Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-06 / 130. szám

12. OLDAL SZOLGA L T A T Á S 2002. Június 6., Csütörtök TOLNA MEGYEI ONKORMANYZAT KORHAZA TPW lMn Családbarát szülészet a szekszárdi kórházban Alternatív szülőszoba, apás szülés, baba-mamás szobák -, néhány példa arra, mi min­dent kínál a Tolna Megyei Balassa János Kórház szülé­szeti nőgyógyászati osztálya azoknak a kismamáknak, akik a szekszárdi kórházban szeretnék világra hozni gyer­meküket.- Nemrégiben adták át Önöknél az iíj, alternatív szülőszobát. Mi­lyen tapasztalatokat szereztek az eltelt időben? - kérdeztük dr. Nagy József osztályvezető főorvost.- Mint minden új, nem meg­szokott dolog „bejáratásához”, ehhez is türelem és idő kell. Az el­ső héten nem volt még jelentkező, de aztán fokozatosan kezdett be­indulni a próbaüzem, többen ki­próbálták már a vízben való vajú­dást is - ez a tágulási szakra vo­natkozik -, de vízben szülésünk, illetve születésünk még nem volt. Mindenestre a kezdet nagyon bíz­tató.- Az alternatív szülőszobát igénybe vehetik-e azok a kisma­mák, akik hagyományos módon szeretnének szülni?- Természetesen lehetsé­ges ebben a szülőszobában is hagyományos módon is szül­ni, nem kívánjuk azt egyik szülőanyától sem aki ide kéri magát, hogy a megszokottól eltérő módon hozza világra gyermekét. Ennek csak egyet­len feltétele van, hogy éppen ne legyen foglalt a szoba. Mi magunk is szívesen ajánljuk bár­melyik szülőanyának az alterna­tív szülőszobát, mert esztétikus, szép, s ha itt a kismama közérze­te jobb, annak mi csak örülünk. Ezért is hoztuk létre nem kis ál­dozattal.- Szinte mindegyik szülőnő mellett hozzátartozót látni, ennyi­re divatba jött az úgynevezett „apás- szülés"?- Régi folyamat kiteljesülése a mai állapot. Körülbelül tíz éve ke­rült nálunk bevezetésre az „apás­szülés”, először ez is szokatlan volt sokak számára, később meg­barátkoztak a jelenséggel, ma meg szinte elmaradhatatlan ré­sze a szülésnek. Szerintem ne­künk, szülészek­nek kifejezetten hasznos ez, a szü­lő nő részére pedig egyenesen elen­gedhetetlen, hogy legtöbbször a férj, de egy közeli hoz­zátartozó jelen van egy ilyen meg­próbáltatásnál, mert nem érzi magát a családtól elszakítottnak, magára hagyatottnak. Természe­tesen mint minden egyéb dolog­ban, itt is akadnak kivételek. Elő­fordul olyan eset is, amikor a szü­lő nő kifejezett kérése, hogy hoz­zá senki nem jöjjön be, s csak a szülés után óhajt találkozni a csa­láddal. Találkozunk olyan apuká­val is, aki nem szeretne részt ven­ni felesége szülésénél, különbö­ző megfontolásból. Ezen szem­pontokat is figyelembe kell és le­het venni, mindig a családnak kell eldöntenie, hogy mit szeret­nének, ézek a döntések sokszor még a szülés alatt is módosulhat­nak.- Az édesanya szülés után meg­kaphatja gyermekét ?- Amikor megszületik egy új­szülött és megtörtént a légutak ki­tisztítása, minden szülőanya még a köldökzsinór elvágása előtt megkaphatja, hasára-mellkasára ölelheti gyermekét, amennyiben kéri, s ezt igényli. Megjegyezem, találkoztunk már olyan anyuká­val is, aki kifejezetten kérte, hogy újszülöttjét ne tegyük a mellkas­ára. Ezen nem kell megütközni, ebből is látszik, hogy mennyire nem vagyunk egyformák, s nem is kötelező a sablonszerű, unifor­mizált gondolkodásmód.- Úgy tudom, ma már szinte az egész országban az a szokásmód alakult ki, hogy egy kórterembe kerülnek az újszülöttek az édes­anyjukkal. Szekszárdon ez mi­képp alakult az elmúlt években?- Évek óta van erre az elhelye­zési módra lehetőség nálunk is, kórtermeink mindegyike két ágyas. Tíz évvel ez előtt két kór­termünkben volt összesen négy ilyen babás-mamás ággyal, hat éve tízre nőtt ezek száma. Ezen a téren is változó az igény, egy töb­bedik gyermekét világra hozó anyuka számára már más szem­pontok a meghatározók, mint egy először szülőnél. Számára a kór­házban töltött öt-hat nap nem a tanulást jelenti, hanem pihenésre vágyik, ezért általában nem a ba­bás-mamás kórtermet óhajtja, er­re is van lehetősége, tiyen kórter­mekkel is rendelkezünk megfele­lő számban.- Alternatív szülőszoba, hagyo­mányos szülés, apás-szülés, szülés más hozzátartozóval, babás-ma­más kórtermek, szinte már csalá­dias itt a hangulat. Mi a jövő?- Ma a szülészeti tevékenység akkor mondható korszerűnek, ha családcentrikussá válik. Értjük ez alatt azt, hogy nem a szülést kell kivinni a kórházakból, hanem a szülészeteket kell úgy átalakítani, hogy azok elfogadhatóvá, család­baráttá váljanak. Ezen fárado­zunk mi is itt a szekszárdi szülé­szeten. (46674) Hajdan Június hatodikén 110 éve, 1892- ben Tolna szegény iskolás gyer­mekeinek megsegítésére alapít­ványt hozott létre, s I. Ferenc Jó­zsef koronázásának 25. évfordu­lójára emléklapot adott ki. 105 éve, 1897-ben egy faddi legény elvetemült módon állt bosszút az őt elhagyó leányon: este meg­leste, haját levágta, ruháit le­szaggatta, majd a bicskájával je­let karcolt a nőre. 100 éve, 1902- ben Bátaszéken nagy föltűnést keltett, hogy betörtek a bátaszé- ki malomba, s a nyomozás meg­állapította: a két bérlő valójában önbetörést követett el. 95 éve, 1907-ben kigyulladt egy trágya- domb az egyik decsi szálláson, mert az ott lakók füstöléssel akarták elűzni a rengeteg szú­nyogok _______________■ Kis kutyák ajándékba! Három darab, 7 hetes, kan, feke­te színű, keverék kiskutyák gaz­dit keresnek. (Nagytestűek lesz- nek.) 06/20/3255-384. ■ VÍZÁLLÁS-JELENTÉS Vízállások a Dunán tegnap reg­gel 7 órakor: Dunaföldvár 33 cm, Paks 188 cm,'Dombori 203 cm, Árvízkapu 577 cm. A Sió Pa­lánknál 168 cm. (A Közép-du­nántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksé­gétől kapott adatok.) Traffipax Reggel 6-tól 14 óráig a 6-os főút paksi, dunaföldvári szakaszán lesz traffipax-mérés. ________■ Szekszárd : Panoráma, Nagyterem: Fújd szárazra, édes (15.30, 17.30, 20). Kamaraterem: Megszólít az éj­szaka (17,19). Ügyeleteseink NAPI SZERKESZTŐ: D. Varga Márta. ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: Szék szárdon: Steinbach Zsolt. Tel: 511-510. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Pál Ágnes 74/550- 369; 06/30/4Q0-54-50. Dombó­vár: Glaub Róbert 460-618; 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv 75/510-790, 06/20/ 9687-292; Vida Tünde 06/20/ 398-45-04. Tamási: Tóth Ferenc 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt 440-660,30/465-4615. ■ Mit üzen az olvasó? Ma elküldi, holnap megjelenik (ROVATUNKBAN HIRDETÉ&slELLEGÜ SMS-EKET NEM KÖZLÜNK!) SMS számunk: 20/454-36-64 * „MAX” 18 éves kék szemű csajszi vagyok. írj magadról valamit. „Cseri”. * Zsuzsa! Kérlek, hívj fel, szeretnélek megismerni. Telefonon nem tudlak el­érni, Józsi. Szia! * 22 éves srác, csak RAP-er lányokat keres 15-22 évesig, komoly kapcsolat céljából. Ne a külső legyen az első szempont, a belső értékek is! 06205604590. LA LINDA. * Llj Cintiának és Norbinak Fácánkert­be. Boldog névnapot kíván: Anyu &Apu. * Szia, Szerelmem! „Úgyis tudom hogy SZERETSZ"! És te is nagyon jól tu­dod, hogy IMÁDLAK! És ha találko­zunk egy-egy forró csókra, többet ér az a pár perc, mint száz óra! Nagyon SZERETLEK! * Zombai nagyon csinos hölgynek, aki 06. 04-én 17-30-kor szállt le a buszról, üzenem: szeretném megismerni! Fehér Opel, Gy. * B. Norbinak sok boldog névnapot kí­ván barátnője: Nikolett!!! * M ...k! Üzenem, nem felejtem el, na­gy on szeretem és soha nem engedem el, mert érték a számomra és szüksé­gem van rá. SZERETLEK, SZERET­LEK, SZERETLEK, SZERETLEK. * Üzenem annak a lánynak, aki ked­den utazott a 10:15-ös gyönki busszal, és koszos lett a fehér inge, hogy meg­tetszett nekem. * K. Zolinak még annyit, Nagymá- nyokon, a Veritec bulin én ott leszek. Szöszi. * Ha szekszárdi (vagy környéki) férfi vagy, el tudod fogadni más gyerme­két, diplomás vagy, magasabb vagy 175 cm-nél, 28-33 év között vagy és nélkülem üresnek érzed az életed, írj! 06205158628. * Herceg No1-nek üzenem, nem baj ha nincs lovad, a lényeg, hogy herceg vagy! írd meg a számod és írj magad­ról! Szerelemvirág. * 27 év, 177 cm, 110 kg, barna haj, kék szem. Imádom a családomat, a barátaimat, az életet, a kutyáimat, a jó zenét (és a sört). Vidéken élek a szü­leimmel. M0J0. * Szia, Liliom! Az a hét szám, amit ked­den és szerdán küldtem neked, az a telefonszámom, 30-as körzettel. Vá­rom az első SMS-t egyenesben. Ferkó. ’Csikhon Norbikénak és apukájának Felsőnánára. Boldog névnapot kíván Dóri és Robi! * Dunaszentgyörgyre Ambrus Cintiának sok boldog névnapot kívá­nunk: Anya, Apu, Vivi, Valentin. * A legdrágább Ördögfiókának sok boldogságot kíván durcás Kisnyuszi. * Sziasztok, Lányok! Ha szeretnétek SMS-ezni, mert unatkoztok, akkor írja­tok bátran. 16 éves vagyok és szere­tek SMS-ezni! Számom: 06/70/268- 63-32. * „Mares”. Komoly kapcsolat érdekel engem is. 18 éves vagyok. Mady. * Tabódszerdahelyre Hajnikénak: Gra­tulálunk a sikeres vizsgádhoz: Anyu, Apu, Roli, Rózsika. Szentgálra boldog névnapot kívánunk! _________■ Von alban vagyunk; 06-80/200-398_______ A jövedéki adó bevallásáról Bortermelő olvasóink közül többen kérdezték, hogy a ne­gyedévet követően kinek kell és milyen nyomtatványon be­vallást készítenie. A kérdést továbbítottuk a szekszárdi vám­hivatalhoz, ahol Takács Róbert zászlós, a jövedéki alosztály vezetője állt rendelkezésünkre Szekszárd- Május 31-ig a „B” típusú egysze­rűsített adóraktári engedéllyel rendelkezőknek (akik nem csak adóraktárak felé értékesítenek bort, hanem kiskereskedelem­ben, vagy végső fogyasztó felé is) kellett bevallást készíteniük, me­lyet június 15-ig kell a vámhiva­talhoz eljuttatni. Ez a bevallás a 2002. február 28-tól május 31-ig tartó időszakra vonatkozik. A be­valláshoz szükséges nyomtatvá­nyokat a vámhivatalnál lehet be­szerezni. Felhívnám az érintettek figyelmét, hogy bevallást minden esetben kell készíteni, akkor is, ha az adott időszakban nem tör­tént értékesítés.- Milyen tipikus hibákat véte­nek a bortermelők?- Sokan elfelejtik a nyitókész­letet feltüntetni (az előző elszá­molás zárókészlete), a vesztesé­geket elszámolni, de az is gyako­ri, hogy beírják a leszüretelt sző­lőtermést, noha ebben az idő­szakban még nem is érik a szőlő. Tipikus hibának számít, hogy el­maradnak az aláírások, a főlapról hiányzik az adószám, a hév, a lakcím. A borseprőt gyakran írják a veszteségek közé, noha mellék- terméknek minősül.- A bevallással egy időben a jö­vedéki adót is be kell fizetni.- Valóban, de csak akkor, ha eb­ben az időszakban a „B” típusú adóraktár értékesített bort. Ebben az esetben érdemes azt a csekket, melyen a befizetés történt, lefény­másolni és azt is a bevalláshoz csa­tolni. A köztartozásról is nyüatkoz- nia kell az érintettnek. Fontos, hogy a pincekönyv vezetése és a záró­készlet lezárása megtörténjen, az elszámolással is egyezzeamuTHNgR Kossuth és Petőfi rádió Helyi műsorok Szekszárd 1. TV 17.00 Csak egy harapás. 19.00 Híradó. 19.30 Mezőgazdasági magazin: Az AREV kongresz- szus értékelése. 20.00 Híradó. 20.30 Tere- fere. 21.00 Híradó. 21.30 Vadul vagy sehogy. 23.15 Híradó. 23.45 Képújság. VncnnU, Dóriin Kossuth Hanio 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Ünnepi könyv­hét - 2002. - Megnyitó. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyaror­szágról jövök...” (magazin). 17.05 Vállalkozás­klinika. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19,50 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Tol­nai Ottó. 20.35 Ünnepi könyvhét - 2002. - Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka. 21.04 Műsorajánló. 21.10 Sikertörténet. 22.00 Kró­nika. 22.30 Iskolapélda. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Pedagógusportré 24.00 Közlekedés. Petiül Rádió _____________________ 9. 16 Riport-interjú-stúdióbeszélgetés. 9.52 Apró-cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.30 Sport - Tudósítás a labdarúgó-várói, 10.45 Zenesarok. 11.05 Sporthírek. 11.10 Gordiusz plusz. 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Kor­kérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.55 Sport. 13.00 Verkli, 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Kabarécsütörtök. 16.32 Labdarúgóvb híradó. 17.00 Háztól házig. 18.00 Közlekedés. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.15 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 Karin­thy Színpad. 22.00 Modem idők. 22.30 Drogér(i)a. 23,15 Pécsi Kulissza. 24.00 Éjfél után... 3.03 Csak egy kis emlék. 4.03 Cigány­nóták. Pécsi Hédié ____________________ A M agyar Rádió Pécsi Stúdiója az FM 107,1 és 71,03 MHz-en az ÁM 873 kHz-en. 5.30- 9.00 Hajnaltól reggelig. 13.00-09.00 Hírsáv. 19.00- 22.00 Estidőben. 22.00-22.30 Késő esti krónika. Alisca Rádió 91.1 MHz non-stop. Hírszolgálat: 6.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 16.00, 17.00, 18.00, 20.00. 6.00-13.00 Lapszemle, útin- form, születésnaptár, évforduló, naptár, bűn­ügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, prog­ramajánló, könyvajánló, 9.00 A nap híre, a nap vendége. 10.30 Élő kívánságműsor. 13.00- 21,00 Zenei műsorok, információk, ér­dekességek. 15.00 Nap híre. Kamarai percek: információk vállalkozóknak és szolgáltatók­nak. 19.00 Élő kívánságműsor. 21.00-06.00 Non-stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 6.00-9.00 Reggeli informáci­ós magazin. 9.00-12.00 Napközben: zenés magazin. 12.00-18.00 Délutáni Turmix. 18.00- 24.00 Esti szórakoztató műsor. 0.00- 06.00 Könnyűzenei összeállítások. Fortuna Rádió, Paks 00.00-6.00 Csak zene. 6.00-9.00 Élesztő. 6.30.7.30.8.30 Fortuna hírek. 10.20 Tőzsde. 10.30 Fortuna hírek. 11.20 Pletykóra. 12.30, 14.30, 16.30 Fortuna hírek. 15.25 Pletykóra plusz. 17.00-19.00 Kívánságműsor. 19.00 Rajtszám. 20.00 Gazdasági Magazin. 20.35 Sportmagazin. 21.00 Lemezpárbaj. 22.00- 00.00 Csak zene. Jnker Rádió, Dombóvár 6.00- 10.00 Ébredjen velünk! - aktuális hírek, időjárás-jelentés, és sport egy adag mókával. 10.00- 15.00 Napközben - közérdekű infor­mációk és játékok sok zenével. 15.00-20.00 Délutáni koktél - színes hírek, játékok, kíván­ságműsor, slágerlisták. Könyvfesztivál és vásár Tamásiban a Könnyű László Városi Könyvtár parkjában és udvarán könyvfesztivál és könyvvásár van. 10 és 17 órakor Dinnyés József „Énekelt versek” című műsorát hallgathatják az érdeklődők. 14 órakor B. Horváth István ad koncertet a gyermekeknek. ___________________________■ Gr atulálunk a nyerteseknek A múlt heti számunkban megje­lent, gyermekeknek szóló rejt­vények helyes megfejtését be­küldők közül könyvet nyertek: Puska Ferenc Pusztahencse, Po­zsonyi u. 54., Götz Erika Medina, Rákóczi u. 14., Tanos Máté Szek­szárd, Tartsay ltp. 20., Pákolitz Annamária Zomba, Hunyadi u. 1., Szekeres Krisztina Szakcs, Dózsa Gy. u. 35., Makrai László és Zoltán Szekszárd, Remete u. 71. A felnőtteknek szóló rejtvé­nyek megfejtéseinek beküldői közül könyvet nyertek: Szőke Ferencné Szakály, Szé­chenyi u. 130., Májer Károlyné Tolna, Bajcsy Zs. u. 20., Kovács Rózsa Iregszemcse, Rákóczi u. 9„ Gombik Ferenc Kurd, Ady E. u. 34., Szászi Jánosné Szekszárd, Jókai u. 2. fsz. 1. A héten megjelenő rejtvények megfejtéseit legkésőbb jövő hét keddig adják postára! A könyve­ket postán küldjük el. Várható időjárás: Tolna megye # (£5 dZ) derült napos felhős 4» *•» A párás ködös borult # 0 <£> zápor zivatar esős <£> 0 <£> havas eső hózápor havazás Gyakran lesz erősen felhős az ég, csak rövid napos időszakokra lehet számí­tani. Többfelé várható zá- poresó, zivatar, A déli, délkeleti szél napközben megélénkül, gyakran meg­erősödik. A sok felhő elle­nére nyári melegre, fülledt időre van kilátás. Készítette: w Közlekedésmeteorológia az Allianz Hengária Biztosító támogatásával Melegfronti hatás. Romlanak a közlekedés időjárási feltételei. Több­felé nedves utakra,és gyakran erős széllökésekre számíthatunk. Tolnai Népújság Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kft. Tolna Megyei Irodája I rodavezető-főszerkesztő: Kamarás Györgyné Felelős szerkesztő: Hangyái János Online szerkesztő: Árki Attila A szerkesztőség és a kiadó címe: 7100 Szekszárd Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 74/511-510, Szerkesztőségi telefax: 74/511-514 Kiadói telefax: 74/511-500 E-mail cím: tolnai.nepujsag@axels.hu Készült: Déli Nyomda Kft., 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 72/326-480. Telefax: 72/332-099. Felelős vezető: Futó Imre ISSN szám: 0865-9028. Az előfizetői példányok kézbesí­tését az Axel Springer-Magyaror­szág Kft. Tolna Megyei Irodájá­nak terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztési vezető: Szabó Ferenc Telefon: 74/511-538 Előfizetés a kiadónál: telefon: 74/511-503, valamint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra: 1170 Ft, negyed évre 3510 Ft, fél évre 7020 Ft, egy évre 14 040 Ft. Hirdetésvezető: Stiener Lajosné, telefon: 74/511-523. Hirdetésfelvétel: Telefon: 74/511-534. E-mail: hird.tolna@axels.hu Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázato­kon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerül­nek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érde­keltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft.,Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvki­adó Kft., Népújság Kft.) Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését telje­sítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotó­kat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Tolnai Népújság bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Tolnai Népújságra hivatkozva lehet. A lapban közölt, másoktól átvett adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom