Tolnai Népújság, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-12 / 85. szám
SPORT 13. OLDAL 2002. Április 12., Péntek Az esélytelenek nyugalmával Szekszárdon és Tolnán is bravúrra készülnek Asztalitenisz A legjobb négy közé jutás a tétje a szombaton 11 órakor kezdődő Szekszárd AC-BSE és a Fastron AC Tolna-Orosháza NB I-es női összecsapásnak. A két találkozó közül kétség kívül a szekszárdiak dolga ígérkezik nehezebbnek. A fővárosiak tavaly a második helyen végeztek a bajnokságban, s bár a Statisztikához igazolt Molnár Zita távozásával gyengültek, a Braun, Iszajeva, Kókai, Vass, Ackermann összeállítású csapat jóval egységesebbnek tűnik, mint a tavalyi gárda. A továbbjutás abszolút favoritjai a budapestiek, tisztában van ezzel Sáth Sándor a SZAC szakmai igazgatója is. Az alapszakaszt az - Orosháza együttesével holtversenyben - egy vereséggel (OMTK 8:10] és egy döntetlennel (Tolna 9:9] élen záró szekszárdiak trénere azonban ígéri: nem feltartott kézzel állnak asztalhoz. Az, hogy a szekszárdiak milyen összetételben kísérlik meg a bravúrt (mert bizony bravúr lenne a javából, ha sikerülne legyőzniük a budapestieket], még kérdéses, Sáth mester ugyanis csak az utolsó pillanatban dönti el, hogy Marcekova, Simon és Karádi mellett Herczig vagy Pata áll-e asztalhoz szombaton. Bárki lesz is azonban a SZAC negyedik embere, any- nyi bizonyos: erőn felül kell teljesítenie ahhoz, hogy ne csak formalitás legyen a visszavágó. A szekszárdiakkal ellentétben a Fastron AC Tolna az esélytelenek nyugalmával áll asztalhoz, a találkozón inkább az Orosházának van veszítenivalója. Az alapszakasz eredményei alapján (a Viharsarokban 9:9-es döntetlen született, míg Tolnán Lovasék nyertek 13:5-re] a párharc esélyese az alföldi gárda, ám Éberhardt János csapata igyekszik megnehezíteni az orosháziak dolgát. Nem köny- nyít a hazaiak helyzetén, hogy a hírek szerint a korábbi Európa- bajnok román Cojocaru is játékra jelentkezett, s ha Tolnán még nem is áll asztalhoz, a visszavágón - az eredménytől függetlenül - minden bizonnyal beveti őt edzője. A Fastron trénere szerint csapatának akkor van esélye egy jó eredmény elérésére, ha két húzóembere, dr. Bolvári Katalin és Wittinger Judit legjobbját nyújtja (ez jó esetben 3-3 győzelmet jelenthet számukra], s legalább egy páros mérkőzést sikerül elcsípniük a hazaiaknak. Szombaton kora délutánra kiderül: a Szekszárd, avagy a Tolna trénerének marad-e izgulni valója a jövő szombaton esedékes visz- szayágóra. • ____________ra Az Őcsény is továbbjutott Kollár Sándor fél tucatot vállalt a kilencből Labdarúgás A Magyar Kupa megyei selejtezőjének harmadik fordulójából egy találkozót halasztottak csütörtökre, melyen az őcsényiek Váralján biztosították be csoportelsőségüket. N-csoport: Váralja-Őcsény 3-9 (1-4). Váralja, 100 néző. V: Bíró R. G: Nyúl, Schmidt, Szigeti, illetve Kollár 6, Kasza 2, Kárpáti. Az N-csoport végeredménye: 1. Őcsény 7, 2. Mórágy 5, 3. Ma- jos 4,4. Váralja 0 ponttal. A következő forduló (április 24., szerda 17 óra) párosítása: Dunakömlőd-Dunaföldvár STE, Bölcske-Simontornya, Dunaföld- vár-Pusztahencse, Paksi SE-Tol- nanémedi, Dombóvári FC-Rutin- Magyarkeszi, Tamási-Ozora, Te- vel-Dalmand, Nagymányok-Döb- rököz, Dunaszentgyörgy-Hő- gyész, Bogyiszló-Szekszárdi UFC- Hyundai, Sióagárd-Kéty, Tolna- Kakasd, Őcsény-Kisdorog, Mó- rágy-Bátaszék, Aparhant-Bony- hád Völgység LC, Závod-Decsi. • (A pályaválasztói jogról a jövő héten dönt a versenybizottság.) m Hatszázan az idénynyitón Duatlon Hatszáz versenyző, köztük a bonyhádi Anonym SE sportolói is rajthoz álltak szombaton Somogyszilen az esztendő első országos ranglista versenyén. • A völgységiek közül a legsikeresebbnek a junior lányok mezőnyében induló Gergelics Dóra bizonyult. Az 5 km futásból, 20 km kerékpározásból és 2.5 km futásból álló távot 1:07 óra alatt teljesítette, s ez az idő a második helyet jelentette számára. Eredménye ezért is értékes, mivel sérüléssel bajlódva vállalta a szereplést. A junior lányok között Magos Júlia 1:12 órás idejével ötödik lett. Lippai Zoltán a seniorok mezőnyében 1 óra 5 perc alatt „dolgozta le” a távot, amivel a harmadik helyen zárt. Pontot érő helyen végzett a bonyhádiak gyermek fiú csapata (Palkó Dani, Kozma Tamás, Rottár Ákos) ami figyelembe véve, hogy az újonc kategóriát felváltva indultak a megméretésen, különösen szép eredmény. (HUNYADI) Nagy elődök nyomdokain A szekszárdi Gómart Dávid diákolimpiái aranyérmes Dávid nyakába akasztották. Az Unió Box Team utánpótlás részlegénél Rácz György és Szilágyi Richárd irányításával egy éve öklöző sportember a serdülők 55 kg-os súlycsoportjában három nyert mérkőzéssel állhatott a dobogó tetejére. AII. sz. Általános Iskola 14 esztendős diákja az első találkozón a nyíregyházi Kovács ellen az első menetben döntő fölénnyel nyert. A következő körben már nehezebb dolga volt, a KSI-s Bálhegy ugyanis három meneten keresztül állta Góman rohamait. Ennek ellenére kétség sem férhetett a tavaly ob-ezüst- érmes szekszárdi bunyós pontozásos sikeréhez. A döntőben a pécsi Papp sem tudta feltartóztatni Gómant, a mecsekaljai sportolón saját edzője könyörült meg: a második menetben repült a törölköző. Kitűnően szerepeltek a Kajtár László és Feil Ádám edzette paksi öklözök is, akik a serdülőknél két ezüst- , míg a kadett mezőnyben két bronzérmet szereztek. A Tolna megyeiek eredményei: Serdülők, 42 kg (13 induló): 7. Orsós Gábor (Dombóvár, edzője Matuz Zsolt). 46 kg (11): 2. Sárközi Henrik (Paksi SE). 55 kg (7): 1. Góman Dávid (Unió Box Team Szekszárd). 61 kg (9): 2. Kovács István (Paksi SE). Kadett, 67 kg (17): 3. Imre Tamás (Paksi SE). 71 kg (10): 3. Kutasi György (Paksi SE), (fekete) Ipponos érmek Jugoszláviából Kati Ágnes kumite-aranya a diákolimpia tököli országos döntőjéről Karate Az idei húsvéti viadalra a jugoszláviai Bacski-Monostoron került sor, ahol óriási sikerrel szerepeltek a szekszárdiak. Az V. Igor Andjelkovic nemzetközi emlék- versenyen induló tíz ipponos karatéka összesen 21 (!) érmet nyert az erős mezőnyben egyéni- és csapat formagyakorlatban, valamint küzdelemben. Az ipponos érmesek: Arany: Solti Ramóna (2), Bakó Balázs, Horváth Gergő, Felker Viktória, Benyik Ramóna. Ezüst: Póra Dániel (2), Benyik Ramóna (2), Felker V. (2), Tóth Edina (2), Horváth G. Bronz: Bakó B. (2), Major Antal, Póra D., Benyik R., Takács Zsuzsa. A szekszárdi csapat másik része ebben az időpontban diákolimpia döntőn Tökölön lépett küzdőtérre. Kuti Ágnes arany- (küzdelem), Kakuk Korinna (küzdelem) és Kristóf Csaba (formagyakorlat) bronzérmet szerzett, a két fiatal, Tóth Péter és Balogh László (középen) tanítványai kitűnően szerepeltek Jugoszláviában __ ■ fu ll-contact szabályrendszer próbára tette mind a versenyzőket, mind a bírókat, de leginkább a versenyorvosok tűrőképességét. A nap hőse kétségtelenül Solti Ramóna volt, aki a döntőben „ronggyá verte” ellenfelét, ám végül fél ponttal mégis a megsemmisített hazai versenyzőt hozták ki győztesek. A szekszárdi érmesek: Ezüst: Solti Ramóna, Benyik Ramóna, Kakuk Korinna. Bronz: Takács Zsuzsa. Kiss Lászlót menesztették Labdarúgás A sikertelen bajnoki szereplés miatt közös megegyezéssel szerződést bontott a Vasas csapata és Kiss László vezetőedző. Iványi Károly, az NB I utolsó helyén álló gárda klubigazgatója a meg nem erősített hírek szerint Mészöly Kálmánnal, Tornyi Barnabással és a tegnap délelőtti gyakorlást vezető pályaedzővel, Tepszics Ignáccal tárgyal. Ugyanakkor lehetséges, hogy egy szakmai stáb irányítja majd a csapatot. Kiss december 12-én váltotta a kispadon Komjáti Andrást, irányításával a Vasas mérlege 1 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség volt. ___________ _ ■ Egy óra helytállás Labdarúgás Kis híján bravúrt ért el az Öregfiúk ' 73 FK Bonyhád együttese a DD-Gáz Pécs otthonában, a Baranya megyei szenior bajnokság második fordulójában. A Szabó- Szegedi, Hüber, Juhász T. (Komáromi), Keresztúri- Czinkon, dr. Sebestyén, Sántha- Bonyi, Szőts, Denkinger összeállításban pályára lépő völgységiek Denkinger góljával 63 percig vezettek Pécsett, ám a hajrában a hosszabb kispaddal rendelkező hazaiak hat perc alatt a maguk javára fordították a találkozót. A bonyhádiak a harmadik forduló’ ban szombaton 17 órakor a Sásd csapatát fogadják. Csak röviden ASZTALITENISZ. Férfi NB III: Nagymányok-Pécsi TÜKE II 16:2. A szezon utolsó hazai mérkőzését fölényesen nyerte meg a hazai csapat, s három fordulóval a bajnokság vége előtt már nem csúszhat le az osztályozót jelentő második helyről. A harmadik helyezett Harkány második együttese hét pontos hátrányban van a mányokiakkal szemben. Győztesek: Kelemen 4, Kizakisz 4,' dr. varga 3, Németh 3, valamint a dr. Varga-Teleki Zs. és a Kizakisz-Kelemen pár. TEKE. Férfi NB II: Nagyberki Attala-Tengeriszem-PMSE Antenna Hungária 5:3 (2947:2913). Nagy volt a mérkőzés tétje, a vesztes ugyanis végérvényesen búcsút mondhatott bajnoki álmainak. A fővárosiak kezdtek jobban, ám 59 fás előnyüket a remeklő Páll és Lukács vezérletével nemcsak ledolgozta, de a hajrában a maga javára is fordította a Nagyberki. Pontszerzők: Páll A. 522, Lukács 522, Lelovics 493. SPANYOL „HÁZI” ELŐDÖNTŐ. A Bajnokok Ligája egyik elődöntőjében a spanyol Barcelona a nagy honi rivális Real Madrid ellen lép pályára, míg a másik párban a német Leverkusen az angol Manchester Uniteddel mérkőzik. A BL szerda esti negyeddöntő visszavágóin a madridiak Helguera (képünkön) és Guti góljaival 2-0-ra verték a Bayern Münchent, és 3-2-es összesítéssel jutottak tovább. Az M.U. 3-2-re győzött az ugyancsak spanyol Deportivo ellen (összesítésben 5-2), a találkozón azonban David Beckham, az angol válogatott kapitánya lábtörést szenvedett, és kétségessé vált világbajnoki szereplése. ■ Szombat Asztalitenisz: Női NB I, rájátszás, negyeddöntők: Szekszárd AC-BSE, Fastron AC Tolna-Orosháza 11. Kézilabda: Női NB I/B: Győri ETO KC II-Tolna KC 15. NB II, nők: Varga Trans-Fer UKSE Szek- szárd-Nagykanizsa, Tamási KC- Fonyód 16. Férfiak: Keszthely- Dombóvári KSK 16. Kosárlabda: NB I, férfiak: Atomerőmű SE-Debreceni Vadkakasok, Körmend-Dombóvári VMSE 18. Nők: Szeviép-Szeged-Atomerőmű- KSC Szekszárd 16.30. Labdarúgás: NB III, Dráva- csoport: Szekszárdi UFC-Hyun- dai-Mohács, Dombóvári FC-Ru- tin-Szentlőrinc, Paksi SE-Keszt- hely (Majdanics I.) 16. Jako Sport megyei I. osztály: Dunaszent- györgy-Nagydorog (Anczló), Kéty-Tolna (Dunai V.) 16. Megyei III. osztály, Kelet: Szálka-AlsónáA HÉTVÉGE SPORTMŰSORA na (Odor) 16. Baranya megyei szenior bajnokság: Öregfiúk 73 FK Bony-hád-Sásd 17. U-13, U-15: ASE-BKV 11, 13. Vasárnap íjászat: III. Alisca-Blattner Extrém Kupa Sötétvölgyben, 10. Kézilabda: Női NB I/B: Ferro- patent-Szekszárd SE-Óbudai Goldberger 16.30. Férfi NB II: Simon- tomyai TC-Mecseknádasd 15.30. Labdarúgás NB II, Hummel-csoport: Sárvár- Bonyhád Völgység LC 16. NB III, Dráva-csoport: Lete- nye-Decsi KSE (Tatai P.) 16. , Jako Sport megyei I. osztály: Bölcske-Nagymányok (Ráthgé- ber), Őcsény-Tamási (Száraz F.), Kajdacs-Bátaszék (Biró), Duna- kömlőd-Tevel (Éreth), Kakasd- Simontornya (Kiss I.) 16. Szabadnapos: Dunaföldvár. Megyei II. osztály: Pusztahencse-Tengelic (Györkönyben, Horváth I.), Váralja-Cikó (Tóth K.), Aparhant-Kisdorog (Müller), Bá- taapáti-Magyarkeszi (Hermész), Majos-Gyönk (Sajgó), Madocsa- Sióagárd (Horváth G.), Ozora- Hőgyész (Horváth T.), Bogyisz- ló-Mucsfa (Szendrei) 16. Megyei III. osztály, Kelet: Németkér-Safedres (Ignácz), Pál- fa-Gerjen (Balogh), Fadd-Duna- földvár STE (Haszeg), Mórágy- Báta (Sik) 16. Nyugat, felsőház: Dalmand- Döbrököz (Varga), Csikóstőttős- Kaposszekcső-Kölesd (Fábos) 15.30. Alsóház: Iregszemcse-Fel- sőnyék (Nagy J.) 15.30, Iz- mény-Zomba (Szűcs) 17. Szabadnapos: Nak. Megyei IV. osztály: Bonyhádbör- zsöny-Tolnanémedi (Nagy), Pince- hely-Závod (Szabó), Szakcs-Ko- csola (Stefik), Kurd-Mőcsény (Bárány R), Harc-Lengyel (Dunai) 16. Góman Dávid egy éve látogatja az Unió Box Team edzéseit fotós gottvald károly nyokhoz illően - nem a bokszzsák szerepét töltötték be, hanem öt éremmel tértek haza a Duna- parti városban rendezett seregszemléről. A legfényesebb medáliát a szekszárdi Góman Tolna megye az ökölvívás egyik honi fellegvára. A szőkébb pátriánkban szép hagyományokra visszatekintő sportág szekere - hullámhegyek és hullámvölgyek után - úgy tűnik, is-» mét jó irányba halad. A sokat emlegetett, gyakran hiányolt utánpótlás ugyanis nagy pofonokkal adott életjelt magáról. Ökölvívás Az elmúlt hétvégén Esztergomban rendezték a diákolimpia országos döntőjét, amelyen 47 egyesület 193 sportolója között ott találtuk a fiatal paksi, dombóvári és szekszárdi bunyósokat is. Megyénk legtehetségesebb öklözői - a hagyomáBőkezű volt a húsvéti nyuszi a szekszárdi Ippon Karate Egyesület fiatal versenyzőihez, akik Nagyszombaton hagyományosan külföldön versenyeztek. Nagy Nikolett viszont lemaradt a dobogóról. * * * Egy héttel korábban a szekszárdiak a Szabadkán megrendezett balkán bajnokságon indultak. A III. Super Enpi nemzetközi viadalon 16 ország 1252 versenyzője lépett küzdőtérre. A Jugoszláviában és a Balkánon még honos