Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-18 / 140. szám
10. OLDAL SPORT 2002. Június 18., kedd A Fodor-fiúk a csúcsra értek A tréner hat év elteltével lett ismét bajnokká Fodor Péter jobbján kisebbik fia, Márton, a nyakában pedig Davis fotói gottvald Kosárlabda Fodor Péter vezetőedző harmadik szezonját töltötte az Atomerőmű SE férfi csapatának kis- padján, s az első év bukdácsolásától, a tavalyi esztendő kupasikerén át csapatával idén eljutott a bajnoki aranyig. A körmendi származású tréner hat évvel ezelőtt éppen az idei nagy rivális Marc gárdájával nyert bajnokságot. Akkor a vasi együttes másodedzője volt Patonay Imre mellett, akit ezúttal nemes és nagy csatában győzött le. „Hat éve várok erre a pillanatra. Amióta kiszálltam a körmendi kosárlabdából, erre készültem” - lelkendezett percekkel a vasárnap esti döntő mérkőzés lefújását követően Fodor Péter. A várakozással telt hat esztendőből az utóbbi három Pakson „találta” a bajuszos mestert, akinek nem indult túl fényesen az atomos-korszak. Éppen lezárult egy szakasz a Duna-parti város kosárlabda-sportjában, s egy a korábbinál szürkébb gárda Fodor Péter irányításával nem jutott a legjobb nyolc közé. A szakvezetőben maradt hiányérzet épp elég. Ugyanez munkálhatott az időközben gazdasági társasággá átalakult klub elöljáróiban is, mert a névadó szponzorral egyetértésben „még egy lehetőséget” adtak a paksi kosárlabdának. Húzóneveket, honi viszonylatban sztárokat igazoltak, s az így megerősített, kellően motivált társasággal Fodor mester két finálét is játszhatott. A Magyar Kupa döntőt megnyerték, a bajnoki finálét viszont elveszítették a Fodor-fiúk, de fogadkoztak, idén nem hibáznak. S lön: a kupában ugyan elmaradt az ismétlés, de az atomosok vasárnap este bajnoki arannyal kárpótolták önmagukat és szurkolóikat. (fekete) Fesztivál a köbön Egyetlen ponton múlott, egyetlen pont döntött. A feszültség tapintható volt a csarnokban az utolsó másodpercig. Nincs tovább, bajnokok vagyunk! A mérkőzés végét jelző dudaszó után a szurkolók elözönlötték a játékteret. Leírhatatlan, eufórikus hangulatban ölelgették egymást játékosok, drukkerek, barátok, ismerősök, ismeretlenek. Az ünneplés hosszan tartott, a serleg átvételétől az aranyérmek nyakba akasztásán túl is. A szurkolók levegőbe dobáltak edzőt, játékost, gyúrót, mindenkit, aki egy éven át élt és mozgott a csapat körül. Ezzel azonban még nem volt vége az ünneplésnek. Az atomerőmű jóvoltából sötétedéskor ingyen sör és látványos tűzijáték köszöntötte a bajnokokat a csarnok előtt. Mielőtt a színpompás petárdák a levegő röpültek, a törzsszurkolók újra óriási hangulatot teremtettek: pergett a dob, szólt a kórus, s a játékosokkal egyenként újra megkóstoltatva a légteret. Népünnepély kerekedett a bajnokavatóból, vagy kétezer résztvevővel. Fesztivál volt a meccs, fesztivál volt az esti program. Köszönjük nektek fiúk! irákoso A góllövőlista élmezőnye: 35 gólos: Sörös S. (Sióagárd). 27 gólos: Kertai (Sióagárd). 27 gólos: Parrag G. (Tengelic). 21 gólos: Kovács (Ozora). 19 gólos: Parrag T., Vida (mindkettő Tengelic), Jóni (Pusztahencse), Babai L. (Majos). 18 gólos: Szököcs (Aparhant). 17 gólos: Varga (Cikó), Rakó (Bogyiszló). 15 gólos: Végh (Magyarkeszi). (A góllövőlista a tudósítások alapján készült). 1. Ozora 30 22 2 6 110- 34 68 2. Pusztahencse 30 21 5 4 97- 26 68 3. Tengelic 30 19 4 7 95- 34 61 4. Sióagárd 30 18 3 9 97- 49 57 5. Aparhant 30 17 6 7 83- 49 57 6. Majos 30 17 4 9 64- 44 55 7. Bogyiszló 30 18 1 11 63- 47 55 8. Bátaapáti 30 12 6 12 61- 63 42 9. Kisdorog 30 12 4 14 62- 66 40 10. Hőgyész 30 12 3 15 53- 50 39 11. Cikó 30 11 5 14 48- 58 38 12. Madocsa 30 10 4 16 59-100 34 13. Magyarkeszi 29 9 3 17 46- 90 30 14. Váralja 29 7 2 20 41-105 23 15. Mucsfa 30 5 1 24 42-104 16 16. Gyönk 30 2 1 27 35-137 7 Diákolimpiái döntő Szekszárdon Labdarúgás A Tolna Megyei Diáksport Tanács a tavalyi sikeres kosárlabda-döntőt követően idén az V. korcsoportos (15-16 évesek) labdarúgó diákolimpia országos fináléját hozta el Szekszárdra. A hatcsapatos torna szerdán 9 órától a csoportmecs- csekkel kezdődik, csütörtökön az elődöntőket és az ötödik helyért zajló találkozót rendezik, míg a bronzcsatára és a fináléra péntek délelőtt kerül sor a városi sporttelepen. Fájdalom, megyénkbeli együttes nem jutott a legjobb hat csapat közé, így a döntőben győri, zalaegerszegi, budapesti, nyíregyházi és két debreceni gárda méri össze erejét. A torna díszvendége lesz Illovszky Rudolf és Grosics Gyula is. Edzői tanfolyam Labdarúgás Az MLSZ szakmai és edzőképző központjának Tolna megyei csoportja UEFA B- és D-rendszerű edzői tanfolyamot indít Szekszárdon. Az augusztus 6-án induló B-rendszerű képzésre 68.000 forint (az összeg a tandíjat és az írásos tananyagot is tartalmazza), míg az augusztus 29- én kezdődő D-tanfolyamra 25.000 forint befizetése ellenében lehet jelentkezni június 30- ig. A tanfolyammal kapcsolatos információk a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség irodájában (Szekszárd, Bajcsy-Zsilinsz- ky u. 7.) Teszler Vendelnél szerezhetők személyesen, vagy a 74/412-857-es telefonon. ■ Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 24. hét totónyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 1 db, nyereménye 12.822.342 forint. 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 39 darab, nyereményük 48.185 forint. 11 találatos szelvény 557 darab, nyereményük 3374 forint. 10 találatos szelvény 3962 darab, nyereményük 791 forint. A helyes tipposzlop: x, x, x, 1, 1, 1,2, 1, 1, 2, x, x, 1, 1. ■ Guld triplája a megyebajnokságon Asztalitenisz Nyugaton a Döbrököz a bajnok Nem ért pontot a Szedres és a Pálfa idegenbeli három gólja Kevés induló, színvonalas mérkőzések. Egy mondatban így lehetne összefoglalni az ifjúsági korú asztaliteniszezők megyei bajnokságát, melyen mind a fiúknál, mind a lányoknál papírforma eredmények születtek. A mezőnyből kiemelkedett a tolnai Guld Katalin, aki három számban is az első helyen végzett. Eredmények: Fiú egyes: 1. Éberhardt Erik, 2. Fenyvesi Mihály, 3. Wittinger Péter és Bálint Péter (mindannyian Fastron AC Tolna). Fiú páros: 1. Éber- hardt-Wittinger, 2. Fenyvesi- Bálint, 3. Steinbach-Szegedi (mind Fastron AC Tolna). Leány egyes: 1. Guld Katalin, 2. Fenyvesi Csilla (mindkettő Fastron AC Tolna), 3. Németh Ágnes és Straubinger Szilvia (mindkettő Szekszárd AC). Leány páros: 1. Guld K.-Fenyvesi Cs. (Fastron AC Tolna), 2. Németh-Straubinger, 3. Már- ton-Pongrácz (mindkettő Szekszárd AC) és Klem-Szegedi (Fastron AC Tolna). Vegyes páros: 1. Fenyvesi- Guld (Fastron AC Tolna), 2. Wittinger-Németh Á. (Tol- na-Szekszárd). 3. Éberhardt- Fenyvesi Cs. (Fastron AC Tolna) és Bálint-Straubinger (Tolna- Szekszárd). ilinki A megyei III. osztályú bajnokság Nyugati csoportjában a rájátszás utolsó fordulóját rendezték, a bajnoki címért folyó kiélezett csata Döbröközön a hazaiak javára dőlt el. Labdarúgás Nyugati csoport Felsőház. Döbrököz-Nak 3-0 (1-0). Döbrököz, 400 néző. V: Tóth. Bajnokhoz méltó játékkal ilyen arányban is megérdemelten nyertek a döbrököziek. G: Fandák 2, Szűcs. Jók: Fandák, Illés, Varga, Szűcs, illetve az egész vendégcsapat. Csikóstőttős-KaposszekcsőDalmand 2-2 (0-1). Csikóstőt- tős, 180 néző. V: Nagy J. Nagy melegben sportszerű mérkőzésen barátságos döntetlen született. G: Deli K., Tobak, illetve Tóth, Bocsi. Jók: Schumann, Tobak, illetve Kiss, Nagy, Bocsi. Keleti csoport Felsőház. Dunaföldvári STE- Pálfa 4-3 (2-2). Pálfa, 80 néző. V: Szabó. Küzdelmes mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. G: Gavrilovics 2, Gallai, Lesnyik, illetve Bóka 2, Maráczi. Jók: az egész hazai csapat, illetve Bo-zsányi. Báta-Mórágy 2-1 (0-0). Báta, 120 néző. V: Palkó. Megérdemelt győzelemmel búcsúzott a hazai csapat. G: Schaffer, Kiss, illetve Orosz. Jók: Kovácska, Horváth, Braun Cs., illetve Nagy L. Alsóház. Németkér-Szedres 4-3 (2-2). Németkér, 100 néző. V: Ignácz. Küzdelmes, fordulatokban gazdag mérkőzésen megérdemelten nyertek a hazaiak. G: Staub 2, Szűcs, Kanik, illetve Bíró 2, Szalonna. Jók: Staub, Anderkó, Dániel, Pomozi, Kanik, illetve Bíró, Karip, Vörös. Alsónána-Fadd 1-5 (1-2). Al- sónána, 50 néző. V: Vágner. (Részletes tudósítás nem érkezett.) Megyei III. osztály Keleti csoport 1. Gerjen 25 19 3 3 88-33 60 Z Pálfa 25 17 2 6 8043 53 3. Mórágy 25 13 4 8 66-52 43 4. Báta 26 10 4 12 55-70 34 5. Dunaföldvár 25 10 4 11 59-41 34 6. Szálka 25 11 6 8 74-54 39 7. Fadd 25 10 4 11 50-57 34 8. Szedres 25 8 5 12 46-70 29 9. Németkér 26 8 3 15 54-89 27 10. Alsónána 25 1 3 21 27-90 6 Nyugati csoport, végeredmény 1. Döbrököz 24 14 6 4 71-33 48 Z Nak 24 14 2 8 75-45 44 3. Kölesd 24 12 5 7 4841 41 4. Dalmand 24 11 6 7 53-38 39 5. Csikóstőttős 24 8 8 8 41-37 32 6. Izmény 22 10 5 7 55-37 35 7. Iregszemcse 22 5 4 13 37-65 19 8. Zomba 23 5 3 15 24-55 18 9. Felsőnyék 23 5 3 15 25-75 18 A megyei III. osztály Nyugati csoportjának bajnoka, a Döbrököz gárdája Ifj. Tóthék ismét az élen Autósport Az idei harmadik futamgyőzelmét aratta a Peugeot 206 WRC-vel autózó címvédő kettős, így az ifjabb óth János és Tóth Imre alk duó visz- szavette a vez: A a rali ob pontversenyében. Tóthék a navigátor gerincbántal- mai miatt kihagyták a Fehérár ralit, s így lecsúsztak az élről. „Janika” a hétvégi szombathelyi viadalon ott folytatta, ahol Miskolcon abbahagyta, s a Peugeot 206 WRC-vel induló ötszörös bajnok a 13 gyorsaságiból kilencet megnyerve győzött. Ifj. Tóth sikerével visszavette a vezetést a ponttáblázaton, igaz a második helyezett Bénik Balázs is 60 pontot gyűjtött, ám a több jobb helyezéssel Tóthék felé billen a mérleg nyelve. A másodosztályban nevezett Szabó László, Holló Tibor kettőst a Trabant 800 Mini-Kit apróbb műszaki gondjai miatt a verseny- bizottság nem engedte elrajtolni. A völgységi versenyző páros legközelebb a júliusi Veszprém ralin indul. FORRÁS: AMBER PR A végeredmény: 1. ifj. Tóth J„ Tóth I. (Peugeot 206 WRC) 1:03:26.3 óra, 2. Bénik, Somogyi (Ford Focus WRC) 11.9 mp hátrány, 3. Érdi, Varga (Subaru Impreza WRC) 30.3 mp h. Tóth Imre (elöl) újra az első helyre navigálta ifj. Tóth Jánost fotó: amber pr Tengelicre került a bronzérem Sörös idei negyedik mestemégyesével hengerelt a Sióagárd A tengelici futballisták nyakába került a megyei II. osztályú bajnokság bronzérme, miután a Junkuncz Gábor irányította alakulat az utolsó fordulóban kiütötte a Gyönk együttesét, s így nemcsak megőrizte, de növelte is előnyét üldözőivel szemben. Madocsa: Araczki L- Araczki I., Szintai L, Szintai F., Dobos- Bertók, Baka, Aradi, Besenczi- Hanák, Baksa. Játékos-edző: Szintai László. A végig nagy fölényben játszó hazaiak ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattak. G: Csordás 2, Nagy K. 2, Vita, Miklós, Babai, Pál K. Jók: Sántha, Hadikfalvi, Nagy K„ illetve Araczki L, Araczki I. id. lőrincz antal Cikó-Hőgyész 3-0 (1-0). Cikó, 150 néző. V: Tóth K. Cikó: Csibi- János, Lubastyik, Nagy, Rovacsek- Balázs (Fazekas), Stumpf, Molnár, Márton (Sütő)- Turbuk (Török), Varga. Edző: Laki Zoltán. Hőgyész: Pék (Banai)- Varga, Bősz R., Királyházi, Barka- Rill, Juhász, Máté (Bősz J.), Száraz- Nagy, Draskóczi. Edző: Váli István. Szép és megérdemelt győzelemmel búcsúzott a bajnoki idénytől a hazai csapat. G: Varga 2, Sütő. Jók: Varga, Molnár, Balázs, János, illetve Királyházi, Száraz. törő istván Aparhant-Mucsfa 5-1 (2-0). Aparhant, 300 néző. V: Forrai. Aparhant: Bagoly (Fábián)- Ferenc,* Fülöp (Kőszegi), Palkó, Lovász- Selyem, Kész, Minker E. (Farkas), Minker N.- Miklóssy, Szököcs. Játékos-edző: Minker Norbert. Mucsfa: Tillmann- Radányi (Lovász), Köröndi, Böröcz, Szász- Tamás, Andrási, Tóth, Varga- Fodor, Lovász. Játékos-edző: Darabos László. Gólzáporos győzelemmel köszönte meg szurkolói egész éves buzdítását az aparhanti együttes. G: Szököcs 2, Minker N„ Kész, Miklósi, illetve Köröndi. Jók: Palkó, Minker N„ Kész, Szököcs, illetve Köröndi, Tillmann. László ferenc Bátaapáti-Ozora 3-2 (1-0). Bátaapáti, 100 néző. V: Somogyi F. Bátaapáti: Boros- Ömböli, Molnár, Végh, Schmied- Koleszár, Novincs, Kőkúti Sz., Málinger- Sörös, Kőkúti Zs. Edző: Simon Ferenc. Ozora: Rajna- Sarudi, Surányi, Viszti, Csömör (Szűcs)- Kardos, Illés, Miklós, Váradi- Pokomi (Papp), Kovács. Edző: Végh István. Színvonalas mérkőzésen megérdemelten győzte le a bajnokot a hazai csapat. G: Kőkúti Sz., Omböli, Kőkúti Zs., illetve Papp 2. Jók: Ömböli vezérletével az egész hazai csapat, illetve Rajna, Viszti, Papp. NAGY JÁNOS A Magyarkeszi-Váralja felnőtt mérkőzés elmaradt, mivel a vendégcsapat nem utazott el a találkozó helyszínére. Ifjúsági mérkőzések: Majos-Madocsa 3-0, Tengelic-Gyönk 12-1, Kisdorog-Sióagárd 3-2, Cikó-Hőgyész 3-4, Aparhant-Mucsfa 8-2, Pusztahencse-Bogyiszló 1-6, Bátaapáti-Ozora 1-2, Magyarkeszi-Váralja 1-6. Labdarúgás Tengelic-Gyönk 9-1 (3-0). Tengelic, 100 néző. V: Albert K. Tengelic: Mészáros- Molnár Sz., Váli (Junkuncz), Soós, Lakatos (Dombi)- Budavári (Nagy L.), Molnár G., Nagy Z., Róth (Károly)- Parag T. (Vida), Parrag G. Játékos-edző: Junkuncz Gábor. Gyönk: Boros- Zengő, Bruckner, Zuschlag, Tomóczi- Simon, Schmidt, Kova- csik- Heidt (Brisztella Zs.), Brandt, Borsányi. Edző: Brisztella Tibor. A felszabadultan futballozó hazaiak könnyed játékkal biztosították be bronzérmes pozíciójukat. G: Parrag G. 3, Vida 2, Parrag T., Róth, Károly, Nagy Z„ illetve Simon. Jók: az egész hazai csapat, illetve Simon, Borsányi. KÁSZPÁRI GYÖRGY Pusztahencse-Bogyiszló 3-2 (3-1). Györ- köny, 150 néző. V: Horváth. Pusztahencse: Má- jik- Hahn (Varga), Erdélyi, Hanák- Kiss, Fancsali, Krausz (Lamm), Száraz (Bujdos), Walter (Balogh)- Borza, Gödör (Porga). Játékos-edző: Porga István. Bogyiszló: Berka- Kristály, Gáncs, Lépő, Tóbi- Bajusz, Bárdos L., Györgye (Fehérvári), Paksi- Vass, Rakó (Bárdos T.). Játékosedző: Bárdos László. Jó iramú mérkőzésen á már ezüstérmes „hencseszteri” csapat nagyobb rutinja döntött. G: Száraz 2, Krausz, illetve Paksi, Lépő. Jók: A pályán mutatott játék és az egész éves teljesítmény alapján mindkét csapat játékosai dicséretet érdemelnek. bor László Kisdorog-Sióagárd 3-4 (2-2). Kisdorog, 200 néző. V: Nagy. Kisdorog: Stölkler K.- Kovács K., Horváth G., Kovács Z., Schiller Z.- Schiller L., Pechli, Forai N. (András), Miklós- Horváth P., Stölkler Á. (Kiss M.). Edző: Kerekes Ágoston. Sióagárd: Szegletes- Domokos, Dombi, Mann- halt (Simon), Páli (Veres)- Acsádi, Horváth P., Kelemen, Dér- Kertai, Sörös S. Edző: Fiáth Tamás. Paprikás hangulatú, gólgazdag mérkőzésen Sörös volt a vendégek nyerőembere. G: Stölkler Á. 2, Horváth P., illetve Sörös S. 4. Kiállítva: Kertai a 60., Horváth G. a 73. percben. Jók: Stölkler Á„ illetve Sörös, Domokos. bittner levente Majos-Madocsa 8-0 (2-0). Majos, 150 néző. V: Biszak. Majos: Jakab (Schanzenbacher)- Szászi, Babai, Sántha, Nagy Sz. (Bemáth)- Nagy K., Csordás (Pál K.), Hadikfalvi, Kővári- Vita, Papp (Miklós). Edző: ifj. Lőrincz Antal.