Tolnai Népújság, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-29 / 99. szám
m 2002. Áprius 29., Hétfő MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét F. KOVÁTS ÉVA Szorongó gyerekek Nem tarthatnak az általános iskolák felvételit, legfeljebb elbeszélgethetnek az intézménybe jelentkező óvodásokkal, jelentette ki az illetékes tárca képviselője. Nem tudom, hogy ez a hír menynyiben nyugtatta meg azokat a szülőket, akik most íratják csemetéjüket első osztályba, mert a gyakorlati tapasztalat az, hogy minden nyilatkozattal ellentétben folyamatosan és egyre nő a teljesítménykényszer. Kis- és nagydiákok ébrednek hétköznapokon szorongva, rándul össze a gyomruk reggelente, hogy jaj, már megint iskolába kell menni, felelni, dolgozatot írni. Gyakorló pszichológusok mondják, statisztikák mutatják, hogy folyamatosan emelkedik a depressziós, pszichés zavarral küszködő gyerekek száma. A szakemberek szerint ennek alapvető oka a hazai iskolarendszerből, a teljesítménykényszerből ered. A gyerekek egy része hiába igyekszik megküzdeni a hatalmas tananyagmennyiséggel, megfelelni az elvárásoknak, nem sikerült nekik. Sikerélmény helyett folyamatos kudarcok érik őket, elvesztik az önbizalmukat és ha azt látják, hogy a szüleik is neheztelnek rájuk a rossz tanulmányi eredmények miatt, akkor könnyen depresszióssá válhatnak vagy agresszívak lesznek, sőt öngyilkossággal is megpróbálkozhatnak. Könnyű lenne mindezt a pedagógusok nyakába varrni, de a helyzet az, hogy ők is a tanmenet csapdájában vergődnek, kénytelenek feszített tempóban haladni és az órán nyújtott teljesítmény alapján érdemjegyeket adni. Nincs helye az érzelgősségnek, a gyerek személyiségét alkotó számtalan tényező közül ez esetben csak az elért tudás számít és semmi más. Pedig a fokozott elvárások, a maximalizmusra való törekvés nem csak a gyengébb, de még a kiváló képességű gyerekeket is szorongóvá teszi. Ez pedig nem jó, ez ellen minél előbb valamit tenni kellene. Megoldást az oktatás gyors reformja jelenthetne. Megkérdeztük olvasóinkat Hová készül nyáron? Még egy hónap és vége a tavasznak, ideje elkezdeni a szabadság tervezését. Hová készül nyáron? - kérdeztük olvasóinktól. Serbánné Gál Mária, Decs- Gunarasra szoktunk elmenni nyáron egy hétre fürdeni a családdal, úgy tűnik, ez idén is sikerül. A kempingben sátorozunk, nekünk erre futja. Három gyerekünk van, a fiam elsős Pécsett a főiskolán, a lányom a Kodály Gimnáziumban harmadikos, a legkisebbik ötödikes. Ignácz Imre, Szekszárd- A nyáron valószínűleg a Balatonon leszünk és ott is maradunk, mert el akarom adni a szekszárdi házunkat és Szárszó és Siófok között venni egy másikat. A gyerekeink elköltöztek Pécsre, nem megyünk utánuk, mert nem biztos még, hogy ott maradnak, a Balatonra pedig szívesen jönnek majd nyaraim és hozzák az unokákat is. Gazdag Erika, Szekszárd- Olaszországba, Bibionéba szeretnék menni szeptemberben. Azért akkor, mert utószezonban olcsóbb az apartman. Tavaly már ott nyaraltunk, nagyon jól éreztük magunkat, ezért idén is oda készülünk a barátokkal. Pukli László, Szekszárd- Itthon nyaralunk, nem megyünk sehová. Régebben mindig elutaztunk valahová nyáron, de hosszú évek óta nincs rá pénzünk, egy négy tagú család százezer forint alatt nem tud elmenni sehová. A fiam tanul, felsőfokú iskolába jár, a taníttatására kell a pénz. (A témával kapcsolatban olvasóink SMS-en is elmondhatják vélemé- nyüket a 20/454-36-64 -es számon.) _______________________■ Tö bb mint félezren gyalogoltak Kovács Bélám emlékeztek a túrázók Ötszázhuszonöten vágtak neki szombat reggel nyolc órakor a pécsi tévétoronytól Dombóvárig tartó 44 kilométeres gyalogtúrának, melyet a Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Általános Iskola fiatalon elhunyt testnevelő tanárának, Kovács Bélának a tiszteletére nyolcadik alkalommal rendezett az egyházi fenntartású oktatási intézmény tantestülete. Dombóvár Az ország minden részéből érkeztek gyerekek, fiatalok és felnőttek, hogy az egész nap szemerkélő eső miatt csúszóssá vált földutakon teljesítsék a maratoninál is hosszabb távot. Kétszázhuszonnégyen 15 kilométer után, Sikondánál „szálltak ki”, hatvanhatan a rajttól 21 kilométerre lévő Mecsekpölöskéig túráztak, kilencvenhárman a céltól 11 kilométerre található Vásárosdombón döntöttek úgy, hogy onnan már busszal mennek tovább, a népes mezőny száznegyvenkét legkitartóbb résztvevője viszont a dombóvári Szent Orsolya Rendi Gárdonyi Géza Általános Iskola épületéig gyalogolt. Közülük elsőként a Baranya megyei Vásárosdombón lakó Sándor Tibor jött meg 13 óra 38 perckor, a Kovács BéA Misina-tetői sípályán többszázan vágtak neki a túrának la-emléktúrák szervezésében évek óta kiemelkedő szerepet vállaló Ács Imre pedig 22 óra 7 perckor kísérte be az utolsóként érkezőket. A város önkormányzata, valamint rengeteg helyi vállalkozó által támogatott rendezvényen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az ellenőrző állomásokon szolgálatot teljesítő pedagógusok és szülők is, akik a zuhogó eső ellenére reggeltől estig segítették a több mint félezer túrázót. -grSzőnek, főznek, kertészkednek Rehabilitációs program az alsótengelici szociális otthonban Nyitnikék címmel rendezett egész napos kulturális programot az alsótengelici szociális otthon, a Tolna Megyei Önkormányzat Szakosított Intézménye és az Alsótengelici Alapítvány szombaton, a tengelici sportcsarnokban és környékén. Tengelic A programot azzal a szándékkal rendezték, hogy a környék lakói megismerkedjenek az intézmény lakóival. Mint dr. Sudár Gézáné igazgató elmondta, az 53. éve működő szociális otthont - ahol elsősorban idős embereket ápoltak -, tavaly év júniusában az önkormányzat átminősítette szenvedély- betegeket ellátó rehabilitációs intézménnyé. A profilváltás nagy szemléletváltozást igényelt az otthon valamennyi dolgozójától. A 100 főt befogadó intézményben a legfőbb cél a komplex rehabilitáció. Ennek szellemében szocio- és munkaterápiát folytatnak, megpróbálnak modell értéket adni a többnyire alkohol, illetve gyógyszerfüggőségben szenvedő betegeknek, szakmát adni a kezükbe, majd állást szerezni a számukra. Az otthon átminősítése óta alapítvány hoztak létre, szociális foglalkoztatót építettek, ahol jelenleg szövöde működik, de a tervek között szerepel szárazvirág-kötészet és kerámia műhely kialakítása. A szenvedélybetegeket bevonva 2,5 hektáron gazdálkodnak, állatokat tenyésztenek, idén először primőröket is. Az intézménynek nagyon jó a kapcsolata a település önkormányzatával, A bonyhádi vendégek főznek elképzelésiek megvalósításban sok segítséget kaptak Nagy Ferencné polgármestertől és a képviselőtestülettől. A szombati Nyitnikék program délelőtt az otthon lakóinak és a tengelici gyerekeknek a műveiből készült kiállítás megnyitásával kezdődött, amit főzőverseny, kirakodóvásár, termékbemutató és kispályás foci követett. A délutáni műsorban fellépett a tengelici Bárdos Lajos Vegyes Kórus, az Ifjú Szív Tánc- együttes, a Tücsök Klub, valamint az alsótengelici otthon lakói. A bemutatót kívánságműsor, táncverseny és Máté Péter emlékműsor követte. A napot a G.H.B együttes bálja zárta, f. kováts éva A borút és a turizmus Nyílt napot tartott a Szekszárdi Borvidék Borút Egyesület Komplex szolgáltatással szeretné várni a turistákat a Szekszárdi Borvidék Borút Egyesület. Szekszárd Nyílt napot tartott szombaton a Szekszárdi Borvidék Borút Egyesület. Érdeklődésünkre Fögleinné Angler Kinga elmondta, hogy a program első felében minősítették a borút állomásait és az egyesületi tagok számára szakmai konzultációt tartottak, ahol a szekszárdi borról, a borturizmus helyzetéről, pályázati lehetőségekről volt szó, valamint arról, hogy miként lehetne még jobban megismertetni a szekszárdi borvidéket a turistákkal. A program második felére meghívást kaptak a borvidék ön- kormányzatai, gazdasági és civil szervezetei, utazási irodák, egyesületek, hogy bepillantást nyerjenek az egyesület életébe, kapcsolatokat építsenek ki a borúti szolgáltatókkal, illetve javaslataikkal, helyi ismereteikkel támogassák az egyesület munkáját. A cél közös marketingpolitika kialakítása, olyan továbblépési lehetőségek kidolgozása, amely a borútra építve, kulturális csoportok, kézművesek, vendéglátóhelyek bevonásával komplex szolgáltatást tud nyújtani az ide látogató turistáknak, borkedvelőknek. A konzultációt követően a Szekszárdi Borvidék Egyesület tagjai és a meghívott vendégek meglátogattak néhány minősített borút állomást. f. kováts éva HÍREK CSIKÓSTŐTTŐS. A megye széli falut vezető testület kedd este hat órától ülést tart a községháza dísztermében, ahol az önkormányzat tavalyi gazdálkodásáról, a település közvilágításának korszerűsítéséről és szociális ügyekről tárgyalnak Pintér Szilárd polgármester vezetésével a képviselők. DOMBÓVÁR. A József Attila Általános Iskola nevelőtestülete és diáktanácsa az oktatási intézmény névadójára hétfőn és kedden gazdag program-sorozattal emlékezik. A körzeti matematikaverseny mellett, kiállítás nyílik Szili Márta és Szalay Ágnes festményeiből, lesz ásványbörze, má- jusfaállítás, játékos vetélkedő, labdarúgó- és kézilabda mérkőzés, irodalmi műsor, kézműves foglalkozás és kaposvári színházlátogatás is. DALMAND. A képviselő- testület szerda reggel nyolc órától majálist rendez a sporttelepen, ahol a felnőttek és a diákok focizhatnak, vagy kézilabdázhatnak, a hölgyek sod- rófa-hajításban versenyezhetnek, a férfiak erejüket, gyorsaságukat és ügyességüket mérhetik össze, az óvodások pedig játékos vetélkedőn vehetnek részt. Este előbb tábortűz lesz, majd utcabál, ahol a zenét Velci szolgáltatja. PAKS. A művelődési központ Latinovits-bérletének záróelőadásán Alan Ayckbourn Mese habbal című vígjátéka kerül színre április 30-án, kedden 19 órai kezdettel. DOMBÓVÁR. A művelődési otthonban szerda este hat órakor kínai est kezdődik, ahol előbb harcművészeti bemutató lesz, majd Beretvás Nagy András festőművész irányításával díszes lampionokat készíthetnek az érdeldődők, Pálmai Ágnes asztrológus előadását követően teaházzal zárul a program. PÉCS. A Pécsi Tudomány- egyetem Művészeti Kar Vizuális Művészeti Intézetének kiállítása nyílt meg a Pécsi Kisgalériában. A kiállítás rendhagyó, egyedülálló a hazai tárlatok sorában, hiszen célja a mára klasszikussá vált „eseményművészeti” megnyilvánulások bemutatása és újjáélesztése, amelyek a 60-as évek végének, 70-es évek elejének művészeti formációi voltak. PAKS. Pakson rendezik meg az első magyar twirling botforgató bajnokságot május közepén. A Magyarországon még szinte ismeretlen sportot az atomvárosban többtucatnyi- an űzik. Kit, Milyen Pártot Választottak Az Egyes Települések? 1. Számú Választókerület, Szekszárd És Térsége 1. forduló, pártlistákra adott szavazatok aránya {%] MSZP Munkáspárt FKGP SZDSZ MIÉP CentrumFidesz-MDF Báta 24,97 4,95 0,92 5,26 6,08 0,72 57,06 Bogyiszló 44,31 1,47 2,60 2,42 6,33 0,95 41,89 Decs 37,34 1,73 0,73 4,99 4,73 4,20 46,23 Fácánkert 40,48 1,87 1,34 6,70 0,80 1,07 47,72 Medina 36,90 2,05 0,91 3,18 5,69 1,36 49,88 Őcsény 43,60 2,75 0,99 4,90 4,59 2,60 40,53 Sárpilis 46,55 5,24 1,63 2,95 1,31 1,31 40,98 Sióagárd 29,90 1,47 0,85 2,94 2,45 3,68 58,59 Szedres 44,67 1,50 0,41 3,77 2,93 2,17 44,50 Tolna 47,91 1,12 0,49 7,13 2,96 2,49 37,86 Szekszárd 41,91 1,39 0,50 8,95 4,53 4,33 38,36 Térség: 42,74 1,80 0,82 5,51 3,80 2,44 42,92 Összesen: 42,26 1,56 0,64 7,51 4,19 3,54 40,28 ‘Térség = környező települések összesített eredménye Dombóvár nélkül; “Összes az egész választókerület 1. forduló, egyéni jelöltekre adott szavazatok aránya (%) Függetl. Függetl.Fidesz-MDFMunkásp. MSZP SZDSZ FKGP Centrum MIÉP Bognár Borbás dr. Braun Buda Halmai Kocsis Pálinkás Szőke dr. Tóth Cecil Tamás Márton Pétemé Gábomé Imre Antal István István Csaba Báta 0,10 0,20 53,57 5,21 23,92 6,64 1,53 0,40 8,38 Bogyiszló 2,09 0,59 44,41 1,39 33,33 5,38 3,59 0,99 8,18 Decs 16,08 0,73 36,06 1,10 28,49 7,93 0,99 2,99 5,57 Fácánkert 0,26 2,37 37,73 2,11 37,20 16,09 1,05 1,84 1,31 Harc 0,97 1,69 39,32 1,69 41,99 8,25 0,72 1,69 3,64 Medina 2,12 1,48 42,76 9,36 31,70 5,31 1,06 1,06 5,10 Őcsény 3,53 1,38 33,97 2,45 38,58 10,83 0,84 2,53 5,84 Sárpilis 2,2934,09 4,59 45,57 5,57 1,96 3,27 2,62 Sióagárd 0,97 3,29 53,41 1,70 26,46 7,56 0,73 2,68 3,17 Szedres 0,25 0,75 41,05 1,33 43,56 7,77 0,91 1,67 1,67 Tolna 0,55 0,62 35,76 1,01 44,83 11,70 0,46 1,81 3,22 Szekszárd 0,73 2,70 32,71 1,15 33,64 20,29 0,65 2,69 5,05 Térség 2,87 0,91 39,00 1,87 38,50 9,61 0,95 0,95 4,34 Összesen 1,83 1,95 35,34 1,45 35,67 15,82 0,77 2,37 4,76 2. forduló, egyéni jelöltekre adott szavazatok aránya (%) Fidesz-MDF MSZP Kocsis dr. Braun Márton Imre Antal Báta 70,96 29,04 Bogyiszló 67,17 32,83 Decs 61,68 38,32 Fácánkert 56,02 43,98 Harc 57,93 42,07 Medina 61,80 38,20 Őcsény 53,35 46,65 Sárpilis 57,35 42,65 Sióagárd 69,76 30,24 Szedres 57,96 42,04 Tolna 46,80 53,20 Szekszárd 47,21 52,79 Térség: 58,51 41,49 Összesen: 50,80 49,20 V A T