Tolnai Népújság, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-20 / 92. szám
megjelent! keresse az újságárusoknál! ha apró, akkor tempó temilo csak 125 Ft! ingyenes apróhirdetések A-tól Z-ig Táskák Tetra Pakból A Tetra Pak cég italos dobozaiból készít formás és nagyon vidám női táskákat egy ifjú német iparművész, akinek alkotásait a napokban mutatták be Bécsben. Michael Wuerges 2000 végén készítette el az első ilyen táskát, s akkor még a maga fogyasztotta italok dobozait saját kezűleg mosta ki az újbóli feldolgozáshoz. Ma már egyenesen a gyártól kapja a nyomdahibás dobozokat, s ezekből már több mint 1000 táskát készített, illetve gyártatott. Az előállítás ugyanis mostanra egy németországi szociális projekt keretében zajlik. Ezt a Kezdeményezés a Környezetorientált Szociális Munkáért elnevezésű szervezet vállalta, amelynek egyik célja az, hogy munka- nélkülieket foglalkoztasson. A táskák Bécsben az Iparművészeti Múzeumban kaphatók, vagy az interneten rendelhetők meg. A világhálón meg is szem- lélhetők a modellek a http://www.tetra-bag.de// címen: vidámak, színesek és néhány szegecset látni rajtuk, de valójában a képekből nem derül ki, mi tartja össze a széthajtogatott dobozokat. Az iparművészeti alkotások ára nem csekély: 30-60 euró között mozog. Műtárggyá azonban Wuerges igyekezete ellenére is csak kevés doboz alakul át A különböző anyagokból álló, réteges szerkezetű, s ezért újra igen nehezen hasznosítható dobozoknak jelenleg mintegy 30 százalékát tudják újra feldolgozni, vagyis Ausztriában tavaly mintegy 6.600 tonnát. A svéd Tetra Pak cég egyébként a világ 165 országában forgalmazza dobozait - ezeket 19 ezer alkalmazott állítja elő évenként 51 milliárd liter ital csomagolására elegendő mennyiségben. ■ (Eső)Erdő mellett nem jó lakni? Koncert az esőerdőkért Sztárparádés koncertet tartottak az esőerdőkért a New York-i Carnegie Hallban. Az ügy mellett a nyolcvanas évek vége óta lobbizó és élharcos Stingen kívül Elton John, Patti Labelle, James Taylor, Jeff Beck, Smokey Robinson, Wynnona Judd, Ravi Shankar szólt dalban esőistenhez erdeinek megmentéséért. Sting 1990-ben alapította meg az Esőerdő Alapítványt (Rainforest Foundation), amely az Amazo- nas-menti esőerdők megmentéséért indult harcba. Az Alapítvány sorrendben tizenegyedik koncertjének több szomorú aktualitása volt. Fellépői ezúttal emlékeztek meg a Herman Sandlerre, aki tavaly szeptember 11-én a Word Trade Centerben vesztette életét és aki az esőerdő-mozgalom egyik alapítója volt. Ugyancsak megemlékeztek a rákban elhunyt George Harri- sonról. A koncerten elhangzott az egykori Beatles-gitáros Give Me Love, Give Me a Peace On The Earth című dala, Sting remek szólójával. Utóbbi Jeff Beckkel duóba tömörülve is igazi csemegével szolgált egyebek közt Harrison While My Guitar Gently Weeps című dalával. Ravi Shankar szitárművész meleg szavakkal idézte fel Harrison emlékét és egyik legszebb dalával, a Somethinggel tisztelgett előtte. A Here Comes The Sunt, Nina Simone, az If I Needed Someone- t pedig James Taylor játszottaénekelte. Felhangzott a My Sweet Lord is, mégpedig a megjelent zenészek teljes csapatának tolmácsolásában: Nemcsak Harrison volt azonban a zenei terítéken, elhangzott több más, ugyancsak slágermúzeumba illő dal, például Roy Orbison Crying című száma - a változatosság kedvéért spanyolul - Rebekah Del Rio előadásában. Smokey Robinson veterán soulzenész hajdani sikereit adta elő, köztük a My Girlt és az Ooo Baby, Baby című dalokat. A tudósítások szerint Sting elemében volt, ami persze nem szokatlan tőle. Egymástól meglehetősen távol álló zenei világokban kalandozott: Wynnona Juddal a You,ve Lost That Lovin Feeling című örökzöld mellett játszotta Jimi Hendrix Purple című pszichedelikus őrületét. Az egész este méltó lezárása volt az Oh, Happy Day Nina Simone és Patti Labelle előadásában. Óvodások rajzkiállítása Bátaszéken A legtöbb látogatót eddig az a kiállítás vonzotta, melyen három óvoda legjobbnak ítélt alkotásait mutatták be Bátaszéken, a művelődési házban. Három évvel ezelőtt született az az ötlet az óvó nénik fejében, hogy egy kiállítás keretében gyűjtsék össze és állítsák ki azokat a rajzokat, melyeket a kicsik készítettek. Az ötletből tett lett, és azóta minden évben meg is rendezik a már említett kiállítást. Évről-évre már a megnyitóra is annyian jönnek össze, hogy betöltik a termet, így volt ez az idei megnyitón is, melyre a napokban került sor. A családtagokon kívül a település apraja, nagyja, az ön- kormányzati testület tagjai mind ott voltak. Kiss István Lászlóné, a Kossuth utcai óvoda vezetője elmondta, a gyermekek is nagyon büszkék a saját munkáikra. Képeiken azok az események elevenednek meg, melyek közvetlenül érintik őket, a családjukról, kedvenc meséikről, állatfiguráikról szívesen rajzolnak. Mókás, őszinte, romlatlan képi látásmódjuk megmosolyogtatják a látogatókat. A színek alkalmazása a szakemberek szerint már-már művészi, mely az évek múltával sajnos megkopik. A Kossuth utcai óvodások „munka közben" Minden gyermek művésznek születik, amit a felnőttek nevelésükkel „lekoptatnak” róluk, mondta Kiss István Lászlóné. Egy-egy kiállítás során az is kiderül, ha átlagon felüli rajzképességgel megáldott kisgyermek jár a csoportba, őket igyekeznek az óvónők tovább pátyolgatni, lehetőség van rajztagozatos osz- tályban tanulni. ___________________mauthner Lassú a posta - vagy mégsem? Kereken száz év késéssel kézbesítettek egy postai levelezőlapot Nagy-Britanniában. Heaton Mer- s§y-ben ugyanis a 31 esztendős Katy Russell egyik reggel megsárgult levelezőlapot talált levél- szekrényében a többi postájával együtt. A levlapon az 1901 és 1910 között uralkodott VII. Edward királyt ábrázoló bélyeg látható, a postai bélyegző dátuma viszont olvashatatlan. A lapot egy Jane nevű hölgy írta bizonyos Miss Riley-nek. A posta szóvivője az esettel kapcsolatban megjegyezte, teljességgel valószínűtlen, hogy a levelezőlap egy évszázadon át kallódott postai berkekben. Szerinte az a legvalószínűbb magyarázat, hogy valamikor egy magángyűjtemény részét képezte, annak megszűntekor pedig valaki tévesen úgy vélte, hogy nemrég adták fel, és egyszerűen bedobta egy levélszekrénybe - olvasható az AFP jelentésében. Feltalálópalánta Új hintázási módot talált fel ötévesen egy amerikai kisfiú és mivel szabadalmaztatta, beperelheti azokat a pajtásait, akik utánozzák. A gyermek találmányának, az oldalhintázásnak a lényege az, hogy a hagyományos függőhinta nem előre-hátra mozog, hanem jobbra-balra. A meghajtás nem láblendítésen alapul, hanem karmunkán: egyszer az egyik oldali láncot vagy kötelet húzza meg a hintázó, másszor a másik oldalit. Ezt a szoftvert védette le a fiú nevére a kisfiú apja, aki ügyvéd. A hintázási reformer Steven Olson így bejegyezett feltalálóvá lett. A szellemi tulajdonjogok amerikai szakértői szerint nem lett volna szabad a hivatalnak megadni a szabadalmi jogot erre a találmányra, ám ilyen hibák a nagy számok törvénye miatt elkerülhetetlenek, mivel hetente háromezer szabadalmat adnak ki. ■- Te miért szedsz fogamzás1 gátlót?- Mert megvéd a gólyától. * * * A csigától kérdik:- Foglalkozása?- Házmester. * * * Két giliszta veszekszik:- Te féreg! Két haver iszogat a kocsmában. Egyik felest küldik le a másik után, amikor egyikük hirtelen hanyatt esik, és mozdulatlanul elterül a padlón. A haverja odaszól a csaposnak:- Látja, ez a haverom! Mindig tudja, mikor kell abbahagyni! * * *- Mondja, Kovács< bácsi, maga mit szokott csinálni, ha este nem tud daludni? - kérdezi az orvos a betegét.- Én? Elszámolok háromig, és már alszom is.- Tényleg? Háromig?- Háromig, de van úgy, hogy fél négyig is. * * * Főnök a felvételizőnek:- Ahhoz képest, hogy semmilyen szakirányú képzettséggel nem rendelkezik, meglehetősen sok pénzt szeretne!- Persze - mondja a jelentkező el se tudja képzelni, menynyire nehéz úgy dolgozni, hogy nem tudja, mit csinál? Telefonos távharangozás Telefonos távharangozást fejlesztett ki egy spanyol középiskolás papok számára. Az újítást a paphiány tette szükségessé, illetve az, hogy túl nagyok a papok körzetei és emiatt előfordul, hogy tűz vagy halál esetén nem szólalnak meg a harangok, mert a pap sokszor távol van. A távharangozás vezetékes és mobiltelefonról egyaránt megoldható - természetesen csak a harangozógépekkel felszerelt templomok esetében. A találmányt a spanyolországi Zaragozában a Szaléziánus Központ által 16. alkalommal meghirdetett Don Bosco-verse- ny díjjal jutalmazta - tudatta az El Pais című spanyol lap. ■ Olvastam - Láttam - Hallottam IHÁROSI IBOLYA Fő az előrelátás! Olvasom, hogy hamarosan űrmegfigyelő központot hoznak létre Angliában, amelynek a feladata a Földet veszélyeztető aszteroidák és üstökösök megfigyelése lesz. Nemrég ugyanis nagy feltűnést keltett a hír, hogy az 1950 DA nevű aszteroid 878 év múlva becsapódik a Földbe. Magam is tanúsíthatom, hogy a feltűnés valóban nagy volt. A minap a piacon meg is kérdezte a petrezselyemzöldet áruló néni, hogy mit szólok ehhez a DA-hoz. És, hogy ő majd imádkozik, nehogy minket találjon telibe, igaz, van némi lelkiismeret furdalása a Föld túlsó oldalán élők miatt, de mint tudjuk, minden szentnek maga felé hajlik a keze. Értsem meg, hogy szeretné biztonságban tudni utódait. Valamelyik este felhívott a barátném, hogy élek-e még? Rendesen ezt szokta tenni, ha hosszabb időre eltűnök a képből. Meg se hallgatva a megnyugtató választ, ezúttal nyomban azt is hozzátette ki kellene használnunk a maradék 878 évet. A részletes tervek kidolgozása folyamatban van, de azaz igazság, hogy ötszáz évnél tovább nem látunk. Meg aztán reméljük, addigra talán megtalálja az emberiség a megoldást erre a problémára is. Addig viszont egy ilyen űrmegfigyelő központban dolgozni maga a biztos jövő. Az ember csak ül, s nézi az eget. Ez persze előfordulhat máshol is, de ott még meg is fizetik. De szép dolog is az előrelátás! l \