Tolnai Népújság, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-30 / 100. szám

10. OLDAL AJÁNLATOK GAZDÁKNAK 2002. Április 30., Kedd Agrárhírek Pályázati határidő Május elsején lejár az építési és ültetvénytelepítési beruházások határideje. A megyei földműve­lésügyi hivatal vezetője, Bea Jó­zsef kérdésünkre elmondta, nagy volt az érdeklődés a pályá­zati lehetőségek iránt. Közel két­százan adták be pályázatukat a hivatalhoz, ebből 73 családi gaz­daság. Hogy ebből hányán lesz­nek nyertes pályázók, az majd a közeljövőben dől el. Az agrárfej­lesztési bizottság a következő sorrendiséget állapította meg: el­ső helyen azok állnak, akik a ta­valyi évben sikeresen pályáztak, de forráshiány miatt nem juthat­tak a pénzükhöz. Második he­lyen a családi gazdaságok állnak. Az ültetvénytelepítésben a szőlő elsőbbséget élvez más kultúrával szemben, a beruházásoknál pe­dig a kertészeti tevékenységhez kapcsolódó fejlesztések, feldol­gozók állnak az első helyen. Bizottsági tagok A garantált minőségű szekszárdi bor bizottság hét tagja: Gál József (a Liszt Pincészet főborásza), Fe­renc Vilmos (a kertbarát kör elnö­ke), Vesztergombi Ferenc (bo­rász), Takács István (a szekszárdi önkormányzat munkatársa), Mó­dos Ernő (borász), Mészáros Pál (a hegyközség elnöke), Rizsányi Csaba (felvásárló). Borvidéki borverseny A Tolnai Borvidék borversenye május 8-án, szerdán lesz Kölesden, a Borok Házában. A bormintákat május 6-án, reggel 8 és este 6 óra között lehet lead­ni ugyanitt. Az idén is, akárcsak a múlt évben közel kétszáz min­tára számítanak a szervezők. Vásárok helye, ideje Szekszárdon legközelebb május 12-én, vasárnap lesz kirakodó vá­sár, valamint állatvásár, majd azt követően május 26-án. Kevés föld marad parlagon A sok csapadék miatt késésben vannak a termelők A legtöbb településen már a múlt héten meg­kezdték a kukorica vetését. A munkát nehezí­tette a sok csapadék. A vetés befejezése után derül ki, mennyi földterület maradt parlagon. Megyei körkép Bonyhádon, a Pannónia Mezőgazdasági Rt-nél a múlt héten befejezték a napraforgó vetését (250 hek­táron saját részre, ugyanekkora területen szolgálta­tásban), és megkezdték a kukoricáét is, tájékoztatta lapunkat Háhner Ferenc, a részvénytársaság cégve­zető igazgatója. Terveik szerint napi 100-120 hektá­ron végeznék a kukorica vetését összesen ezer hek­táron, és szintén ezer hektáron szolgáltatásként. Háhner Ferenc úgy véli, az idén a szokásosnál is töb­ben vetettek napraforgót, bíznak a termelők abban, hogy jó ára lesz a terménynek, a betakarítást követő­en. A kukorica esetében most a 2001-es garantált árat ígérik, így aki ősszel nem vetette el a földjét bú­zával, árpával, az most a kukoricában vagy a napra­forgóban bízhat, A napraforgónál érdemes azt is szá­mításba venni, hogy érzékenyebben reagál a nyári csapadékra, ilyenkor a gombás betegségekre jobban oda kell figyelni. Az biztos, mondta Háhner Ferenc, TAVASZI VETESU NÖVÉNYEK (MEGYEI KSH-ADATOK): 1996 1998 2001 Kukorica 85.252 ha 91.938 ha 103.600 ha Cukorrépa 5.438 ha 2969'ha 2342 ha Napraforgó 16.782 ha 18.517 ha 9318 ha Burgonya 979 ha 885 ha 733 ha hogy Bonyhád, Tevel, Aparhant, Zomba környékén, ahol az átlagos aranykorona érték 26 és 28 körül van, nem lesz parlagon hagyott terület. Számításaik sze­rint május tizedikéig befejezik.a tavaszi vetést. Kocsolán a múlt héten, szerdán kezdték volna el a kukorica vetését, de az eleredő eső ezt megakadá­lyozta. Schmidt József, a helyi mezőgazdasági szö­vetkezet elnöke elmondta, nagyon várták a csapadé­kot márciusban, de az elmúlt pár héten annyit kap­tak belőle (110 milliméter esett két hét alatt), hogy a földek beáztak és napokat kell várni mire gépekkel ismét rá tudnak menni. A múlt héten a napraforgót ugyan elvetették, de olyan nagy vihart, szakadó esőt kaptak ezt követően, hogy a terület egy részét újból vethetik majd. Kocsolán, a bérmunkákkal együtt, ezer hektáron terveznek az idén kukoricát. Kalácska Péter, a megyei földművelésügyi hivatal tanácsosa arról tájékoztatta lapunkat, hogy me­gyénkre nem jellemző az ugaron hagyott terület, ki­véve kisebb földdarabokat, melyek egy-egy magán- termelőé. Ennek oka, hogy jó minőségű szántóföldek vannak megyénkben, végleges adatokról azonban majd csak a vetést követően tudnak beszámolni. A kora tavaszi munkák már befejeződtek, így elvetették a borsót, a cukorrépát, a napraforgónak a felét és a kukorica egyötödét. Az előzetes adatok alapján Tolna megyében a százezer hektárt is meghaladja majd a kukorica. Kalácska Péter azt is elmondta, ezekben a napokban, hetekben mérik fel a gyümölcsösökben, szőlőben okozott fagykárok mértékét. A falugazdá­szoknál lehet jelezni levélben, vagy személyesen, hogy hol és mekkora a fagykár. Várhatóan május ele­jére összegzik országosan, hogy mekkora kárt oko­zott az idei tavaszi fagy. Ezt követően jelenik majd meg az a rendelet, mely rendelkezik a gazdálkodók kártalanításának formájáról. MAUTHNER Időszerű növényvédelem A májusi cserebogár erős rajzása tapasztalható a me­gyénkben, tájékoztatta lapunkat a megyei növény­egészségügyi állomás munkatársa, Nemes Zoltán. Az idén a májusi cserebogár VI-os törzse rajzik, mely a megye minden területén előfordul. A kártevő bogarak a gyümölcsfák és a szőlő leveleit károsítják. A fiatal hajtások és virágkezdemények rágásával jelentős kárt okozhatnak a gazdáknak. A cserebogarak elpusztítá­sával csökkenthetjük a talajba lerakott tojások számát és a következő években jelentkező pajorkártételt. A másik időszerű feladat az almásokban adódik. A virágzás lezárult és ezzel elmúlt a tűzelhalás ve­szélye is, de a későn virágzó fajtáknál a melegigé­nyes baktériumnak kedvezhet a fertőzés. Ezért má­jus elején nem árt a tűzelhalás ellen engedélyezett készítményekkel (Kasum 2L, Alliette 80 WP) per­metezni a fákat. Az őszibarackosban tafrinafertőzés alakult ki, a betegség ellen védekezni kell, pl: Atemi C, Delan, Bravo, Score, Buvicid K, Captan, stb. Garantált borok Szekszárdról A Szent György napi borün­nepen, Szekszárdon adták át a garantált minőségű szekszárdi bor-bizottság tagjainak a megbízólevele­ket. Az ünnepségen egyéb­ként átadták á termelőknek a III. Szekszárdi Hegyközsé­gi Borverseny díjait is. A legtöbb érmet az Aranyfürt Mezőgazdasági Szövetkezet, míg a legnagyobb díjat (a csúcsbornak járó nagydíjat) Vida Péter borász nyerte el. Mészáros Pál, a hegyközség el­nöke a Szent György napi borün­nepen is elmondta, sok szőlő ke­rül ki a borvidékről, szüret ide­jén. Ezekből a borokból nem rit­ka, hogy az Alföldön és az or­szág más vidékein készítenek szekszárdi bort, gyakran lejárat­va a város nevéhez kapcsolódó minőséget. Ezért volt szükség egy szabályzat elkészítésére, melyben pontosan leírták a szak­emberek, milyen feltételeknek kell megfelelnie a bornak ahhoz, hogy a palackra ráírhassák a ter­melők: garantált minőségű szek­szárdi bor. Az ötletet a szekszár­di önkormányzat is támogatta, 500 ezer forintot biztosított a címkék megtervezéséhez, illetve elkészítéséhez. A garantált mi­nőség feliratot azok a termelők tehetik a boraikra, akiknek ezt engedélyezi az a hét tagú bizott­ság, mely erről dönt. Minden esetben tehát, aki ezt a pozitív megkülönböztetést igényli, an­nak a „garantált minőségű szek­szárdi bor bizottság”-hoz kell fordulnia, május elejétől, a szek­szárdi hegyközség épületében. MAUTHNER MGÉMEmT! ! ti CSALÁD gazdálkodók kombájnja NÉZZE MEG! A Tropazin Fultime kukorica gyomirtó szer, mely a magról kelő egy- és kétszikű gyomo­kat irtja. Talajon keresztüli tartamhatása mellett a kikelt kis gyomokat is leperzseli. Hasz­nálható vetés után, kelés előtt, vagy kelés után á kukorica 4 leveles koráig kipermetezve, 5 1/ha-os dózisban. A mezei acat fertőzése esetén 1 liter DMA-6 hozzáadása jelent meg­oldást, mely a már kikelt acatot írtja. II kategóriájú készítmény. Költségkímélő kukorica gyomirtás! ^ Felhasználás előtt mindig olvassa el a címkét! í^f Dow AgroSciences Megoldás a mezei acat fertőzés ellen Az utóbbi években a mezei acat (mácsonya, tüske) fertőzés rend­kívüli méreteket ölt a legféltet­tebb kultúráinkban, így a gaboná­ban, kukoricában, cukorrépában. Az acat azért veszélyes, mert a teljes növény 75 %-át kitevő gyö­kérzetének 2/3 része a 20 cm-es- nél mélyebb talajrétegben talál­ható, így a mechanikai védelem (kapálás), illetve a hagyományos gyomirtó szerek nem adnak vég­leges eredményt, sőt a következő szezonokban súlyosbodhat a helyzet. Olyan készítményre van szükség, mely végleges megol­dást ad a fertőzött táblákon, ilyen készítmény a Lontrel 300. A Lontrel hatóanyaga a levélen keresztül szívódik fel, és gyorsan mozog a gyomnövényen belül, eljut a gyom föld feletti részébe, majd lehatol a gyökérbe, és a rizómán található járulékos rü­gyeket is elpusztítja. A Lontrel hatóanyagának egy harmada 9 nap múltán már a gyökérben fejti ki hatását. Ennek köszönhető, hogy a Lontrellel kezelt területen abban az évben és a következő szezonban csak minimális mér­tékben jelentkezhet a mezei acat fertőzése. Nagyon fontos, hogy a permetezést követő egy-két hét­ben kultivátorozást, kapálást ne végezzünk, hogy így biztosítsuk a föld alatti gyökerekben történő tökéletes felszívódást. A kapálás­kor csak szétdaraboljuk az acat föld alatti részeit és minden gyö­kérdarab ezután külön kihajt. A Lontrel alkalmazását acat el­len kukoricában, gabonában és cukorrépában javasoljuk. A ku­koricát a Lontrel nem károsítja. Az erős acatfoltokat gazdaságo­sabb foltkezeléssel kiirtani és ek­kor nem kell a teljes területet le­permetezni. Dózisa 0,3-0,4 1/ha, foltkezeléskor egy 20 literes per­metezőbe 0,5 dl Lontrel adagol­ható. A kukoricában engedélye­zett egyszikű irtó szerekkel kom­binációban is felhasználható. A Lontrel különlegessége, hogy csemegekukoricában is alkal­mazható. A Lontrel 300 a mezei acat mellett kiváló hatékonyságú ebszikfű, parlagfű,, keserűfűfé- lék, pipitér, szerbtövis valamint napraforgó árvakelés.ellen. For­galmazási kategória: I. Kiszere­lés: 1 literes flakon. A Lontrel 300 úgy pusztítja el a mezei acatot, hogy a következő 2-3 évben a tö­meges nagy kiterjedésű acatfol- tokra a kezelt területen már nem kell számítani és a termesztett növényekre semmiféle káros ha­tása nincs. TAKÁCS ATTILA •53989* _____________________06/30-351-3363 '5 2807' Kedves Gábor és Imre! A válasz az Önök által felvetett problémára: Discus+Polyram Ez a kombináció ideális választás Önöknek és azoknak, akik biztonságos védekezést szeretnének a szőlőt veszélyeztető három legfonto­sabb betegség, a lisztharmat, a peronoszpóra és a szürkepenész ellen. Ha virágzástól kezdve a Discus DF+Polyram DF kombinációt egymás után háromszor alkalmazzák, akkor ez a technológia nem csak a gombák ellen véd, hanem emellett erőteljesen zöldíti a lombot, segíti a tápanyagok beépülését a fürtökbe. Javaslatunk nem csak biztonságos, egyszerűen al­kalmazható, hanem rendkívül gazdaságos is, melyről részletes információt kaphatnak az Önökhöz legköze­lebbi gazdaboltban vagy a körzetükben dolgozó növényvédelmi szakmérnöktől. Lsztelt BASF! ke'rde'sben. anáosot „eret»** Önökt5l Sp u^st, együtt Z vszüleinktSl megörököltünk bortermeléssel foglalkozunk Mialkozásba kezdtünk rajta par eve, lassaoskén sikerül eg^re cXv.1 «3P »-»f'C:•“***•-«“ — W.1.M1W “O”'1 tisztelettel: T. Gábor és Imre Sikeres gazdálkodást kíván Önöknek János bá’, a BASF növényvédelmi tanácsadója! t

Next

/
Oldalképek
Tartalom