Tolnai Népújság, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-03 / 77. szám
Ujj HM 2002- Április 3., szerda MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét MAUTHNER ILONA Plusz négy év játék ^Megkezdődtek az általános iskolai beiratkozások az országban mindenhol. Sőt, vannak iskolák, ahol már előrébb járnak, és ott már le is zárták a jelentkezéseket. (Általában ez azokra az iskolákra jellemző, ahol valamilyen tagozatot hirdettek meg.) Ez az az életkor, 7-8 évesekről van szó, amikor még a szülő szava a döntő. Ők azok, akik úgy választanak már most iskolát gyermekeik részére, hogy arra figyelnek, hol kínálnak többet, igényesebbet. Sok szülő, ilyenkor a saját vágyait eleveníti meg és ez nem mindig találkozik a gyermek képességeivel. Ezt támasztják alá azok a pedagógiai felmérések is, melyek arról számolnak be, hogy azok az iskolák a legnépszerűbbek, ahol elsőtől egy vagy két idegen nyelvet, számítógépes oktatást, külön tornát, úszást és zenei oktatást (később hangszerrel kiegészítve) tanítanak. Az úgynevezett normál első osztályok a legkevésbé kelendőek, így minden iskola arra kényszerül, hogy beálljon az egyre többet kínálók versenyébe. Érdekes dolog ez, különösen akkor, ha azt is bekalkuláljuk, hogy a magyar tanterv amúgy sem egy nyugis „menetrend”. Bőven elég lenne, legalább is az első négy évben, csak ennek az előírásait betartani. Általában a második osztály az, mire kiderül, a szülő, a gyermeke számlájára, többet vállalt, mint amire az képes. Kérdés, mit lép ezután? Tovább erőlteti a saját elképzeléseit, vagy vált ugyan, de kudarcként éli meg gyermeke „gyenge képességeit”, avagy időt hagy csemetéjének? A. múltkoriban egy német szakember járt Szekszárdon, aki arról számolt be, náluk az általános iskola első négy évében csak és kizárólag a tanterv szerint tanulnak a diákok. Nincs plusz idegen nyelv, balett, zenei- és tornaóra. A lényeg, hogy szokják a gyerekek az iskolát. Ennyi És mégis ha eljön az ideje, megtanulnak számítógéppel bánni, leteszik a nyelvvizsgáikat és szakmát szereznek. Nem lesznek boldogtalanabb és kevésbé sikeres emberek mint a magyarok, csak kapnak még plusz négy év gyermekkort az élettől. Megkérdeztük Olvasóinkat Könyv vagy film? A Nemzetközi Gyermekkönyvnap alkalmából diákokat kérdeztünk meg arról, hogy a könyveket, vagyis az olvasást részesítik előnyben, vagy szívesebben járnak inkább moziba? Budai Edit, 19 éves szekszárdi diák:- Én jobban kedvelem a mozit, mint a könyveket, mert a film egyszerre szórakozás és kikapcsolódás. Főleg a feliratos filmek érdekelnek, nyelvtanulás céljából. Farkas Barnabás, 10 éves dombóvári diák:- Elalvás előtt minden este olvasok. Régebben a meséket kedveltem, ma azonban már az ifjúsági regények tetszenek. Moziba csak ritkán járok, legutóbb a Harry Potter című filmet néztem meg. A könyvek nekem azért tetszenek jobban, mert az azokban szereplő történeteket el szoktam képzelni és az sokkal izgalmasabb, mint egy mások által elkészített filmet megnézni. Szente Zsuzsanna, 18 éves szekszárdi diák: A könyveket előrébb tartom a TV nézésnél és a mozinál, mert olvasás közben én képzelem el a szereplők karakterét és jobban beleélem magam a történetbe. A Bridget Jones Naplóját olvastam utoljára. Sokkal jobb volt könyvben, mit filmen. Szentgyörgyi Eszter, 14 éves dombóvári diák:- Jobban szeretek filmet nézni, mint olvasni, mert az előbbi kényelmesebb, érdekesebb és a történet végét is gyorsabban megtudom. Ennek ellenére gyakran veszek fiataloknak szóló könyveket a kezembe. (A témával kapcsolatban olvasóink SMS-en is elmondhatják vélemé- nyüket a 20/454-36:64 -es számon. ) __________________ ___ ■ A t ízezredik családi gazdaság A földművelésügyi miniszter adta át az okiratot Sok munkával tisztességesen meg lehet élni, de a jövedelem nagy részét vissza kell forgatni. Ezt a munkát, a gazdálkodást szeretni kell és hosszú távú tervezést kíván. Lubik István mondja ezt, akinek családja nemzedékeken keresztül a mezőgazdaságból élt. Bölcske Valamikor az 1700-as évek elején érkeztek Lengyelországból - kis kitérővel - a Duna-parti településre a Lubik család ősei. A kitérő a történelem során megismétlődött, nem földrajzi, szakmai értelemben. A ma 48 esztendős ifjabb Lubik István elődjeivel ellentétben ipari foglalkozást választott, gépész szakközépiskolát végzett és a paksi atomerőműben lett forgácsoló. Otthon persze a szőlőben, a gyümölcsösben őrizte a hagyományokat, mást, szántóföldi gazdálkodást azokban az időkben nem lehetett folytatni. A rendszer- váltás után, 1994-ben a kárpótlás során azonban újra lehetőség nyílt nagyapja, édesapja életét folytatni, akkor 80-90 hektár földön, a birtok ma 105 hektár saját tulajdon és hozzá 20-30 hektár bérelt föld. A telephely már-már a sokat emlegetett nyugati farmergazdaságok képét idézi. Géptároló, magtár, műtrágyatároló épült a falu szélén, traktorok, pótkocsik sorakoznak egymás mellet, kis műhely, amelyben a gazda elvégezheti a javításokat. Mert itt mindent magának kell végezni, akár a földeken. Szakértelem és szorgalom a biztosítéka a sikeres gazdálkodásnak. Idősebb Lubik István azt mondja, ha valaki tizenöt éve megkérdezi, visszatémek-e a gazdálkodáshoz, bizonnyal azt mondják: nem. Ma már másképp látják, a kitartó, hosszú távra tervezett munka meghozza eredményét. RÁKOSI GUSZTÁV Ünnepélyes átadás Vonza András földművelésügyi miniszter tegnap este adta át a Magyarországon tízezredik családi gazdaságot alapító mezőgazdasági vállalkozásnak az erről szóló okiratot. Lubik István feleségével, Lubikné Hum Máriával és leányukkal, Melindával gazdálkodik, szülei id. Lubik István és felesége továbbra is egyéni mezőgazdasági vállalkozók maradtak. Eltemették a gunarasi reményt Mikor valósul meg a strand- és gyógyfürdő fejlesztése? Dombóvár A szocialisták helyi szervezetének egyik vezetője, Király Gábor arról beszélt, hogy a település önkormányzatának többségi tulajdonában lévő Gunaras Rt. elnökigazgatója, Benei István és a térség jelenlegi országgyűlési képviselője, Fehérvári Tamás az elmúlt év novemberének végén egy rendkívüli ülésen arra kérte a képviselőtestületet, hogy járuljon hozzá annak a tervnek az elkészítéséhez, melyet a Gazdasági Minisztériumhoz kívánt benyújtani 2002. január 31-ig a strand- és gyógyfürdő fejlesztése érdekében az azt üzemeltető cég. A tanulmány ugyan közel nyolcmillió forintért elkészült, ám azt mind a mai napig nem adták be az illetékesek a Széchenyi Terv-pályázatra. Szabó Lo- ránd, a „Szövetség Dombóvár Térségéért” egyesület elnöke szerint Fehérvári Tamás a Gunaras Rt. veAz MSZP városi irodája előtt lévő parkban tegnap délután a párt országgyűlési képviselőjelöltje, Tóth Gyula mintegy száz érdeklődő előtt jelképesen eltemette a gunarasi fürdő fejlesztésébe vetett reményt. zetőinek segítségével egy narancssárga színű lufit fújt fel választási sikere érdekében, ám az most eldurrant. A jelenlegi - málladozó - fürdő helyére megálmodott szabadidő- és gyógycen- trumot mintegy hétmilli- árd forintért lehetne megépíteni, ám komoly befektetőnek se híre, se hamva. Nélküle pedig nincs pályázat. Tóth Gyula, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje elmondta, hogy Orbán Viktor múlt heti dombóvári látogatásakor mosolyra fakadt a tervezett gunarasi fejlesztés hallatán. A miniszterelnök a helyi televíziónak adott interjújában kijelentette, hogy az állam akkor ad mintegy 1,5-2 müliárd forint vissza nem térítendő támogatást a fürdő fejlesztésére, ha helyi összefogás eredményeként legalább 4 milliárd forint önrészt fel tud mutatni a pályázó. A szocialisták képviselőjelöltje a rendezvény többi szónokának társaságában az elkészült, de használhatatlan terv, a Gazdasági Minisztériumhoz be nem adott pályázat, egy üveg gyógyvíz, egy szem narancs és egy babérkoszorú formájában eltemette a gunarasi fürdő fejlesztésébe vetett reményt. Fehérvári Tamás, a Fidesz-MPP országgyűlési képviselőjelöltje a rendezvénnyel kapcsolatos megkeresésünkre a következőket nyilatkozta: „Elszomorító, hogy Tóth Gyula szocialista képviselőjelölt és Szabó Loránd, a kistérség önkormányzati társulásának ügyvezetője már most feladta a gunarasi fejlesztési terv megvalósításának a lehetőségét. Ez a rendezvény rendkívül meggondolatlan lépés volt a hamarosan induló idegenforgalmi szezon előtt, sőt azt is ki merem jelenteni, hogy a részvénytársaság szempontjából nagyfokú hitelrontásnak minősül. Mi továbbra sem adjuk fel a reményt és ennek érdekében azon dolgozunk, hogy a projekt megvalósulhasson.” -gr. Remekeltek a dombóvári fiatalok Dombóvár Kitűnően szerepeltek a Valcer Tánc-Sport Egyesület párosai a Baján megrendezett országos klubközi megmérettetésen. Balázs Erik tehetséges tanítványai a sok száz érdeklődő és a szigorú zsűri előtt remekül megállták a helyüket az erős mezőnyben. A juniorok H. korcsoportjában a standard és a latin-amerikai versenyszámot egyaránt megnyerő Sperling Balázs-Molnár Glenda duón kívül a fiatalok jónéhány értékes helyezést szereztek a különböző kategóriákban. VÁLASZTÁS 2002 Potápi Árpád országgyűlési képviselő lakossági fórumra várja Mucsfa község lakóit április 3-án (szerdán) 19 órakor a Kultúrházba. A fórum címe: A polgári kormány a családok kormánya. (POLITIKAI HIRDETÉS) Dr. Albeck Zoltán az SZDSZ területi képviselőjelöltje meghívja Önt, kedves családját, barátait 2002. április 4-én, 17 órára a hőgyészi Művelődési Otthonba egy kötetlen baráti beszélgetésre és ezt követően filmvetítésre. Az est vendégei: Koltai Róbert, Pogány Judit. A vetített film: CsoCSO. (POLITIKAI HIRDETÉS) MEGHÍVÓ 2002. április 4-én (csütörtökön), 16 órakor politikai fórumot tartunk, melyre szeretettel várjuk! Helyszín: Dombóvár, a Művelődési Ház kisterme. Vendég: Szent- Iványi István, az SZDSZ parlamenti frakciójának vezetője, a parlament külügyi bizottságának elnöke. A téma: Belügy-e a külügy? Házigazda: dr. Székely Attila, az SZDSZ ország- gyűlési képviselőjelöltje. (POLITIKAI HIRDETÉS) „Család - közös akarat- a munka becsülete” A Polgári esték rendezvénysorozat keretében Tóth Ferenc országgyűlési képviselő vár minden érdeklődőt 2002. április 4-én (csütörtök) 18 h-tól Madocsán a Faluházban. (POLITIKAI HIRDETÉS) Ezúton hív meg minden érdeklődőt a Paksi Liberális Klub' a következő estjére, melynek keretén belül a közelgő választások kapcsán az SzDSz korrupció elleni programjának megvitatására nyílik lehetőség. 2002. április 4. (csütörtök), 18 óra, VMK klubterme. KAMPÁNYZÁRÓ: ÁTLÁTHATÓ HATALOM, TISZTA KÖZÉLET. Vendég: EÖRSI MÁTYÁS az SZDSZ parlamenti képviselője, HARASZTI ISTVÁNNÉ, az SZDSZ képviselőjelöltje. Témák az alábbiak: a leköszönő kormányzat korrupciós botrányai, a „szervezett felvilág” megjelenése, a korrupció társadalmat züllesztő hatása, lehetőségek, elképzelések a korrupció hatékony felszámolására. (POLITIKAI HIRDETÉS) Potápi Árpád országgyűlési képviselő és dr. Vajda László, az FVM főosztályvezetője agrárfórumot tart Zombán, a Művelődési Házban április 4-én (csütörtökön) 18 órakor. (POLITIKAI HIRDETÉS) A Szekszárdi Fórum „Magyarország a XXI. század küszöbén” című rendezvénysorozata következő előadásának témája: A jövő választása az Európai Unió. Vendégeink: Martonyi János, a Magyar Köztársaság Külügyminisztere, Braun Márton országgyűlési képviselő, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagja. A rendezvényre 2002. április 4-én, csütörtökön, 18 órai kezdettel kerül sor a Művészetek Házában. A szervezők meghívnak és várnak minden érdeklődőt. (POLITIKAI HIRDETÉS) *52225* Kampány, nemes értelemben Deutsch Tamás a sportolókról és a támogatásról Tolna megye Deutsch Tamás egészen különleges erősségűnek nevezte azt a támogatást, melyet Tolna megye mutat az olimpia hazai megrendezését illetően. Az ifjúsági és sportminiszter, aki tegnap járt Szekszárdon, kijelentette: a több mint negyvennégyezer aláírást, illetve az arányokat tekintve szűkebb pátriánk az első helyen végezne a megyék közötti versenyben. lasztások előtt és után is, a szó legnemesebb értelmében kampányol az olimpia mellett. Ez nemhogy baj, hanem éppenséggel helyes lenne. Ami az aktuálpolitikai jelleget illeti, nos, úgy gondolom, hogy alapvetően félreérti a helyzetet az, aki szerint az olimpia ügye csak a választási kampányban kap szerepet. A kampány még a láthatáron sem volt, amikor elkezdtük a pályázat előkészítést. A megvalósíthatósági ta- A három sportág - biatlon, országúti kerékpározás, koronglövészet - tervezett megrendezéséről szólva pedig annyit mondhatok, hogy az elképzelés valós - folytatta Deutsch Tamás. - Az igénybejelentés alapos sz- Egyes, a politika színterén megfogalmazott vélemények szerint a magyarországi olimpia ötlete nem egyéb, mint kampányfogás.- Bízom abban, hogy valamennyi hazai politikai párt, a vánulmány végére pedig hónapokkal a kampány után kerül pont.- A sport támogatás, tekintettel a szűkös forrásokra, mindig érzékeny kérdésnek bizonyult.- A bennünket megelőző kormányzat négy esztendejében tizenöt milliárd forint jutott a sport támogatására. Az új ciklusban az erre a célra szánt összeg meghaladja az öt- venmilliárd forintot. Ezen az úton kell továbbhaladnunk. Úgy szoktam fogalmazni: miután a legkiválóbb magyar versenyzők teljesítménye vüágszínvonalú, azt szeretném, ha a néhány év múlva a hazai sportlétesítmények színvonala is meghaladná az európai át- lagot. ___ __ __ __-szá. Ko ssuth-pályázat diákoknak Tolna megye - Budapest A Kossuth Szövetség pályázatot hirdet általános- és középiskolás diákoknak, egyéni, vagy csoportos formában az alábbi témakörökben: Kossuth és kortársainak emlékei lakóhelyemen, 1848/49- es síremlékek temetőinkben, Életút Monoktól a Kerepesi temetőig, Beszélgetés - riport a Kossuth- nemzetség tagjaival, Kossuth Lajos, a toborzó, Példaképem, Kossuth, Kossuth-emlékek nyomában, Kossuth Zsuzsa tevékenysége, szerepe Kossuth Lajos életében. A pályázóknak a kiválasztott témákban maximum öt gépelt oldalnyi szöveget és egy oldal (kép és dokumentum) mellékletet kell beküldeniük a következő címre: Kossuth Szövetség, 1084 Budapest, Déri Miksa u. 3. III./22. A beküldési határidő június 15, ■ Változatlan kondíciók Takarékos kisebbségi önkormányzat Bonyhád A 2002. évi költségvetésében nincsenek nagy változások, a tavalyihoz hasonló előirányzatokat tartalmaz - mondta Rittinger Antal a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, összefoglalva legutóbbi ülésük lényegét. A Német Kisebbségi Önkormányzat meghallgatta Rittinger Antal tájékoztatóját az Országos Német Kisebbségi Önkormányzat állás- foglalásáról, miszerint az ősszel esedékessé váló helyi választásokon törekedni kell arra, hogy minél több településen létrejöjjenek érdekeiket képviselő szervezeteik, önkormányzataik. Megvitatták a tavalyi évről készített zárszámadást, amely azt mutatja, hogy gazdálkodásukat a takarékosság jellemzi. A német nemzetiségi kultúra megtartását vállaló intézményeket (óvodák, iskolák), civti szervezeteket 2001- ben egymillió-kettőszázhúszezer forinttal támogatták, melyhez pályázat útján juthattak a kérelmezők. Az idei év költségvetéséről Rittinger Antal elmondta, hogy abban számszakilag a tavalyihoz képest nagy változás nincs, egymillió nyolcszázötvenezer forint áll rendelkezésükre, melyből az állami támogatás hatszázötvenezer forint. Ennek függvényében úgy döntöttek, hogy sem a dologi, sem a személyi kiadásokon, sem a működési célú, átadott pénzeszközök nagyságrendjén nem változtatnak a tavalyi évhez képest. Az iskolák, óvodák, civil szervezetek számára ismét pályázatot írnak ki. -páli k