Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-13 / 136. szám
2002. Június 13., csütörtök N Ő I 9. OLDAL TŰKOR jL Búvárba szerelmes a delfin Egy túlfűtött delfin embereket zaklat Anglia partjainál. Georges néhány búvárral már megpróbált párosodni is - bánatára sikertelenül. A Dorset melletti Weymouth kikötőjébe két hónapja megérkezett egy tízéves, 180 kilogrammos delfin, aki a múlt hónapban váratlanul szexuálisan túlságosan is aktívvá vált. Szakértők felhívják az emberek figyelmét arra, hogy óvakodjanak a palackorrú hím közelségétől, aki néhány búvárral már megpróbált párzani is. Ennek során, ahogyan az a delfineknél szokás, megkísérelte elszigetelni „kedvesét” a többiektől, egyre kisebb köröket írva le körülötte. Az állat azért lesz veszélyes, mert ilyenkor könnyen az ember fulladásos halálát okozhatja. Az állatot eddig hiába próbálták a nyílt vizek felé csalogatni. Georges kikötőben maradt, ahol ráadásul ki van téve a hajók propellerjei okozta sebesülés veszélyének. Úgy látszik, a vágy a delfinek eszét is elveszi. Kinek a baba, kinek a kerék Kutatások kiderítették, hogy nem kizárólag a nevelés következménye, hogy a lányok babával, a fiúk inkább autóval játszanak szívesen. Az érdeklődésben mutatkozó különbségek örökletesek. Bizonyos kutatások szerint a fiúk tényleg volánnal a kezükben születnek, mert eleve kockázatválla- lóbbak, másként működnek a vészhelyzetekben (egyébként kevésbé megfontoltabban, mint a nők, ezért például több balesetet okoznak), és valóban nagyobb érzékük van a technikai részletekhez - viszont jobban ragaszkodnak a logikusnak látszó szabályokhoz, még akkor is, ha azok nem vezetnek sikerre. Ennek oka a férfi nemi hormon működése a szervezetükben. A fiús játékokat kedvelő lányok viselkedésének szintén veleszületett okai vannak: magzatként a szokásosnál nagyobb mértékben jutott a szervezetükbe férfi nemi hormon (tesztoszteron). Az autóvezetéssel kapcsolatban az is gyakori panasz, hogy a nők kevésbé jól tájékozódnak a térképen, mint a férfiak. Tényleg megesik, hogy a feleség rosszul irányítja az autót vezető férjet. A nők ugyanis nehezen ismerik ki magukat a térképen, nem tudják, melyik irányba kell befordulni, ha a térképet képzeletben forgatnbkell. Ennek oka az, hogy a férfiak főleg a jobb agyféltekét használják, a nők viszont mindkettőt - pedig a bal agyfél zavarja az áttekintést. Ezzel szemben a nők sokkal jobban kiigazodnak a részletekben. Németországban végeztek egy érdekes vizsgálatot. Azt keresték, mennyi kedvességet, menynyi gyöngédséget visznek a nők az emberi kapcsolatokba, hányszor mosolyognak a másikra, vagy hallgatnak figyelmesen, hányszor lendítik tovább a beszélgetést. A „figyelmesség-gazdaságta- ni” felmérés szerint a nők rosz- szabbul járnak, mivel egy nő sokkal többször jutalmaz meg egy férfit a mosolyával, kedvességével, érintésével, szép tekintetével, mint fordítva. Nagyon fontos a nőknek, hogy ők állandóan biztatást, szeretetet adjanak, azért, mert gyakran úgy érzik, kevesebbet érnek, mint a férfiak, és jelekkel, gesztusokkal kell támogatniuk, segíteniük a kapcsolatot. Az inga rejtélye A szeretet is energia Évezredek óta alkalmazzák az ingát források, fémlelőhelyek, eltűnt tárgyak felkutatására vagy eldöntendő kérdések megválaszolására. Inga készítéséhez egy szál fonal vagy cipőfűző kell. Nehezékként használhatunk kulcsot, esetleg gyűrűt. A nehezék 6-8 centis szálon lógjon. A szál végét fogjuk lazán a hüvelyk- és mutatóujjunk közé. Koncentráljunk és várjuk meg, hogy az inga mozgásba jöjjön. Ha lentről felfelé mozdul el az eszköz, igen a válasz a kérdésére, hajairól jobbra, akkor nem a felelet. Ha az óramutató járásával megegyezően mozdul el, akkor igen, ellenkező esetben pedig nem a válasz. RÉGI IDŐK SPORTMEZE? A labdarúgó-világbajnokság nemcsak a focirajongókat vonzza, hanem a kultúraszeretőket is: ők tradicionális, színpompás öltözékeket láthattak a kísérőprogramokon. A dél-koreai hagyományos viselet ugyan jobban megihleti a divattervezőket, mint a sportruházat-készítőket, azért az látszik a képen, ki a csapatkapitány._______________________________________________________foto, epa OKÉ VAGY CIKI? Nem a győzelem a fontos, de a részvétel igen, legalábbis az amerikai filmszakma sok eseményén. Az idei Tony Awards gáláján a dekoltázsok kapták a legfőbb szerepet, Anne Heche színésznő keblei felett például sokan méláztak azon, hogy került rá egy régi kombinédarab. Az énekesnő-szí- nésznő Bernadette Peters az „oké” kategóriába került._____________________________fotó: epa A kopasz tyúk bájitala Az évszázadok során hosszú lista gyűlt össze vágyfokozó ételekből. Egykor azokat az ennivalókat tartották vágykeltő hatásúnak, amelyek szemmel láthatóan a szerelmi párviadalra induló férfi fegyverét jelképezik, vagy amelyek a női anatómiát idézik. Felpezsdítőnek sok ételt és szert tartanak, de a legtöbbnek nincs valódi hatása. Ám aki hisz bennük, annak bármelyik jó. Voltak ezért bölcs orvosok, akik kenyér- bélből gyártott és házilag sztani- olba csomagolt „gyógyszert” nyújtottak át impotenciára panaszkodó betegeiknek, és a kenyérbél sokszor használt, mert önbizalmat adott. Keleten tudnak az élvezetszerzés ősrégi módjától, a több mint 6 ezer éves, híres kínai „kopasz tyúk bájitalról”. A furcsa név onnan ered, hogy egy 70 éves férfi felesége különleges növényi kivonatot kevert urának ételébe, hogy házaséletüket fölélénkítse. A férj azonban túlságosan hevesen viselkedett, ezért az asszony a baromfiudvarba dobta ki a csodaszer maradékát. Egy kakas lenyelte, és utána napokig boldogított egy tyúkot. Közben csőrével csipkedte a fejét, míg a szerencsétlen állat teljesen kopasz nem lett. Ennek a schizandra sinesis nevű növénynek a főzetét napjainkban is több ezren kipróbálják. Nem szerepel a néphagyományban a kukorica, pedig annak valóban van vágykeltő hatása. A tudományos kutatások szerint a hatás titka, hogy szervezetünkben rendes körülmények között egyensúlyban vannak a szexuális vágyat gátló és ösztönző anyagok. A gátló hatású szero- tonint szervezetünk a tripofan nevű aminosavból szintetizálja. Tripofan minden élelmiszerben van, kivéve a kukoricát. Ha tehát csak kukoricát eszünk, nem jut a szervezetünk tripofanhoz, és így csökken a szerotonintermelés is. Ha aztán a szerotoninszint egy bizonyos küszöbérték alá süly- lyed, nem indulnak el többé gátló impulzusok az agy központi idegrendszere felé, agyunk sejtjei csak az ösztönző impulzusokat kapják meg. Kísérleti tengerimalacok kukoricamálés diétán eszeveszett szexuális tevékenységbe kezdtek - sajnos azonban végkimerülésig. ____Sztárpletykák CL AUDIA KÍSÉRTETE. A brit Kísértet Klub szerint szellem lakik a frissen házasodott Claudia Schiffer és Matthew Vaughn házában. Egy fiatal apáca, Pené- lope, akinek családja birtokolta Coldham Hallt, állítólag nyári estéken előszeretettel kísért a ház folyosóin. A klub, amely az Egyesült Királyság legrégebbi parapszichológiái szervezetének tartja magát, bejelentette: felkéri a friss házasokat, őrizzék meg a hely szellemét. BIZTONSÁGOS SZAKÁCS. A hollywoodi sztárok egyre ritkábban látogatják az éttermeket, inkább megtanulnak főzni vagy fogadnak egy szakácsot. A szeptember 11-i terrortámadások óta kevésbé népszerűek a közismert személyiségek által gyakorta látogatott helyek. Whoopi Goldberg is saját szakácsot tart, John Travolta pedig még utazásaira is viszi magával konyhafőnökét. Antonio Banderas viszont saját receptje szerint készülő paellával szokta elkáp- ráztatni vendégeit. __________■ Az utazás, különösen ha a nő egyedül készül nyaralni, tele lehet kalandokkal - és veszélyekkel. A strand, az éjszakai mulató, a diszkó tömve van kiéhezett férfiakkal, akik türelmetlenül várakoznak a bevetésre. A felkészült nő azonban felismeri a csábító trükkjeit, s nem hull a karjaiba vakon. A profi udvarló tartózkodási helye a diszkó, az éjszakai mulató. Beszédmodora lehengerlő, tapasztalt csábító, képes percek alatt levenni a nőt a lábáról. Gyakori taktikája, hogy leitatja áldozatát, ettől a hölgynek melege lesz, felszabadulttá válik és bizalomérzés önti el. Jó, ha a nő csak egy pohárka italt fogad el. A férfiak 90 százaléka ugyanis az italozással, táncolással töltött estét zöld jelzésnek tekinti, és rögtön beindul. A strand királya másik típust képvisel. Reggeltől estig mutogatja barnaságát, és schwarzeneggeres izomzatát a medence mellett vagy a parton, ideje nagy részét a vízen tölti, széllovagol, vízisíel, és a teste valóban gyönyörű. Olyan, mint az amerikai szappanoperák sorozathőse - komoly károkat okoz a gyanútlan nőknek. Tetteti, hogy közömbös, ezért persze mindig sok leányzó veszi körül, így próbálja féltékennyé tenni a kiszemelt hölgyet. Ha valaki egy csodás napnál többet is akarna tőle, csalódik, ez a férfi legfeljebb két hónapos macsó. Képzeljük el télen, sápadt arccal, leengedett vitorlával - észre sem vennénk. Bármilyen furcsa, a gyerekkori jó barát is felsorakozhat a nyári hódítókhoz. Ő a szomszédos nyaralók egyikében pihenget, hiszen a szülők is gyerekkori jó barátok voltak. Régóta ismeri a nőt, minden nyáron találkoztak, és hajdanán sok bolondságot csináltak együtt. Közben azonban felnőttek, és a fiú már nemcsak homokozni szeretne. Alig várja, hogy négyszemközt maradjon a nővel, és mozdulataival, nézésével tudtára adhassa, hogy nagyon kívánja. Ha ez a nőnek nem tetszik, kerülje, hogy kettesben maradjanak. Kezelje továbbra is jó haverként, adja tudtára, hogy nincsenek esélyei. Végső esetben egész nap meséljen imádott barátjáról, aki nélkül nagyon unatkozik. A külföldről érkezett turista is lehet igazi férfiboszorkány. Kis akcentusa, vagy az, ahogy kézzel-láb- bal magyaráz, rögtön vonzóvá teszi. Ha spanyolokCSÁBÍTŐ HELYEK (A LEGJOBB KALANDHELYSZÍNEK, %) JU 481 ' étterem 31 r 27 diszkó. nyaralás ról vagy olaszokról van szó, nehéz ellenállni a latin szeretőnek. Ők soha nem adják fel, úgyhogy majdnem mindig célba is érnek. Az idegen ajkú hódító kihasználja, hogy külföldi, segítséget kér, majd szabadkozik rossz kiejtéséért, s dicsérni kezdi az országot, szépségét, szokásait, a mindig mosolygó embereket, és különösen a hazai hölgyeket. Ha udvarlása zavarja a nőt, tanuljon meg nemet mondani minden nyelven, a megfelelő mozdulatok kíséretében. Még az is kiderülhet, hogy a csábos idegen csalódottságában hirtelen magyarul válaszol, valami olyasmit, hogy „pedig én lenni görög diplomat...” Tengerparti férfiboszorkányok