Tolnai Népújság, 2002. május (13. évfolyam, 101-125. szám)

2002-05-07 / 105. szám

6. OLDAL AJÁNLATOK GAZDÁKNAK 2002. Május 7., Kedd BW Agrárhírek Küldöttgyűlés a TESZÖV-nél A megyei mezőgazdasági terme­lők szövetségének elnöksége (TESZÖV) május 8-ára hívta össze a küldöttgyűlését. A napi­rend szerint, a küldöttek beszá­molót hallgatnak majd meg a tag­gazdaságok múlt évi gazdálkodá­sáról, a szövetség pénzügyi hely­zetéről, mérlegének alakulásáról és az idei évre szóló költségvetés­ről is döntenek majd. Gelencsér András, a TESZÖV megyei elnöke elmondta, várhatóan állást foglal­nak majd arról is, a megyei szö­vetség tagságát hogyan érintené az állami földek értékesítése. Aranyat ért a májusi eső Nagyon jókor jött a vasárnapi eső, állítják a mezőgazdaságban gazdálkodók. A megyei növény- és talajvédelmi szolgálat adatai alapján a megye területeit alapo­san átáztatta az eső. Volt ahol a lehullott csendes eső elérte a 38 millimétert is, de volt ahol (Szek- szárd határában) csak 16 milli- méternyi hullott. A kiskerteknek, a gyümölcsösöknek, a friss szán­tóföldi vetéseknek (kukorica, napraforgó) jókor jött az aranyat érő májusi eső. A meteorológiai előrejelzés szerint csütörtökig melegedésre, majd péntektől is­mét csapadékra lehet számítani. A cukor ára, termelőknek Az FVM Agrárrendtartási Hiva­talai - a Cukor Terméktanács ja­vaslatára - közzétette a cukor pi­aci árát, melynek alapján a ter­melőket fizetik majd ki a felvá­sárlás során. Ennek megfelelő­en, a 4/2002. (1.7) FVM rendelet alkalmazása céljából, a kristály- cukor piaci ára tonnánként 147050 forint. Vásárok ideje Szekszárdon Országos kirakódó és állatvásár legközelebb május 12-én, majd 26-án, vasárnap lesz Szekszárdon. Földakció: kétségek és bizakodás Az idő kevés lehet, ebben mindnyájan egyetértenek Nagy vitát, ugyanakkor - a magángazdák körében - nagy érdeklődést váltott ki az a hír, hogy a kormány az állami földek versenytár­gyalásos értékesítését terve­zi. Természetesen érdekei­nél fogva másként vélekedik erről a mezőgazdasági nagyüzemben, szövetkezet­ben dolgozó, és másként a családi gazdálkodó. Mind­két fél véleményére kíván­csiak voltunk. Megyei körkép Gelencsér András, a TESZÖV (megyei mezőgazdasági terme­lők szövetsége) megbízott titká­ra:- Hivatalosan még nem jelent meg erről a földakcióról semmi, sem a közlönyben, sem máshol, így csak annyit tudunk róla, ami a nyilatkozatok kapcsán a médi­án keresztül eljut hozzánk. A magánvéleményem az, hogy még a földtörvény módosításáról sem döntött az Alkotmánybíró­ság. Mint ismeretes, a múlt év de­cemberében jelent meg a módo­sított földtörvény, aminek voltak olyan részletei, amivel a szövet­kezetekben, nagyüzemekben dolgozók nem értettek egyet, pél­dául a vásárlás, értékesítés sor­rendje, emiatt ez év januárjában az Alkotmánybírósághoz fordul­tunk. Várhatóan május végére születik majd döntés. Konkrét példát is mondanék: a volt paksi állami gazdaságból alakult Milk- Men Kft., a megye egyik legna­gyobb tehenészete, vagy a pusz­tabéri kft., mely növénytermesz­téssel foglalkozik, ezeknek a gaz­daságoknak nincs biztosítva a jö­vőjük, noha nagyon sok ember­nek adnak munkát, ha a földak­ció valóban lebonyolódna. Hiába van ugyanis egy adott időszakra földbérleti joguk, sem fejleszte­ni, sem beruházni nem mernek az új helyzetben. Arról nem is beszélve, mi történik akkor, ha az Alkotmánybíróság elfogadja az általunk benyújtott módosítá­sokat és az értékesítési sorrendi­ségben változtatnak? Elhibázott- nak tartom a földakciót, és sze­rintem nem is megvalósítható, hiszen legalább egy hónap átfu­tási idő kellene ennek lebonyolí­tásához, nem beszélve a földhi­vatali átírásokról. Erős András, a felsőnánai mezőgazdasági szövetkezet el­nöke:- A mi településünkön nem na­gyon van olyan földterület, mely állami föld és értékesítésre kerül­hetne, de a közeli Juhépusztán, vagy Tamási környékén már több is van. Véleményem szerint na­gyon tudatos és gyors lépése volt ez a leköszönő kormánynak. Sze­rintem nem a családi gazdaságok megsegítése a cél, ezt bizonyítja a közelmúltban az is, hogy 12 álla­mi gazdaságot privatizáltak. Sze­rintem akik bérbe vették a volt ál­lami gazdaságok földterületeit, azok járnak majd jól, ha sikerül­ne végigvinni a földlicitálást, ők lesznek ugyanis előnyben. Nem a családi gazdálkodókért született ez a döntés, ez meggyőződésem, hiszen nekik erre nem is nagyon lenne fedezetük. Ha valóban őket akarnák támogatni, akkor a helyi önkormányzatoknak nem az kel­lene, hogy legyen a feladatuk, hogy kifüggesszék a licitre váró földeket, hanem az, hogy felmér­jék, kinek a tulajdona és ki gaz­dálkodik az adott földterületen. Azokat kell segíteni, akik a föld­ből élnek. Lantos Miklós, magángazdál­kodó, Iregszemcséről:- Szerintem a családi gazdál­kodók ezzel is­mét nagyon jó helyzetbe ke­rülhetnek, ha valóban sikerül a földértékesí­tést véghez vinni. Szerin­tem, több száz embert érint az országban. Ha lehetőségem lesz rá, feltétlenül vásárolok földet, mert ezt leg­alább akkora lehetőségnek tar­tom, mint a kárpótlást. Aki akkor kimaradt, végleg lemaradt, mert a földárak nagyon meglódultak fölfelé. Nekünk 400 hektáros sa­ját földterületünk van, és 298 hektáron családi gazdaságot ala­kítottunk. Jogosnak, törvényes­nek és nagy lehetőségnek tartom a versenytárgyalássai meghirde­tett földvásárlást, amit a kor­mány tervez. Mayer Orbán, magángazdál­kodó, Bátaszék:- Nagyon érdekelne a földvá­sárlás, de nagyon keveset tu­dunk róla. Kíváncsi lennék rá, hol vannak olyan földterületek amelyeket majd meg lehet vásá­rolni. Az önkormányzatnál még nincs kifüggesztve semmi, és nem is tudnak róla, hogy kinek és mit kellene kitenni. Nagy a várakozás a gazdatársaim kö­zött, de nem tudjuk pontosan mit jelent az, hogy versenytár­gyaláson lesz a föld értékesítve, nem tudjuk azt sem, egyből, készpénzzel kell-e fizetni, vagy állami támogatással, részletek­ben. Sok a nyitott kérdés, és csak reménykedhetünk, hogy mindenről időben értesülünk majd, mert az biztos, hogy na­gyon sok magángazda, családi gazdaság, őstermelő szeretne vásárolni földterületet. Attól fé­lek, kevés lesz erre az idő. Fólia alatt a dinnye Az idén nyereségesebb esztendőre számítanak Tolna megyében Pakson, Szedresen, Jánosmajor, Dunaföldvár határában ha­gyomány a dinnye termesz­tése. A termelők váltott föld­területen, de évről évre ha­sonló nagyságban vágnak neki a dinnye szezonnak. Szedres Jól indult a tavasz a dinnyések szempontjából. A fagyok múltával álltak neki a termelők a fóliázás elő­készítésének, majd két héttel ez­előtt az első palánták is a földbe ke­rültek. A szedresi Ádám család évek óta foglalkozik dinnyetermesztés­sel. Ádám Gyula kérdésünkre el­mondta, idén is 2 hektárt palántáz- tak be, van ahol már nem fólia alá, hanem egyből a szabadföldbe ke­rültek a növények. A hétvégi eső so­kat ért, megspórolták az öntözés költségeit. A palánták másik felét ők is fólia alá tették, a fóliát majd a fa­gyosszentek elmúltával, május vége felé szednek le a növényről. Az Ádám család, és a többi dinnyetermelő is abban bízik, hogy a múlt évinél eredménye­sebb esztendőre számíthatnak, ebben pedig a legnagyobb szere­pet nem is vásárlók, hanem az időjárás játssza majd. MAUTHNER Jánosmajor határában, a dinnyeföldeken. FOTÓ: BAKÓ Szabályozott eredetvédelem Egerben sokkal szigorúbbak a szabályok Lapunkban már többször beszámoltunk róla, hogy Szekszárdon hogyan akarja a hegyközség, valamint a bortermelők megvédeni boraik jó minőségét. Ez nem csak helyi sajátosság, hiszen az ország többi borvidékein is hasonló szabályozást fogadtak el a borászok. Az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa a közelmúltban Egerben elfo­gadta a Debrői Hárslevelű, az Egri Bikavér, az Egri Bikavér Superior, illetve az Egri Leányka borfajták új eredetvédelmi szabályzatát. Erre azért volt szükség, mert a világpiacon csak azt a bort fizetik meg, illetve annak a minőségét ismerik el, amely ren­delkezik államilag garantált ere­detvédelemmel, mondta Gál Lajos, a tanács elnöke. A most elfogadott szabályzat mind a négy borfajta esetében rendelkezik a ter­mőterületről, a hektáronkénti ter­mésátlagról, a borkészítés folya­matáról, a házasításhoz használható borfajtákról, ezek mértékéről, illetve arról, hogy a forgalomba hozatalhoz szükséges származási bizonyítványt a hegyközségi tanács borminősítő bizottsága adja ki. Az ültetvényeken hektáronként legkevesebb 3300 tőkének kell lennie, a tőtávolság vis­zont 0,8 méternél nem lehet kisebb és a hektáronként termésátlag nem hal­adhatja meg a 13,6 tonnát. A borkészítés csak az egri pince­kataszterben bejegyzett pincékben történhet. A fentiek ismeretében úgy tűnik, az egriek sokkal szigorúbb szabályozást fogadtak el, mint a szek­szárdi termelők. széles hétfőtől szc M 32 választéka »mbatig, 8-12-ij ÉSí i­Bogyiszlói u. 8/a. 1 Készséges kiszolgálás és szaktanácsadás! Gumiköpeny-garnitúrák p MTZ-hez r pL 11,2x20 15.000 + áfa 13,6x20 25.000 + áfa 13,6R38 32.000 + áfa 15,5x38 39.400 + áfa Contstar Hungary Kft. 7020 Dunaföldvár, Paksi út 81. Tel.: 75/54 T-276, 75/541-275 30/400-1414 Növényvédelmi előrejelzés A májusi cserebogár erős rajzását tapasztalhatjuk az idén - tájékoz­tatta lapunkat GABI GÉZA a Me­gyei Növény- és Talajvédelmi Szol­gálat munkatársa. Az elmúlt na­pokban az áprilisi- és a zöld csere­bogár is megjelent. A három faj most már együttesen tesz kárt a nö­vényeinken. A gyümölcsfélék és a szőlő leveleit károsító bogarak el­len - mivel a kártevők igen érzéke­nyek - bármilyen rovarölőszerrel eredményesen védekezhetünk. A cserebogarak elleni védekezés mindenképpen javasolt, a tojásra­kás megakadályozása és az ebből származó pajorkártétel csökkenté­se miatt. Gyümölcsfáinkon a levél- tetvek, a pajzstetvek, az eszelények és a hajtáshervasztó darázs (utóbbi kártétele hasonlatos a tűzelhalásé- hoz) okozhatnak károkat az elkö­vetkezendő napokban. Károsítá­suknak mielőbb vegyük elejét (Aztec*, Ultracid*, Fyfanon*, Bi 58*, Danadim*, Rogor*, Sinoratox*, Zolone, Unifosz*, Basudin 600 EW). Körtében a körtelevélbolha ellen használjunk kombinációkat: a kitinszintézis- gátlókhoz (Nomolt, Dimilin, Cascade*) keverjünk más típusú szereket (Zolone, Vertimec*). Az utóbbi hetek időjárása a gom­babetegségek számára nagyon kedve­zően alakult. Az április végi meleg és csepergős időben az alma- és körtefá­inkon a varasodás már komoly fertő­zést okozott. A tünetek - figyelembe véve a betegség kb. két hetes lappan- gási idejét - majd csak május első felé­ben válnak szabad szemmel is jól lát­hatóvá (kerek, néha egyhén hólyago­sodó barnás foltok a leveleken). Rend­szeresen, kb. 10 naponként kezeljük a fákat (Discus*, Zato*, Chorus, Clarinet*, Atemi C, Folicur*, Score, Míthos*, Delan, Bravo*, Captan, Merpan, Polyram). A számítógépes előrejelző programok szerint az idén a szőlőben lisztharmatos év várható. Előreláthatólag a kórokozó felszapo­rodása korán megy majd végbe. Ezt várható tendenciát a gyakorlati nö­vényvédelemben is érdemes figye­lembe venni. A kórokozó elleni véde­kezéseket május közepén (15-e körül) érdemes már elindítani. A'legelső vé­dekezésnél kontakt készítményekkel (kén) permetezzünk, majd május vé­gétől használjunk kombinációkat: kén vagy Karathane + felszívódó szerek (Discus*, Quadris*, Folicur*, Topas, Bayleton, Falcon*, Vectra*, Systhane, Tiifmine, Rubigan). Az idei kemény tél nem viselte meg az atkákat, azok zavartalanul átteleltek a rügyek belsejében. Bor­vidékünkön az idei évben a gu- bacsatkák kártétele tűnik erősebb­nek. Ennél a kártevőnél csak a fa- kadás utáni, kisleveles állapotban végzett kezelések (Neoron, Cascade*, Sanmite, Flumite, Danitól*, Talstar) adnak jó ered­ményt. A későbbiekben (május kö­zepe) bezárni, a gubacs és az atkák ennek belsejében károsítanak. A védekezés ilyenkor már eredmény­telen ellenük. A cserebogarak fő kártételi időszaka is május első fe­lére esik, így érdemes a két kárte­vőt egy menetben “letudni”. Ehhez olyan szert válasszunk, amely az atkák és a cserebogarak ellen is tö­kéletes védelmet ad (Cascade*, Danitól*). A szőlőmolyok hernyói május közepétől tömegesen kelnek. Azok­ban a szőlőkben, ahol valamilyen mértékű fagykár volt (pl. Sióagárd környéke) fokozottan figyelemmel kell lenni a molyokra. A napok múl­va kelő lárvák a fagy miatt lecsök­kent számú fürtkezdeményekkel táplálkoznak. A nagy számú moly­lárva jelentős termésveszteséget okozhat a fagy után megmaradt kis számú fürtön. A fürtkárok megelő­zése érdekében az idei évben a vegyszeres védekezés indokolt. A kezelést lehetőleg környezetkímélő készítménnyel (Match, Steward*, Nomolt, Cascade*, Zolone, Bancol, Dipel, Bactucid) végezzük. (A *-gal jelölt készítmények II. kategóriájúak, vásárlásukhoz „zöldkönyv” szükséges.) w A molyok ellen almában és szőlőben ! A Runner egy új típusú rovarölő szer, mely használható almában és szőlőben a molykártevők ellen. A molyok vedlését gyorsítja fel és így okozza a pusztulásukat. Tojásölő hatású és minden fejlettségű hernyót elpusztít. A növény felületén tapad meg és a kártevők a bőrön át és táplálkozás útján veszik fel a hatóanyagot. Hatástartama 2-3 hét. Almában az aknázó molyok és almamoly ellen a sziromhullás után, szőlőben a szőlőmolyok rajzása után kell megkezdeni a védekezéseket. .54365. A szőlő permetezések kezdetén A hétvégén lehullott csapadék után megkezdődnek a növényvédelmi munkálatok a szőlőben. A tavalyi év erős lisztharmat fertőzése alap­ján idén is erősebb fertőzésre szá­míthatunk. A korai fertőzések meg­akadályozására a Karathane® LC 0,6 1/ha-os dózisával védekezhe­tünk. A Karathane FN (por alakú) dózisa minimum 0,1 %, ami egy 20 literes permetezőbe minimum 20 g szer adagolását jelenti. A tavalyi ta­pasztalatok alapján érdemes a lisztharmat ellen már a fürtmeg­nyúlás időszakában felszívódó szerrel védekezni, ezért már a má­sodik permetezésbe, megelőzés jelleggel bele kell tenni a Systhane 12 E felszívódó készítmény 0,2 1/ha-os dózisát (0,02 %). Peronosz- póra ellen elegendő mindkét alka­lommal a Dithane használata és csak a virágzás környékén kell fel­szívódó szert alkalmazni. A Dithane DG dózisa 2 kg/ha (0,2 %). A Crystal® lisztharmat elleni készítmény a tavalyi évben igen jól vizsgázott. A hatóanyaga a liszthar­mat fertőzés létrejöttét akadályoz­za meg. A Systhane-os permetezés után, a virágzás elején kezdjük el a Crystal kezelést, a dózis: 0,2 1/ha. Nagyon fontos, hogy a készítmény csak megelőző jelleggel használha­tó, a lisztharmat tüneteinek megje­lenése előtt. Már most megkezdődött a sző­lőmolyok rajzása. Ferómon csap­dák használatával a rajzás köny- nyen nyomon követhető. Ha a sző­lőmolyok első nemzedéke ellen si­keresen védekezünk, a második nemzedék károkozása is mérsékel­tebb lesz. Az első nemzedék kis hernyói a virágzatban rágnak és a károsított fürtök hiányosak lesz­nek, a termés csökken. A szőlő­moly károsítások ellen egy új ké­szítmény került forgalomba, mely­nek a neve Runner®. A Runner® egy teljesen környezetbarát rovar­ölő szer, csak a lepkefélék hernyóit pusztítja el, a többi hasznos rovar­ra nem veszélyes. Szőlőben a sző­lőmolyok és a szőlőlonca ellen ki­válóan alkalmazható.Ha a Runner- t kipermetezzük a szőlőre, a her­nyók bőrön át és táplálkozással fel­veszik a szert, két nap alatt elpusz­tulnak, a környezet nem károso­dik. A Runner® alkalmazásakor a kijuttatás ideje fontos. A hernyók rajzáscsúcsa után 7-10 nappal ki­permetezve érjük el a legjobb haté­konyságot. A készítmény hatástar­tama 2-3 hét. A Runner® nem szí­vódik be a növényekbe, ezért a le­velek felületén a minél jobb per­medé borítottságra kell törekedni. Dózisa szőlőben 0,3 1/ha. A Runner 1 literes kiszerelésben kap­ható. Forgalmazási kategória: II. <

Next

/
Oldalképek
Tartalom