Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-03 / 127. szám
2002. Június 3., Hétfő MEGYEI TÜKÖR 7. OLDAL Kiváló Garay gimnazisták Tanulmányi és kulturális verseny-eredmények A szekszárdi Garay János Gimnázium diákjai a 2001/2002-es tanév során is kiváló eredményeket értek el tanulmányi-, illetve kulturális versenyeken. A keszthelyi Helikon diákművészeti fesztiválon három arany- és egy ezüst minősítést szereztek. Arany minősítést kapott Deák Norbert (vers) ifj. Környei Miklós (gitár) és a néptánccsoport. Ez utóbbi az arany minősítés mellé egy különdíjat is magával hozott. A gimnázium énekkara Anducska Adrienn karnagy vezetésével ezüst minősítést szerzett, ami nem kis teljesítmény, hiszen a félszáz induló között zenetagozatos gimnáziumok is voltak. A diákok elmondták, erős mezőny jött ösz- sze a fesztiválon, a komolyzenei szólóhangszeres kategóriában például közel százan indultak. Szigorú, szakmai zsűri előtt kellett megfelelniük, a versmondóknál például Bánffy György színművész, a szólóhangszereseknél pedig Petrovics Emil zeneszerző volt a zsűri elnöke. Deák Vera a középiskolások Kazinczy-verse- nyén vett részt és kiérdemelte az idén kiosztott tíz Kazinczy-díj egyikét. Tancsa Zoltán az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) ebben a tanévben két tantárgyból is a döntő résztvevője volt, s ezzel elérte, hogy ezekből a tárgyakból mentesüljön az érettségi vizsga alól. Magyar irodalomból Fazekas József, történelemből pedig Wernerné Ranga Anna volt a felkészítő tanára. Az elmúlt évi latin OKTV 7. helyezése okán latin nyelvből is jeles az érettségi osztályzata, erre a versenyre Gesztesi Enikő tanárnő készítette fel. így aztán előfordult az a nem mindennapi eset, hogy Zoltánnak csupán matematikából kell érettségi vizsgát tennie, mielőtt felvételizik az ELTE jogi karára. Kapuvári Éva 11. osztályos, ő a kémia OKTV-n ért el 9. helyezést. A három fordulós versenyen mind elméleti, mind gyakorlati feladatokat kellett kiválóan megoldania. Ebben nagy segítséget kapott felkészítő tanárától, Wiesner Józsefnétől, de mint elmondta, sokat tanult volt tanárától, dr. Mikó Sándornétól és segített a felkészülésben az egykori garaysta diák, Pasinszki Tibor docens és Retkes Tibomé, a gimnázium laboránsa, tehát valódi csapatmunka járult hozzá a kiváló eredményhez. A fentiek ismeretében bizonyára nem okoz nagy meglepetést ha eláruljuk: Éva ve- gyészmérnöknek készül. vem A tamási óvodások műsora Tamási Német dalok, táncok, délszláv és afro ritmusok, operett és humor - ez várta a hetedik Tófesztivál közönségét a tamási Parkerdőben szombaton délután és este. A német nemzetiségi tagozatos 2. Számú Általános Iskola németül Seenachtfestnek nevezett rendezvényén ezúttal is bemutatkoztak a városi óvoda és az iskola nemzetiségi táncegyüttesei, és más művészeti csoportjai. Ezúttal fellépett a fesztivál színpadán a herceg- szántói fiatalokból álló délszláv hagyományőrző együttes is, majd szintén a német hagyományokat ápoló németkéri táncosok műsorának tapsolhattak. A város német vendégei is élvezhették a szekszárdi Deutsche Bühne operettestjét, és a programot záró svábbált. A közönség soraiban volt a Tamási testvérvárosából, Stoll- bergből, Dieter Weise polgármester-helyettes vezetésével érkezett hat fős delegáció. Képünkön: a tamási óvodások német dalokból, táncokból álló műsora. t. f. Svábbál, délszláv ritmusok Névjegy: Molnár Ákos (59 éves). Budapesten született, a Zeneművészeti Főiskola jazz tanszakán 1972-ben diplomázott. A Syrius Együttesnek alapítástól kezdve, rövid megszakításokkal 1962-től 78-ig tagja. A Magyar Rádió zenei rendezője 1986- ig. 1986-ban külföldre távozik, 2000-ig Brémában dolgozik. 2001-töl a szekszárdi Liszt Ferenc Művészeti Iskola jazz tanszékének vezetője. Hobbi: zene, hangszerelés Kecskemét- Mit szólt a „Kiváló kamagyi tevékenységért” kapott díjhoz?- Igazi meglepetés volt, hiszen azért mentünk Kecskemétre, az országos versenyre, hogy az iskolai zenekarom, a Junior Stars bemutatkozzon. A fiatalokkal nyerni mentünk és nyertünk is, elhoztuk az első díjat. A „Kiváló kamagyi tevékenységért” kapott - illusztris zsűri által oda ítélt díj - ráadás volt, nagy meglepetés, amit roppant hálával, büszkén és nagy örömmel vettem át. Ez a díj nem csak a saját büszkeségem, hanem ezé a városé is, amely 57 éves koromban befogadott, és ahol jól érzem magam.- Ezek szerint nem vágyik a szülővárosába, Budapestre?- Nem, itt vagyok Szekszárdon, Kiváló szaxofonos és karnagy Molnár Ákos FOTÓ: GOTTVALD Egymillió parlagfű Paks Közel egymillió szál parlagfüvet gyűjtöttek be a diákok a hétvégi akció során. Az Együtt a Parlagfű Ellen Alapítvány megrendezte Irtó-nyerő elnevezésű parlagfű gyűjtési akcióját. Az átvétel helyszíne az ASE sporttelepe volt. Az alsó tagozatosok versenyét a Deák Ferenc Általános Iskola 3/b. osztálya, a felsősökét szintén a Deákból a 6/b., míg a középiskolásokét az ESZI 10/g. osztálya nyerte. Az akció során közel egymillió szál parlagfüvet szedtek össze a diákok. rg Hírek DOMBÓVÁR. A Kaán Károlyról elnevezett természetismereti verseny Mezőtúron megrendezett országos döntőjében a dombóvári Herman Ottó Oktatóközpont Madarászsulijának tagja, Borbély András a tizenkettedik helyen végzett. A terepgyakorlatra, az elméleti megmérettetésre és a laboratóriumi vetélkedőre Nagy Sándor készítette fel a tehetséges diákot. PAKS. A Pedagógusnap alkalmából ünnepséget rendez a város önkormányzata a művelődési központ színháztermében ma délután 17. órától amelyre meghívót kaptak a pedagógusok mellett a közművelődésben, köz- gyűjteményekben dolgozók is. Áz ünnepség keretében adják át a Gyermekeinkért díjakat az és az idén alapított Paks Kultúrájáért díjat. A műsorban fellép a Cotton Club Singers Együttes. DOMBÓVÁR. A város önkormányzata szerda délután három órakor pedagógusnapi ünnepséget rendez a művelődési házban, ahol tizenegy nyugdíjas tanító arany-, vas- és rubindiplomákat vesz át a képviselőtestület vezetőitől. BONYHÁD. A Solymár Imre Városi Könyvtárban június 4-én 18 órakor a Legkedvesebb olvasmányom sorozat keretén belül H. G. Wels A vakok országa című könyvének kapcsán Bayemé Molnár Judit osztja meg gondolatait az érdeklődőkkel. DOMBQVÁR. A művelődési házban kedd este hat órakor trianoni emlékműsor kezdődik, ahol a Garabonciás Együttes mutatja be „Hol vagy magyarok tündöklő csillaga?” című előadását. BONYHÁD. A bonyhádi székhelyű Völgység-Hegyhát Takarék folyamatosan felújítja egységeit. Befejezéséhez közeledik a Vásárosdombói Betétgyűjtő Pénztár rekonstrukciója. A napokban kezdték meg a teveli ki- rendeltség korszerűsítését. ■ I CSERÉP A Szekszárd EXPO-n 9 a gyári árból! és kiemelt partnereinknél hitelre is egyszerűsített ügyintézéssel, gí 2003. 03. 31-ig cserepeink 10% engedményt* kínálunk. *A két kedvezmény j nem vonható ősszel jg Termékeink csekken « UH™ befizethetők a vásári standon. H?. TflTfll CSERÉPIPARI RT. 2890 Tata. Faller Jenő u. 9., Telefon: 34/586-777, Fax: 34/586-778 zöld szám: 06/80/586-766 1. A beruházó Szálka Község Önkormányzata (7121 Szálka, Petőfi u. 44. Telefon/fax: 74/509-520) NYÍLT AJÁNLATKÉRÉST HIRDET a Szálka, Napfény utca útépítés I. ütem kivitelezési munkáira (szélesítés, burkolat megerősítés) 2. Főbb műszaki adatok: Az épülő út hossza: 1.148 fm a.burkolat szélesítése: a 0+000-0+028 km szelv. között: 3,0 m-ről 5,0 m-re a 0+028-1+148 km szelv. között: 2,5 m-ről 3,0 m-re a burkolat megerősítése: a 0+000-0+028 km szelvény között: 5,0 m a 0+028-1+148 km szelvény között: 3,0 m burkolatszerkezet: a.) AB 12 jelű aszfalt burkolat 5 cm NZ 0/5 jelű zúzottkő kiegyenlítés 5 cm (átlag) Meglévő szórt útalap b.) AB 12 jelű aszfalt burkolat 5 cm K-20 jelű aszfalt kötőréteg 6 cm M 50 jelű zúzottkő alap 20 cm 3. Az ajánlatok kiváltásának időpontja, helve, feltétele: A részletes ajánlati kiírást és mellékleteit a megyei napilapokban történő megjelenést követő naptól számított 10 munkanapon belül 9-12 óra között lehet átvenni a szálkai Polgármesteri hivatalban (Szálka, Petőfi u. 44.) csekken vagy a helyszínen bruttó 40.000 Ft vissza nem térítendő összeg befizetésével. 4. Az ajánlatok beadásának helve és időpontja: Polgármesteri Hivatal Szálka, Petőfi u. 44. •56032* 2002. június 27. (csütörtök) 10 óra. U BERNER A teljesítmény összeköt A nemzetközi szereléstechnikai piac élenjáró vállalatcsoportjának dinamikusan fejlődő, magyarországi tagja SZAKIPARI termékek értékesítésére főállású TERÜLETI KÉPVISELŐ(NŐ)T keres Tolna megyéből. Elvárásaink: • szakmai ismeret a szak-és szerelőipar területén, • direktértékesítési tapasztalat (legalább 2 év), • kreativitás, dinamizmus, • határozott fellépés, • eredményorientáltság, • vezetékes és mobiltelefon. Amit nyújtunk: • főállású munkaviszony, • a betanulás idejére fix, majd teljesítményarányos jövedelem, • folyamatos továbbképzés, • biztos háttér - csapatszellem, • szolgálati személygépkocsi privát használatra is. Fényképes pályázatát „BE 3” jeligével az alábbi címre várjuk: Bemer Kft, 1476 Budapest, Pf. 156, vagy e-mail: laszlo.varsa@bemer.hu 10. ÉVI JUBILEUMI MŰSOR Új műsorral, szeretettel várja Önt és kedves családját a világhírű EÖTVÖS CIRKUSZ BONYHÁDON, a vásártéren június 4-től június 5-ig EGY CSALÁDI TRADÍCIÓ EGYEDÜLI ÖRÖKÖSE, MINKET A NÉV KÖTELEZ! VAN máÁÁSIK! A LEGENDA TOVÁBB ÉL! Ifj. EÖTVÖS GÁBOR Jászai-díjas zenebohóc és sztárvendégei PÓNI, LÁMA, ANTILOP cirkuszporondon először! Szenzációs Teli Vilmos mutatvány! A repülő ARGENTIN GOLYÓK! Fakir, Massy Cirkuszfesztivál nyertesei, légtomász Emse Macacó majmok Humor, fiatalság, szépség, látvány. MEGLEPETÉS! Előadások időpontjai: Június 4-én, kedden: 18 órákét június 5-én, szerdán: 18 órakor Jegyek elővételben is kaphatók a cirkusz pénztáraiban vagy telefonon megrendelhetők: 06-30/222-4298 telefonszámon. Pénztárnyitás: de. 10 órakor. Kellemes szórakozást kívánunk Önnek és családjának. Berzsián Bátaszéken járt Lázár Ervin találkozása a gyerekekkel Berzsián és Dideki, A hétfejű tündér, Egy lapát szén Nelliké- nek, A kisfiú és az oroszlán, ki ne ismerné ezeket az aranyos ifjúsági könyveket? Lázár Ervin írta valamennyit, aki pénteken Bátaszék vendége volt. Bátaszék Az általános iskola diákjai a városi könyvtárban várták az írót, akit rövid műsorral (a saját írásai alapján) vidítottak fel a gyerekek. Ezt követően igazi író-olvasó találkozóra került sor, a kisgyerekek nem is kímélték kérdéseikkel Lázár Ervint. Ki az a Berzsián, szólt az első kérdés. A Berzsenyi Dániel költőről készült arcképet látta meg a költő kislánya, aki rácsodálkozott a képre, majd megjegyezte: de mogorván néz ez a Berzsián. Innen származik tehát a név, de a jellem, ami mögötte van, az sokkal összetettebb, mondta Lázár Ervin, mert volt egy barátja, aki hamar dühbe gurult, ilyenkor mérgében sok mindent a másik fejéhez is vágott. Berzsián ezt a tulajdonságot is örökölte. Másik kérdés: hány gyermeke van a költő bácsinak? Három, volt a válasz, Zsófi, Fruzsina és a legkisebb, a most 22 éves Zsiga. Unokája még nincs. Hányat szeretne, kérdezték a gyerekek. Legalább 12-t, mondta a költő. Nem lesz az egy kicsit sok, vetette fel a problémát aggodalmasan az egyik kisfiú. Melyik volt a legkedvesebb gyermekkori élménye Ervin bácsinak? Amikor vége lett az iskolának, a választ hatalmas helyesléssel nyugtázták a tanulók. Lázár Ervin azt is elmesélte, sok nyarat töltött Bátaszéken, mert édesanyjának 8 leánytestvére volt, és az egyik éppen Bátaszékre ment férjhez, így alig várta, hogy nyári szünet legyen, mert nagyon szeretett itt lenni. Az író egyként több szállal is kötődik megyéfikhez, hiszen gyermekkorát Rácegrespusztán töltötte. Mi kell ahhoz, hogy sikeres könyvet írjon az ember, kérdezte egy írójelölt. Van egy levélgyűjteményem, mondta Lázár Ervin, ebben azokat gyűjtöttem össze, melyeket különböző szerkesztőségektől kaptam, és AZ író FOTÓI GOTTVALD arról értesítettek, hogy nem kellenek nekik az írásaim. Szerencsére idővel megtört a jég és Bömbölöm, Szigfrid, Berzsián, Nellike alakját bezárhatták a kisgyermekek a szívükbe. ____________mauthner Sz axofonos a legkiválóbb karnagy Elismerés Molnár Ákosnak A legkiválóbb karnagynak járó díjat nyerte el Molnár Ákos, a szekszárdi Liszt Ferenc Művészeti Iskola tanára, a jazztanszék-vezetője a Kecskeméten megrendezett Zeneiskolai Zenekarok 4. Országos Versenyén. Ez alkalomból beszélgettünk a kiváló muzsikussal és zenepedagógussal. ide jöttem vissza 15 évi németországi tartózkodás után Pecze István barátom hívó szavára, és itt is maradok. Sokan csodálkoznak ezen, de akik ismerik a fővárosi életet, a mindennapi könyöklést, azok megértik a döntésemet. Nagyszerűen érzem magamat Tolna megyében, a városban, a munkahelyemen, jó kollégáim vannak, ellenségem meg tudtommal nincs.- Aki ismeri Önt tudja, hogy nem csak zenepedagógusnak kiváló, hanem szaxofonosnak, jazz zenésznek is. Alapító tagja volt a Syríus együttesnek és azóta számos zenekarban játszott. Szekszátrdon másodkama- gya, szólistája és hangszerelője a Szekszárd Big Bandnek, ezenkívül a Jazz Quartettel is fellép. A tanítás, az iskolai zenekar mellett honnan van minderre energiája?-Teszem a magamét, szeretem amit csinálok, nem érzem tehernek a sok munkát, ma is hajnali fél négytől hangszereltem. Ami a Jazz Quartettet illeti, ott ötödikként hivatalosan vendég vagyok, de elég hosszú vendégség ez, már közös repertoárt is készítettünk. A zene számomra nem foglalkozás, hanem hivatás, örülök, hogy azzal foglalkozom, amit mindennél job- ban szeretek. ________f. kováts éva