Tolnai Népújság, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-09 / 158. szám

10. OLDAL SZOLGÁLTA TAS 2002. Július 9., kedd Hajdan Július kilencedikén 120 éve, 1882-ben a helyi sajtó a szek­szárdi Csörge-tót ajánlotta a höl­gyek figyelmébe, mivel vize a vegyvizsgálat tanúsága szerint fehérítő hatású volt. 105 éve, 1897-ben a szentpé­tervári nemzetközi orvosi kong­resszusra utazott megyénkből három orvos. 100 éve, 1902-ben dr. Darányi Ferenc, volt tamási, akkor pécsi ügyvéd, néppárti országgyűlési képviselő a bíróságon perelte az a megyénkben asszonyt, aki szerint ő már költségeit kifizet­te, s annyira feldühítette az ügy­védet, hogy az a bíró előtt felpo­fozta. 85 éve, 1917-ben temették Szekszárdon Szondy István gyógyszerészt, a Tolnamegyei Gyógyszerész Szövetség elnö­két. ■ VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reg­gel 7 órakor: Dunaföldvár 30 cm, Paks 175 cm, Dombori 174 cm, Árvízkapu 542 cm. A Sió Palánknál 166 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Sza­kaszmérnökségétől kapott ada­tok.] ■ Traffipax Reggel 6-tól 14 óráig az 55-56- os számú utakon Várdomb, Fur- kótelep, Pörböly belterületén és a 6-os főút szekszárdi szaka­szán,. Szekszárd és Tolna belte­rületén. 14-től 21 óráig a 6-os főút paksi, dunaföldvári szakaszán és Regszemcse, Szakály, Hőgyész, Zomba belterületén lesz traffipax-mérés. Szekszárdi Panoráma, Nagyte­rem: A Pókember (15.30, 18, >20.30).! 4 '' Kamaraterem: Vidocq (17, 19b _______________________■ Ügy eleteseink__ NA PI SZERKESZTŐ: Gyuricza Mihály. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ, Szek­szárdon: Ihárosi Ibolya. Tel: 511- 520. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhádi Pál Ágnes 74/550- 369; 06/30/400-54-50. Dombó­vár: Glaub Róbert 460-618; 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/20/ 9687-292; Vida Tünde 06/20/ 398-45-04. Tamási: Tóth Ferenc 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt 440-660,30/465-4615. ■ Vonalban vagyunk: 06-80-200-398 Zebra, nyugdíj, kárpótlás, dinnye Olvasóink minden délelőtt 9 és 12 óra között hívhatják a Tol­nai Népújság zöld számát, a 06-80-200-398-at. Közérdekű gondjaikban megpróbálunk nekik segíteni. Szekszárdi olvasónk kérdése: mi­ért nem festik fel a zebrát a szé­pen felújított Tartsay úton, noha az útburkolati jeleket már felfes­tették? Szeleczki József, a város­üzemeltetési iroda vezetője el­mondta, a lakók kérésére módo­sítják a zebrák helyét, így ennek az engedélyeztetése folyamatban van, majd ha az engedély megér­kezik, akkor festhetik fel a kijelölt gyalogátkelő helyeket. Több olvasónk is kérdezte: a jú­liusra ígért 19 ezer forintos nyug­díj-kiegészítést ki kapja, járadé­kosokra vonatkozik-e az ígéret, il­letve kapnak-e azok is, akik két évvel ezelőtt (amikor csökkentet­ték a nyugdíjemelés mértékét) még nem voltak nyugdíjasok, il­letve azok hozzátartozói is, akik ez év elején elhunytak? A megyei nyugdíjbiztosító igazgatóságon elmondták, még nem kaptak részletes információt arról, kire és hogyan vonatkozik az egyszeri, 19 ezer forintos nyugdíj-kiegészítés. Nem valószí­nű, hogy a járadékosok kapnak, hiszen a szociális járadék más ka­tegória mint a nyugdíj és az sem valószínű, hogy az elhunyt után is járna nyugdíj-kiegészítés. Biz­tosat, várhatóan, július közepén tudnak majd a megyei igazgató­ságon. * Drága kisfiamnak, Jakab Szilárdká­nak Tevelre: Nagyon boldog születés­napot kíván: Anya, Mama, Ramona, Henike. * Marci! Ne legyél már ilyen nyálas, én már túlvagyok a Te Esztereden. Csö­ves. * Nyárfa! Látni is akarsz: Mikor és hol? Törődni csak tettekkel lehet. CKM. * Janó! Köszönöm a herét.JHUgi, Neked is a bátorítást. Jók legyetek, szeressé­tek egymást. Sziasztok: a mama. * Nyár jeligére: Én is Tamási környékén élek. Szeretnélek megismerni. írd meg, melyik este találkozhatnánk. Szeretet jeligére. * Édesemnek, Mórágyra: Szív a szív­nek szívet adott, mert imádta! Most a szív kéri a szívtől a szívét, hogy azt a szívében hordhassa! SZERETLEK! Mil­lió csók: Nicol. * Szia, Zoli! Nagyon sajnálom a történ­teket! Ne haragudj rám! Vittem Neked egy Stella Artois sört, amikor füvet nyír­tál. Rám ismersz? * Földrengés várható kb 72 órán belül. Kb 10 ezer km-es távolságon belül. Kb DEDASZ-KOZLEME A DÉDÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergía-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolniavezetékegy-egy szakaszát. Ezért: ■ Szekszárdon a Kisbödő, a Puskás utcában, a Bálint közben, a Bartina utcában a Kisbödő utcától a 427. számú oszlopig (55. és 58. szám) 2002. július 10-én 8 órától 15 óráig, valamint a Bogyiszlói úton 9 óra 30 perctől 12 óra 30 percig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság Bonyhádi olvasónk azt kérdezte, honnan lehet tudni, mikor érett a dinnye. Városiak, de az idén először dinnyé­vel is foglalkoztak ki­sebb tételben, de nem tudják mikor érdemes leszakítani a száráról. Nem könnyű erre válaszolni, mert aki dinnyével foglalkozik, tévedhet. A szakértők szerint az érett din­nyének hajnalban más a színe (akkor szokták leszedni, piacra indulás előtt), de aki biztos akar lenni a dolgában, az tegye a kö­vetkezőt: amikor ökölnyi a din­nye, húzzon rá egy csíkot, majd hetenként egy újabbat. És az azo­nos csíkszámú dinnyék közül kóstoljon meg egyet, ha már jó, akkor ezekből már lehet szedni. Paksi olvasónk nyolc éve húzó­dó kárpótlási ügyében kérte a se­gítségünket. Névazonosság miatt keveredés történ* a kérelmével még 1994-ben. Akkor személye­sen ment be a megyei kárpótlási hivatalba, ahol megígérték neki, hogy kijavítják a hibát. Emiatt ol­vasónk nem is fellebbezett, majd meglepve vette tudomásul, hogy hibásan, de jogerőre emelkedett a határozat. Közben megszűnt a megyei kárpótlási hivatal, majd a székesfehérvári regionális kár­pótlási hivatalhoz fordult segítsé­gért. Mi is megkerestük telefonon a székesfehérváriakat, ahol Győré Attila el­mondta, a fellebbezés írásban történő elmu­lasztása miatt került ilyen helyzetbe olva­sónk. Nem sok lehető­sége maradt az ügy rendezésére, azt java­solta, próbálja meg a kárpótlási hivatal fő­igazgatóját levélben megkeresni és írja le, mi is történt valójában. Paksi olvasónk a Széchenyi kártyáról kérdezett, mikortól le­het majd kiváltani és használni? A kérdést továbbítottuk a VOSZ (Vállalkozók Országos Szö­vetsége) megyei irodájának veze­tőjéhez, Takács Sándornéhoz, aki elmondta, a legújabb információ szerint szeptemberre várható a Széchenyi kártya kiváltásának le­hetősége. A csúszás oka, hogy a Parlamentnek rendeletet kell előbb módosítania. Vállalkozók és társas vállalkozások vehetik majd igénybe, de ezt megelőzően 12 oldalas nyomtatványt kell ki­tölteni. A Széchenyi kártya által nyújtott hitelt beruházásra, forgó­eszközre, de készpénz fizetésre is fel lehet használni. A Széche­nyi kártya kiváltásának feltétele VOSZ vagy kereskedelmi kamarai tagság, illetve készfizető kezes. ■ Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉSJELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 6-7-es erősségű lesz az ereje. Megér­zés. A.V.T. * Sokszor a lélek ura a létnek, sokszor a szív parancsol az észnek. Sokszor fáj a szív, sokszor a lélek, sokszor mind a kettő, de ez az ÉLET! Üdv mindenkinek: Nicol. * F. Zsuzsinak Mucsiba. Kívánok bol­dog születésnapot! U. i: Küzdeni fogok a szerelmedért, mert nem hiszem, hogy jó egyedül. Szeretlek. Egy esélyt azért adhatnál, hogy bizonyítsak. * Sziasztok, Lányok. Én egy magas, barna hajú, kék szemű 22 éves, káros szenvedélyektől mentes srác vagyok. Ha 18-22 év közötti az életkorod és is­merkedni akasz, akkor írj egy sms-t és a számodat az újságba. Bohóc. * A születés véres és fájdalmas. Az élet hosszú és vigasztalan. A halál lassú és megalázó. Ki az, aki képes kieszelni ilyen kegyetlenséget? Zs. * Drága kicsi Tündérkém, nagyon na­gyon szeretlek és a Tiéd az egész hát­ra levő életem. Imádlak. * 22 éves bonyhádi srác! írd ki a szá­mod. "Virág". * Tamás! Harmadszor is hiába vártalak az utcán. Sajnálnálak, ha csak az irán­tam érzett bosszú és gyűlölet töltené ki az életedet. Kicsi. * B. Moncsinak üzenem Pálfára. Csü­törtökön várom Vajtán az üdülőnél. * Izménybe, Sebestyén Csabának név­napja alkalmából sok boldogságot, erőt, egészséget kíván: nővére és csa­ládja. * Kis-herceg! Akárki és akármi jöhet, minket nem választhat el. Sok akadályt kell legyőznünk, de ezeket mind együtt tesszük meg. Mindörökké szeretni fog­lak! Hercegnőd (V. M.) * Drága Sanyikám! Most nagy szüksé­günk van arra, hogy nagyon szeressük és felvállaljuk egymást mindenki előtt. Azok előtt, akiket szeretünk, vagy akik rosszat akarnak. * Ö. L. (Bonyhád). Azt hiszem, valami megdobbant bennem, amikor meglátta­lak. "NI" * Kedves X! Szenvedek nélküled, mint egy kutya, akit kikötöttek a napra, víz nélkül. Szeretlek. Hívj! Y. Várható időjárás: Tolna megye # d3 db derült napos felhős & db párás ködös borult cf§ <$s <£> zápor zivatar esős <£> <3 havas eső hózápor havazás Készítette: Napos, igen meleg idő várható. Csak kevés felhő lesz az égen, eső sehol sem valószínű. A keleti, délkeleti szél csak kissé élénkül meg a nappali órákban. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32, 34 fok között a legvalószínűbb. Este 24,29 fok várható. Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Időjárási fronthatás nem várható, a nagy meleg azonban nagyobb ' figyelemösszpontosítást követel a lármüvezetőktől. Hová menjünk ma? SZEKSZÁRD OZORA A Wosinsky Mór Megyei Múzeumban az alábbi állandó kiállítások látogathatók hétfő kivételével 10-től 18 óráig: A tolnai táj évezredei az őskortól a honfoglalásig. Életmód­változások Tolna megyében az 1-20. században. Megeleve­nedett képek - egy kisváros a századfordulón. A Babits Mihály Emlékházban a költő relikviái szülőhá­zában, családjának egykori otthonában enteriőrökkel, ere­deti dokumentumokkal láthatóak. Az állandó kiállítás va­sárnap és hétfő kivételével naponta 9-től 15 óráig tekinthe­tő meg. A Művészetek Házában a Nemzetközi Rézfúvós Napok rendezvényeként az Ewald Quintett koncertje hallgatható 19.30-tól. PAKS Az ozorai várban Illyés Gyula életmű-kiállítása vasárnap és hétfő kivételével naponta 10-től 13, illetve 14-től 17 óráig lá­togatható. A paksi városi Múzeumban és Paksi Képtárban az alábbi állandó kiállítások látogathatók hétfő kivételével naponta 10-18 óráig: Városi Múzeum: Paks történetének tanúi; Kő­be vésett múltunk; Pákolitz István emlékszoba; Népművé­szeti szoba. Paksi Képtár: Paks és környéke; Kortárs ma­gyar képzőművészet; Scholcz Erik emlékszoba. Időszaki kiállítás: „Vizuális Kísérleti Alkotótelep 2002. gyermek- és ifjúsági csoportjának kiállítása” július 14-ig lá­togatható. SIMONTORNYA TAMÁSI A Vármúzeumban hétfő kivételével 10-13 és 14-17 óráig lá­togatható a vártörténeti kiállítás, kőtár. „Nemesi ősgalériák Tolna megyében”, bemutató a XV1II-XIX. századi főneme­si és köznemesi családi galériák portréiból. A Tamási Galériában (Szabadság u. 54.) Bernula Ilona Töredékek című festménykiállítását tekinthetik meg az ér­deklődők július 14-ig. A tárlat hétfő kivételével naponta 14- 18 óra között látható. ■ Kossuth és Petőfi Rádió - Helyi műsorok Kossuth __________.______________ 4. 30 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjá­rás. 1202 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 társalgó. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök,..” (magazin). 17.05 Európa-klub. 17,45 Kék bolygó, 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20,04 Aranyem­berek - Válogatás a sorozat legsikeresebb da­rabjaiból. 20.35 Kiszáradt az én örömöm zöld fája - Győri Klára emlékezése. 21.05 Mesélő krónikák. 21.35 Népdalok, népdalfeldolgozá­sok. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Tér-idő. 23.00 Kenó. 23.04. Operákból, daljátékok­ból és operettekből. Rutai ________________ 4. 30 Hírek. Időjárás. Óránként: Hírek. Időjá­rás. 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.16 Riport-interjú-stúdióbeszélgetés. 9.52 Apró-cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Kelet kapujában. 11.05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz plusz. 11.38 Zöldjelzés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.05 Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.04 Sportpercek. 19.15 Unikum. 20.22 Váltó­hang. 21.04 Szent Jakab hava - 2002.22.00 Tangó - Faragó Judittal. 22.25 Moziklub. 23.00 Hírpercek. 23.15 Tele-stúdió. 24.00 Éj­fél után... 3.03 Gramofonslágerek. 4.03 Ba­logh Albert zenekara muzsikál. Pécsi Rádió A Magyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és 71,03 MHz-en az ÁM 873 kHz-en. 5,30­9.00 Hajnaltól reggelig. 13.00-09.00 Hírsáv. 19.00- 22.00 Estidőben. 22.00-22.30 Késő esti krónika. Alisca Rádió 91,1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűn­ügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, prog­ramajánló, könyvajánló. 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00- 21.00 Zenei műsorok, információk, ér­dekességek. 15.00 A nap híre. Kamarai per cek: információk vállalkozóknak és szolgálta­tóknak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.00­06.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt ________ • FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informáci­ós magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00­06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks 00.00-6.00 Csak zene. 6.00-9.00 Élesztő. 6.30, 7.30,8.30 Fortuna hírek. 10.20 Tőzs­de. 10.30 Fortuna hírek. 11.20 Pletykóra. 12.30, 14.30, 16.30 Fortuna hírek. 15.25 Pletykóra plusz. 17.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00 Rajtszám. 20.00 Gazdasági Magazin. 20.35 Sportmagazin. 21.00 Lemezpárbaj. 22.00- 00.00 Csak zene. Joker Rádió, Dombóvár 6.00- 10.00 Ébredjen velünk! - aktuális hírek, időjárás-jelentés, és sport egy adag mókával. 10.00- 15.00 Napközben - közérdekű infor­mációk és játékok sok zenével. 15.00-20.00 Délutáni koktél - színes hírek, játékok, kíván­ságműsor, slágerlisták. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája Irodavezető-főszerkesztő: Kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/326-480. Telefax: 72/332-099. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájá­nak terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással« KHB 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1170 Ft, negyed évre 3510 Ft, fél évre 7020 Ft, egy évre 14 040 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázato­kon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerül­nek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érde­keltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvki­adó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését telje­sítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotó­kat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. t f

Next

/
Oldalképek
Tartalom