Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-13 / 136. szám
6. OLDAL TOLNA MEGYE 2 0 0 2 J Á G Ó N A K 2002. Június 13., csütörtök Jágónak története Jágónak vélhetően a X. században jött létre. A falu és annak környéke 1542-ben Werbőczy Imre országbíró és Nekcsey István birtokába került. Egy évvel később a község határában álló Daruvárban vendégeskedett Tinódi Lantos Sebestyén, aki ott írta „Werbőczy Imrének Kászon hadával kozári mezőn viadalja” és .Jászon és Médeia” című műveit. A település neve írásban először 1475-ből maradt ránk Rysiágolnoch alakban. Akkor Jágónak Toljia vármegyéhez, a török uralom után viszont Baranyához tartozott. Az időközben szinte teljesen elnéptelenedett falu az Esterházyak birtokába került. Ők 1750 és 1800 között ismét benépesítették a községet, melynek lakói a következő másfél évszázadban felvirágoztatták Jágónakot. AII. világháborút követően az itt élő német nemzetiségűek többségét kitelepítették, helyükre felvidékiek és a környékbeli szőlőhegyről magyarok költöztek. A magángazdaságok helyén 1960-ban alakult meg a termelőszövetkezet, mely öt esztendő múlva egyesült a kapos- szekcsőivel és a csikóstőttősivel. A kevés munkalehetőség és a szilárd burkolatú út hiánya ebben az időben majdnem véglegesen megpecsételte a község sorsát, ugyanis a szerep nélkülivé minősített településről egyre többen költöztek máshova. A falut 1970-ben Baranyából visszacsatolták Tolna megyéhez, majd a közigazgatás körzetesítésekor Jágónakról elkerült a tanács és az iskola is. Az elvándorlás a Meződdel és Kaposszekcsővel egyaránt kapcsolatot teremtő aszfaltos út elkészülte, illetve az autóbuszközlekedés megindulása óta lelassult. Jágónak önállóságát tizenegy esztendővel ezelőtt nyerte vissza, azóta van saját önkormányzata. ■ A vadászok elnöke László János, a Hármashatár Vadásztársaság elnöke:- Huszonhat éve vadászok, előbb Mágocson voltam tag, majd Dombóváron. Jágónaki, kapos- szekcsői és csikóstőttősi társaimmal közösen 1996- ban alakítottuk meg harminc fővel a Hármashatár Vadásztársaságot. A Baranya, Somogy és Tolna megyék találkozásánál lévő ötezer hektáros területen szarvasok, őzek és vaddisznók mellett fácánok, nyulak, valamint rókák élnek. Az általunk használt földek tulajdonosaival annak ellenére is barátí kapcsolatokat ápolunk, hogy az állatok néha károkat okoznak. Költséges hobbit űzünk, mert nem olcsó fenntartani egy olyan terepjáró autót, amivel a földes, utakon lehet közlekedni, a puskák állandó karbantartása és a jó minőségű lőszer is drága. Társaságunk a lelőtt állatok húsáért kapott pénzből, tagdíjakból és bérvadásztatásból fedezi kiadásait. Bevételeink jelentős részét az állatoknak szánt takarmány megvásárlására, az etetők és a magaslesek javítására, a vadászmester alkalmazására, a föld- tulajdonosok kárának megtérítésére, valamint az apróvad-állo- mány pótlására fordítjuk. Tavaly ősszel lőttem egy szép szarvasbikát, mely egy nyolc kilós - páratlan tizennégyes - agancsot hordo- zott a fején. _________________■ Já gónak, a megyeszéli község A megye délnyugati szélén - a dombóvári kistérségben - található község polgár- mesterével, Máté Jánossal örömeikről, problémáikról és terveikről beszélgettünk.- Mivel keresik a kenyerüket helybeliek?- Az itt élők 60 %-a nyugdíjas, a keresőképes felnőttek száma mindössze hatvan. Ők önkormányzatunknál, a Kaposszekcsői Mezőgazdasági Rt-nél, különféle dombóvári, valamint sásdi intézményeknél és cégeknél dolgoznak. Az állás nélküliek aránya évek óta 15 % körül mozog. A jágónakiak többsége szorgalmas, sokaknak van kisebb-nagyobb háztáji gazdasága és az Aranyparton szőlőültetvénye. Községünkben két földműveléssel, egy autószereléssel, valamint egy tűzifa-kereskedéssel foglalkozó vállalkozás, egy-egy vegyesbolt és vendéglő működik.- Hány intézményt működtet a képviselőtestület?- Óvodánkban tizenhat gyermeket gondoznak, 1-3. évfolyamos iskolánkban nyolc diák tanul, a nagyobbak pedig Kaposszekcsőre járnak. Közel húsz nyugdíjas nappali ellátását biztosítja az idősek klubja. Minden kedden a polgármester, a körjegyző, az állás nélkül lévőket segítő menedzser, a falugazdász és a gyermekjóléti szolgálat képviselője egyszerre tart fogadóórát a községházán, ahol az emberek elintézhetik ügyes-bajos dolgaikat.- Az utóbbi időben milyen beruházások valósultak meg?- Nemrégiben játszóteret és sportpályát avattunk, renováltatok az óvoda, az iskola és az idősek klubjának épületét, ki- tisztíttattuk a lehullott csapaIII Máté János Y JP t.Ai Komlón született 1962-ben, majd a család hét évvel később Jágónakra költözött, ahol a nagyszülők is laktak. Végzettsége: gépszerelő-lakatos. A szakmunkásképző iskola elvégzése után Dombóváron a csavargyárban, majd egy építőipari vállalatnál dolgozott lakatosként. Tizenhárom éve a várost és a környékbeli falvakat ivóvízzel ellátó cég a munkahelye, ahol szerelőként alkalmazzák. Hobbija a filmnézés és a labdarúgás. Felesége Bella Zsuzsanna, az idősek klubjának a vezetője. Két gyermekük, Mónika és Róbert. dék elvezetését biztosító Sarádi-árkot, rendbe tetettük az árvizek idején megrongált járda- és útszakaszokat, valamint új ivóvíz-kutat is fúrattat- tunk. Ezek a munkák az önkormányzattól nagy erőfeszítést igényeltek és nem is valósulhattak volna meg, ha nem sikerül különféle pályázatokon jelentős támogatást szerezni.- Az idén mennyi pénzből gazdálkodnak?- 2002-ben 23 millió forint áll a rendelkezésünkre.- Az infrastruktúrával hogy állnak?- A115 háztartás mindegyike rá van kötve a villamosA LAKOSSÁG SZÁMÁNAK ALAKULÁSA energtahálózat1000 750 500 250 o co co 1049 1978 1990 A tanítónő Nagyné Tóth Erzsébet pedagógus:- Mielőtt tavaly idekerültem, Dombóváron és Csikós- tőttősön dolgoztam. Jágó- nakon jelenleg nyolc diákot tanítok. Örömömre szolgál, hogy a gyerekek és azok szülei is gyorsan befogadtak. Az önkormányzat gyermekbarát, mert lehetőségeihez mérten maximálisan támogatja az oktatásügyet. Az osztálytermünk tágas és szép. Új szemléltetőeszközöket és tornaszereket is sikerült nemrégiben beszereznünk, azonban egy videomagnót még kellene vásárolni. Jó volna, ha az Oktatási Minisztérium olyan normatívát adna a miénkhez hasonló kis általános iskolák működtetéséhez, ami valóban fedezné a költségeket. ■ Ebben az épületben található az iskola és a római katolikus kápolna ra és közüzemi vízellátással is rendelkezik, 70 vezetékes telefon működik a községben és 45 személygépkocsit tartanak üzemben gazdáik.- Minek köszönhető, hogy a közterületek és a porták egyaránt rendezettek?- Közhasznú munkásaink tavasztól őszig kaszálják a füvet és parkosítanak. A házakat és azok környékét a tulajdonosok - kevés kivételtől eltekintve - folyamatosan csinosítják. Heti egy alkalommal a Kaposvári Városgazdálkodási Rt. összegyűjti és elszállítja a szemetet.- Elégedettek-e a helybeliek a közbiztonsággal?- A Kaposszekcsővel közös körzeti megbízottunk gyakran látogat el hozzánk és az állandó rendőri jelenlétnek köszönhetően csökkent a lopások száma.- Milyen terveket szőnek mostanában?- Tavaly egy dombóvári vállalkozó megkezdte a Kossuth utcai árkok és átereszek tisztítását. Ezt a munkát az idén folytatja és a Petőfi utcára is kiterjeszti. A temetőbe díszkivilágítást akarunk szereltetni, a halottasházakat pedig fel kívánjuk újít- tatni. Ismét elő fogjuk venni a fiókból a falut a szomszédos Somogy megyei településsel, Kercseligettel összekötő - 2,3 kilométer hosszú - aszfaltozott út megépítésének a tervét. A több mint százmillió forintos beruházás elkészültével valószínűleg az álláskeresők száma is csökkenne, ugyanis autóbusszal akár Kaposvárra is be tudnának járni a ma még munka nélkül lévők. A közvilágítást korszerűsíteni akarjuk, néhány éven belül a földgáz- és a szennyvíz-hálózatot is szeretnénk kiépíttetni. Az elmúlt években nagy sikert aratott rendezvényeinket - többek között a falunapot, az elszármazottak találkozóját, a búcsút, a nyugdíjasok ünnepét és néhány bált - továbbra is megrendezzük. Egy alapítvány létrehozásán is törjük a fejünket, mely elsősorban a civil szervezetek számára elérhető forrásokból tudna támogatást szerezni közösségi programjainkhoz. A német nemzetiségű jágónakiakat arra ösztönözzük, hogy alakítsák meg a kisebbségi önkormányzatukat. Egyre több külföldi vásárol nálunk ingatlant, amit a többség nyaralóházzá alakít át. Örömömre szolgál, hogy közülük sokan bekapcsolódnak a közéletbe is. A falusi turizmushoz minden feltétel adott, hosszabb szünet után ismét működik a Virágvár Fogadó. Az idelátogató vendégek a csodálatos természeti környezetben található községben és annak környékén pihenhetnek, túrázhatnak, sétakocsikázhatnak, megkóstolhatják a finom borokat, valamint a helyi ételspecialitásokat ________■ Ön kormányzati képviselők: Sebők Attila alpolgármester, Adonics Zoltán, Borosné Anka Margit, Kovács Zsolt, Krum Csaba A zászlóanya Cser Józsefné, a képviselőtestület által választott zászlóanya:-A kormány által adományozott millenniumi lobogó átvételekor kért fel a képviselőtestület a zászlóanyai feladatok ellátására, amit nagy örömmel vállaltam. 1978 óta vagyok gondnoka a római katolikus templomnak, melyben kéthetente vasárnaponként tart misét a dombóvári plébános mintegy 30-50 hívőnek. Az új kápolnánk 1996-ban készült el. Az építkezést a Pécsi Püspökség finanszírozta, az önkormányzat pedig közhasznú munkásokkal segítette a kivitelezést. A helybeli családok, valamint a Németországba kitelepített jágónakiak adományaiból vásároltuk a berendezést és a miseruhákat. ■ A fiatalok viszik a stafétát A képviselőtestület két évvel ezelőtt díszpolgári címek adományozásával ismerte el azt a település életben maradása és fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő munkát, mely Márhoffer Jánosnak és Máté Józsefnek köszönhető. Az előbbi kitüntetettel beszélgettünk a község múltjáról és jelenéről.- AII. világháború előtt közel ezren lakták Jágónakot. Az 1950-es évek elején azonban a köves út és a munkahelyek hiányában nagyon sokan költöztek el innen. Ebben az időben „szerep'nélkülivé” minősítették a falut, mely saját tanáccsal sem rendelkezett. Némi előrelépést jelentett a Baranya megyei Meződ felől harmincegy esztendővel ezelőtt megépített aszfaltos út, melyen hamarosan megindult a buszközlekedés. Engem 1973- ban választottak tanácstaggá, később pedig a község elöljárójává. Sikerült kiharcolnom azt, hogy elkészült a település ivóvízvezetékhálózata és ravatalozója. A boltos Debreczeni Zoltánné, a vegyesbolt tulajdonosa és üzemeltetője:- Hat éve működtetem a nyolcvan négyzetméter alap- területű üzletet, előbb béreltem az épületet, majd nemrégiben megvásároltam és belül már teljesen fel is újítottam. A községben élők igényeit és pénztárcáik tartalmát felmérve alakítottam ki az áruskálát, valamint a nyitva tartási időt. Az alapvető élelmiszereken kívül rengeteg háztartásban használatos terméket tartok a vegyesboltban, de kérésre bármit rövid időn belül beszerzek a vásárlóim számára. Annyira megtetszett ez a pici falu és annak lakói, hogy a közelmúltban házat vásároltam és ideköltöztem. ■ A rendszerváltás után nyolc éven keresztül polgármesterként tevékenykedtem. Munkámban sokat segített Máté József, aki előbb képviselőként, majd alpolgármesterként dolgozott. Az önállósodás jót tett Jágónaknak, ugyanis az elvándorlás lelassult és a falu lassan ugyan, de folyamatosan fejlődik. Hősi emlékművet állíttattunk, új községházát, orvosi rendelőt, kultúrházat és templomot építettünk, valamint járda is készült a Kossuth és a Petőfi utcában. Másfél évtizednyi szünet után visszahoztuk az iskolát, hogy legalább az első, második és harmadik osztályos gyerekeknek ne kelljen máshova járniuk tanulni. A legutóbbi helyhatósági választások előtt az azóta ugyancsak díszpolgárrá választott társammal együtt háttérbe vonultunk, mert olyan fiataloknak akartunk lehetőséget adni, akik hozzánk hasonlóan felelősséget éreznek a településért és annak lakóiért. Ma már látjuk, hogy ak- kor jól döntöttünk. ___________■ A n yugdíjasok klubja A településen 1978 óta működik a nyugdíjasok napközbeni ellátását végző Idősek Klubja, melyet az önkormányzat tart fenn. Máté Jánosnét arra kértük, hogy mutassa be az általa irányított intézményt.- Korábban közel harminc idős ember járt hozzánk, jelenleg tizenhét nyugdíjasunk van. Azon kívül, hogy nálunk ebédelnek, Horváth Sándorné kolléganőmmel felváltva elkísérjük őket orvoshoz és szakrendelőbe, kiváltjuk a receptjeiket, gondot fordítunk gyógyszereik megfelelő adagolására, valamint segítünk nekik a bevásárlásban és hivatali ügyeik elintézésében is. Télen a hétköznapokon szinte reggeltől estig telt ház van, mert az általunk gondozott öregek jórésze spórol a fűtőanyaggal, tavasztól őszig viszont jóval kevesebben jönnek, ugyanis sokan találnak maguknak elfoglaltságot a kertben, vagy a szőlőhegyi telken. A község képviselőtestülete már hosszú ideje tervezte az Idősek Klubjának teljes felújítását, amit tavaly nyáron az önkormányzat által alkalmazott közhasznú munkásokkal el is végeztetett. Az épületben korszerűsítették az elektromos hálózatot, kijavították a falak vakolatát, festettek, mázoltak, parkettáztak, valamint átrakták a cserépkályhákat. A helyiségek három hét alatt megszépültek és az ellopott televízió helyett is sikerült újat vásárolnunk. Most egy balatoni kirándulást szervezünk a faluban élő nyugdíjasoknak, akik közül már több mint harmincán jelezték részvételi szándékukat a június 21-i útra. SZÉPÉN RENDEZETT PORTÁK A tűzifa-kereskedő Horváth Nándor tűzifa-kereskedő:- Korábban víz- és gázveze- ték-szerelő- ként, majd sofőrként dolgoztam. 1989 óta vagyok vállalkozó. A rönkfát a környékbeli és a mecseki erdőkből szerzem be, majd azt kuglira vágom és felaprítom. Kisteherautómmal szállítom a helybeli és térség falvaiban lakó megrendelőimnek a tűzifát. Vevőim többsége sajnos egyre kisebb tételeket kér, mert nincs annyi pénze, hogy egyszerre megrendelje a téli fűtéshez szükséges mennyiségű tüzelőt. Szezonjellegű a munkám, ami gondot okoz számomra, ugyanis nem biztosít folyamatos megélhetést. A vállalkozás mellett otthon is sokat dolgo- zom, állattartással foglalkozom. ■ Az alpolgármester Sebők Attila, a község alpolgármestere:- Képviselő- testületi tag 1998 óta vagyok, Kulcsár János halála után én töltöm be tavaly májustól az alpolgármesteri tisztséget. A falut vezető társaság többsége olyan fiatal, aki tenni akar a község fejlesztéséért és az itt lakók életminőségének javításáért. Velük remek az összhang, ám ennek ellenére akadnak problémáink. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy a kötelezően végzendő feladatokhoz nem biztosít elég pénzt az állam. Szűk a mozgásterünk, nehéz előteremteni a hiányzó összeget, mert a helyből származó bevételeink a költségvetésünk csak nagyon kicsi részét teszik ki. ■ < 4 t I