Tolnai Népújság, 2002. június (13. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-01 / 126. szám
H 2002. Június 1., szombat SPORT 13. OLDAL Ficza Peugeot-ra váltott A szekszárdi pilóta második helye a Mecsekben Autósport A közelmúltban 40. alkalommal rendezték meg a Mecsekben a hagyományos nemzetközi gyorsasági hegyiversenyt, melyen kitűnően szerepelt Ficza Ferenc. A Schneider Kupáért kiírt viadalon - a gyorsasági ob idei harmadik és negyedik futamán - a szekszárdi pilóta új csapat színeiben, új autóval vágott neki a Szentkút és Remete-rét közötti szerpentinnek. Ficza Ferenc ezúttal a fővárosi PI- DO Racing Team-ben, a Peugeot Autósziget Kft-től bérelt 106 S16- ossal állt rajthoz. A Honda Civicről az oroszlános márkára váltó sofőr a start előtt még kissé aggódott az új versenygép miatt, a kis francia méregzsák - az N-csoportos, 1600- as kocsi mintegy 160 LE körüli teljesítményt képes leadni - azonban meggyőzte a szekszárdi püótát, aki nem csak az autó erejével, de remek futóművével is elégedett volt. A mezőny szombaton és vasárnap is kétszer futott fel, s a két- két start alapján hirdettek győztest. Ficza először utcai abroncsokkal ment, s így bár a második időt autózta, meg sem tudta közelíteni legnagyobb vetélytársát, a hondás Gáspárt. Vasárnap aztán már versenygumik kerültek a Peugeot-ra, s ezekkel a rutinos szekszárdi sofőr közel két másodperccel száguldott jobb időt, mint korábban a Hondával bármikor (2:21.986). A pécsi viadalon mindkét napon a második helyen zárt, s ezért 15-15 bajnoki pontot kaszírozott. Ficza, aki a hun- garoringi idénynyitót kihagyta, 30 pontjával az N-1600-as kategória harmadik helyén áll. Ficza Ferenc a Peugeot-val megjavította korábbi pályacsúcsát ■ Triatlon-úszás A bonyhádi Anonym SE három triatlonistája a horvátországi Porecsben állt rajthoz EK-viadalon, míg a Bonyhádi USE sportolói a II. Wutang- Pünkösd-kupa a nemzetközi versenyen szerepeltek sikerrel. A hétvégén Gergelics Dóra, Magos Júlia és Lippai Zoltán képviselte a bonyhádi színeket a porecsi Európa Kupán. Az esőben, rekkenő hőségben, nehéz, technikás pályán lebonyolított megmérettetésen jól szerepelt az Anonym három versenyzője. A 750 m úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló távon a junior lányoknál Gergelics Dóra 1:06-os idővel nyolcadik, míg Magos Júlia klubtársától hat perccel lemaradva tizedik lett. A szenior férfiak mezőnyében Lippai Zoltán l:10:22-es eredménnyel az igen előkelő második helyen zárt. * * * A múlt szombaton Mezőkövesden szerepelt a Bonyhádi USE csapata. Sopronban javíthat a KSC Újhelyi Gábor bízik a remek szezon méltó lezárásában Az Atomerőmű-KSC Szekszárd NB I-es női együttese bejutott az elődöntőbe, s ezzel (túl) teljesítette az elvárásokat. Valljuk meg, az elégedettség jeleit fedezhettük fel a Soproni Postás elleni bronzmeccs első, szekszárdi felvonásán is, ahol az atomosok nem „pörögtek” igazán, s mérsékelt teljesítményt nyújtva még megszorítani sem tudták ellenfelüket. Kosárlabda A harmadik helyért zajló rájátszás első mérkőzésén a KSC csak a szünet után tudott méltó ellenfele lenni a Meszlényi-együttesnek, igaz addigra a lényegi dolgok már eldőltek. Újhelyi Gábor, a szekszárdiak mestere reméli, hogy csapata idei utolsó tétmérkőzésén még egyszer összeszedi magát. Rájátszás a 3. helyért, 2. mérkőzés. Soproni Postás-Atomerőmű-KSC Szekszárd: szombat, 18 óra. Újhelyi Gábor: - Mintha fejben nem is a pályán lett volna egyik-másik játékosom, ezért akadhattak az átlagnál gyengébb teljesítmények. Sajnos, éppen meghatározó játékosaink betliztek, így biztosan nyert a Postás. Bízom benne, hogy az új szerződésekkel kapcsolatos tárgyalások lezárultával most már a kosárlabdára tudnak koncentrálni. Az első mécsesén előbb a palánk alatt voltunk lyukasak, aztán amikor zónavédekezéssel igyekeztük megerősíteni ezt a pozíciót, Csákány és Fodor távolról lőtt át bennünket. Erre a kettőségre mindenképpen nagyobb figyelmet kell fordítanunk a soproni visszavágón, hogy „partiban” legyünk a Ronchetti Kupa elődöntős hazaiakkal, s hogy méltóképpen zárhassuk ezt a remek idényt. ______________ ■ Az utolsó forduló következik Megyei rangadón búcsúzik az osztálytól a Szekszárd Az utolsó forduló mérkőzéseit játsszák vasárnap az NB-s bajnokságokban. A honi harmadik vonaltól két év után elköszönő Bonyhád Petőházára látogat, míg a nyolc év kényszerszünet után ősztől ismét az NB Il-ben szereplő Szekszárd megyei rangadón a Paksi SE együttesét látja vendégül. Labdarúgás NB II, Hummel-csoport Petőháza-Bonyhád Völgység LC: vasárnap, 17 óra. Incze Zoltán: Balatonfüreden hatvan percig megületődötten, sok hibával játszottunk. A cseréknek köszönhetően felpörgött a csapat, s a két rúgott gól mellett még számos gólszerzési lehetőségünk is adódott. Az utolsó forduló előtt mindenki hadra fogható, reménykedem benne, hogy ahogy tavasszal kezdtük, úgy fejezzük be a bajnokságot. (A bonyhádiak■ a tavaszi nyitányon 1-0-ra győztek a Veszprém ellen - A szerk.). Nem mi vagyunk az esélyesek, de szépen szeretnénk búcsúzni a nemzeti bajnokság harmadik vonalától. Ezúton szeretném megköszönni szurkolóinknak a támogatást, bízom benne, hogy az NB Ill- ban több örömet szerzünk majd nekik. A tervezett kezdőcsapat: Kovács- László, Köllő, Máté, Bi- liczki- Nagy Zs., Magócs, Weisz, Till- Gergely, Tálas. (Az őszi mérkőzésen: Bony- hád-Petőháza 1-2). NB III, Dráva-csoport Szekszárdi UFC-Hyundai-Paksi SE: vasárnap, 17 óra. Dienes Pál:- Változatos, gólokban gazdag mérkőzést játszottunk Harkányban. Nagy teljesítménynek tartom, hogy a csapat kétgólos hátrányból is talpra tudott állni, s akár a győzelmet is megszerezhettük volna. Utolsó mérkőzésünkön győzelemmel szeretnénk búcsúzni az osztálytól és közönségünktől. Szeretném megköszönni mindazok munkáját, támogatását, akik segítették a csapatot, hogy nyugodt körülmények között eredményesen szerepelhessünk. Külön gratulálok Kníesz Mátyásnak és csapatának, a veretlenül megszerzett ifjúsági bajnoki címhez. A tervezett kezdőcsapat: Szabó- Tóth, Fehér, Mosonyi, Gaál- Vesztergombi, Bozsér vagy Tolnai, Mészáros I., Torma- Tolnai vagy Galambos, Máté. (Az őszi mérkőzésen: Paks- Szekszárd 0-2). Element István: - Két óriási egyéni hiba, és a gólhelyzetek el- puskázása vezetett a Letenye elleni vereséghez. Szekszárdon szeretnénk olyan teljesítményt nyújtani, ami méltó az UFC éremosztó ünnepségéhez. Továbbra is sok a hiányzónk: Jenei külföldön van, Iván, Tóth és Abonyi eltiltását tölti, Osztermájer pedig sérülés miatt nem szerepelhet. Mivel most jó ideig nem lépünk pályára, megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem munkatársaimnak, a csapat szurkolóinak és támogatóinknak az egész éves segítségüket. A tervezett kezdőcsapat: Ve- sza- Wolf, Benedeczki, Prant- ner, Szabó- Hencz, Czapkó, Debreceni, Barkóczi- Szili, Lilinger. Decs-Keszthely: vasárnap, 17 óra. Kiss János: - Lenti ellen végig mi uraltuk a játékot, s ha helyzeteinket kihasználjuk, akár kiütéses győzelmet i^ arathattunk volna. Utolsó hazai mérkőzésünkön, a Keszthely ellen csak a győzelem ez elfogadható. A bajnokság előtti célkitűzést, az első nyolcba kerülést már teljesítettük, egy újabb győzelemmel, és a Dombóvár pontszerzésével akár ötödik helyen is zárhatjuk a szezont, s ez a klub legjobb NB-s szereplése lehetne. Jó játékkal igyekszünk meghálálni közönségünk és szponzoraink támogatását. A tervezett kezdőcsapat: Czi- ráki- Sztehló, Pilisi, Pozsár, Nagyfalusi- Hegedűs A., Hegedűs L., Boros, Berényi- Bíró, Kiss J. (Az őszi mérkőzésen: Keszt- hely-Decs 0-2). Barcs-Dombóvári FC-Rutin: vasárnap, 17 óra. Horváth Árpád: - A Bóly ellen jól kezdtünk, a baranyaiak mindkét góljukat védelmi hibák után szerezték. A vendégeknek nem sok lehetőségük adódott, három helyzetükből azonban kettőt értékesítettek. Szerencsére még az első félidőben sikerült szépítenünk, a cserék beállásával pedig egyértelműen jobb lett a játékunk, s helyzeteink alapján biztosan nyertünk. Bízom benne, hogy az utolsó fordulóra nem ereszt le a csapat. Bízom a pontszerzésben. A tervezett kezdőcsapat: Bontovics- Hopp, Horváth, Vin- cze- Nagy, Várai- Tóth, Steiger, Szabotin- Kása, Bán. (Az őszi mérkőzésen: Dombó- vár-Barcs 2-0). Tolnai mesterlövészek 17 gólos: Máté (Szekszárdi UFC). 12 gólos: Bíró N. (Decs 8, Szekszárd 4), Galambos (Szekszárd). 9 gólos: Hegedűs A. (Decs). 8 gólos: Kiss J. (Decs), Szili (Paksi SE). 6 gólos: Bozsér (Szekszárd), Bán (Dombóvár). 5 gólos: Mosonyi (Szekszárd), Boros (Decs). Sportműsor szombat Cselgáncs: Atom-kupa nemzetközi diákverseny Pakson az ESZI- csamokban, 10.30. Kézilabda: Női barátságos mérkőzés: Tamási KC-SV Winnenden (német) 15.30. Diákolimpia IV. korcsoport országos elődöntő (leány) Palánkon, 11. Kosárlabda: Női NB I, a harmadik helyért, 2. mérkőzés: Soproni Postás-Atomerőmű-KSC Szekszárd 18. Diákolimpia IV. korcsoport országos elődöntő (fiú) Dombóváron, 9. Labdarúgás: Megyei II. osztály: Pusztahencse-Madocsa ’ (Györkönyben) 17. Megyei 111. osztály, Kelet: Szálka-Németkér 17. Megyei serdülő bajnokság, elődöntők: Ozora-Dunaföldvár, Bonyhád- Tolna 10. Baranya megyei szenior bajnokság: Öregfiúk 73 FK Bonyhád-Beremend 17. Öregfiúk mérkőzés: Őcsény-Bo- gyiszló 17.30. Röplabda: Diákolimpia II. korcsoport országos döntője (fiú, leány) Pakson a Deák Ferenc iskolában, 9. VASÁRNAP Röplabda: Diákolimpia IV. korcsoport országos elődöntő Pakson a Deák Ferenc iskolában, 10- 16. LABDARÚGÁS NB II, Hummel-csoport: Petőháza-Bonyhád Völgység LC 17. NB III, Dráva-csoport: Szekszárdi UFC-Hyundai-Paksi SE, Decs-Keszthely, Barcs-Dombó- vári FC-Rutin 17. Jako Sport megyei I. osztály: Bölcske-Kajdacs, Dunaszent- györgy-Dunakömlőd, Nagydo- rog-Bátaszék, Nagymányok- Tamási, Tolna-Dunaföldvár, Tevel- Kéty, Kakasd-Őcsény 17. Szabadnapos: Simontomya. Megyei II. osztály: Bátaapá- ti-Majos, Magyarkeszi-Sióagárd, Tengelic-Hőgyész, Kisdorog- Mucsfa, Cikó-Bogyiszló, Apar- hant-Ozora, Gyönk-Váralja 17. Megyei III. osztály, Kelet: Pálfa-Mórágy, Fadd-Szedres, Ger- jen-Báta 17. Nyugat: Dalmand- Nak, Kölesd-Döbrököz 17. Szabadnapos: Csikóstőttős-Kapos- szekcső. ■ Bajnok az UFC Labdarúgás Véget ért az NB II-NB III-as utánpótlás (U15, U19) bajnokság. Utóbbiban nagyszerű szekszárdi siker született, az UFC ugyanis veretlenül - jobb egymás elleni mérlegének köszönhetően - az első helyen végzett az ugyancsak 48 pontos Baja és Kalocsa előtt. Az ifiknél a Bonyhád az 5., a Paks a 6., a Decs pedig a 10. helyen zárt. A serdülő bajnokságban (U15) a Paksi SE gárdája szerzett ezüstérmet, itt a völgy- ségiek a 4., a szekszárdiak a 6., decsiek pedig a 9. helyen végeztek. ■ Massive A MASSIVE HUNGÁRIA KFT. munkatársat keres GYÁRTÓESZKÖZ ÉS SZERSZÁMFELELŐS munkakörbe. A munkakör betöltéséhez angol nyelvtudás és szakmai tapasztalat szükséges. Jelentkezni írásban az alábbi címen lehet: MASSIVE HUNGÁRIA KFT. 7090 Tamási, Szabadság u. 107. Pf.: 80. Tel.: 06-74/571-000. 1. A beruházó Szálka Község Önkormányzata (7121 Szálka, Petőfi u. 44. Telefon/fax: 74/509-520) NYÍLT AJÁNLATKÉRÉST HIRDET a Szálka, Napfény utca útépítés I. ütem kivitelezési munkáira (szélesítés, burkolat megerősítés) 2. Főhh műszaki adatok: Az épülő út hossza: 1.148 fin a burkolat szélesítése: a 0+000-0+028 km szelv. között: 3,0 m-ről 5,0 m-re a 0+028-1+148 km szelv. között: 2,5 m-ről 3,0 m-re a burkolat megerősítése: a 0+000-0+028 km szelvény között: 5,0 m a 0+028-1+148 km szelvény között: 3,0 m burkolatszerkezet: a.) AB 12 jelű aszfalt burkolat 5 cm NZ 0/5 jelű zúzottkő kiegyenlítés 5 cm (átlag) Meglévő szórt útalap b.) AB 12 jelű aszfalt burkolat 5 cm K-20 jelű aszfalt kötőréteg 6 cm M 50 jelű zúzottkő alap 20 cm 3. Az ajánlatok kiváltásának időpontja, helve, feltétele: A részletes ajánlati kiírást és mellékleteit a megyei napilapokban történő megjelenést követő naptól számított 10 munkanapon belül 9-12 óra között lehet átvenni a szálkai Polgármesteri hivatalban (Szálka, Petőfi u. 44.) csekken vagy a helyszínen bruttó 40.000 Ft vissza nem térítendő összeg befizetésével. 4. Az ajánlatok beadásának helve és időpontja: Polgármesteri Hivatal Szálka, Petőfi u. 44. •56032* 2002. június 27. (csütörtök) 10 óra. Tutti ügy: a pénzre váltható idő Csak a kész szerződés aláírásakor kell bemenni a bankba Kit ne fogott volna el a reménytelenség érzése egy-egy pénzintézetben a kígyózó sorok láttán? Az ügyfél ilyenkor érzi örökkévalóságnak, míg hitel-tranzakciója elintézést nyer. Ám a Feil és Társa Biztosítási Alkusz Kft. biztosítási partnereként működő, szekszárdi TUTTI BT. - az OTP BANK hivatalos szerződött partnere - szolgáltatásának igénybe vételével a drága idő pazarlása a múlté. Ráadásul a bt. nemcsak a sorban állás, hanem az összes adminisztrációs tennivaló terhét le kívánja venni mindazok válláról, akik az államilag támogatott jelzálog-hitel - ezen belül a vásárlás-építés, a bővítés-korszerűsítés - valamint a szabad felhasználás miatt keresnék fel a bankokat. Egyelőre ezen a területen vállalja a gyors és hatékony ügyintézést, a már korábban is létező biztosítási tevékenység mellett. Az ingatlanra egyébként mindenképpen szükséges vagyonbiztosítást kötni, így a lényeget megfogalmazva a Tutti Bt.-nél minden egy helyen megoldható. Gscheidt János, a bt. ügyvezetője a részleteket sorolva elmondja: ha szükséges, a földhivatalban is eljárnak, az ügyvéddel is felveszik a kapcsolatot, egyeztetnek az értékbecslővel, a közjegyzővel, kitöltik a nyomtatványokat, igénylő lapokat, s természetesen tárgyalnak a bank illetékeseivel. Munkatársa, Bánsági László hozzáteszi: az ügyfélnek nincs más teendője, mint felvenni a kapcsolatot a Tutti Bt.-vel, s így máris kiváltja, megtakarítja drága idejének jelentős részét. Illetve, a pontosság kedvéért tegyük hozzá, hogy az ügyfélnek egy esetben mégiscsak időt kell szakítania a pénzintézet meglátogatására: a hitel kézhezvételekor. A Tutti Bt. Szekszárdon, az Arany J. u. 17-21. szám alatt, az I. emelet 33. számú irodájában, hétfő és csütörtök között 8-10 óráig, illetve 14-16 óráig, pénteken 8-10 óráig várja a leendő ügyfeleket. A munkatársak a 74/510-254-es, a 74/413-845-ös számon, avagy mo- bütelefonon - Gscheidt János: 06- 20/9142-068, Bánsági László: 06- 70/3149-456, Schneider Gábor: 06-70/3135-845 - is elérhetők. *55796* Lippai második Porecsben Tucatnyi bonyhádi érem a Matyó földről A 16 klub 350 versenyzőjét felvonultató viadalon a völgységiek nyolc úszója állt rajtkőre. A bonyhádiak több egyéni csúcsot felállítva egy tucatnyi éremmel tértek haza Matyóföldről, míg a csapatversenyben a 6. helyen zártak. Eredmények: 1986 kcs., 100 m hát: 3. Bányai János 1:16.29 (egyéni csúcs). 100 m mell: 3. Bányai 1:25.36 (e. cs.). 1987 kcs., lányok: 100 m gyore: 3. Popp Edina 1:03.74 (e. cs.). 100 m hát: 3. Popp 1:15.66 (e. cs.). 200 m pillangó: 5. Popp 3:36,22 (e. cs.). 100 m mell: 3. Popp E. 1:25.83. Fiúk, 100 m gyors: 3. Gébért Krisztián 1:04.25 (e. cs.). 100 m hát: 1. Gébért 1:13.88 (e. cs.). 1990 kcs., 100 m gyors: 2. Illés Attila 1:05.88 (e. cs.). 100 m hát: 1. Illés 1:16.50 (e. cs.). 100 m mell: 2. Ülés 1:30.55 (e. cs.). 100 m pillangó: 2. Illés 1:29.24 (e. cs.). 1992 kcs., 100 m pillangó: 1. Dobos Szilárd 1:31.91 (e. cs.). További pontszerzők: 200 m pillangó: 4. Daradics Vivien. 100 m hát: 5. Kovács Klára. 200 m pil- langó: 4. Ónodi Szilvia. ■