Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-08 / 132. szám

6. OLDAL K ÉK T Ü K Ö R 2002. Június 8., szombat jjg Tolnában történt FENYES NAPPAL BETÖRT Videokamera és arany ékszer volt a zsákmánya annak a betörőnek, aki Szekszárdon, egy ház erkélyén keresztül hatolt be a lakásba, fé­nyes nappal. A keletkezett kár meghaladja a 200 ezer forintot. AUTÓ ÉS KERÉKPÁR Pakson a Széchenyi utcában személygépkocsi és kerékpár ütközött. A baleset következtében a kerékpáros súlyos sérülést szenvedett. HÁTULRÓL ÜTKÖZÖTT Egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy forgalmi okokból ál­ló kisteherautónak, majd nekicsapódott egy másik személygépkocsi­nak a 6-os főúton. A balestben egy személy súlyos sérülést szenve­dett. FÉMTOLVAJOK A megyeszékhelyen, egy Keselyűsi úti telephelyre hatoltak be isme­retlenek és 280 ezer forint értékben hurcoltak el alumínium ládákat és bilincseket. MEGRONGÁLT FÉLKARÚ Ismeretlenek rongálták meg a játékgépet egy szekszárdi sörözőben. Később a rendőrség kihallgatott egy férfit, aki beismerte, hogy ő okozta a 20 ezer forintos kárt. A tolnai Szent Mór Katolikus Általános Iskola (Tolna, Kossuth u. 10.) MAGYAR-NÉMET, vagy MAGYAR-BÁRMELY szakos tanári állást hirdet, 2002. augusztus 21 -i belépéssel. A pályázatok beadási határideje: 2002. június 21. Felvilágosítás: Kleinné Hága Györ­gyi tagintézmény vezetőnél, a 74/445-585 telefonszámon. Agrometeorológia 06’90’430 110 3 napos előrejelzés kiskert tulajdonosoknak Orvosmeteorológia 06 "90’430 111 24 órás előrejelzés Dél-Európa időjárása 06’90’430 112 3 napos előrejelzés nyaralóknak tengerpartok: I. spanyol lolasí 3. honát, szbvmt görög, tőé 5. Hmm Éjfél-nappal hívható! §1 Információ szolgáltaié: Országos Meteorológiai Szolgálat Axel Springer-Budapest Kiodói Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf: 591 Iá: 202-2577 TABLOVERSENY Érettségi tablók versenyét hirdette meg a Tolnai Népújság lapcsa­ládjának legújabb lapja, a tempó Ingyenes apróhirdetések A-Z-ig A napokban értékeltük a szerkesztőségünkbe érkezett szavazólapokat. Olvasóink véleménye alapján a „Legszebb tabló” címet a szekszárdi Ady Endre Középiskola 12/H. osztálya nyerte el. Gratulálunk a nyertesnek! Az osztály bankettjéhez lapunk 30.000 Ft-tal járul hozzá. DÉDÁSZ-KÖZLEMÉ A DÉOÁSZ Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatást biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. A tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt azonban rövid időre ki kell kapcsolni a vezeték egy-egy szakaszát. Ezért: Faddon a Hunyadi utcában, valamint a Sándor utcában a Jókai és a Sport utca közti szakaszon 2002. június 10-én 8 órától 14 óráig, Kisdorogon a Felszabadulás utcában a Tr-től (a 123. oszloptól kifelé) 2002. június 20-án 7 óra 30 perctől 16 óráig áramszünet lesz A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás­kimaradásért megértésüket kérjük! Dél-dunántúli Áramszolgáltató Részvénytársaság A „CORA“ Egészségvédő Alapítvány (7100 Szekszárd, Béri B. Á. u. 5-7., Tolna Megyei Bíróság Pk. 60.010/1993/14) kiemelkedően közhasznú szervezet közhasznúsági jelentésének főbb adatait az alábbiak szerint teszi közzé: a. ) Az Alapítvány 2001. évi számviteli törvény szerinti beszámolójában a mérleg főösszege: 2.755.000 Ft. Az Alapítvány 2001. évi bevétele: 3.671.000 Ft. Az Alapítvány 2001. évi kiadásainak mértéke: 3.417.000 Ft. b. ) Az Alapítvány 2001. évben költségvetési támogatásban nem részesült. c. ) Az Alapítvány 2001. évben vagyonából az alábbi, az Alapítvány cél szerinti tevékenységét megvalósító közhasznú tevékenységeket fi­nanszírozta.- „A kardiológia és nephrológia aktuális kérdései” címmel szakmai továbbképző konferencia szervezése,- Szívünk Napja 2001. program szervezése és megvalósítása,- Pályázati juttatások “Szekszárd környéki települések szekunder prevenciója szív - és érrendszeri betegek körében”, valamint “Rela- xáció megtanítása, elsajátítása és alkalmazása” címmel.- Rehabilitációs gyógytestnevelés finanszírozása. d. ) Az Alapítvány tisztségviselői 2001. évben díjazásban, egyéb jutta­tásban nem részesültek. •56419- „ CORA " Egészségvédő Alapítvány Pénzbüntetés a dohányzóknak Június 2-től teljesen, vagy csak részben tilos a dohányzás a Budapest elővárosi, egyes távolsági illetve regionális von­alakon közlekedő vasúti kocsikban. Aki megszegi a tilalmat, annak akár 7000 forintot is fizetnie kell büntetésként. Budapest- Ezt a dohányzásmentes progra­mot már másfél évvel ezelőtt elin­dítottuk, akkor a motorvonatokon tiltottuk be a cigarettázást - mond­ta lapunknak Prónay Zakar Zita. A Magyar Államvasutak sajtó­munkatársa szerint azért volt szükség erre az intézkedésre, mert az utasok ezt igényelték. Jú­nius 2-től számos személyvona­ton, a Budapest elővárosi, egyes távolsági illetve regionális vonala­kon tilos a dohányzás. Aki mégis rágyújt, az utána mérgében füstö­löghet, ugyanis 500 forint bírságot kell fizetnie.- Leszállítani nem fogják a tilal­mat megszegőket, de ha a helyszí­nen nem tud fizetni, akkor kitölt a kalauz egy utasleadási űrlapot, amely további 1500 forint költsé­get je-lent - mondja Prónay. Amennyiben 30 napon belül ezt sem rendezi a dohányos, akkor még 5000 forintot kell késedelmi pótlékként fizetnie. Ez viszont már összesen 7000 forintot jelent. Nem éri meg elbliccelni a dolgot, mivel az utasleadási lapon sze­replő adatok alapján megtalálják a nem fizetőket. Információink szerint egyes vo­nalakon a kalauzok június 16-ig még nem büntetnek, csupán fi­gyelmeztetik a szabálytalankodó­kat. A MÁV Rt. Kapcsolati Igazga­tóságán ugyanakkor azt állítják, a tilalom június 2-től érvényben van, így senki se csodálkozzon azon, ha azonnal pénzt kérnek tő­le. Dohányozni nem csak a koráb­ban kijelölt helyeken nem szabad, hanem a kocsik előterében, de még a mosdóhelyiségben sem. Prónay Zakar Zita szerint a követ­kező időszakban leszerelik a ha­mutálakat is, és az eddig dohány­zó szakaszokban kiragasztott matricákkal hívják fel a figyelmet az új szabályra. Az állomásokon Nemdohányzó járatok közlekednek a következő vonalakén: Győr-Veszprém; Székesfehérvár-Szombathely; Budapest-Nagykanizsa; Budapest-Puszta- szabolcs; Pusztaszabolcs-Dunaújváros; Puszta- szabolcs-Börgönd-Székesfehérvár; Budapest-Vác; Budapest-Szob; Budapest- Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely; Hatvan- Somoskőújfalu; Hatvan-Szolnok; Vámosgyörk- Gyöngyös;Budapest-Cegléd-Szolnok; Budapest-Újszász-Szolnok; Budapest-Szol- nok-Oebrecen-Nyíregyháza-Záhony; Buda- pest-Pécs; Budapest-Székesfehérvár-Tapolca; Budapest-Györ-Hegyeshalom-Rajka; Buda- pest-Esztergom. a hangosbemondók is felszólítják az utasokat hogy tartsák be a tilalmat. NAGY ESZTER DÓRA Hamarosan leszerelik a hamutálakat is a vonatokon fotó, europress/kallus györgy Hat halott lehet Balástyán Hat halottról beszélt a nyomozóknak a balástyai sorozat- gyilkos, de közülük eddig csak három tetemet találtak meg. A férfi szerint a hatodik áldozat egy külföldi állampolgárságú nő, megölését azonban nem vállalta magára a gyanúsított. Szeged- Valóban megemlített egy hatodik holttestet a gyanúsított, de a gyil­kosságot nem vállalta magára - mondta lapunknak Kumbor Tibor. Az ügyben nyomozó alezredes szerint azt nem árulta el Sz. Zol­tán, hogy honnan tud a tetemről, de kijelentette, hogy biztos infor­mációi vannak arról, hogy a felte­hetően külföldi nő teteme a tanyá­jához közeli bányatóban van. Kumbor Tibor elmondta: nagy erőkkel keresik ezt a holttestet is, jó nyomon lehetnek, mert a hely­színen levő keresőkutya, Mancs már jelzett és a hangradar is iga­zolni véli az állításokat. Azt azon­ban még nem tudni, hogy valóban emberi tetemet találtak-e, vagy csak valamilyen más rothadó anyagot. Sz. Zoltánt márciusban vették őrizetbe. Az öt gyilkosságot magá­ra vállaló fiatalember áldozatai kö­zül hármat már megtaláltak. A ne­gyedik, akit feltehetően egy szil­váskertben ásott el, még nem ke­rült elő. Kumbor Tibor ezt azzal magyarázza, hogy a területen ren­geteg egyforma fa van és elképzel­hető, hogy a sorozatgyilkos nem pontosan emlékszik, hol tüntette el a tetemet. Az ötödik áldozat egy prostitu­ált, az ő megölésével már koráb­ban összefüggésbe hozták a férfit. Ezt nem lesz nehéz rábizonyítani, hiszen a beismerő vallomás mel­lett pontos helyszíni szemle nyo­mait tartalmazó jegyzőkönyv áll a rendőrök rendelkezésére - állítja az alezredes.- Az indítékokról nem szívesen beszél a gyanúsított, nem zárható ki, hogy esetleg szexuális aberrált- ságából fakadóan molesztálta az áldozatokat - meséli Kumbor Tibor. Eleinte ugyan felmerült az is, hogy nyereségvágyból követte el a gyilkosságokat, de ez a későb­bi esetekben nem volt igazolható. Az viszont valószínűsíthető, hogy különböző módon ölte meg a lányokat. Sz. Zoltánt egyelőre azonban csak három nő megölésével gya­núsítják. Azokéval, akiknek a tete­mét már megtalálták. Ha mégsem kerülnek elő a további áldozatok, a férfi beismerő vallomása alapján akkor is vád alá helyezhető ötrendbeli gyilkosságért. Kumbor Tibor szerint azonban minden eszközt bevetnek azért, hogy megtalálják a holttesteket. Rada­rokkal, és különböző technikai eszközökkel folytatják a keresést. A férfit pedig információink sze­rint további poligráfos vizsgálat­nak is alávetik, illetve a jövő héten elmeorvosi vizsgálatot készítenek róla. nagy ed Kölcsön miatt gyilkoltak Négymillió forintos tartozás miatt gyújtották fel azt a kispesti lakást tavaly augusztusban, amelyben két kisgyermek és egy felnőtt is életét vesztette. A tettesek azzal magyarázták tettü­ket, hogy így akartak ráijeszteni az adósra. Kispest Megdöbbentette a közvéleményt, amikor tavaly, augusztus 15-én éjszaka egy kispesti ház emeleti lakásában keletkezett tűz alkal­mával meghalt egy hároméves kislány és egy négyéves kisfiú, valamint a náluk vendégeskedő kakucsi illetőségű férfi. A lakás másik részében alvó főbérlő, fele­sége és másik két gyermeke meg­menekült. Az elsődleges vizsgálatok a tűz eredetét a lakásban lévő elektro­mos berendezések műszaki hibá­jának tulajdonították. A tűzvizs- gálati szakértők azonban a lakás előszobájából vett égési minták­ból megállapították hogy szándé­kos gyújtogatás történt, mivel hogy azok jelentős mennyiségű benzint tartalmaztak. A nyomozás során kiderült, hogy a családfő vállalkozó volt, s több ízben vett fel kisebb-na- gyobb kölcsönöket, amelyeket többségükben vissza is fizetett. Egy nagyobb kölcsönt, négymil­lió forintot, amelyet Sz. Zoltán Istvántól vett fel, noha már rég lejárt a határideje, nem tudta visszafizetni. A férfiról kiderült, hogy román állampolgár, és se foglalkozása, se bejelentett laká­sa nincs Magyarországon. Sz. Zoltán István kihallgatása során még azt is tagadta, hogy a négy­millió forintot kölcsönadott vol­na, de a szembesítések során el­lentmondásba került saját állítá­saival és végül beismerő vallo­mást tett. Elmondta, hogy évek alatt gyűjtögette a négymillió fo­rintot, amit nem kapott még kés­ve sem vissza. Elhatározta, hogy a vele egy albérletben lakó K. Zsolttal ráijesztenek a férfi­re. Előbb pisztoly vásárlására gondoltak, hogy fegyver legyen a megfenyegetés eszköze, majd a gyújtogatás mellett maradtak. A férfi terepszemlét tartott a la­kás körül és megállapította, hogy egy csavarhúzó segítségével a kaput ki lehet nyitni, ami köny- nyű bejutást és gyors menekü­lést biztosított. Augusztus 15-én, a hajnali órákban egy teli ben­zinkannával érkeztek a házba, ahol Sz. Zoltán István a lakás ajtajára és lábtörlőjére öntötte a benzint. Ezalatt K. Zsolt őrkö­dött, hogy biztonságban végre tudják hajtani tervüket. A benzin gyorsan befolyt az előszobába és tovább terjedt a lakásba és miu­tán a folyosón kiöntött benzint meggyújtotta Sz. Zoltán István, pillanatokon belül lángra lob­bant a lakás is. K. Zsolt ellen, aki jelenleg egy másik ügyben hozott jogerős büntetését tölti és a letartóztatás­ban lévő Sz. Zoltán István ellen előre kiterveltem aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetése címen emel­nek Vádat. KOÓS TAMÁS ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig CSOKICSEMPÉSZ. Diabetikus süteményből, csokoládéból, befőttből a bejelentett érték há­romszorosát akarta behozni az országba egy magyar tehergép­kocsi vezetője Hegyeshalomnál. A jármű sofőrje valamivel több mint háromezer euró értékű árut jelentett be vélhetően fiktív számla alapján, azonban a téte­les vámvizsgálat során előkerült az eredeti számla, amely majd­nem 12 ezer euróról szólt. A vámhivatal a több mint 2,9 mil­lió forint értékű árut lefoglalta, és csempészet alapos gyanúja miatt eljárást indított a sofőr ellen, mű KIZUHANT. Válságos az állapo­ta annak a 24 éves fiatalember­nek, aki pénteken Szombathely és Sé között eddig tisztázatlan okból autójával leszaladt az útról és egy betonhíd- áteresznek ütközött, majd meg- pördült és a vízelvezető árokban állt meg. A férfi kizuhant az au­tóból és súlyos, életveszélyes sé­rüléseket szenvedett. A mentők kórházba szállították, állapota válságos. MTi HÁZKUTATÁSOK. A rendőrség várhatóan egy-két nap múlva befejezi a nyomozáshoz szükséges iratok lefoglalását az országimázspénzek kapcsán elkövetett hűtlen kezelés bűntet­te alapos gyanújával, ismeretlen tettesek ellen indított eljárásban. Az Országos Rendőr-főkapitány­ság illetékese szerint a buda­pesti irodában tartott házkutatás során számítógépeket foglaltak le, amelyek többségét már visz- szaszállították, a cég könyvelő­jénél pedig minden dokumentu­mot magukhoz vettek a rendőr­ség munkatársai. A nyomozás­ban könyvszakértő segítségét kérik, mű BALESET. Két gyalogost ütött el a járdán egy autó tegnap Budapesten, miután a jármű eg)' másik gépkocsival összeütkö­zött és felfutott a járdára. A Fő­városi Tűzoltóság tájékoztatása szerint a Nagyvárad térhez közeli útkereszteződésben egy mikrobusz és egy személygép­kocsi ütközött össze. A karam­bol után a tűzoltók szabadítot­ták ki az autó alá került két fér­fit; az egyiket súlyos, életveszé­lyes, a másikat súlyos sérülések­kel szállították kórházba, mti KOCSITOLVAJ. Az Érdi Rend­őrkapitányság munkatársai el­fogtak egy 20 éves ercsi férfit, aki 34 gépjárműfeltöréssel gya­núsítható. Az adatgyűjtés során kiderült, hogy a sorozatos feltö­rést két fiatal férfi követi el, akik egy rossz műszaki állapotú fehér Ladával közlekednek. Egy autós üldözés során sikerült elfogni az egyik gyanúsítottat, tettestársa azonban elmenekült a helyszínről. A gépkocsiban há­rom nagy értékű személyautó­ból kiszerelt rádiósmagnót talál­tak. A gyanúsított a gépkocsi fel­töréseken túl még 20 rendbeli okirattal való visszaéléssel is gyanúsítható, europress GYEREKBÜNÖZÖK. Egy 11, egy 12 és egy 13 éves sződi fiú a Sződ-Csörög MÁV-állomás .mögötti erdős területen megtá­madott egy 22 éves kerékpárost tegnap. A férfit körbefogták, ka­rókkal megfenyegették, hogy ha nem adja át a kerékpárját, meg­verik. A sértett a fenyegetés hatására átadta a biciklit, amit a gyerekek elfogása után vissza­kapott. EUROPRESS BETÖRŐ. Ismeretlen tettes be­tört a jándi polgármesteri hiva­talba tegnap hajnalban, de pénz helyett csak egy magnót vitt magával. Az épület egyik1 szárnya felújítás alatt állt, ezért az ablakok nem voltak bezárva, a betörőnek tehát nem volt nehéz dolga, europress ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom