kiss Péter. Magyarországon 3,8 mil­lióan dolgoznak, az aktív korú állampolgároknak mindössze 53-54 százaléka tartozik a foglalkoztatotti körbe. Ugyan­akkor az Unióban ez a szint jelenleg 64 százalék, amit az évtized végére 70 százalékra akarnak emelni, mti CSATLAKOZÁS. Magyar ország bekapcsolódik az Euró­pai Unió társadalmi beilleszke­dést elősegítő közösségi prog­ramjába. Az erről szóló meg­állapodás aláírását követően Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi minisz­ter kifejtette: ez az első lépése egy hosszabb távú együttmű­ködésnek hazánk és az Unió között a szegénység leküzdése érdekében, mti DÖNTÉS. A II.-III. kerületi bí­róság első fokon elmarasztalta Tóth András szocialista kép­viselőt, mondván: a Bánk bán című film finanszírozásával kapcsolatban tett nyilatkozatai­val megsértette az Ezüsthajó Kft. jó hírnevét. A politikus fel­lebbezést nyújt be a határozat ellen, mti TÁJÉKOZÓDÁS. Szili Katalin, az Országgyűlés mint a Magyar Rádió Közalapítványt alapító parlament elnöke, tájékoztató megbeszélést folytatott Bore- nich Péterrel, a Magyar Rádió Rt. Üzemi Tanácsa elnökével. A megbeszélés célja az volt, hogy az Országgyűlés elnöke tudo­mást szerezzen a rádiós munka- vállalók tapasztalatairól és arról, hogy a Magyar Rádión belül zaj­ló folyamatok - ideértve a mű­sorkészítést is - megfelelnek-e a médiatörvény előírásainak, mti HALASZTÁS. A Fővárosi Bíró­ság nem hozott ítéletet a Mega- morv-Petőfi Bizottság Egyesület és a Belügyminisztérium közöt­ti közigazgatási perben a buda­pesti Fiumei úti temetőben lévő Petőfi-sírbolt felbontásának engedélyeztetése ügyében. A tárgyalást október 9-re halasztották, mti BEJELENTÉS. Mundruczó Kornél Szép Napok című alko­tása is szerepel a locamói Nemzetközi Filmfesztivál augusztus 1-től 11-ig tartó ver­senyprogramjában. A locarnói fesztivál versenyében 22 alko­tás indul az Arany Leopárd­díjért. MTI FIGYELMEZTETÉS. Július közepétől augusztus közepéig tart az őzek násza, ekkor az ál­latok váratlanul keresztezhetik az úttestet, ezért figyelmesebb és óvatosabb vezetésre inti a gépjárművezetőket az Országos Magyar Vadászati Védegylet. Az őzbakok veszélyt nem is­merve űzik a sutát, és a leg­váratlanabb pillanatban fék­távolságon belül is az autók előtt teremhetnek, mti FALFESTÉS. Július 27-én és 28-án ismét magyar és külföldi festőművészek szépítik meg Győrött a MÁV-pályaudvar alatt húzódó aluljárót. A graffitifesz- tivállal szeretnék felvidítani a belvárost a szomszédos város­résszel összekötő, meglehető­sen komor hangulatú aluljárót, ahol naponta több ezer ember közlekedik, mti ■ Tudósok és miniszterek _______ Budapest________ Há roméves keretmegállapodást és együttműködést kezdeménye­zett a Magyar Tudományos Aka­démia (MTA) az Informatikai és Hírközlési Minisztériummal (IHM), amelyben az MTA kiemelt szerepet vállal az Információs Társadalom stratégiájának és ku­tatási programjainak kialakításá­ban. A két intézmény a jövőben együttműködik a Nemzeti Infor­mációs Infrastruktúra Program­ban is, amelyben jelentős feladat hárul az Oktatási Minisztériumra. Az IHM e munkában számít az MTA tudományos hátterére, in­tézményhálózatának szaktudá­sára a programok kialakításban és véleményezésében. Az informati­kai és az oktatási tárca által közö­sen gondozott Nemzeti Informá­ciós Infrastruktúra Program kere­tében pedig azt szeretnék elérni, hogy az intézmények mellett a kutatók is hozzáférjenek a nagy sebességű hálózatokhoz. A két fél a jövőben kiemelt figyelmet fordít az űrkutatással kapcsolatos kér­désekre, valamint tervezik egy, a kutatási eredmények bemutatá­sát szolgáló internetes portál lét­rehozását iS. EUROPRESS

Next

/
Oldalképek
Tartalom